Taehyung

- Jó reggelt Hwang titkárnő! – biccentettem hétfőn reggel a fiatal nőnek, aki a korai óra ellenére – mert nekem a kilenc óra korai – már a szokásos helyén ült az irodámmal szemben és szorgosan végezte a munkáját.

- Kim alelnök! – állt fel egy pillanat alatt és hajolt meg röviden. – Készítsek önnek kávét vagy teát? Nem volt gond, hogy ma reggel nem tudtam menni?

- Ugyan, nem kell neked minden reggel jönnöd. – legyintettem mosolyogva, amitől megkönnyebbülve bólintott egyet. – Jól telt a hétvégéd? Sikerült pihenned kicsit?

- Igen, köszönöm. Néhány barátnőmmel töltöttem a hétvégét. – mondta, amitől bevallom a legőszintébb mosoly került az arcomra. Egy hete még nem voltak barátai, de úgy tűnik a szülinapja óta ez változni látszik. – Önnek is jól telt a hétvégéje?

- Eltelt, de ma már vár a munka. – csaptam össze a kezemet, jelezve, hogy lassan rövidre kell zárnunk ezt a beszélgetést. – Kérem a listát ma délig a listára a boltvezetői posztra jelentkezők közül. – Yeji bólintott én pedig el akartam indulni, amikor eszembe jutott még valami és a tengelyem körül megfordulva visszaszóltam. – Ó, és hozd be Bang sofőr munkaszerződését. Jövő hónaptól meghosszabbítjuk és változtatunk az időbeosztásán.

Yeji kezei megálltak a papírok rendezésében. Kérdőn emelte rám a tekintetét, amit nem értettem, szóval én is legalább, annyira hülyén néztem rá, mint ő rám.

- B-bang sofőr? – dadogta, amire bólintottam. – Jól tudom, hogy mielőtt elkezdett itt dolgozni egy évet élt kint Ausztráliában?

- Igen. – biccentettem és még mindig kérdőn álltam a helyzet előtt. – Mi ez a hirtelen érdeklődés Bang sofőr iránt? Esetleg... - hallgattam el és hajoltam közelebb. – tetszik neked?

- Isten ments, dehogy! – kerekedtek ki a szemei és még maga elé is emelte a karját, amit mivel túlzásnak érezhetett, leengedte őket maga mellé és megköszörülve a torkát folytatta. – Akarom mondani... Bang sofőr nagyon jól végzi a munkáját. Csupán hallottam ezt-azt, és ezért kérdeztem...

- Hm, rendben. Értem... - hümmögtem somolyogva, habár nem győzött meg teljesen. – Egyébként úgy tudom egy ideje szingli, ha...

- Tudom, igen. – vágta rá talán túl gyorsan és bár azt hittem zavarba jön, teljesen komoly arca volt. – Komolyan csak egy ártatlan kérdés volt. Higgye el...

A vállamat megvonva ráhagytam a dolgot és az irodámba sétáltam miután elismételtem milyen papírokra lesz ma szükségem. Odabent felakasztottam a zakómat és a nyakkendőmet is meglazítottam, mert tudtam, hogy ma nincsen semmilyen megjelenésem, így nem kell, annyira tökéletesen kinéznem. Ahogy előszedtem a fontosabb papírmunkákat és felnyitottam a laptopom fedelét, valamiért azon kezdtem agyalni miért lett ennyire furcsa Yeji, amikor a sofőrről kérdeztem őt. Valami összetűzésbe keveredhetett Channal? Azt kétlem, hiszen a fiatal srác egy végtelenül rendes és állandóan mosolygós fiú, akiből nem nézném ki, hogy bárkit is bántana. Akkor hallhatott valami pletykát?

Gondolataimból a telefonom üzenetjelzője zökkentett ki, amin Sooah neve szerepelt és egy rövid üzenet, melyben leírta, hogy mennyire szeret. Az alsó ajkamba harapva nyúltam a készülékért és ahelyett, hogy feloldottam volna, fejjel lefelé fordítottam, mintha így meg nem történtté tehetném az üzenetet.

A szombati napunk óta, feleségem próbált nyájasabb lenni és kedvesebben közeledni felém és Yeontan felé is. Meg kell hagyni jól esett a közeledése és értékeltem a próbálkozásait. De mégis az egész hétvégén csak arra tudtam gondolni, hogy Do Byulbae miért nem reagált az üzenetemre... Azon kívül, hogy megnyitotta, semmi. Nem írt, nem keresett, valóban úgy tette, mintha az egész jelentéktelen lenne és ez kétség kívül zavart.

Utáltam magam, amiért, aközben is a kutyaiskolás lányon járt az agyam, miközben éppen ágyba bújtam a feleségemmel. Nagyon nem tudtam dűlőre jutni az érzéseimmel kapcsolatban. Egyszerre akartam benne maradni a meg szokott, kompromisszumképes kirakat házasságomban. De emellett szerettem volna hátra hagyni Sooaht, és Yeontannal és Byulbaevel elmenni a világ végére is.

Komolyan az a nő, nem hiszem el... Azt mondja szombaton, hogy vonzódik hozzám, erre úgy tesz, mintha az egésznek nem lenne jelentősége? Vajon valóban nincsen?

Berregésbe kezdett az asztalomra kihelyezett hívó, amin keresztül Yejivel szoktam kommunikálni, így lenyomva egy gombot vártam, hogy beleszóljon.

- Park Jimin biztos úr keresi magát, beenged... - mielőtt befejezhette volna a mondatát, már nyílt is az irodám ajtaja, amin legjobb barátom sétált be lazán és hagyta, hogy az ajtó magától visszacsapódjon.

- Hányszor mondjam még el a cuki titkárnődnek, hogy nekem nem kell időpont vagy bejelentés én csak bejövök. – tárta szét a karját és már el is vágódott a kanapén, ami az iroda szélére volt kirakva, szemben a teljes üvegfallal.

Nevetve álltam fel a székemről és már indultam is meg, hogy mellé üljek.

- Hol hagytad az egyenruhádat? Meg nem kéne ma szolgálatban lenned? – vontam fel a szemöldököm. Kinyitottam a kis minihűtőt, amiben a rostosleveket tároltam pont az ilyen alkalmakra.

Jimin belevezette ujjait világoskékes árnyalatú hajába, amik inkább voltak már szürkék, de ezt nem tudtam pontosan eldönteni. Kiengedett egy adag levegőt a száján, de, addig nem kezdett beszélni, amíg mellé nem ültem a kanapéra és a kezébe nem nyomtam a poharat.

- Szabadnapos vagyok. – vallotta be és kissé szomorúnak hatott hangja. – Hát nem szomorú, hogy végre van egy teljes üres napom, erre a dögös pasim, ahelyett, hogy velem lenne, órán ül négyig. – ciccegett szomorúan, amitől akaratlanul kacagtam fel.

- Miért nem mondtad, hogy maradjon ma ki az órákról? – kérdeztem a vállamat vonogatva.

- Nem tehetem. – ingatta a fejét. – Hamarosan vizsgázik. Milyen pasi lennék, ha megkérném a szerelmemet, hogy miattam lógjon? – meresztette rám a szemeit, én meg pontosan tudtam, hogy itt arra céloz, Sooah állandóan ilyeneket kért és kér tőlem a mai napig.

Jimin az első naptól kezdve ki nem állhatta a feleségemet. Már, akkor sem tetszett neki, hogy vele randizok, amikor megismerte először. És ez azután lett még nagyobb utálat számára, amikor ő is szerelmes lett Jungkookba és állította, hogy köztem és a nejem között még csak hasonló sincs, mint köztük. És mivel igaza volt sosem ellenkeztem vele.

Szégyen nem szégyen, mindig irigyeltem a szerelmüket, mivel én sosem tapasztaltam meg igazán azt a pillangók vannak a gyomrodban érzést. Illetve mostanáig...

- És mi a terved így? Vársz, négyig utána meg nem vagyok kíváncsi a részletekre? – kortyoltam a baracklevembe.

- Aha, gondoltam elrabollak ebédelni, hogy legalább a legjobb barátom töltse velem a délelőttöt, ha már a párom nem tudja. – adta elő terveit, amitől újra felkacagtam és bólogatva beleegyeztem. – Komolyan mondod? Zsír, azt hittem jobban kell, győzködjelek...

- Mostanában ritkán találkozunk, úgyhogy miért is ne? A papírmunka várhat, a barátaim nem. – kacsintottam rá és a fogashoz léptem, hogy levegyem róla a zakómat. Jimin vidáman csapta össze tenyereit és már éppen elindultunk volna ki az irodából, amikor elhagyta a száját egy mondat, amiről reméltem, hogy nem fogja...

- Legalább végre elmesélheted mi a véleményed Do Byulbaeről...

Én pedig elmondtam neki.Mindent.