Byulbae

A táskám pántját szorongattam, mintha csak kapaszkodnék benne. Komolyan úgy éreztem, hogy kapaszkodóra van szükségem, mert bármelyik pillanatban elájulhatok. Egyáltalán minek jöttem ide? Ez a kérdés úgy hússzor elhangzott a fejemben, mikor már elindultam ide és egyszerűen újra és újra felmerült.

Őszintén, magam sem tudtam mi a francot keresek a Kim&Kim székháza előtt, de egyszerűen valami idevonzott. A hétvége óta nem bírtam kiverni a fejemből, amit Yeji mondott. Létezne, hogy Chan valóban az alelnök sofőrje? És, akkor ez azt is jelenti, hogy, akkor újra Koreában van? Hát, igen, feltehetőleg, így van... De, akkor miért nem keresett? Ráadásul egy éve, basszus! Egy éve hazajött és baszott felemelni azt a nyomorult telefont és elmondani, hogy itt van? Vagy egyáltalán nem is akart felhívni?

Egy hatalmas sóhaj közepette túrtam bele a hajamba. Ha itt van egy éve, akkor feltehetőleg nem is akart engem látni, ezért lehet, jobb lenne, ha inkább el is mennék... Vagy nem?

Erőt véve magamon álltam fel az épület előtti padok egyikéről és indultam meg a székházba, mintha csak dolgom lenne ott... De ezután? Hova tovább?

- Üdvözlöm kisasszony! – szólított meg a hatalmas fehér márványpult mögött ülő fiatal nő, amire meglepetten kaptam oda a fejemet. Sejthettem volna, hogy az épület nem csak kívülről, de belülről is meglehetősen fényűző. De komolyan mindennek muszáj fehérből vagy kékből lennie? – Segíthetek valamiben? – érkezett az újabb megszólítás, miután már feltehetőleg percek óta némán bámultam a hosszú – festett – szőke recepciós lányra.

- Ó, én... - akartam volna megszólalni, de egy árva hang sem jött ki a torkomon.

- Byulie! – hallottam meg ekkor egy ismerős női hangot, amire elfogott a megkönnyebbülés. A hangforrás irányába kaptam a fejemet és mosolyogva intettem Yejinek, aki ma már feszes ceruzaszoknyában és krémszínű ingben igyekezett felém magassarkús lábaival. – Hagyd csak Miyeon, a lány hozzám jött.

- Igen? Akkor írjam be látogatónak? – bizonytalanodott el a recepciós – ezek szerint Miyeon – és a fejét felemelve pislogott Yejire, aki megingatta a fejét.

- Nem szükséges, ő csak egy barát, akivel most megiszunk egy teát, igaz Byulie? – meresztgette rám a szemét, én pedig szavak nélkül helyeseltem.

- Az alelnök mit fog... - akadékoskodott Miyeon továbbra is.

- Elment az építkezésre, még egy óráig biztosan nem jön vissza. De amúgy is Miyeon, ez az én dolgom, ne szólj bele. Köszönöm. – mosolygott negédesen Yeji, majd megragadta a karomat és a lift felé kezdett vonszolni.

- Úristen köszönöm, életmentő vagy. – hálálkodtam barátnőmnek, amikor már az üvegliftben voltunk és ő be is nyomta a megfelelő emelet számát. – Ha te nem jössz, akkor nem tudom...

- Hogy kerülsz ide? – rázta a fejét hitetlenül, összefonva maga előtt a karját. Kínosan elhúztam a számat és nem is tudtam mit kellene mondanom. – Gondolom, hogy nem miattam jöttél, habár örülnék neki...

- Lehet meg akartam bizonyosodni róla, hogy Chanie valóban itt van, vagy én nem tudom. – sóhajtottam lemondóan és észre sem vettem, hogy ösztönösen becéztem le volt barátomat. Yeji a vállamra simított és megértően bólintott egyet.

- Egy óra múlva érnek vissza, ahogy mondtam. Addig kapsz egy teát, már ha maradni akarsz... - tárta szét a karját, amikor a lift csilingelve jelzett és kinyílt.

Követtem a lányt át a folyosón és bár azt hittem zsúfoltság lesz és rengeteg ember fog rohangálni, csupán egy nagyobb egybenyitott irodát láttam, ahol nagyjából hat ember ült az asztalánál és a saját dolgaival törődött. Egy kisebb külön folyosón álltunk meg, ahol egy nagyobb kétszárnyú ajtót fedeztem fel, előtte egy a lentihez hasonló márványpultot, habár ez jóval alacsonyabb volt.

- Ez itt az én kis birodalmam, az szemben pedig Kim alelnök irodája. – mutogatott körbe Yeji én meg az ajkamat harapdálva bólogattam neki. – Amit láttál iroda, a könyvelők, ügyvezetők és a sofőr úr helye, aki most természetesen az alelnökkel van...

- Azt hittem több iroda van erre. – vallottam be. Yeji jelzett, hogy kövessem egy kisebb konyhaszerű helyiségbe, ahol leültem egy székre, amíg ő neki állt teát főzni.

- Az elnök úr nem szerette volna, anno, hogy az emeletén nagy legyen a zsúfoltság, így itt fent csak ő és a legfontosabb emberek tartózkodnak. – magyarázta meg a bennfentes lány azonnal a dolgot. – Most Kim-ssi úgymond lemondott a dolgokról, és szinte mindenben a fia dönt. Már csak úgy nagyjából tanácsokat ad.

- Mióta alelnök Taehyung? – szaladt ki a számon, hiszen tudtommal a férfi huszonnégy éves volt. Ilyen fiatalon még nem szokott senki kinevezésre kerülni, nem?

- Januárban volt egy éve. – mutatott fel Yeji kétféle teafiltert, én pedig a barackosra böktem rá, hogy azt kérem. – Három évig volt igazgató, már az egyetem alatt. Nagyon korán került be ide, szinte középiskolás kora óta gyakornokként volt itt.

- Szóval mondhatni nem volt neki választása, igaz? – húztam el a számat, ahogy végig gondoltam a dolgokat. Éreztem, hogy megesik a szívem a fiatal férfin, hiszen az emberek az ő korában még csak éppen, hogy elhelyezkednek a szakmájukban, ha sikerül nekik, vagy csak úgy vannak. Ilyenkor buliznak, ismerik meg a szerelmet meg hasonlók. De ő már házas három éve és egy egész vállalatot irányít. Elképzelhetetlen...

- Születése óta tisztában volt vele, hogy ez vár rá. – ült le velem szemben Yeji és elém rakott egy gőzölgő csészét. – A céghez mindenki általában fiatalon kerül, és általában sokáig itt is maradnak.

- Te is korán kerültél be, nem? – billentettem mosolyogva félre a fejemet. Barátnőm biccentett, és, amíg iszogattuk a teáinkat végig beszélgettünk. Ő mondta, hogy nem bánja, hogy régóta itt van, mert szereti a munkáját, akármennyire is sok. Kedvesek a munkatársai, az alelnök is rendes vele, akire szinte már második bátyjaként tekint. Én is elmondtam egy-két dolgot a kutyaiskoláról, de valahogy, arról, hogy miért kezdtem el ott dolgozni és, hogy mi volt velem meg Channal, arra még nem álltam készen.

- Te most, hogyhogy nem mentél az alelnök úrral? – érdeklődtem, amikor rádöbbentem, hogy eddig mindent ő intézett Taehyungnak, most meg itt ül.

- Én magam sem tudom. Azt mondta maradjak itt, nem kell mindenhova ugrálnom vele, holott ez a munkám. – vonogatta a vállát. Éppen belekortyolt az italába, amikor az asztalra kirakott telefonja rezegni kezdett. – És már itt is vannak. Gyere, köszönjünk nekik, kábé három perc és felérnek.

Yeji kacsintott egyet és a kezemnél fogva kihúzott a pultjához. Zavartan álltam a helyzet előtt, mert tudtam, hogy most szembe fogok találkozni a régi szerelmemmel és a férfivel, akihez valamiért vonzódni kezdtem rövid idő alatt. A hajamat igazgattam, kihúztam a betűrt ingemet a farmeromból és olyan idegesnek nézhettem ki, hogy a mellettem álló lány ki is nevetett érte, amiért karon csaptam őt.

- Hwang titkárnő, kellene nekem... - hallottam meg Taehyung hangját, ami egyből, amint megállt előttünk elhallgatott. A mögötte lépkedő férfi majdnem beleütközött a vállába, de, amint felemelte a fejét egyből ki is kerekedtek a szemei, mint a főnökének. – Byulbae, te, hogy kerülsz ide?

Nem tudtam megszólalni csak lefagyva farkasszemeztem a göndör, szőke férfival, aki a francba is... két év után is ugyanúgy megdobogtatta a szívemet, mint, mikor még együtt voltunk. Éreztem, hogy se kép, se hang, egyszerűen csak bámultuk egymást, ami így is maradt volna, ha Yeji nem csíp bele az alkaromba és nem szisszenek fel.

- Szia, Chan. Rég nem láttalak. – szólaltam meg és nem nagyon tudtam vele foglalkozni, hogy a hangom gúnyos-e vagy sem, vagy, hogy éppen figyelmen kívül hagytam Taehyung kérdését. Az alelnök zavarodottan fordult a sofőrje felé, aki kínosan beletúrt szőke hajába és megvillantott egy ártatlan, gödröcskés mosolyt, amitől remegni kezdtek a térdeim.

- Jó, hogy látlak, Byulie...