Taehyung

Idegesen járkáltam fel-alá az irodámban, mintha csak valami fontos tárgyalásra készülnék. Holott erről szó sem volt.

Csupán a tudomásomra jutott, hogy a sofőröm, annak a lánynak a volt barátja, aki iránt megmagyarázhatatlan érzelmeim kezdtek kialakulni néhány nap alatt. És, hogy ezt tetézzük. Amíg én az irodámban tapostam ki magamnak az utat, ők éppen elmentek valahová ebédelni, hogy négyszemközt lehessenek.

Fújtatva vágódtam le a kanapémra és szántottam át ujjaimmal hajamat, ismételten nem törődve a ténnyel, hogy egyébként én egy alelnök van, akinek figyelnie kell a kinézetére.

Korábban is feltűnt már, hogy Byulbae szereti kikerülni a korábbi kapcsolatairól való kérdéseket és kellően elkomorodik, ha szóba kerül. Mindemellett azt is tudtam, hogy Bang Chan egy évet Ausztráliában töltött és csak azt követően jött vissza Dél-Koreába, hiszen pár héttel a költözése után állt hozzám, munkába. Vajon mi miatt szakadhatott meg a kapcsolatuk? Nem bírták a távkapcsolatot? Esetleg valami más? És egyáltalán miért agyalok én ezen többet, mint a saját életemen?

Úgy döntöttem, hogy ideje elterelni a figyelmeimet a gondolataimról, szóval az asztalomhoz mentem és előszedtem néhány elmaradásomat, hogy a munkámba temetkezve kikapcsolódhassak. És sikeresen be is vált a hadműveletem, ugyanis este fél nyolcig szinte nem is néztem fel a lapokból, csupán, amikor Yeji hozott nekem teát és a szokásos teasütiket hozzá.

- Hazavigyünk? – érdeklődtem a titkárnőmtől miután bezártam az irodám ajtaját és reménykedtem benne, hogy a sofőröm már visszatért, hiszen ma ő hozott munkába. Yeji nemet intett a fejével, majd elmondta, hogy ma a bátyja érte jön, így elköszöntünk egymástól.

Szerencsére Chan az asztalánál várt rám, érkezésemre felpattant és meghajolt azonnal.

- Minden rendben van? – kérdeztem puhatolózva, mivel nem mertem szó szerint rákérdezni a dolgaira. Egyrészt nem tartozott rám. Másfelől lehet nem akartam hallani a választ. Végül is, ki szereti hallani, hogy a lány, aki tetszik, neki összejön a régi szerelmével?

- Igen, uram. Elnézést kérek a mai közjátékért. Ígérem, nem fordul elő többször. – mondta végig kerülve velem a szemkontaktust. Jeleztem neki, hogy induljunk el a garázsba lassan, így útközben folytattuk a társalgást.

- Ugyan, neked is van életed a munkádon túl, ezért nem hibáztathatlak. – legyintettem eljátszva a jófej laza főnököt, holott jelenleg majd felrobbantam, annyira tudni akartam mi történt közte és Byulbae között. – Do kisasszony és te közel álltok egymáshoz?

- Ami azt illeti három évig egy párt alkottunk. – vallotta be. Örültem, hogy pont, abban a tizedmásodpercben értünk a lifthez, hiszen válaszára megtorpantam és szerintem le is fagytam. Tessék? Három évig? Én ennél kevesebbre tippeltem. – Nem untatom a részletekkel, biztosan nem kíváncsi rá...

- Nyugodtan elmondhatod. – villantottam ki hamisan a mosolyomat, miközben a mellkasomban olyan elemi erővel dolgozott a szívem, hogy féltem fel is robban, ha nem vigyázok. – Persze csak, ha szeretnéd. Én szívesen meghallgatlak. Ilyenkor jól esik kibeszélni a dolgokat, nem de?

Chan zavartan bólintott, majd beszálltunk a liftbe és elindultunk az alsó garázshelyiségbe.

- Byulie és én még a középiskolában jöttünk össze. Azt hiszem szerelem volt első látásra, bár ő nem így gondolja. – túrt a hajába egy zavarodott nevetés közben. – Olyan tökéletes volt köztünk minden évekig. Csak, ahogy idősödtünk, változtunk és én egy rossz alkalomkor rossz döntést hoztam és elszúrtam az egész kapcsolatunkat. Annyira szégyelltem magam miatta, hogy megszakítottam vele a kapcsolatot, miután elköltöztem. Ráadásul úgy volt, hogy kint is maradok, de, mint tudja ez máshogy alakult...

- Ezek szerint Do kisasszony csak nem rég értesült róla, hogy újra az országban vagy? – raktam össze magamban a hiányos puzzle darabjait, habár fizikailag fájt hallgatni a történetét.

- Hwang titkárnő árulta el neki, de nem bánom. – vonta meg a vállait, ahogy kiléptünk a liftből és az autóhoz indultunk. – Ma beszéltünk két év után először, és kicsit furcsa volt, tudja? Azt sem tudtam mit kellene neki mondanom, hol kellene kezdenem. És ezt még tetézte, hogy sokkal gyönyörűbb, mint volt...

Hangtalanul nyögtem fel, amikor bemásztam hátra az ülésre és a támlának támasztottam a fejemet. Miért akartam én ezt végig hallgatni? Tiszta mazochista vagyok, ezt nem hiszem el!

- Do kisasszony a barátaim szerint nagyon kapós a fiúk körében. – ezt meg miért mondtam? Egyáltalán miért nem a nevén szólítom Byult? – A munkahelyén is rajonganak érte, nem mondta Hwang titkárnő? Tudtommal a bátyjának is tetszik.

- Nem meglepő. – nevetett újra Chan és közben figyelt, hogy kikanyarodjunk szabályosan a sugárútra. – Byulie mindig ilyen volt. Szeleburdi, csodálatos és elképesztően szép. Mi kell több, hogy minden fiút elvarázsoljon?

Igaza volt. Engem is a bűbája alá vont, a nélkül, hogy erre felkészültem volna.

- Sikerült jutnotok valamire? – kértem, hogy folytassa tovább a történetet, mert már elképesztően fúrta az oldalamat a kíváncsiság. Ez volt talán az egyik legnagyobb hibám, amit letagadtam volna. Kíváncsi és kissé türelmetlen voltam, ami nem tett jót a cégnek sokszor, hiszen a hosszabb, macerásabb üzletekre előszeretettel mondtam nemet.

- A hétvégén újra találkozunk. – mondta ki a mondatot, ami azt hiszem összetörte az összes reményemet Do Byulbaevel kapcsolatban. Eygáltalán miért voltak reményeim egy másik lánnyal, aki nem a feleségem? – Őszintén szeretném, ha sikerülne megoldanunk. Még mindig ugyanúgy dobog érte a szívem, mint két éve...

És ki vagyok én, hogy ezt elvegyem tőlük? Byulie – ahogy Chan nevezi már percek óta – valóban mesés és magával ragadó. Bárki szerencsés, akit kicsit is közelebb enged magához. De nekem ennyi jutott. Pár hét, amíg nála tanul a kiskutyám. Öt alkalom maradt, eddig láthatom még őt, utána felteszem, megszakad közöttünk a kapcsolat, ami lehet jó is.

Do Byulbae túlságosan behálózott és összezavarta a nyugodt életemet, amiben eddig mindenféle baj nélkül éltem. De ez nem jó így! Nekem már családom van és egy kimondottan neves pozícióm. Nem hozhatok szégyent a családomra, azzal, hogy kaladozgatok egy lánnyal, aki csak egy fellángolás az életemben.

Buta voltam, nem gondoltam rendesen végig. Amint végez Yeontan a kutyaiskolába, minden újra a helyére áll. Én megyek haza a feleségemhez, míg Byul a régi-új szerelméhez. És ez így van jól.

De akkor a szívem miért dobog másként még mindig, csupán a lánynak a gondolatára?