Taehyung

Leállítottam a motort, amikor már sikeresen beparkoltam a ház kocsibehajtójára, de egyszerűen nem bírtam rávenni magam, hogy ki is szálljak és bemenjek. Kezeim görcsösen szorították a kormányt, szemeimet pedig lehunytam, ahogy egy idétlen nyögés szaladt ki a számból. Sőt, még azt is éreztem, hogy Yeontan a hordozójából biztosan kérdőn néz rám...

Majdnem megcsókoltam őt... Hogy tehettem? Vagy miért nem tettem? Egyszerűen nem bírtam rájönni, hogy melyik kérdés zaklat fel jobban. Egész délelőtt érzékeltem, hogy Byulbae kerüli a komolyabb vagy flörtölősebb témákat, ami egyrészt idegesített, de egyben meg is nyugtatott. Tudtam, hogy túl messzire megyek vele és, hogy nem helyes, amit teszek. Házas vagyok, gyakorlatilag családos ember vagyok, erre én egy húsz éves, egyetemista lánnyal flörtölgetek?

Igen, persze van szemem és látom, hogy Byulbae gyönyörű és egyszerűen valami megmagyarázhatatlan dolog miatt nem bírom kiverni őt a fejemből és még jobban meg akarom őt ismerni. De hogy tehetem ezt vele? Magammal? És Sooahval?

Egy erőtlen morgás tört fel belőlem és úgy lefejeltem a kormányt magam előtt, hogy dudáltam egyet. Csodás, már csak ez hiányzott.

Ahogy felemeltem a fejemet, már láttam is, hogy nyílik a bejárati ajtó és egy selyemköntösbe bugyolált Sooah bukkant fel. Haját egy kényelmes kontyba fogva viselte és kérdőn nézett felém. Idétlenül intettem neki egyet, amitől megrázta a fejét és mutatta, hogy menjek be. Visszasétált a házba én pedig csalódottan vettem tudomásul, hogy a szívem nem kezdett el hevesebben dobogni miatta, ahogyan egy bizonyos személy miatt a kutyaiskolában.

Megfogtam Yeontan hordozóját és kiszállva a kocsiból én is feleségem után eredtem. Lerúgtam a cipőmet és a kutyát is kiengedtem, aki izgatottan kezdett el futkorászni az ismeretlen, ismerős környezetben. Mosolyogva néztem, ahogy felfedez magának mindent, amitől elszokott, amíg Jiminéknél lakott.

Tan a nappali felé sietett, ahol Sooah megrökönyödve húzódott ösztönösen hátrébb, amikor megközelítette őt az állat.

- Ez, hogy kerül ide? – kérdezte köszönés nélkül, nekem pedig igyekeznem kellett, hogy ne húzzam el a számat.

- Szóltam, hogy a mai alkalom után hazahozom, hogy szokjon minket és a környezetet. – hajoltam oda hozzá, hogy egy rövid csókkal köszöntsem. Sooah ajkai idegenek voltak, ahogy az enyémnek nyomódott, amitől meglepődtem. Mi ez? Mindennap megcsókolom őt és teljesítem házastársi kötelességeimet. Akkor most miért érzem, azt, hogy ez nem az a nő, akivel hat éve egy párt alkotok?

- Ja, tényleg. – fújtatott és megkerülve a lábát szaglászó kutyust, inkább a konyhába indult, így mentem utána. – Rendeltem kaját, betettem a hűtőbe, mert nem tudtam mikor érsz haza... Mostantól minden szombaton ez lesz, hogy te egész nap, azzal a döggel futkorászol meg ilyenek?

- Te akartad, hogy járassam kutyaiskolába, rémlik? – emlékeztettem, amíg kiszedtem a hűtőből az ételt és a mikróhoz léptem, hogy felmelegítsem azt. Sooah a szemét forgatva leült a reggeliző pult mögötti bárszékek egyikére, majd biccentette. – Tudom, hogy mostanában ritkán vagyok itthon, de tudod, hogy jövő hónap elején nyit a drogéria és rengeteg elintézni valóm van vele kapcsolatban. Emellett az egyik kínai befektetőnkről kiderült tegnap, hogy több százalék anyagi kárt termeltek egy hónap alatt, mint profitot, így a vezetőség elgondolkodott rajta, hogy megszűntessük velük a szerződésünket. Fel kellett hívnom apámat, mert jelen helyzetben nem tudtam mit kellene tennünk, mert ők az egyik legrégebbi befektetőink...

- Jó, nyugi, értem. – szakította félbe feleségem a monológomat. – Tudom, hogy rengeteg dolgod van, sosem szóltam érte. De mielőtt nagyanyád ránk sózta ezt az izét, előtte legalább szombatonként együtt tudtunk lenni...

- Sooah, ő egy kutya és Yeontan a neve. – tettem le a tányéromat vele szemben, ahogy leültem. – És nem teher a számomra, én örülök, hogy itt van.

- De így sincs időd rám! – csapott idegesen a pultra, amitől meglepetten pislogtam rá párat. – Erre bejön ez az állat és még azt a kevéske időd is rápazarlod?

- Te akartad, hogy...

- Tudom mit mondtam. – teszi fel a kezét, ahogyan mindig szokta, amikor idegesen. Megdörzsöli kétszer a halántékát és leszállva a székről a hűtőhöz lép, amiből kiemel egy üveg félédes, fehérbort. – De azt gondoltam, hogy, addig el lehet Jiminéknél, amíg be nem tanul. Meg azt sem gondoltam volna, hogy neked is részt kell venned az oktatáson... Nem lehetne, hogy csak ott hagyod és hazajössz, amíg tart az óra? Muszáj ott lenned neked is?

- Igen. Muszáj ott lennem. – bólintottam és alig bírtam palástolni a csalódottságomat. – Miért zavar téged Yeontan?

- Mert mielőtt idekerült, sokkal nyugodtabb életünk volt. Ő meg egyszerűen bezavar és felforgat mindent. – rázta a fejét idegesen, ahogy belekortyolt a kitöltött borba.

Kidugtam a nyelvemet két ajkam között és, ahogy benedvesítettem alsó párnámat rájöttem, hogy igaza van. Yeontan sok mindent megváltoztatott. Félbeszakította a megszokott, monoton életünket, ahol mindketten dolgoztunk és a kevés időnket, amit nem munkára fordítottunk, együtt töltöttük. Vagy kettesben, vagy valamelyikünk családjával voltunk. Az én barátaim a középiskola és egyetem után eltűntek, egyedül Jimin maradt meg, hiszen ő kitartott mellettem, annak ellenére is, hogy csupán Sooah barátaival voltunk mindig.

Letettem a pálcikákat a helyükre és zavarodottan néztem végig a feleségemen, aki a konyhapultnak támaszkodva iszogatta a kedvenc italát. Az egész életemet, annak szenteltem, hogy felállítsak egy nyugodt, megszokott életet, hiszen már kisfiú korom óta tudtam, hogy fiatalon át fogom venni a céget apámtól, mivel ő is hamar, már a huszas évei elején alelnök lett, ahogy most én is. Csak a tanulmányaimra koncentráltam és, amikor az utolsó gimis évemben megismerkedtem Sooahval, már tudtam, hogy ő lesz a feleségem. Igen, eleinte a szerelem miatt gondoltam így, amit iránta éreztem. Tetszett, hogy ambíciózus, humoros és eltökélt, emellett pedig csinos és gyönyörű is volt. Szerettem őt és vele akartam leélni az egész életem.

Ahogy teltek az évek, a szerelem, amit iránta éreztem ugyan elmúlt, de nem törődtem vele. Nem volt időm ismerkedni, valamint gyáva is lettem volna kilépni a kapcsolatunkból, így mondhatni beletörődtem a dologba. Eljegyeztem, majd hamarosan feleségül is vettem, hogy még, azelőtt összeházasodjunk, mielőtt kineveznek alelnökké.

Sosem gondoltam, hogy üres vagy unalmas az életem, barátok és mindenféle izgalom nélkül, amíg be nem lépett az életembe Yeontan. Neki köszönhetően ismerkedtem meg Do Byulbaevel, aki olyan érzéseket váltott ki belőlem, amiket évek óta nem tapasztaltam. Pezsgett mellette a vérem, kalimpált a szívem és egyszerűen mosolyognom kellett, amikor ránéztem. Szerettem, ha a közelemben van és többet akartam róla tudni.

Rossz ember vagyok, amiért elkezdtem fejben a két nőt összehasonlítani? Mindketten a maguk módján voltak csodásak. Nem lenne szabad még csak elgondolkodnom a lehetőségen, hogy valaha, e miatt a fellángolás miatt feladjam az eddig felépített életemet. Nincs meg a lehetőségem, arra, hogy kilépjek egy házasságból, anélkül, hogy ne szólna utána napokig erről a sajtó. Dél-Korea egyik legnagyobb céghálózatának voltam az alelnöke, mindenki tudatában volt, annak, hogy Hyun Sooah a feleségem, akinek a családja birtokolta az idolok által egyik legjobban kedvelt kozmetikai céget. Mindeközben Sooah maga is népszerű személyiedző volt, így mondhatni híres pár voltunk.

- Kimegyek levegőzni. – szálltam le a székemről és gondolkodás nélkül hagytam magára feleségemet a döbbent tekintetével és indultam el az utcára.

Nem tudtam merre megyek, és nem is érdekelt különösebben. Csupán, arra vágytam, hogy kiszellőzzön a fejem, mert hirtelen túl sok minden kavargott bennem. Valóban tetszik nekem Do Byulbae? Vagy csak a lehetősége tetszik, hogy kicsit kiléphetek a sivár életemből? Ha az előbbi, akkor nagy bajban vagyok. De, ha csak az utóbbi, akkor menten tennem kell valamit, mert nem bánthatom meg ezt a csodás lányt. Nem vezethetem félre, nem ezt érdemli, hiszen még, ha nem is mondta el, biztos vagyok benne, hogy valaki egyszer összetörte a szívét.

Megálltam egy pillanatra a kivilágított utcán és a fejemet felemelve döbbentem rá, hogy már rég besötétedett és a csillagok elözönlötték az eget. Csillagok... Akaratlanul húztam elő a telefonomat, lőttem egy képet és már el is küldtem, annak, akinek el kellett küldenem...

Leengedtem magam mellé a kezem és nem bírtam levakarni a mosolyomat. Helytelenül cselekszem? Lehet, de nem érdekel. Tudni akarom mi ez az egész, ennyi jár nekem! 

Elég vegyes érzelmeim vannak a résszel kapcsolatban... Ti mit gondoltok? ☺
Ó, egyébként már csak egy érettségim lesz szerdán, azután igyekszem heti két résszel boldogítani benneteket! ☺💖❤