Byulbae

- Azt hiszem mára végeztünk. – támaszkodtam a combjaimra, hogy erőt véve magamon újból álló helyzetbe kerüljek, mivel eddig guggolva figyeltem, ahogy Taehyung és Yeontan csinálják a feladatot.

A férfi odaadta a kiskutyának a jutalomfalatot, majd megsimogatta a buksiját és elindult felém, nyomában az állattal. Igyekeztem szépen mosolyogni feléjük, de mióta csak elkezdődött az oktatás, a gyomrom görcsben állt és végig igyekeztem szakmai jellegűen beszélni a férfihez, hiszen így kikerülhettem az elvétett flörtölési kísérleteit.

- Hamar elszaladt az idő, nem igaz? – kérdezte Taehyung, ahogy megállt előttem és ujjaival kisimította a sok rohangálástól megizzadt haját az arcából.

- De, igaz. – bólintottam faarccal és elkaptam róla a tekintetem, mert túlságosan zavarba jöttem ettől az apró mozdulattól. Az alelnök minden porcikájában férfi volt, ráadásul egy nemes és végtelenül helyes példány. Márkáns álkapcsok, kívánatos ajkak és olyan mélyreható szemek, amibe bárki képes belefulladni. Komolyan, mintha angyalok faragták volna őt és küldték volna le a földre, hogy minden nőt magába bolondítson és az összes férfit féltékennyé tegye. – Jól haladtunk, Yeontan okos kutya, hamar tanul. – jegyeztem meg és zavaromban a hajamat kezdtem birizgálni.

- Azért nem akart elsőre engedelmeskedni, de idővel sikerült rávenni a dolgokra. – kuncogott fel Taehyung én pedig lehajtottam a fejemet és mosolyogva figyeltem a lábánál ücsörgő ebet, aki a nyelvét kidugva lihegett és úgy tűnt, minta mosolyogna rám.

- Ha így haladunk, akár három hétre is csökkenhet az időtartam, és hamarabb végzünk, mint gondolnád. – csaptam össze a kezemet elégedetten, holott magamban kissé csalódott voltam, amiért így megnőtt az esélye, annak, hogy többé utána nem láthatom ezt az álom pasit.

Láthatóan meglepte őt kijelentésem, mivel a szemei kimeredtek és szaporán pislogva meredt rám. Jobb kezemmel a bal karomat kezdtem masszírozni, és hallhatóan beállt közénk az a bizonyos kínos csend, amitől mindenki fél, hogy valaha megtörténik.

- Ó, értem. – köhintett egyet. Felemeltem a fejemet és biccentettem egyet, bár nem tudom miért. – Kérdezhetek valamit?

- Persze.

- Utálsz engem? – kérdése váratlanul ért, így egyből rá is kaptam a fejemet és furán elmosolyodtam.

- Mi? Miért utálnálak? – ingattam a fejemet, továbbra sem értve mire akar kilyukadni.

- Az elmúlt órákban olyan hűvös voltál, és fura. – vonta meg a vállát. – Most meg közlöd velem, hogy hamarabb véget érhet ez az egész.

- Alelnök létedre érdekes logikád van, mit ne mondjak. – nevettem el magam. – De egyébként nem. Nem utállak. Csupán... - vettem egy mélyebb levegőt és a szemébe néztem. – helytelennek éreztem, ami köztünk történt vagy tudom is én, és jobbnak láttam, ha csak szakmai dolgokról beszélek veled, mert nem akartam, hogy elszabaduljanak a gondolataim.

- A gondolataid? – ragadta meg férfimódjára a mondandóm lényegét. – Miféle gondolataid, Do Byulbae?

- Helyben vagyunk. – sóhajtottam fel és keserédes arckifejezéssel néztem el a válla felett. – Biztosan tisztában vagy vele, hogy mennyire baromi jó példány vagy. Ami akár hiszed, akár nem, nekem is feltűnt mivel nő vagyok és van szemem. Úgyhogy, igen, kicsit talán vonzódom hozzád...

Taehyung szájára egy elégedett mosoly futott és nyelvét kidugva nedvesítette be görbületét mielőtt feltett egy újabb, normálatlan kérdést.

- Ó, szóval vonzódsz hozzám? – fonta össze maga előtt a kezét. Legszívesebben elsüllyedtem volna helyben, amiért kimondtam a nyomorult gondolataimat és leromboltam minden falat, amit az elmúlt órákban magam köré építettem. Milyen sármja van ennek az embernek, amivel erre képes? Komolyan érdekel... - Mesél még nekem erről a vonzalomról...

- Na, jó. Nekem mennem kell dolgozni. – tettem egy lépést hátra és szó szerint ki akartam hátrálni a beszélgetés folytatásából. – Jól teljesítettek ma mindketten, jövő héten pedig haladunk tovább. Kint alá kell írni egy jegyzőkönyvet és...

Elakadtam a mondandómban, amikor a sarkam egy kődarabba ütközött és az egyensúlyomat elveszítve éreztem, hogy kicsúszik a talpam alól a talaj. A levegőmet visszafojtva vártam a becsapódásomat a földbe és még a szememet is összeszorítottam ijedtemben. Azonban nem estem el.

Két kéz a hátamnál fogva tartott, amitől meglepetten újra kinyitottam pilláimat és egy lihegő Kim Taehyunggal találtam szembe magam. Ijedten térdelt félig mellettem, szorosan fogva engem, attól, hogy elessek. A háttérben Yeontan hangosan ugatott, gondolom megijedt a gyors eseményektől ő is, és ha láthattam volna, biztosan feltűnt volna, ahogy körbe-körbe rohangál.

- Jól vagy? – pislogott rám nagyokat Taehyung. Szemeiben félelem és zavar volt, pontosan ugyanúgy, ahogy feltehetőleg az enyémekben is. Szavak nélkül bólintottam, mire elmosolyodott és az egyik kezét kihúzva alólam, az arcomra simított. A fülem mögé helyezett egy hajtincset, de utána sem húzta el rólam ujjait. – Miért vagy ennyire gyönyörű?

Képtelennek éreztem volna, hogy egy hang is kijöjjön a számból. Csak néztem a férfi gyönyörűen csillogó tekintetét, ami szorosan tartotta fogva az én tekintetem. Egy örökkévalóságnak éreztem, ahogy feküdtem a karjában, miközben az arcomat simogatta és csak néztük a másikat. A szívem ezerrel dörömbölt a mellkasomban és mivel közel volt Taehyung felsőteste hozzám, éreztem, amint az is fel-le emelkedik. Mi történik velünk? Mi ez az egész, ami most is körülvesz bennünket?

A jól megszokott telefon, alapértelmezett csengőhangja szakította meg a harmonikus pillanatunkat, amitől azonnal zavarba jöttem és az egyensúlyomat visszanyerve, felálltam és az alsó ajkamat harapdálva néztem, amit Taehyung is leporolva a nadrágját követi a példámat.

Kihúzta a zsebéből a készüléket, ami sajnos pont olyan szögből volt, hogy láttam ki hívja. Ő is észrevette és mielőtt fogadta a hívást csak szomorúan rám mosolygott. Éreztem, hogy a torkomat elkapja egy szorító, maró érzés, amit nem tudtam hova tenni. Így inkább mindenféle szó nélkül elléptem mellette és hatalmas léptekkel indultam meg az öltöző felé, abban a reményben, hogy majd csak ott erednek el a könnyeim, amikor már biztonságban, egyedül leszek.

Bevágtam az ajtót magam mögött és csalódottan vettem tudomásul, hogy rajtam kívül Hyunjin is bent tartózkodik.

- Byul-ah, hát te? – mosolygott rám szórakozottan. Nem válaszoltam, csupán ránéztem, amitől elkomorodott. Felállt a székről, amin ült és azonnal közelebb lépett hozzám. – Mi történt? Jól vagy?

Megráztam a fejemet és abban a pillanatban indultak útnak a könnyeim. Hyunjin ösztönösen fonta körém a karját, így én a vállára hajtottam a fejemet és a pólója aljába görcsösen kapaszkodva bújtam hozzá.

Nem tudtam miért sírok és, hogy miért voltam csalódott. Hiszen tudtam és tisztában voltam vele, hogy Kim Taehyung alelnök házas. Felesége van, így esélyem sincs nála. Max egy szerető, egy hülye picsa lennék, akivel megcsalja az alelnök úr a nejét.

De mégis hevesebben dobogott miatta a szívem. Pontosan azokat az érzéseket váltotta ki belőlem, amit évek óta soha senki...  

Ugyan egy hét múlva érettségizek, és semmi erőm írni, most, annyira tele volt már a fejem az összes tantárggyal, hogy muszáj volt leülnöm és valamit kihozni magamból. Remélem hoztam valakinek egy kis boldogságot a napjába/hetébe! Köszönöm, akinek még itt van és nem adott fel engem. Tizenharmadika után újra a tiétek vagyok, kérlek várjatok rám! <3 <3

Szeszih