Tegnap elváltunk Dreamtől és Georgetól, azután mentünk Karlal enni egyet utána meg haza, hogy kipihenjük ezt a napot. Ma szerencsénkre nem volt tanítás szóval együtt tudtuk tölteni a napot. Nagyon hamar el is telt igazából, mintha csak egy szempillantás lett volna az egész. Viszont este kaptunk egy borzalmas hírt, azt hittük ott fogunk össze esni, sose gondoltuk volna hogy egy ilyen megtörténhet velünk. Egyszerűen nem bírtuk felfogni ami történt, azonnal fel is hívtuk a kórházat hogy hova vitték őket. Amint megtudtuk azonnal be is mentünk hozzájuk, látni akartuk őket minél hamarabb. Mikor be mentünk hozzájuk nagyon rosszul néztek ki, egy szobába voltak mind a ketten szerencsére. Megkérdeztük az orvosokat hogy mi történt és hogy mi a bajuk. Elég rossz híreket kaptunk, ugyanis kómába estek, a fejük is eléggé megsérült szóval arra gyanakodnak hogy megsérülhetett az agyuk és lehet hogy ez majd problémákat okozhat.

Szinte minden nap be mentünk hozzájuk, valamikor rosszabbodott de volt mikor jobb volt az állapotuk. Hetek utána  hónapok teltek el és még mindig nem keltek fel, szörnyű volt őket így látni. Karl volt hogy annyira nem bírta hogy inkább kint várt meg vagy otthon maradt. Sajnáltam őt is nagyon, de vele is sok időt töltöttem, de nyilván többet voltam bent a kórházban, amit meg is értett. Egyikünk se ment be az egyetemre amíg nem volt jó a lelkiállapotunk, elkértük az anyagot így be tudtuk pótolni a dolgokat.

4 hónap telt el mikor hirtelen híreket kaptam hajnali 3-kor. Hívtak hogy be kéne mennem hogy elmondják az új információkat. Karl is felkelt erre, de mondtam neki hogy nyugodtan aludjon majd én bemegyek. Adtam neki egy puszit és el indultam a kórházba. Amikor beértem oda is irányítottak az orvoshoz aki kezelte őket, mondta hogy menjek utána. Mikor be mentünk abba a szobába ahol voltak annyit láttam hogy mind a ketten az ágyba fekszenek és oda néztek az ajtóra hogy éppen ki az aki be jött a szobába. El se hittem oda rohantam megölelni őket, de persze óvatosan nehogy ártsak nekik. Muszáj volt felhívnom Karlt hogy ezt közöljem vele hisz úgy éreztem ezt a fontos információt át kell neki adnom, egy kis idő után felvette, hallottam a hangján hogy éppen akkor kelt fel újra, nagyon rekedt fáradt hangja volt. De mikor megtudta egyből kipattant és ő is be alatt jönni, mondtam neki hogy rá ér reggel is hiszen hadd aludjon csak, de nem hallgatott rám és egyből el kezdett öltözni. Lassan be is ért a kórházba, és már nyílt is az ajtó, nagy örömében oda ugrott egy nagy ölelésre, rá is szóltam hogy azért egy kicsit óvatosan.

-Úristen hogy vagytok srácok?- kérdezte aggódóan Karl.

-Hát őszintén megmondva nem tudom hogy miért is vagyok itt és mű történt.- mondta szép lassan Dream.

-George te emlékszel valamire?- kérdeztem tőle.

-Ömm..kéne hogy tudjam? Mert nem tudom.

-Egyáltalán emlékeztek bármire is?- kérdezte Karl félve.

-Nem igazán.-mondták egyszerre szinte.

-Egymást ismeritek?

Egymásra néztek és megrázták a fejüket, na ekkor már tudtuk hogy itt nagyon nagy bajok lesznek.

-De akkor minket ismertek?- kérdeztem.

-Én igen, hisz a barátaim vagytok sose tudnálak titeket elfelejteni.- mondta George.

-Igen emlékszek rátok barátaim.- mondta Dream George után.

-Nem haragszotok meg hogyha mi egy kicsit kimegyünk beszélgetni?- kérdezte Karl.

-Nem dehogy, menjetek nyugodtan.- válaszolt Dream.

Kimentünk a szobából, becsuktuk az ajtót és kicsit távolabb sétáltunk, hogy ne hallják meg hogy miről beszélünk, nehogy azt gondolják hogy nagy baj van.

-Szerinted csak most gondolják ezt vagy később is ez lesz hogy nem fogják egymást ismerni?- kezdte el Karl mondani.

-Nem tudom, de reménykedek benne hogy vissza fog térni az emlékezetük, mert így hogy nem ismerik egymást újra meg kell és fura lesz nagyon hogy nincsenek együtt, meg tuti hogy a többiek is mondani fognak valamit és simán tönkre tehetnek dolgokat. Hiszen tudod vannak lányok akik velük akartak össze jönni, de ők nem szerették őket hiszen hát ugye nem a lányokat szeretik.

-Basszus, most hogy mondod ebből tényleg nagy bajok lehetnek. Ezt nem szabad hagynunk hogy olyan történjen, hiszen nekik együtt kell lenniük, egymásnak teremtették őket.

-Szerintem lesz egy fontos feladatunk.

-Micsoda?- nézett rám Karl felhúzott szemöldökkel.

-Jaj te.- csaptam egyet a homlokomra.- Tudod össze kell őket hoznunk, hogy újra együtt legyenek és boldogok legyenek.

-Úristen de hülye vagyok, de ugye tudod hogy ez nem lesz könnyű feladat.

-Persze nyilván tudom hogy nem lesz egyszerű, de szerintem nekünk menne, és szerintem tuti szeretni fogják egymást.

-De akkor ezt majd akkor kezdjük el mikor már teljesen meggyógyultak, így most amíg bent lesznek addig úgy is megismerik egymást valamilyen szinten. Muszáj lesz beszélgetniük egymással, nem bírják ki hogy ne beszélgessenek.

-Ez mondjuk igaz, na akkor hagyjuk egyenlőre rájuk, utána meg majd jövünk mi, utána meg a sorsra bízzuk hogy mi is lesz velük, mert ha nem akarják akkor nem szabad erőltetni, mert azzal csak rosszabb lesz.

-Jó, akkor ezt meg is beszéltük, menjünk vissza hozzájuk, mert ez már lehet hogy kezd egy kicsit gyanús lenni hogy ennyi ideje kint vagyunk.

-Igazad van, menjünk.

Vissza mentünk hozzájuk, kicsit még beszélgettünk velük, hagytuk hogy egy kicsit jobban megismerjék egymást szóval mondtunk azért nekik egy jó pár infót egymásról. De leginkább ilyen vicces gázos storykat hogy nevessünk egy jót rajta, ami össze is jött. Viszont nekünk meg már lassan mennünk kellett be az egyetemre, hiszen ma már be akartunk menni. Hiszen elég sokat ki hagytunk és kicsit vissza akarunk rázódni, főleg úgy hogy lassan lesz egy kis vizsgánk és hát arra meg nyilván tanulni és készülni kéne. Szóval egy idő után el köszöntünk tőlük és mentünk is el, de mondtuk hogy majd ma még vissza fogunk jönni hozzájuk. Út közben még beszélgettünk Karlal, a tananyagról hogy miket kell majd átnéznünk. Bár ezt nyilván még nem tudjuk pontosan de majd meg fogjuk kapni a tételeket és akkor majd könnyebb lesz tanulni is, persze nyilván együtt fogunk tanulni mert úgy lehet hogy egy kicsit könnyebb lesz.

Órák után haza mentünk hogy akkor kidolgozzuk a tételeket, 10 tétel volt ami szerencsére nem sok, úgy egyeztünk meg hogy mind a ketten külön külön egy-egyet csinálunk, és akkor nekem 5 és neki is 5 lesz. De segítünk egymásnak hogyha az egyikünk nem igazán érti amit kell. Miután végeztünk vissza mentünk a kórházba látogatóba.