Taehyung

- Tényleg nagyon köszönöm, hogy vigyáztok rá. – hálálkodtam már vagy tizedjére, amióta megérkeztem, amire Jimin csak megforgatta a szemét és szerintem már ignorálta a dolgot.

- Ne hülysékedj, mi köszönjük, hogy ránk bízod ezt a kis tüneményt. – mosolygott legjobb barátom, ahogy megdögönyözte Yeontan pofiját, aki a kezében tartott.

Sooah kereken huszonnégy óráig bírta, hogy ez az ártatlan kiskutya velünk lakjon, amire hosszas győzködések árán ment bele. Azonban reggel a nappaliban egy nem kívánt kutyacsomaggal találta magét szembe, így szinte hisztizve követelte, hogy rakjam ki ezt a „dögöt" a házból vagy ő megy el. Ismét be kellett vetnem minden bájomat, hogy rávegyem Yeontan maradhasson, ami csak úgy egyezett bele, ha elviszem egy kutyaiskolába és csak az után hozom haza újból. Nekem pedig tetszett ez a felállás, szóval elfogadtam.

- Már csak egy kutyaiskolát kell találnom, és utána tudok nektek pontos időpontot mondani, hogy meddig kell elviselnetek a házatokban egy kutyát. – túrtam a hajamba kínosan. Jimin volt a legjobb – és mondhatni egyetlen megmaradt – barátom, akiben bíztam. Nem is jutott eszembe más, akire rábíztam volna a kutyámat, aki rövid idő alatt lopta be magát a szívembe. Még szerencse, hogy barátom lazán fogadta a dolgot és párja, Jungkook is belemente, hiszen ő teljesen bolondult az állatokért. Nem véletlenül tanul az egyetemen állatorvosnak. – Majd megkérem Yejit, hogy...

- Felesleges, én ismerek egy kutyaiskolát. – jött vissza a kis nappalihelyiségbe Jungkook kezében az általam hozott kutyatállal, amiben vizet hozott Tannienek.

- Komolyan mondod? – csillantak fel a szemeim. Jungkook bólintott.

- Persze, az egyik csoporttársam és egyben jó barátom ott dolgozik hétvégente részmunkaidőben. – avatott be, amitől azonnal belelkesültem. Végtére is, ha Jungkook jóban van vele, rossz ember nem lehet. Ráadásul a kutyaiskolában dolgozik, szóval biztosan tökéletesen ért az állatokhoz. – És azt hiszem pont ma említette, hogy nincsen egy „tanítványa" sem, szóval ráér minden hétvégén.

- Megadod a számát? – tértem a lényegre, Jungkook pedig a telefonjában kezdett keresgélni, gondolom a barátja száma után, amit smsben át is dobott perceken belül. – Byul – olvastam fel a nevet, ami az üzenetben állt.

- Tényleg! Byul! – csapta magát fejbe Jimin, akinek gondolom most esett le, hogy kiről beszél Kook percek óta. – El is felejtettem, hogy ő a kutyaiskolában dolgozik.

- Szóval te is ismered? – ráncoltam össze a szemöldökömet meglepetten, miközben felvettem Yeontant az ölembe, aki kiszökött Jimin karjain közül és a lábamat kezdte kaparászni apró tappancsaival.

- Persze, nagyon jó fej lány. Kedvelni fogod. – bólintott Jimin.

- Szóval lány? – értelmeztem és nem is értettem, hogy miért hittem azt, hogy fiúról lehet szó.

- Lány bizony. – mosolyodott el Kook. – Ráadásul nagyon csinos csaj. A suliban és a munkahelyén is minden fiú meg van érte őrülve...

- Igen, emlékszem az egyetemi bulin is alig bírta lerázni a fiúkat magáról. – emlékezett vissza Jimin feltehetőleg egy a lánnyal közös emlékére. – Bár érthető! Lehengerlő személyisége van, szép arca és a teste...

- Te láttad már a testét? – kerekedett ki a szemem, mire a két fiú egyszerre kezdett nevetni. – Most mi az?

- Tudod, Tae, ha eljárnál velünk néha hétvégente a tengerpartra, ahová hívunk rendszeresen és nem utasítanál el minket munkára hivatkozva, te is láttad volna már... - fonta össze a mellkasa előtt Jimin a kezét. Bűnbánóan lehajtottam a fejemet, hiszen igaza volt. A munkám miatt, konkrétan semmire nem volt időm, amiért néha utáltam magam. Mindig hallottam, ahogy az irodában a gyakornokok megosztanak egymással egy csomó új pletykát, amiket hétvégi összejöveteleken hallottak és néha hiányolni kezdtem a fiatalságomat. Huszonkét éves koromban kerültem igazgató pozícióba, egy évvel később pedig már alelnökké is válltam, ami bár korán jött, sosem bántam. Világéletemben erre készültem, de azért néha mégis hiányoltam a fiatalságomat. – De minek is beszélünk neked ilyenekről? Hisz te már nős vagy!

- Pontosan. – tértem vissza a gondolataim közül és magamra erőltettem egy mosolyt. – Át is dobom a lány számát Yejinek, hogy intézzen időpontot már szombatra. Minél hamarabb elkezdődik ez az oktatás, annál hamarabb vihetem haza Yeontant!

Ezután körülbelül egy óra múlva indultam el hazafelé, miután ismét tízszer megköszöntem a két fiúnak, hogy vigyáznak a kutyámra. Nem tudom, hogyan fogom nekik megköszönni, azt, amit értem tesznek, annak ellenére mennyire elhanyagolom őket.

Útközben valóban átdobtam a számot Yejinek, aki gondolom egyből fel is hívta, hiszen fél órán belül már megvolt az időpontom szombat délelőttre a külvárosi kutyaiskolába, ahol egy bizonyos Do Byulbae lesz a kutyám oktatója. Akármennyire is nem akartam, felkeltette a lány már hallásból is az érdeklődésemet, és, ahogy a kocsi hátsó ülésén a kezemben forgattam a tabletemet erős késztetést éreztem rá, hogy rákeressek a lányra a neten. Végtére is két olyan fiú mondta, hogy milyen elképesztően szép, aki egy másik fiúval él párkapcsolatban. Oké, tény, hogy Jimin mielőtt megismerte Jungkookot, hetente más lánnyal feküdt össze. De, ahogy Kook színre lépett, minden megváltozott. Nem mondanám, hogy az identitása, ugyanis mai napig nem vallja magát se melegnek, se biszexnek. Inkább azt mondja, hogy szerelmes lett, és valami hasonlót szokott mondani Jungkook is, amikor ez lesz a téma. És igazuk is van. A szerelem, szerelem. Nem válogat, csak megtörténik és kész.

- Kim alelnök! – hallottam meg a nevemet Chan szájából és nagyon úgy éreztem nem az első próbálkozása volt. – Három perce megérkeztünk.

- Elnézést kérek, biztosan elbambultam. – sepertem ki a hajamat a szememből és rámosolyogtam a sofőrömre, aki megingatva a fejét jelezte, hogy semmi. Egy hirtelen, nem is tudom honnan elő jött gondolatból szegeztem neki egy kérdést. – Chan-ah, te voltál már szerelmes?

- Hogyan? – pislogott a férfi meglepetten, hiszen sosem tettem még fel neki ennyire személyes kérdést. Tény, hogy szerettem az alkalmazottaimmal jó viszonyt ápolni, és figyeltem rá, hogy szolgáknak érezzék magukat. De, azért ilyen kérdést sosem tettem még fel se neki, se Yejinek...

- Nem érdekes, felejtsd el. – legyintettem zavartan mosolyogva. – Mára végeztél. Haza mehetsz.

Chan még mindig kissé furán meghajolt, én pedig elindultam a bejárat felé. Miért gondolkozok én most ilyeneken? Először hiányolni kezdem az elvesztegetett fiatalságomat, most meg a szerelmen agyalok. De miért? Én boldog vagyok a mostani életemmel. A feleségemmel, a munkámmal meg úgy mindennel. Minden apró puzzle darab a helyén van.

Akkor miért érzek ürességet a lelkemben? Mi hiányzik? Mit nem találtam még meg?