Taehyung

- Jó reggelt, alelnök úr! – hajoltak meg sorra az alkalmazottaim, amikor végig sétáltam a folyosón az irodámba menet. Lazán biccentettem egyet feléjük, majd az irodámmal közvetlenül szemben megálltam a titkárnőm asztalánál, ahol Yeji már javába végezte a munkáját.

- Jó reggelt, Hwang titkárnő. – támaszkodtam meg a pultján. Yeji egyből felpattant és meghajolva visszaköszönt. – Jól telt a tegnap estéd? Sikerült megünnepelni a születésnapodat?

- Igen, köszönöm. – bólintott és a szája sarkában megjelent egy aprócska mosoly. – Hozzak önnek kávét vagy reggelit a közeli pékségből?

- Nem, majd tíz körül hozd a teámat. – legyintettem és a fejemet félre billentve mértem őt végig. – Látom, jó kedved van ma. Örülök neki. Kedvesek voltak veled a lányok?

- Igen, azt mondták máskor is összeülhetnénk. – vonta meg a vállát. – Habár azt hiszem Byulbae kicsit többet ivott, mint mi ketten Sornnal együtt...

- Tessék? – meredtek ki a szemeim azonnal. – H-hogy érted ezt?

- Nem fontos, uram. Biztosan sok dolga van. Hamarosan viszem a teáját és átküldöm a drogéria beszállítói pozíciójára jelentkezők listáját.

Yeji ismét meghajolt nekem, majd visszaült a helyére és a számítógépén kezdett pötyögni.

Az irodámba érve felakasztottam a zakómat a fogasra és az íróasztalomhoz ülve gondolkodóba estem. Ott volt az asztalomra felhalmozva egy rakat papírmunka többek közt a hamarosan nyíló drogériával kapcsolatos dokumentumok, valamint külföldi beruházó partnereink ajánlatai, de az én agyamat csakis Do Byulbae töltötte meg gondolatokkal.

Mit tett velem ez a lány? Hiszen még csak kétszer találkoztam vele, mégis folyamatosan a fejembe férkőzött. Nem is tudom mi ütött belém, amikor elkértem a telefonszámát, azt meg végképp nem értem miért írtam neki üzenetet és miért kezdtem el flörtölni vele. Mentségemre legyen, ő is belement a kis üzengetésbe, ami valamiért úgy érzem rémesen ért véget.

Egy morgás közepette két kézzel beletúrtam fekete hajamba nem törődve vele, hogy teljesen összekócolom azt. Most komolyan mi van velem? Nekem már van feleségem és nyugodt életem. Itt a munkám, minden olajozottan működik, ahogyan a házasságomban is. Tegnap este Sooah kis győzködések árán ugyan, de beleegyezett, hogy szombaton a kutyaiskola után hazahozzam Yeontant, feltéve, ha ettől függetlenül végig járja a tanfolyamot. Mi az, hogy? Nincs az az Isten, amiért feladnám, hogy a szombat délutánjaimat a kutyámmal és egy édes lánnyal töltsem... Már megint kezdem...

Gyerekkorom óta szokásom volt, hogyha el akartam terelni a gondolataimat vagy elmentem sportolni, vagy beletemetkeztem a tanulásban. Mivel jelenleg csak a munkámba tudtam menekülni, alig két óra alatt átnéztem az összes fontos papírt, amivel el voltam maradva és még a kevésbé fontosakkal is elkezdtem foglalkozni.

- Kim alelnök. – érkezett meg a teámmal Yeji a szokásos időmbe. Letette az asztalomra a kis tálcát, ami mellé egy lefűzős mappát is tett. – Ebben vannak az iratok a szükséges termékekről, amiket kért tegnap reggel.

- Köszönöm, Yeji. – sóhajtottam, ahogy rádöbbentem nem úszom meg a drogériával kapcsolatos dolgokat. De ez nem meglepő, mivel június eleje már csak pár hétre van, így egyre jobban közeleg a megnyitó időpontja. – Van még valami? – néztem fel rá a székemből, mert feltűnt, hogy nem indult ki azonnal, ahogy szokott.

- Tudom, hogy igazán semmi közöm a magánéletéhez és semmi esetre sem szeretnék beleszólni, de – vett egy mélyebb levegőt és egy rózsaszín kispapírt csúsztatott a mappa fölé, amire egy lakcím volt írva. – nő vagyok, és jó rálátásom van bizonyos dolgokra. Ezért szeretném ezt itt hagyni magánál.

- Mi ez? – ráncoltam a szemöldökömet értetlenül, ahogy visszatettem a csészémet a tányérjára és a kezembe vettem a papírt. – Kinek a lakcíme ez? Valamelyik befektetőjé?

- Nem, uram. – ingatta meg fejét a titkárnőm. – Do Byulbae címe. Ma nem ment be az óráira, gondolom sejti miért és egyedül van otthon estig, amíg a lakótársa dolgozik.

Hogy elrejtsem a mosolyomat, ami kikívánkozni készült, kidugtam a nyelvemet két ajkam között és benedvesítettem a párnáimat. Tudtam, hogy Yejinek feltűnt tegnap, ami eddig még nekem sem! Most mit kellene tennem? Hazudjak vagy vállaljam a tetteim következményét?

- Mire célzol most, Yeji? – dőltem hátra a székemen és onnan fürkésztem a fiatal nőt, aki erre megszeppenve húzta összébb magát.

- Mint mondtam, nem kavarni akarok. Csak hagytam itt egy lehetőséget, amivel maga dönti el, hogy él-e vagy sem. Amennyiben nem, tekintsük meg nem történtnek a helyzetet... - mondta, majd megfordult a tengelye körül és elindult az iroda kijárata felé.

Egy tizedmásodperc alatt történt, hogy mérlegeltem a titkárnőm zavarodott kis ötletét és hoztam meg a döntésemet.

- Hwang titkárnő! – szóltam utána mielőtt kilépett az ajtómón. – Töröld a délutáni meetingemet és az esti konferenciahívásomat.

Yeji akaratlanul vigyorodott el pimaszul és szavak nélkül, biccentett egyet és már kint is volt az irodámból. Kiengedtem egy nagyobb adag levegőt a számon és újra a kezembe vettem a papírost. Teljesen megőrültem...

Az ujjaimat tördelve ácsorogtam a lakás előtt, ami a cetlin állt. Egy utcával volt lejjebb Jimin és Jungkook lakásától, így a környék és maga az épület is hasonló volt, mint náluk. Egyedül érkeztem, most nem volt szükségem sofőrre. Útközben beugrottam az egyik közeli boltba, ahol vettem két csomag rament és némi édességét. Nem voltam benne biztos, hogy jó ötlet volt idejönnöm, de egyszerűen hajtott valamilyen megmagyarázhatatlan erő, ami nem hagyott nyugodni. Piszkosul látni akartam a lányt és most a gondolattól, hogy kettesben lehetek vele, szinte megrészegültem. Ez végtére is nem számít megcsalásnak, nem? Csak átjöttem hozzá beszélgetni, semmi több.

Át sem gondolva, hogyan cselekszem, nyomtam meg a csengőt és vártam, hogy ajtót nyissanak nekem. A tenyerem izzadt, a vérem ezerrel száguldott az ereimben és kezdtem, attól félni, hogy elájulok. Miért vagyok ennyire ideges?

Hallottam, ahogy zörögnek a túloldalon és hamarosan egy döbbent, kikerekedett szemű Do Byulbaevel találtam szembe magam.

- Taehyung? – pislogott szaporán. A haja egy nagy kontyba volt fogva a feje tetején, arca kissé nyúzott volt, de még így is gyönyörűnek találtam. Egy vajszínű melegítőegyüttes volt rajta, lábán pedig, mily meglepő kutyás mamusz pihent. – Te-te, hogy kerülsz ide?

- Gondoltam ideje, hogy személyesen folytassam a zaklatásod. – vontam meg a vállam és elképzelésem sem volt róla, honnan jönnek belőlem ezek a szavak. Ez, annyira nem jellemző rám! Mindig nyugodtan és kifinomultan válaszolok, de mellette dőlnek belőlem ezek a rémisztő megjegyzések. – Bemehetek? Vagy zavarok?

- Öhm, persze, mármint gyere be. – köhintett zavarodottan és félre állt, hogy beléphessek mellette a lakásba.