Taehyung

A lágy szellő meglibbentette a földön guggoló szépség haját, így tincsei az arcába kerültek, de őt ez nem zavarta. Túlságosan lefoglalta őt, hogy a térdének támaszkodó ebet simogassa, aki olyan készségesen simult a lányhoz, mintha csak az élete múlna rajta.

A szívem is belesajdult a gyönyörű, idilli látványba és egyszerűen elbírtam volna viselni, ha életem végéig minden nap nézhetem őket. A kutyámat és Byulbaet...

A reggeli ébresztőm hangjára pattantak ki a szemeim, amire egy csalódott morgással reagáltam. Ó, a francba...

Ahelyett, hogy ösztönösen a feleségem felé fordultam volna, arcomat a párnámba nyomtam és legszívesebben üvöltöttem volna egyet. A gyönyörű álomképen már teljesen szertefoszlott és egyszerűen nem bírtam vissza idézni, akárhogyan is próbálkoztam. Véget ért, én pedig nem tudok rájönni, hogy miért ragaszkodnék ennyire ehhez, ami nem is létezik...

- Taehyung... - nyöszörögte a mellettem fekvő Sooah, gondolom ő is felébredhetett a kicsit sem halk ébresztőmre. Ujjai lassan kitapintották fürtjeimet, de valahogy érintése nyomán kellemetlen, hidegrázós érzés futott végig a testemen. Mintha nyakon öntöttek volna egy vödörnyi jeges vízzel, úgy pattantam ülő helyzetbe.

Sooah értetlenül húzta feljebb szemén a maszkját, és támaszkodott meg jobb karján, hogy közelebb kerüljön hozzám.

- Baj van? – rázta a fejét, de én nem mondtam semmit csak lerúgtam a takarómat és a köntösömbe bugyolálva magamat indultam el a háló ajtaja felé. – Taehyung!

- Ne haragudj, csak nem érzem magam valami jól. Iszok egy kis vizet vagy valami... - motyogtam hadarva és egy pillanat alatt kint is voltam a folyosón nem törődve feleségem döbbenetével.

Mi ütött belém? Évek óta minden reggel, amikor egyikünk sem megy sehová így ébredünk. Sooah a hajamat birizgálja, utána hozzám bújik és még hosszú percekig ölelkezve készülünk fel a napra, amit majd együtt töltünk.

De most a kellemes bizsergető érzés helyett, csak üres, kényelmetlenség lett úrrá rajtam, amit nem értettem. Miért nem élvezem a párom érintését?

A konyhában valóban töltöttem magamnak egy pohár vizet, amit a reggelizőpulthoz ülve lassan kortyolgattam. Már éppen elmélyedtem volna a gondolataimban, amikor kaparó, csattogó hangokat hallottam meg a nappali felől, így érdeklődve pillantottam, arra. A sötétítő függönyök miatt csak kevés fény uralkodott a helyiségben, így nem is vettem észre a fekete bundájú kutyát, amíg a konyhát és nappalit elválasztó küszöbhöz nem ért, ahonnan másodpercek alatt futott a székem lábáig.

Egy őszinte mosollyal az arcomon tettem le a poharamat a pultra és másztam le a földre, hogy az ölembe vehessem az állatot és agyon szeretgethessem.

- Hát, szia kis drágám! – emeltem az arcomhoz, hogy orrunkat összedörgöljem, mire Yeontan kidugva apró nyelvét, egy nedves puszit hagyott az arcomon. Kuncogva az ölembe tettem és bundáját simogatva, nyúltam újra a poharamért. – Felkészültél a mai napra?

Költői kérdésnek szántam ugyan, de, ahogy a szavak elhagyták a számat újra eszembe jutott az a csöppnyi álomfoszlány az ébredésem előtti pillanatokról. Byulbae arcába hulló haja, az illata a májusi szellőben, azaz idilli élet, amit élni akartam titkon...

A fejemet megingatva kortyoltam a vizembe, és mindenféle más képet próbáltam magam elé vetíteni, hogy ezt a hülyeséget elfelejtsem. Milyen titkos idilli élet? Igenis jó életem van!

Sooah nem sokkal később csatlakozott hozzám a konyhában, így én gyorsan megtöltöttem Tannie tálját kutyakajával, majd neki láttam egy gyors reggeli készítésnek.

- Ma is egész nap a kutyasuliban leszel? – kérdezte feleségem, furcsa megmagyarázhatatlan éllel a hangjában. Tudtam, hogy még mindig nem békélt meg a dologgal, de igyekezett a lehető legkedvesebben hozzá állni.

- Csak délután. – javítottam ki. Felhelyeztem a serpenyőt a tűzhelyre, hogy melegedjen meg az olaj, amíg én a tojásokat felvertem és hagymával, sóval, borssal valamint előre felvágott sonka darabkákkal ízesítettem. – Mert van valami terved estére? Arra gondoltam áthívom Jimint és Jungkookot, hogy társasozzunk vagy esetleg grillezhetnénk is...

Sooah ugyan leplezni próbálta, nem kerülte el a figyelmemet, hogy elhúzza a száját egy hamis mosoly közepette. Habár állította, hogy nem zavarja, amiért a legjobb barátom egy másik férfivel él együtt, tudtam, hogy megvan a véleménye a dologról. Engem nem különösebben érdekelt, hogy Jimin egy fiúba lett szerelmes. Úgy voltam vele, a szerelem megtörténik, akár tetszik nekünk, akár nem. És mivel tudtam, hogy Jungkook boldoggá teszi, vele örültem, ahogyan azt egy igazi barát teszi.

De Sooah kínosnak tartotta, hogy egy társaságban mutatkozzon egy meleg párral. Próbált kibújni a közös programok alól és minden lehetőséget megtalált, arra, hogy én se nagyon programozzak velük. Most viszont be kell, valljam teszteltem őt. Évek óta hagytam, hogy az legyen, amit ő szeretne. Az ő barátai, ő programjai. Most szeretném tudni, hogy hajlik-e rá, hogy én is választási lehetőséghez juthassak.

- Oké, én tökre benne vagyok. – mondta ki nagy nehezen, amitől óvatosan elmosolyodtam. – Ha gondolod, bevásárolok, amíg oda vagytok.

- Csodás. – egyeztem bele és máris lelkesebben indítottam a napomat. Csak menthető a házasságom és Sooah is tud engedni, ugye?

Reggeli után elmentem zuhanyozni, majd kivettem egy egyszerű barna nadrágot, amihez egy fekete pólót vettem. A fejemre dobtam a napszemüvegemet, valamint néhány karkötőt és a tükörbe nézve tökéletesen megállapítottam, hogy most nem úgy nézek ki, mint egy híres-neves üzletember. Egy átlagos huszonéves fiú voltam, egy átlagos szombati napon. És ez be kell, valljam tetszett.

- Le kellene már vágatnod a hajadat. – jegyezte meg Sooah, amíg kikísért a kocsibeállóhoz. Betettem az anyósülésre Yeontan hordozójét, becsuktam az ajtót és mosolyogva felé fordultam.

- Nekem tetszik. – vontam vállat. – Olyan rosszfiús, nem?

Sooah felkuncogott, amitől egy pillanatra felrémlett bennem a tizenkilenc éves énje, akibe, akkor őrülten szerelmes lettem és tudtam, hogy életem végéig vele szeretnék lenni.

A derekára fogva húztam közelebb magamhoz és rövid csókot leheltem az ajkára, amitől éreztem, hogy meglepődik. Apró kezeivel a pólóm alját markolászta, ezzel újból egy édes lányt juttatva eszembe. Lehet, csak újabb dolgok kellenének, amivel feldobhatnánk a házasságunk? Igen, minden bizonnyal. Nem szabad hagynom, hogy egy buta fellángolás miatt véget vessek valaminek, ami ezidáig tökéletesen működött.

- Este jövök. – simítottam végig a haján, majd lazán rákacsintottam és az autómat megkerülve beszálltam a vezető felőli ülésre, hogy elinduljak a kutyaiskolába.

Útközben az aktuálisan népszerű Kpop számokat hallgattam és dudorászva doboltam ujjaimmal a kormányon. Boldog voltam, annak is éreztem magam a reggeli kis incidensem ellenére is.

A külvárosba érkezve mindenféle gyomorgörcs nélkül indultam meg a szokásos úton a hátsó karám felé, ahol az óráink szoktak lenni. Intettem a recepciónál pakoló Felixnek, aki mosolyogva üdvözölt és megérdeklődte, hogy vagyok. Azt válaszoltam, hogy ennél jobban nem is lehetnék, hiszen igaz is volt. A nap sütött, a madarak csicseregtek... Tökéletes volt minden.

- Byulbae már a szokott helyen van? – kérdeztem és örültem, hogy hangom nem remegett meg a lány hangjának kimondása közben. Felix biccentett.

- Persze, már felpakolta az akadályokat is, szóval ma nagyon izgalmas órátok lesz. – kacsintott, majd felkapott egy dobozt és elbúcsúzva elindult a hátsó folyosó felé.

Töretlen örömmel folytattam utamat, kezemben a kutyahordozóval. Az udvaron hamar átvágva értem az elkerített részhez, ahová ismerősként léptem be.

- Hahó. – szólaltam meg, amikor is felfedeztem, hogy az akadályokon kívül üres a karám. – Byulbae-ya?

- Egy pillanat! – érkezett a raktárszerű helyiségből a lány hangja. Hümmögtem egyet, majd leraktam a földre a hordozót, hogy kiengedhessem Yeontant.

Abban a pillanatban, hogy kutyusom kiszabadult és én kiegyenesedtem, Byul kilépett a raktárból.

Éreztem, ahogy végtajaim zselévé válnak a lány látványától, és mintha egy pillanatra lelassult volna az idő köztünk. A virágos ruhát viselő, kiengedett hajú lány széles mosollyal közeledett felénk és már automatikusan guggolt is le, hogy köszönthesse a tanítványát.

A lágy szellő meglibbentette a földön guggoló szépség haját, így tincsei az arcába kerültek, de őt ez nem zavarta. Túlságosan lefoglalta őt, hogy a térdének támaszkodó ebet simogassa, aki olyan készségesen simult a lányhoz, mintha csak az élete múlna rajta.

Csak figyeltem a jelenetet földbe gyökerezett lábakkal és tudtam, hogy végem van. Byulbae megbabonázott és kiverte a reggeli boldog gondolataimat a fejemből. Ő létezett, abban a pillanatban egyedül számomra és már nem tudtam tovább eldönteni, hogy ez most fellángolás-e vagy valami eddig ismeretlen...