Byulbae

Egy kisebb sóhajjal az ajkamon csuktam be a szekrényem ajtaját miután átvettem a felsőmet, amiben dolgozni szoktam. Mivel reggel már elég meleg volt, amikor elindultam, így hosszú nadrág helyett csupán egy farmersortot vettem fel és a legkényelmesebb tornacipőmet, amiben nem fog estére fájni a lábam a sok szaladgálástól és ácsorgástól.

Egy rövid csuklómozgással összefogtam a hajamat egy kócos kontyba a fejem tetején, hogy az se zavarjon, de, ahogy megpillantottam magam az öltözőbe kirakott álló tükörbe, már vissza is nyúltam, hogy kibontsam azt. Legalább hatféle módszerrel fogtam ki, majd engedtem ki a hajamat, amikor is megelégeltem és egy hosszú sóhaj után egy lófarokba kötöttem loboncomat és leszidtam magam, amiért ennyire érdekel, hogyan nézek ki egy átlagos munkanapomon.

- Byul-ah! – nyitott be kopogás nélkül az öltözőbe Felix, mire csípőre vágtam a kezemet és kérdőn húztam fel a szemöldökömet. – Van rajtad ruha? Kár. Szóval...

- Kimész, kopogsz és ha szólok, hogy bejöhetsz, bejössz. Addig nem válaszolok neked. – mutattam az ajtóra, majd, hogy hitelesítsem is magam, összefontam a karomat a mellem alatt és összeszorítottam az ajkamat, hogy komolyan vegyen.

- Mi? Most komolyan? – nevetett fel kínosan, de én rezzenéstelen arccal néztem rá. – Ah, ugye tudod, hogy néha utállak?

Megforgatta a szemét és, ahogy kértem kiment az öltözőből és elismételte a mozdulatsort, ahogyan azt illik. A szám elé kaptam a kezemet, amikor a válaszom után megpillantottam feldúlt arcát és nem bírtam ki nevetés nélkül.

- Szeretsz hülyét csinálni belőlem, igaz? – horkantott fel, de azért szeme sarkában láttam, hogy az égvilágon semmi problémája nincs velem. – A felét a mondanivalómnak elfelejtetten, amíg játszadoztál velem, de mindegy. A lényeg, hogy mivel ma csak egy órád van tíztől, kettőig a délutáni műszakba beraktalak, hogy fogadd a beszállítókat, mert Hyunnak és nekem is két versenyző pudlival lesz dolgunk.

- Beszállítokat? – léptem közelebb hozzá, hogy átvegyem a felém nyújtott csiptetős mappát, hogy ellenőrizni tudjam a dolgot. – Mióta jönnek, beszállítok szombaton?

- Mióta az apám lusta pénteken és hétfőn fogadni őket. – vonta meg a vállát nevetve, így biccentettem és aláírtam a műszakomat, hogy valóban hiteles legyen, hogy én leszek ott. – Nem gáz, hogy tovább kell bent lenned?

- Nem, úgysincs programom estére. – vallottam be egy halvány mosollyal az arcomon és elindultam kifelé az ajtón, hogy előkészítsem a tanuló pályát mielőtt Taehyung és Yeontan ideérnek.

- Pont ma mondod ezt, amikor nem tudunk elhívni magunkkal inni? – biggyesztette le Felix szomorúan az ajkát, amitől akaratlanul nevettem el magam, hiszen így végtelenül aranyos ábrázata lett, ami nem passzolt mély hangjához.

- Ez van. – hümmögtem, majd az udvaron kettéváltunk, mert ő elment ellenőrizni a hátsó raktárt, míg én az egyes számú tanulópályára mentem, ahol nem volt, annyi akadály még, mint a kettesen vagy a hármason. Kinyitottam az ottani kisraktárt, hogy kihozzam a kutyaházat, etetőt és egyéb kellékeket, amik kellenek egy kezdő órán.

Ahogy pakolásztam a májusi, kellemes napsütésben nem is nagyon gondoltam, arra, hogy pontosan ki is jön ma hozzám órára. Pedig az előző éjjelt jócskán ébren töltöttem a hülye gondolataim miatt, amik nem hagytak nyugodni. Nem tagadom, kissé feszélyezett, hogy ma Kim baromi dögös, de nős Taehyung kutyáját kell oktatnom. Még nem tettem túl magam a kis szerdai flörtölési és rám zúdult vallomása miatt. Nem értettem, hogy mi ez az egész. Se az ő részéről, se a magaméról. Igen, engem is összezavart, de csupán, azért, mert vonzónak tartottam őt és mivel tudtam, hogy házas, ezt helytelennek találtam. Azt meg még inkább, hogy látszólag kikezdett velem. Ezeket pedig fokozzuk fel, azzal, hogy miután kisétált a lakásom ajtaján, nem keresett. Ugyan Yeji – akivel a szülinapja óta folyamatos kapcslatban maradtunk – állította, hogy elfoglalt, tudtam, hogy nem ez a valódi indoka. Megbánta feltehetőleg, amit mondott, amit megértek. Nem vagyok én senki, ahhoz, hogy egy házasságot veszélyeztessek!

- Byul-ah, téged keresnek! – hallottam meg Hyunjin hangját, aki az alacsony kerítésre támaszkodva figyelte ki tudja mióta a tevékenykedésemet. – Yeji főnöke az, azt hiszem...

- Küldd ide, mire ideér, felállítok mindent. – biccentettem lazán felé. Hyunjin rám kacsintott és már el is tűnt, amitől meg kellett forgatnom a szememet. Be kell, valljam, helyesnek tartottam a fiút mióta megismerkedtünk, de valamiért nem alakultak ki bennem komolyabb érzelmek. És emiatt néha szidtam magam, hiszen tudtam, hogy Hyunjin mit érez irántam és tisztában voltam, azzal is, hogy ő nem bántana meg engem. Mégsem mozgatott meg bennem semmit, és ez csalódottá tett.

Felálltam a guggoló helyzetemből és elégedetten néztem a bár kissé üres, füves területet. Kihelyeztem, amit kellett, a jutalomfalatokkal egyben, és egészen szép lett az összkép. Remélhetőleg minden zökkenőmentesen fog menni...

- Byulbae-ya! – ahogy meghallottam a kegyetlenül ismerős, mély hangot éreztem, amint minden porcikámon libabőr fut végig. Egy pillanatra még le is fagytam álló helyzetemben és kellett pár tizedmásodperc, amíg összeszedtem magam és a tengelyem körül megpördülve Taehyungra néztem. – Szia.

- Sziasztok. – intettem bénán és már újra le is guggoltam, hiszen Yeontan kiszabadult a hordozójából és azonnal megrohamozta a lábamat. – Hát hogy vagy kincsem? Jól telt a heted? Jimin és Jungkook vigyáztak rád? – simogattam össze-vissza, amit látszólag nagyon élvezett, hiszen a hátára vágta magát. Nyelvét is kidugta és hangos csaholással követelte meg a folytatást. Ilyenkor imádtam a lehető legjobban, hogy kutyákkal dolgozhatok. Minden állatot kivétel nélkül imádtam, de a kutyák álltak a legközelebb a szívemhez.

Észre sem vettem mikor ültem le a fűbe és mászott Yeontan az ölembe, de nem bántam.

- Látom, téged máris jobban szeret, mint engem. – szólalt meg újból Taehyung, akinek a létezéséről egy kis időre teljesen meg is feledkeztem. – Még a végén féltékeny leszek...

- A kutyádra vagy rám? – pislogtam rá ártatlanul, majd felfogva, hogy mit mondtam, elkaptam róla a tekintetemet és inkább a kis szőrcsomóval foglalkoztam tovább. – Felejtsd el, nem kérdeztem semmit. – tettem vissza a fűre a kutyust és leporolva a combom és fenekem, felálltam. – Ma már komolyabban elkezdjük az oktatást, szóval remélem lelkileg felkészültél, mert egyikőtöket sem kímélem!

- Tán te is személyi edző vagy? – húzta fel egyik szemöldökét. Nem akartam rákérdezni, hogy ki a másik személyi edző, akit ismer, mert nem akartam hallani a válaszát. Jó volt ez így nekem.

- Nem a tiéd, a kutyádé. – mutattam az állatra, aki a farkát csóválva lihegett, kapkodva köztünk a fejét. Taehyung bólintott és bár mosolygott, nem tűnt valóban boldognak. Munkaügyben volt itt, nem szerettem volna flörtölni vele és azt sem, hogy ő hasonlóan cselekedjen. Hülyeség volt egyáltalán belemennem már a legelején. – Kezdhetjük?

- Naná! – vágta rá. Letette a hordozót a kapu mellé és közelebb sétált hozzám. El akartam indulni az első „akadály" felé, de a férfi megragadta a kezemet és visszarántott. Megszeppenve vettem tudomásul, hogy mennyire közel kerültünk egymáshoz és az ajkamba kellett harapnom, ahogy felnéztem rá. – A kutyámra lennék féltékeny, Bae.

És mintha nem is mondta volna ki, lehajolt, hogy megsimítsa az említett állat fejét. Nekem pedig teljesen végem volt.