- MI A SZART CSINÁL ITT EGON?? - pattant ki az ágyból rögtön Dalma.

- Szerinted én tudom? - estem teljesen kétségbe.

- Csak nyugalom. Mély levegő beszív, kifúj - hajtotta végre a mozdulatsort.

- Most ezzel magadat nyugtatod vagy engem??? - akadtam ki az eddiginél is jobban.

- Öööö...is-is?

- Ez marhára nem segít - förmedtem rá.

- Kami, nyugodj meg - guggolt le elém. - Addig nincs gond, míg meg nem látott.

- Igen? És ha meglátott?

- Kurva nagy szarban vagyunk - fejezte ki magát mondhatni finoman.

- Akkor jó, mert észrevett - ajándékoztam meg a cinikus mosollyal az arcomom.

- PUSZTAI KAMILLA AZ ÉG ÁLDJON MEG TÉGED!!!! MIÉRT NEM EZZEL KEZDTED??? - torzult el az arca.

- Most komolyan. Ha csendben beolvadtam volna, mint a kaméleon az állatkertben, de tényleg annyira, hogy észre se lehet venni, hogy rohadjon meg az is. Nem azért vettem meg a drága jegyet, hogy egy üres akváriumot bámuljak vagy tudja a tököm miben van az - kalandoztam el.

- Kami, vissza Egonhoz - térített észhez, mert ez nem épp a legkellemesebb emlékem az állatkertről.

- Ajj, tényleg - kaptam a fejemhez. - Szóval ha nem látott volna meg szerinted ennyire ki lennék akadva???

- Őszintén? Igen - bólintott egyet.

- Nem is.

- Dehogynem. Már a puszta ittléte zavarna, pláne úgy, hogy Áron is valamelyik szobában alszik vagy nem tudom mit csinál - mondta.

- Basszameg - esett le, hogy Áron is itt van. - Mit csinálják? Ha szólok neki, akkor cirkuszt csap, de ha meg nem teszem, akkor velem fog ordítani, hogy miért nem szóltam.

- Kimaradt egy opció - csillant fel a szeme.

- Mégis mi? Fussak vissza Pestre? - túrtam bele a hajamba.

- Az se egy rossz ötlet, de nem. Elég ha azt mondod, hogy nem tudtál róla - vonott vállat.

- De ő látott engem - találtam egy apró bakit a tervében.

- Kamikám, lent mindenki részeg - nézett rám lesajnálóan. - Szerinted emlékezni fog rá?

- Nem tudom. Nem tűnt annyira részegnek - bizonytalanodtam el.

- Ott a pont - kiáltott fel.

- Hol?

- "Annyira" - idézett vissza engem. - Probléma megoldva.

- De arrrggg - morogtam folyamatosan, aztán megütötte a fülemet valami, amitől az eddiginél jobban is lesápadtam.

- Kami? Kezdel megijeszteni - nézett rám Dalma rémülten.

- Ezt te is hallod? - biccentettem az ajtó irányába a sírás küszöbén állva.

- A kurva életbe - szólalt meg némi hallgatózás után. Romba dőlt az összes terv, hiszen nem más lehet a nevemen szólító tag, mint ő. A többiek tudják, hogy melyik a mi szobánk, csak Egon nem. Miért velem van mindig ilyen helyzet???

- Hát én kiugrok az erkélyről - mondtam végső elkeseredettségemben.

- Jó. Ez nem is rossz - csettintgetett Dalma.

A táskámból kikaptam egy vastag zoknit, nadrágot és egy bebújós pulcsit, majd rá a tornacipőmet. Remek. Egyesek éjjel alszanak, vagy buliznak, mások meg erkélyről ugrálnak le.

- Az oké még, hogy kijutok így a zónából, de mihez kezdjek utána? - vakartam meg a tarkómat.

- Aludj a kocsiban. Ledobok neked takarót, párnát, megágyazol szépen magadnak - vetítette előre a jövőt.

- Én csak vicceltem - kerekedett el a szemem.

- Az te vagy. De én nem.

- Okoska, még ha bele is megyek mégis hogyan ugrom le? Nekünk nincsen erkélyünk - világítottam rá a tényekre.

- Benne vagy már te agyhalott. Felöltöztél - mutatott rám.

- A hatás kedvéért csak - morogtam.

- Ember, döntsd el, hogy mit akart, mert Egonnak nem sok időbe fog telleni leesni, hogy itt vagy. Még simán át tudsz surranni laziba Liához, hogy ugorj egyet, mint Chuck Norris - magyarázta.

- Hülyének nézne Lia - grimaszoltam.

- Hagyjuk már. Csoda lenne, ha nem történne semmi szokatlan dolog - forgatta a szemét.

- Ezzel arra akartál célozni, hogy én különleges vagyok? - ragadtam le a lényegnél.

- Nem. Azt mondtam, hogy itt mindenki hülye - legyintett és a karjába vette a paplanomat.

- Ácsi. Párnát is kérek - mutattam rá. - Nyitva van egyáltalán valamelyik kocsi?

- Na, azt nem tudom. Ároné nincsen?

- Az övé tutira nem - ráztam meg a fejemet egyből. - Max. a Benié.

- Úgyis Liánál van a kulcs. Megszerezzük....hacsak nem akarod elkérni az Áronét.

- Szerinted ideadnád? Lehet jobban félti már a hajánál képest is - forgattam a szememet.

- Ne már - nézett rám Dalma egy " te ezt nem mondod komolyan " arccal.

- Pedig de - bizonygattam.

- Jézusom. Na, én felmérem, hogy tiszta - e a terep, aztán te legyél készenlétben - parancsolgatott.

- Dalma. Mondták már neked, hogy kissé főnökösködő vagy?

- Aha. Erre csak annyi a válaszom, hogy pont leszarom - dugta ki a fejét az ajtón, majd felszívódott.

Úgy látszik, megéltük ezt a napot is. Pusztai Kamilla önszántából ugrik le egy erkélyről. Azt hittem, hogyha ez a pillanat egyszer el fog jönni, akkor lökni fognak.

Míg Dalma a "terepet" derítette fel, én itten nyújtógyakorlatba kezdtem. Még a végén meghúznám valamimet. Nem lenne éppen a legjobb érzés, az tuti. Ezért jobb a biztonság és elővigyázatosság.

Már majdnem lementem spárgáva, amikor Dalma konkrétan betörte az ajtót.

- Gyerünk, mozg....- próbált sürgeti, de amint meglátott engem, hogy milyen pózban vagyok, egyszerűen lefagyott. - Mi a lófaszt csinálsz?

- Nyújtok - feleltem, mintha ez olyan mindennapos lenne.

- Az eszem megáll. Attól nem félsz, hogy betöröd a fejedet, de attól hogy meghúzod esteleg a vádlidat, meg elsápadsz.

- Kösz. Eddig nem is jutott eszembe, hogy a fejem is betörhet - kerekedett el a szemem.

- Nehogy már most ess pánikba. Húzzás innen - tolt ki a szobából.

- Ne lökdöss már !!! - elégeltem meg. - Tudok menni magamtól is.

- Jah. Csigatempóban. De a sántaróka hadműveletben nincsen helye a lassúságnak - morogta.

- Sántaróka... Még, hogy én vagyon az idióta - motyogtam az orrom alatt.

- Kami? Dalma? - nyitotta ki a szemét Lia, amikor szinte beestünk az ajtaján. - Most álmodom, vagy tényleg itt vagytok?

- Már itt is kísértelek Lia-mia - próbálkoztam azzal, hogy beetetem, hogy még alszik.

- Pusztai, te holdkóros barom. Kussolsz - nyílt ki egyből a csipája. Ezek szerint ez a becenév mindent elárul.

- Halkabban - csapott rá a húga karjára Dalma. - Beni kocsikulcsa hol van?

- Az asztalon...de minek az neked? - gyanított Lia egyből valamit.

- Majd mindjárt megtudod - titokzatoskodott D.

- Csak nem megnézzük a Magic Mike XXL előadást? - csillant fel egyből a szeme.

- Majd ha fizeted - villantottam felé egy vigyort.

- Csukod vissza, hát a szívem kifagy - húzta magára a takarót Lia, amikor Dalma kicsapta az erkély ajtóit.

- Ami nincs, az nem tud kifagyni - kötözködött D. Remek, kezdődik a családi háború.

- Pofádat fogod be - dobott felé egy párnát.

- Egy ekkora magaslabdát egyszerűen nem hagyhattam ki. Ki tudja, mikor adódik legközelebb erre alkalom - vonogatta a vállát Dalmuska.

- Egyébként mi a szart kerestek itt? - jutott eszébe Liának, hogy mi nem egy szobában vagyunk.

- Úgy gondoltuk, hogy felmérjük a szobák hőmérsékletét, hogy majd egy átlagot tudjunk számolni - ironizáltam.

- Mi? - kérdezték egyszerre.

- Hagyjuk. Terepgyakorlatot hajtok amúgy végre.

- Álljon meg a menet - kért Lia egy kis figyelmet. - Ebből ki akarsz hagyni???  HÁT A POFÁD NEM SÜL LE?????

- Szerintem engem örökbe fogadtak  - jelentette ki Dalma.

- Csak szeretnéd - kacsintott rá Liácska.

- Tudod Lia, úgy döntöttem, hogy megnézem repülésre alkalmas vagyok-e - finomítottam, hogy pofával előre fogok elesni.

- Neeeee - esett le neki, hogy mire is készülök. - De miért?

- Mert itt van Egon - morogtam.

- Mi? Hol? - kerekedett el a szeme.

- Valahol a házban - nyomta Bencus kocsikulcsát a kezembe Dalma.

- Mér van itt?

- Fasz se tudja, de szerintem urad keze van benne - sziszegtem.

- Ajj, Benike. Megverem - kapott vérszemet Lia.

- Csak utánam - léptem ki az erkélyre. Nem is olyan magas, mint amilyenre számítottam.  - Na, akkor leugrok, aztán a kocsiban töltöm a nap hátralevő részét?

- Pontosan. Telefonod nálad? Azért ne halj meg az unalomtól - lépett ki mellém Dalma, majd Lia is.

- Aha. Jézusom, ha most nem töröm ki a nyakamat, akkor soha - vettem egy mély lélegzetet és felültem a korlátra.

- Kamikám csak, hogy tudd. Én ettem meg múltkor a gyrost táladat, nem Áron - vallott színt Lia.

- LIAA - mozdultam meg túl nagy lendülettel, aminek a következménye az lett, hogy egyik pillanatban még fent voltam, a másikban meg már a földön, ahol nem elég, hogy talpra estem, de még egy bukfenc is belefért az avarban.

- Basszameg - hallottam az ijedt hangot az erkély irányából. - Élsz még Kami?

- Még igen - néztem fel az avarból, ahová hát persze, hogy a gurulás közben pofával előre beleestem.

- Gyula bá' ezért a produkcióért adna neked egy elismerő csettintést - vihogta Lia.

- Kussolsz - tápászkodtam fel.

- Mehet? - lógatta ki a paplant Dalma.

- Na - néztem felfele. Még jó, hogy szintén a pofámra esett rá. Mi van ma az arcommal? Vonzza a dolgokat.

- Baszkiiii. Itt van Casper Kamilla - idézte fuldokolva Lia, azt a kis szellemet.

- Rohadj meg - morogtam. Nem éppen a legjobb kedvemben voltam, tény és való.

- Khm - köszörülte meg valaki a torkát a hátam mögül.

- Áron legyél, csak Áron legyél - imádkoztam. Életemben nem szerettem volna ennyire, ha ő állna mögöttem, mint most, mert volt egy olyan érzésem, hogy a személy az, aki elől menekülök.

- Liaaa. Kötelet kell szereznünk - adta meg a végszót Dalma. Remek. Egon az. VALAKIIII !!! Lőjetek le!!

- Hello - fordultam meg megjátszott életkedvvel az arcomon.

- Minden oké? - ráncolta Egon a szemöldökét. Úristen, olyan a hangja, mintha Zac Efron lenne. Nem is beszélve arról, hogy a szőkés-barna hajába a szél bele-belekapott. Mondom, hogy ide már segítség kell.

- Hát, hogyne - pillantgattam szerte szét, hogy ne kelljen a szemébe néznem.

- Biztos? Csak nem egy kis sátor nélküli sátrazást szerveztél?- vette észre a kezemben lévő ágyneműt.

- Öööö......nem - ráztam meg a fejemet.

- Akkor miért van nálad? Kint akarsz aludni?

- Dehogyis - lódítottam.  - Csak tudod ki kellett ráznom.

- Igen?

- Aha. Poloskás volt. A szobatársam meg háklis rá. Mit ne mondjak? Undorító egy kis dögök - adtam elő magamat.

- Ahha. Várjál van valami a hajadba - lépett közelebb, mire én meg reflexből hátra. Nekem aztán csak ne nyúlkáljon a hajamhoz. Jézus, mintha ezt Majoros mondta volna. Hatással van rám a pali, az tuti.

- Ááááá. Csak kipróbáltam egy új hajpakolást és még nem mostam le. Össze van ragadva a hajtincs - magyaráztam. Igazából tele volt a fejem levéllel, de mindegy is.

- Értem. Figyelj csak. Te kerülsz engem? - tért arra a témára, amit nem akartam, hogy szóba kerüljön.

- Miért kerülnélek? - köszörültem meg a torkomat, mert egyébként pontosan azt csináltam.

- A levelek miatt mondjuk? - kérdezett vissza. Faszomat már.

- Dehogy - kamuztam.

- Biztos? Mert így visszagondolva lehet, hogy kissé ijesztő volt egy idegen sráctól üzeneteket kapni - vakarta meg a tarkóját.

- Oké - vettem egy mély levegőt. Itt az ideje tisztázni mindent. De a beszélgetés után minimum egy feles, mert ezt fixen az fogja követni, hogy Áronnal harcolok egyet. Megint. - Nem mondom azt, hogy nem voltam beszarva, mert akkor hazudnék. Viszont szerintem te arra vagy a legkíváncsibb, hogy mégis mit szólok hozzájuk. Egyszerűen nem tudok velük mit kezdeni - vallottam be, mert ez tényleg így volt. Az elmúlt 3 perces beszélgetésünkből ez volt az egyetlen igazság.

- Én megértelek teljesen. Fordított helyzetben, én se tudnék mit reagálni - mosolyodott el, nekem meg legördült egy kő a szívemről.

- Mert nem az, hogy nem volt édes, meg aranyos gesztus, mert az volt, csak azért na. Remélem érted, hogy mire célzok, mert én nem - nevettem fel kínosan.

- Persze, világos. Azt akarod kifejezni, hogy erre azonban nem tudsz sehogy se reagálni.

- Igen, pontosan - csettintettem egyet.

- Most mi következik?

- Khm....nem tudom - passzoltam. - Figyi. Nem ismerlek téged, te is csak annyit tudsz rólam, amennyit a neten látsz. Szerintem haverok lehetünk - mosolyodtam el.

- Kezdjünk akkor tiszta lappal. Szia, Deklár Egon - nyújtotta ki a kezét, mire nevetve megráztam.

- Pusztai Kamilla. Fel ne hozd, hogy milyen szép virágnevem van, mert az összes lehetséges kombinációt hallottam már - dünnyögtem. Persze, a legtöbb verziót Liától, Benitől és Árontól, aki újabbnál újabbakkal rukkol elő.

- Mit csinálsz itt Visegrádon a kisasszony? - fojtotta vissza  nevetését.

- Gondoltam, hogy futok egy maratont. Most van a pihenő idő. A cél Sopron - hülyültem. - És jómaga?

- Én itt lakom - vonta meg a vállát. Szóval Egon visegrádi. Ezt felírtam a fejembe.

- Itt? Ebben a házban? - mutattam fel a bérelt lakásunkra.

- Nem itt, hanem párral arrébb azért - vigyorgott.

- Ha szabad megtudnom, akkor mégis mit keres ebben az odúban? - tudakolóztam, hogy mi a szart keres nálunk.

- Bowlingoztunk a haverokkal, amikor Beni meg társai is ott voltak. Versenyeztünk egyet, ahol vesztettek, majd egy közeli kocsmába beültünk közösen. A szőkés srácot, hogy is hívják? Zsombor, nem?

- Szőkés srác? Degenerált arca van? - vontam össze a szemöldökömet, mert nem rémlik, hogy Zsombika szőke lenne. Habár most, hogy mondja....végül is szőkés hajzata van. Na, majd holnap megcsodálom.

- Csakis - röhögött fel.

- Igen, Zsombi az - erősítettem meg és jeleztem, hogy haladhat tovább a történetben.

- Akkor ő hívott meg minket hozzátok, hogy folytassuk a bulit itt - mesélte, mire összeállt a fejemben a kép.

- Hogy kapná el a fosás - motyogtam magamnak. Nem is Beni miatt kerültem ilyen szar helyzetbe, hanem Zsombikám jóvoltából. Óóóó, ember, holnap leverem rajta.

- Mi? - kapta fel a helyét. Hupszika. Lehet a kelleténél hangosabban beszéltem. Kellett ennek a hülye zenének elállnia.

- HŐŐŐŐ -hallatszott ki egy üvöltés. Fogadni mernék rá, hogy Molnárék kipucolásba kezdtek és ez Beni volt.

- Semmi - húztam be a nyakamat. Remek. Azt hiszi, hogy magamban beszélek.

- És meddig maradtok itt? - érdeklődött.

- Hát vasárnap reggel megyünk vissza Pes....-  kezdtem bele, aztán félbeszakított valaki.

- PUSZTAIIII - üvöltötte torka szakadtából Áron. Ott már nagy a baj, hogy ennyire hangos a pali.

- Pestre - fejeztem be a mondatot.

- Ez ki volt? - nézett a fény irányába.

- Asszem megyek - vakartam meg a fejemet. Egyik embert lerendezem, aztán itt a másik, akivel már nehezebb elbánni. A válaszát meg se várva behúztam a csíkot, hogy elkezdődjön a kiadós veszekedésem Áronnal.

- Itt vagy virágszálam - örült meg nekem Benike.

- Húzz a francba - löktem arrébb, aki nem számított erre a fogadtatásra, így konkrétan átesett a kanapé karfáján.

- Te kis vadvirág. Érted? VADVIRÁG - vihogott a saját poénján. Kétség nem fér ahhoz, hogy nem kicsit nincsen tudatánál.

- Szólítottál? - álltam meg Áron előtt, aki több mint ideges volt. Az alkarján kidagadtak az erek, az állkapcsa rángott, valamint mélyeket lélegzett.

- Mondd csak el, hogy mégis mi a szart csináltál már megint.

- Repültem egyet - tekertem magam köré a paplant.

- Pusztai, nem vagyok jó kedvemben. Mégis mit keres ez itt? - szűrte ki a fogai közül, majd az ajtó irányába biccentett. A jelek szerint Egon nem maradt kint, hanem bejött ő is.

- A bulinak vége húzás haza - jelentette be Dalma, aki az étkezőasztal tetejére állva játszotta el a főnökasszony szerepét.

- Lődd el magad - dobott neki Beni egy párnát.

- LIAAAAA!!!! Csitítsd az uradat, mert a kútba fojtom bele -  parancsolgatott.

- Segítsek valamiben? - ajánlkozott fel Egon. Abból a 20 emberből, akit idecsődített ez a 2 nyomorék, ő volt az egyedül józan.

- Na jó. Gyere - ragadta meg a karomat Áron és elkezdett a szobája felé húzni.

- Mi van? - fontam össze magam előtt a karomat, mikor becsukta az ajtót maga mögött.

- Miért van ez itt? - tért vissza a problémájára, mintha mi se történt volna.

- Röviden? Zsombi hívta - néztem a szemébe. Hát, nem éppenséggel túl szép dolgokat tudtam leolvasni a tekintetéről és így még finoman is fogalmaztam.

- Minek? - tágult ki a pupillája.

- Mármint nem Visegrádra, hanem ide. Egon ide valósi. A haverjaival mentek bowlingozni, ott versenyeztek Beniékkel, aztán kocsma, végül Zsombi által itt kötöttek ki - magyaráztam címszavakban.  - Megfelel? Kielégíti az elvárásaidat?

- Tudod mi tenné azt meg? Ha nem lenne képben ez a Elemér kölyök - járkált fel-le a szobában.

- Most te komolyan féltékeny vagy? - esett le, hogy mégis mi lelte őt.

- Az igazat akarod hallani? Még jó, hogy az vagyok - csattant fel.

- Miért is? - esett le az állam. Áron féltékeny Egonra. Az eszem megáll.

- Szerinted nem láttam, amikor láttad őt valamelyik hétfőn, hogyan akadt el a lélegzeted? Akárhányszor szóba jött elvörösödtél, mintha valami titkos kapcsolatba trafáltak volna bele? Vagy most, hogy kint mennyire jól elbeszélgettetek? Mert láttam ám - hadarta idegesen.

- Mégis honnan láttad te? Csak nem követsz engem?

- Idióta. Az ablakból kilátni. Meg Lia figyelmeztetett, hogy Egon riadó van - morogta.

- Nem vagy normális - pislogtam nagyokat. Mindig le tud teremteni a hülyeségeivel, de eddig szerintem ez volt a legnagyobb. Pont ő féltékeny rá. Ennek fordítva kéne lennie, ha engem kérdeztek.

- Miért is?

- Mert féltékeny vagy - mosolyodtam el.

- Mit vigyorogsz? Ezen nincsen semmi vicces - kapta fel a vizet egyből.

- De az. Elvégre veled vagyok, nem vele. Most is itt vagyok, nem odakint beszélek vele és mégis cirkuszolsz. Lehet ilyen semmilyen okokat fel tudsz sorolni, de valamilyen nyomósat esetleg? - ültem le az ágyára. Kezdett a helyzet szórakoztatni.

- Attól még a tények azok tények. Nem véletlenül somfordál körülötted - túrt bele a hajába.

- Akkor csak agyalj tovább - hagytam rá. - Pedig megmondtam neki, hogy haverok esetleg lehetünk.

- Tényleg? Vagy csak próbálsz lenyugtatni? - torpant meg.

- Közöltem vele, hogy ez aranyos gesztus volt, de nem tudok mit kezdeni vele. Nincsen semmi reakciónak rá, viszonozni meg nem tudom - meséltem.

- Hmm... Akkor egy fokkal jobb a helyzet, hiszen tudja, hogy nem szabad a pálya - ült le mellém, mire csak vigyorgni kezdtem.

- Ühüm.

- Mit sunnyogsz Pusztai? Te sose mondod, hogy "ühüm", csak ha lapítol valami miatt - kapott vérszemet... megint.

- Áááá semmi - nézelődtem szerte - szét.

- Ugye mondtad neki? - esett le neki, higy mi miatt viselkedtem furán.

- Ezt a sapkádat ellophatom? - akadt meg egy fekete baseball sapkában a szemem. Elterelésnem megteszi.

- Pusztai - vonta fel a fél szemöldökét.

- Öcsém, hogy te mennyi lommal jöttél. Csoda, hogy elfért a kocsiban - hagytam figyelmen kívül őt.

Ez az elterülő hadművelet egészen addig működött még, meg nem ragadta a vállamat, magával szeme fordított, ami arra kényszerített, hogy a szemébe nézzek.

- Kamilla - szólt rám.

- Tessék? - vigyorogtam ártatlanul.

- Elmondtad neki ugye, hogy van barátod?

- Hááát öööö.....lehet, hogy pont azt elfelejtettem, de utaltam rá - húztam be a nyakamat.

- Ezt nem hiszem el - cirkált ismét ide - oda.

- Szerintem le kéne ülnöd, még a végén egy lyuk lesz a parkettában - próbáltam oldani a hangulatot.

- Hagyjál - morogta. - Rád fog nyomulni.

- Állj le - figyelmeztettem, mert kezdett elegem lenni belőle meg a féltékenységi rohamából. Eleinte rendesen szórakoztatott, de már nem annyira.

- NEM. Beszarok azon, hogy nem bírsz egy elcseszett mondatot kinyögni, annak a tagnak, aki beléd van esve. Felfogtad, hogy most azt hiszi van esélye? - gesztikulált elég erősen.

- FEJEZD EZT BE. NEM ÉRDEKEL, HOGY MIT HISZ - emeltem meg a hangot.

- ENGEM MEG IGEN - vette fel ő is a harci pózt.

- Akkor fulladj meg a csinált gondjaidban - elégeltem meg a kiakadását.

- Hova mész most? Még nem végeztünk - nézett az irányomba, ugyanis a kilincset fogtam már.

- Aludni. Hagyj békén, nem vagyok rád kíváncsi - csaptam be magam után az ajtót, de olyan erővel, hogy ablakok beleremegtek.

A nappaliban lépkedve a kövön láttam, hogy kiürítették a helységet és most takarításba kezdtek. Peti fejét Lia tartotta undorodva, mivel a virágcserépbe a taccsot kidobni, Dalma dobálta megállás nélkül Zsombit, aki szerintem azt se tudta, hogy hol van, mert csak vihogott, Benike meg bealudt nyitott szájjal a kanapén. Ezt az alkalmat nem hagyhattam ki, hogy ne tegyek valami gonoszságot, így egy almát felkapva belenyomtam a szájába.

- Ezt a vadvirágos beszólásért, te barom - fotóztam le.

- Neeeeee - vette észre Dalma.

- Megérdemli. Így olyan, mint egy varacskos disznó. Mondjuk, amúgy is az - tűnődtem el. - MEGVESZTÉL???? - fordultam meg a tengelyem körül, mivel Lia fejbe dobott egy papuccsal.

- Benit se ne nevezheti disznónak, csak én - kelt a barátja védelmére.

- Fel mer engem bárki kelteni, megölöm - jelentettem be.

- Nem jössz segíteni? - kapott el Csongi, mielőtt a lépcsőhöz értem volna.

- Csongorka én Beni mocska után nem vagyok hajlandó takarítani. Még egyszer mondom, hogy nem jár jól, aki engem fel akar kelteni és most nem viccelek. Nem vagyok hangulatban - veregetettem meg a vállát. Hagyjon mindenki békén nekem.

Miután a cipőmet lerúgtam és Bence kocsikulcsát kitettem az asztalra, úgy ahogy voltam ruhástól bezuhantam az ágyba, majd a takarót a nyakamig húztam. Egyfajta biztonság lel engem, amikor be vagyok takarózva. Olyan, mintha egy páncél lenne rajtam, ami megvéd.

- Kam - suttogta valaki a fülembe, mikor már félálomban voltam. Tudtam, hogy Áron az, de nem vett rá a lélek, hogy kinyissam a szememet. Elrontotta a kedvemet, hagyjon békén, még megnyugszom. - Tudom, hogy fel vagy még. Ne csináld már. Sajnálom, oké? Istenem - roppant meg a térde, ahogy felállt. Remek. Ezek szerint ott guggolt az ágyam mellett.

- Nem leszek többet tanyai dolgozó, én feljöttem most Budapestre, hogy megmutassam MC Zsolti mire képes. Gyere Győző. Most megmutatom, hogy Mc Zsoltibő... - hallottam meg az ismerős szöveget másnap reggel, amire kipattant a szemem. Egyeseknek 8-kor van reggel, másoknak meg délután 2-kor.

- LIAAAAA - ordítottam rá, majd amint tudatosult, hogyan nézett ki, akkora röhögés kapott el, hogy csoda a mentősöknek nem kellett kijönni. A kis kék szemüvege volt rajta egy fordított baseballsapkával. - Nem kapok levegőt.

- Jó reggelt kívánok a hölgyeménynek. Remélem a kis produkcióm elnyerte a tetszését - élvezte ki, ahogy fuldokoltam. - Ha kend befejezte a szenvedést, húzza le a seggét, mert az asztali áldáshoz, be kell mutatnunk egy áldozatot.

- Nem bírom - törölgettem a szememet. - Lia, várj csak - álltam fel, mert eszembe jutott valami.

- Kicsit szomorkás a hangulatom máma, Kicsit belémszállt a boldogtalanság, Kicsit megrázom magam, s ugye minden rendben van - dalolgattam, majd lehunytam a szememet és a salsa lépéseit megelevenítettem.

- Azt a mocskos kurva eget - tört ki Liából a vihogás.

- Ti már megint mi a szart csináltatok? - jelent meg Dalma az ajtóban. Hát szerintem a látvány magáért beszélt. Lia a földön feküdt magzatpózban, én meg guggolva lélegeztem mély levegőket.

- Fáj a gyomrom - álltam fel.

- Ki lepődött meg volna ezen? - forgatta D a szemét.

- Nem tehetek róla, hogy nem értékeled a humorunkat - léptem át Lián, aki még mindig halálán volt. - Egyébként mi is a napi program?

- Eszünk, utána pedig teszünk egy sétát,eszünk majd strand time - ismertette a tervet, mivel ő találta ki. Egyikünknek se jutott eszébe egyáltalán, hogy csináljunk magunkat programokat.

- Király - öntöttem tejet rá a müzlimre.

- Lia? - forgolódott Beni lassan körbe. Kicsit se másnapos.

- Szül - legyintettem, mintha ez olyan mindennapi lenne.

- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ. KAMIKÁM. NEM BÍROM - üvöltött le Lia röhögve.

- Ennyire vicces a szülés? - kérdezte Benike.

- Szerintem te csak ülj le és próbálj meg emberként kinézni - kerültem ki. Komolyan olyan, mint egy zombi.

- Ezt figyeld - lépkedett le Lia óvatosan a lépcsőn.

- Na jóóó - köhécseltem, mert a kép láttán, amit mutatott félrenyeltem. Pálma úgy látszik nem nyugszik, tényleg utánoz engem, mint valami trópusi majom. Ugyanolyan platina haj, mint nekem, csak a különbség annyi, hogy nekem csak be volt fújva, ő meg komolyan átfestette ilyen színűre. Ezt honnan tudom? Egy kollázs volt fent, ahol az első képen a fodrászszékben ül vizes fejjel, a másodikon meg ugyanolyan pózban vigyorog, mint én.

- Esküszöm még találok ki ilyeneket - ült le mellém.

- Megszültél? - vánszorgott az asztalhoz Beni is.

- Csakis - legyintett egyet Liuska.

- Mondd, hogy Ambrózia a neve - kérte Beni.

- Hol élsz te pali? Nikol meg Nikolasz - hülyültem.

- Na na na na na na na. Álljon meg a menet. Emil a neve. Ilyet nem tudni - morgott.

- Francba. Tényleg - csettintettem bosszúsan.

- Ki volt a fürdőben utoljára? - tépte fel az ajtót Áron egy szál melegítőnadrágban, szemüvegben és nem fogjátok elhinni, de teljesen lenyalt vizes hajjal.

- Szerintem te - utaltam arra, hogy kijött onnan, így már nincsen bent. Egyszóval ő volt legutoljára ott. Erre a kijelentésemre csak egy "lődd el magadat" fejet vágott, amivel elmondta az összes érzelmét.

- Nincs meg a hajzselém - jelentette be.

- Neeeee - csapott rá Lia az asztalra dühösen.

- Melyikőtök vitte el? - gyanúsítgatott egyből.

- Pont a cuccaidat fogom eldugdosni. Mi vagyok én? Valami szarka? - forgatta unottan a szemét Dalma.

- Jó étvágyat kívánok - érkezett meg Sir Csongor is leizzadva. Gondolom elment egyet futni.

- Szia - vigyorodott el Dalma, mikor meglátta. Csongi egyből odalépett hozzá és megcsókolta.

- AHHHWWWWW - nyugtáztok totálisan egyszerre Liával a látottakat. Pedig meg se volt beszélve, hogy ezt fogjuk csinálni. Úgy látszik a telepátia működik.

- Kuss ott az alvégen - dobott nekem Dalma egy zsemlét.

- Ember. Veled mi van? - tévedt Csongi tekintete a továbbra is idegesen ácsorgó Áronra.

- Nincs meg a hajzselém - panaszolta a problémát.

- És?

- És? ÉS? Hogy fogok így kinézni. Mint akinek lenyalta a kutya a fejét - morgott.

- Én tudom hol van hajzselé - szólalt meg Lia.

- Na, hol? Kam volt mi? Sejtettem én, mert olyan gyanúsan méreget.

- Anyádat. Látod ezt? Egyből engem okol mindenért - dobtam el a kanalamat.

- Mondjuk azért, mert te dobtad ki a cuccait? - vonta fel a fél szemöldökét Dalma.

- Hogy mit csináltál? - ragadt le Áron a témánál.

- Kösz - meredtem az irányába.

- Hoppá - vonta meg a vállát. - Ezek szerint nem vette észre.

- TE KIDOBTAD A HOLMIMAT?

- Ki bizony. Olyan szépen repült, hogy fel kellett volna venni - túloztam, mert igazából ott van a szekrényem aljában egy szemeteszsákban.

- Mondd, hogy csak húzod az agyam - esett kétségbe.

- Hát akkor befogom - kerültem ki őt, hogy a mosogatóba tegyem a tálat.

- Áron, ha ez boldogít, akkor tudom, hogy hol van hajzselé - terelte a figyelmet vissza magára Lia.

- Na, hol?

- A boltban, hát hálóóó - húzogatta el a szeme előtt a kezét.

- Engem senki se szeret - sértődött be Áron.

- Esetleg anyádék - kiáltottam utána, mert visszazárkózott a fürdőbe.

- FOGD BE!!!

- Jaj, de édesek a szerelmesek - jegyezte meg cinikusan Dalma.

- Igen? Csalma - vágtam rá kapásból.

- Hallod, ez olyan mintha valami salátaösszetevő lenne. Kell még egy kis uborka, majonéz, csalmaa - röhögött a saját hülyeségén Lia.

- Esküszöm, hogy mellétek gyógyszer kell - szorította ökölbe a kezét D.

- Nem hiszem el, hogy ilyen szélbe még menjünk sétálni - morogtam folyamatosan, mikor Dalma konkrétan kitolt a házból.

- Te beszélsz? Velem szúrt ki Dalma, mert olyan másnapos vagyok, hogy Zacher Gábor ritkán láthatott ilyet - osztozott a hangulatomon Zsombi.

- Lotti bezzeg itt maradhat, de én nem. Igazságtalanság. DISZKRIMINÁLVA ÉRZEM MAGAM - emeltem feljebb a hangomat, hogy meghallja a főszervező.

- Érezd is - szarta le a véleményemet magasról.

- Ha a hátadra ugrok, akkor elviszel? - támaszkodott rám Zsombi.

- El is felejtheted - sepertem le magamról a kezét.

- Várjál, én visszaosonok - sprintelt el, amikor Dalma nem figyelt ránk.

- Zsombi, itt ne hagyd - sziszegtem, de kár volt. Ahogy hátrafutott, hogy bemenjen a házba feltűnés nélkül, megbotlott egy kőben és pofával előre beborult a tujába.

- Kam, te voltál ez? - nézett az irányba Áron.

- Szerinted ha itt vagyok, akkor én voltam?

- Mármint te üldözted oda? - javította ki magát.

- Miért gondol rólam mindenki rosszat?

- Mert te magad vagy a rosszindulatúság - közölte szemrebbenés nélkül.

- Figyu. Azt találtuk ki, hogy szép lassan lemaradunk, majd egy kanyarnál leválunk tőlük. Csak hadd romantikázzanak kettesben. Benne vagytok? - álltunk egy kis 4-es körbe: Beni, Lia, Áron meg én.

- Simán. Úgyis aludni akartam - örültem meg.

- Miben sántikálunk most? - dugta közénk a fejét Dalma.

- Csak Zsombikát szidtam - kamuztam gyorsan.

- Nem érdekel. Indulhatunk? - nézett ránk végig.

- Hát, hogyne - váltottam Liával jelentőségteljes pillantást. Benike meg konkrétan a világát nem tudta.

Így megindultunk szétnézni Visegrád központjába. Legelöl ment Csongi meg Dalma, akik annyira aranyosak voltak együtt, hogy már az örömmel töltött el, ha rájuk néztem. Egyből mellettük pedig Lia húzta maga után Benit. Most az egyszer tényleg sajnálom Benikét, mert tudom, hogy nem kellemes másnaposan random túrára indulni. De Liát meg nem hagyja egyedül, így inkább szenved. Mondanom se kell a vezető 4-estől jóval lemaradva bandukoltunk Áronnal, mivel én olyan voltam, mint a mosott szar, ráadásul nulla életkedvvel, neki meg szimplán nem volt kedve semmihez.

- Feltűnő lenne, ha máris leválnánk? - szólalt meg körülbelül 5 perc séta után Áron mellettem.

- Hmmmm.....most - löktem meg, mire ő gyorsan átsietett egy keskeny utcára magával húzva engem is.  - Életemben nem hittem volna, hogy ezt mondom, de jó döntés volt belemenni Liáék tervébe.

- Néha meg tudnak ők is lepni - húzta lejjebb a baseball sapkáját. Azt elfelejtettem említeni, hogy miután nem tudta Áronka a haját megcsinálni, ahogy szokta, teljesen lelkibeteg lett és közölte, hogy márpedig ő nem hajlandó így sehová se menni. Aztán jöttem én, meg a nagy bociszemem, mire beadta a derekát és a kedvemért hajlandó volt magára erőltetni egy sapkát. De ez nem minden. Ugye a szeme nem éppen a legjobb, ezért mindig kontaktlencsét visel, mondván, hogy gyűlöli a szemüveget, azonban most mégis abban volt. Ti ilyet még nem láttatok. Áron szemüvegben, sapkában, fekete farmerben pluszba még egy zöld, bomber kabátban nem semmi, ahogyan kinézett. Mondatni lélegzetelállítóan.

- Többször kéne szemüveget hordanod - csúszott ki a számon.

- Tetszik a látvány mi? - vigyorodott el.

- Tudod Áron, attól még, hogy lemosunk egy Trabantot, az még csak egy Trabant marad. Nem lesz belőle BMW - ajándékoztam meg egy fogsoros mosollyal.

- Itt foglak hagyni.

- Csak nyugodtan. Visszatalálok a házhoz - biztattam.

- Inkább nem, még a végén Egon egyből itt teremne.

- Aztaaa. Jól mondtad a nevét - ragadtam le a lényegnél.

- Fáradt vagyok - magyarázta.

- Mindent értek. Egyébként fel voltam, amikor bejöttél éjjel - motyogtam.

- Tudtam, hogy hallottad, amit mondtam. Nem vicceltem, komolyan sajnálom - ismételte magát.

- Lusta voltam a szememet is kinyitni. Tisztában vagyok vele, hogy nem poénkodsz - komolyodtam el.

- Akkor jó - puszilta meg a homlokomat.

- Kérhetek valamit?

- Bármit.

- Hanyagoljuk ezt a témát, legalább addig, még vissza nem értünk - kértem meg. Nem akarom most ezzel foglalkozni. Beszéltem Egonnal, tisztáztam a helyzetet, lehet említenem kellett volna Áront, de nem baj, majd megteszem ezt hétfőn. Úgyse tudom elkerülni, hogy ne találkozzak vele. Nem olyan nagy ez a hülye egyetem sajnos.

- Rendben - ígérte meg. - Most? Menjünk vissza?

- Aha. Nem tudom, hogy mi ütött Dalmába, hogy menni akar mindenhova, de én pihenni jöttem, ami azt jelenti, hogy átalszok vagy fél napot, pizsamában járkálok, zabálok egész nap, nem pedig keltenek reggel, meg túrára visznek - panaszkodtam.

- Azért az már nem volt reggel - nevetett fel.

- Kinek mi. Azt azért tegyük hozzá, hogy mikor feküdtem le aludni. Három körül?

- Valahogy úgy, mert én nem sokkal 3 után mentem. Egyébként nem értem a problémádat. Majdnem 11 órát aludtál és még ez is kevés?

- Tudod, hogy imádok aludni - vonogattam a vállamat.

- Tudom, hát. Mikor nálatok vagyok, akkor is ha nem én lennék szélen, akkor át kéne másznom rajtad. Brutálisan mélyen alszol, te. Még arra se keltél fel múltkor, amikor Beni összetört a konyhában egy poharat, Dalma meg ordított vele - mesélte.

- Volt ilyen?

- Mondom, hogy végigaludtad. Még jó, hogy nem rémlik - nevetett fel.

- Morcos vagyok, ha nem alszom ki magam.

- Kam. Neked teljesen mindegy. Mindig az vagy - közölte velem.

- Nem is - kértem ki magamnak. Én? Morcos? Állandóan?

- Dehogynem. Egyeseknél az a ritka, amikor rossz a kedvük, na nálad ez fordítva van. Ritkán vagy jó hangulatban.

- Mert mindig felbasznak - kerekedett el a szemem.

- Hidd el, hogy te se csinálsz mást, csak idegesítel mindenkit - mondta a szemembe.

- Tudok róla - értettem vele egyet.

- Mi? - fagyott le egy pillanatra.

- Nem vagyok hülye. Képben vagyok azzal, hogy mennyire idegesítő vagyok.

- Bolond vagy - röhögött fel.

Ritka az olyan, amikor nyugodton vagyunk mindketten és nem öljünk a másikat. Most is egy olyan pillanat volt, amikor csak beszélgettünk, néha oltogattunk, de semmi különös nem volt. Lehet az kell, hogy mindketten a földön legyünk és akkor tűnik a mi kapcsoltunk esetleg, de tényleg csak nagyon kicsit hasonlítani a normálishoz, megszokotthoz. A kérdés csak az, hogy szeretném-e, hogy olyan legyen. A válasz pedig egyszerű. Nem. Egy-két pillanatra elmegy, de hosszú távon nem az én terepem. Hiszen ez köztudott, hogy nem vagyok százas, a társaságom se az, nehogy már pont a kapcsolatom legyen filmbeillő. Az annyira megszokott. Én pedig nem akarok megszokott leni.

- Mit forgolódsz annyit? Nem vagy te egy elcseszett mosógép - szólalt meg Dalma már este, amikor a legtöbbünk nyugovóra tért.

Miután visszaértünk a szállásra, nemsokkal utánunk befutott Lia meg Beni is. Az utóbbi egyből kidőlt, ami teljesen érthető volt. Most nem is csesztettem annyira, habár a vadvirágos beszólása, miatt még mindig meg tudnám ölni, de csak legyen jól először. Majd utána leverem rajta. Zsombika a fürdőszobában támasztotta a WC ülőkét, mondván, hogy nem tudja, hogy most mi lesz vele, mert a közérzete nincs a helyén. Ergo szarul van. Peti viszont egész tűrhető állapotban volt, úgy látszik ő nem vágta taccsra magát, mint egyesek. Jézusom, hogyha Erik is itt lett volna, belegondolni se merek, hogy milyen állapotok uralkodtak volna. Lotti pedig úgy látszik kipihente magát, mert pörgött, mint a villanyóra. Milyen jó egyeseknek...

Ahogyan befutott Csalma is, esküszöm, mint a nyuggerek olyanok voltunk. A kanapén Lia, Peti és Lotti ült, a fotelben én Áron ölébe, Beni fent aludt, amit mi is hallattunk a csodás horkantgatása végett, Zsombika pedig a fürdőben szenvedett. Mi, akik a nappaliban éltük a nyugdíjas éveinket pedig Harry Potter maratonba kezdtünk és nem volt az a pénz, hogy onnan kiráncigáljon minket Dalma a hóbortos ötletivel. Még menjünk fürdeni, hagyjon már. Arra van a fürdőkád, meg nyáron a Balaton. Most meg tudtommal november van. Így maradtunk a seggünkön és az égadta világon semmi se csináltunk, csak punnyadtunk. 

- Nem tudok aludni - vallottam be. Furcsán hangozhatott pont ez, az én számból.

- Leszarom. Ha nem fetrengtél volna ma egész nap, meg felkeltél volna hamarabb nem lenne ilyen bajod. Attól én meg aludni akarok.

- Ajj, Dalma ez így nem jóóó - takaróztam ki.

- Hagyjál már. Idegesíts mást - húzta a fejére a paplant.

- Tudod mit? Megyek is, ha engem itt nem látsz szívesen - léptem bele a Stitches mamuszomba, aminek karom vannak az orrán.

- Menj is.

- Elmegyek mesélek Csonginak, arról, hogy a kicsi Dalmának hogyan szorult rá a seggére a virágtartó - tapogatóztam a sötétben.

- Kinyírlak, ha meg mered tenni - fenyegetőzött.

- Majd azt meglátjuk. Tudod, pörgőrúgás.

- Gyorsabban nem tudsz lépkedni?

- Arrrggg - csaptam be magam mögött az ajtót.

A nappalin végigcsoszogva láttam, hogy még két ember talpon van, az meg Lia és Peti, akik röhögve beszélgettek. Engem észre se vettek, annyiszor bele voltak merülve a témába, pedig majdnem elestem valami cipőben, ami a folyosó közepén volt hagyva.

A megfelelő ajtón benyitva azonban azt hittem, hogy sötétség fog honolni, de nem, mert Áron arcát megvilágította valami, amit nem láttam a takarótól.

- Hát te? - nézett fel, ahogy meghallotta a zár kattanását.

- Nem tudok aludni. Dalma meg elzavart, hogy hangos vagyok - ásítottam egyet.

- Van fent még egyáltalán valaki? - mászott odébb, hogy én is elférjek. - Mi a szar van a lábadon?

- Mamusz. Ugye, milyen aranyos? - mutattam felé.

- Nem akarom tudni a részleteket - nyújtottam felém a fél fülhallgatóját, amit elvettem tőle, ő pedig az ölébe húzott. Így néztük a tabletjét, amin meg volt nyitva egy ablak, de egyből újat nyitott. Mintha titkolna valamit.

- Amúgy még Lia meg Peti vannak fent - válaszoltam az eredeti kérdésére.

- Tök jól kijönnek egymással, nem? - utalt arra, hogy egy csomót láttuk őket beszélni egész délután.

- Aha. Szerintem Zsombin kívül vele beszél a legtöbbet.

- Nem mer biztos idejönni hozzám.

- Az biztos. Összeszarja magát tőled, annyira félelmetes vagy - hülyültem.

- Szerintem is. Azért ez a bicepsz nem magától épült ide - szállt be a játékba.

- Öööö...te milyen bicepszről beszélsz? - pillantottam félre a karjára.

- Na jóóó, ezt nem gondoltad te se komolyan. Figyelj. Mondani akarok valami fontosat - váltott stílust hirtelen.

- Hallgatom - komolyodtam el hirtelen.

- Oké. Szóval az a helyzet, hogy... mi ez a hangzavar? - kapta az ajtó irányába a fejét

- Fogalmam sincs - tápászkodtam fel, mert nem kis ordibálás hallatszott be. - Pedig előbb olyan jó csend volt.

- Lehet ez volt a vihar előtti nyugalom - jött utánam Áronka is.

- De Beni... - szipogott Lia.

- Mi a szar? - sokkolódtam le, ami fogadott. Beni tetőtől talpig készenlétben és az bőröndjét rugdossa, amint elromlott a kerék, Liának meg taknya-nyála folyik egybe, miközben megy utána, mint a pincsi kutya. Az emeletről is ordítás hallatszott, illetve az udvar irányából.

- LESZAROM, HOGY MIT MONDASZ - próbált meg elindulni Benike az ajtó felé.

- Én nem csináltam semmit. De Beni....kérlek - bőgött Lia folyamatosan.

- Nem érdekel már. Azt csinálsz, amit akarsz. Nekem nem tartozol már magyarázattal - rángott meg az állkapcsa.

- Beniiiiii - kapott a karja után, mire ő kirántotta a szorítása közül.

- Te érted ezt?  -súgta a fülembe Majoros.

- Nem. Ez valami álom?

- Ha nem voltam jó neked, akkor tessék. Megszabadultál tőlem. Napi teendő kipipálva - mosolyodott el gúnyosan, majd utoljára végigmérte Liát és elviharzott.

Pár pillanatig csak álltunk 3-man a nappaliban várva, hogy mi fog történni, de a kocsi motorjának a hangja, megpecsételt mindent. Lia pedig ezzel egy időben tört össze teljesen.

Sziasztok👋. Támadt egy ötletem, melyről kikérdeztem "pár" embert, szerintük egész jó. Szóval gondolkoztam és arra jutottam, hogy mit szólnátok ahhoz, hogyha megírnátok azt, hogyan folytatódna a sztori. Hogyha az én helyembe lennétek, szerintetek mi lenne a folytatásban. Mindig is érdekelt, hogy ti hogyan is képzelitek el ezt az egészet, így kíváncsi vagyok mi sülne ki ebből az egészből. Akinek van kedve (teljesen fakultatív, nem kötelező), megírja a folytatást és elküldi nekem erre e-mail címre: [email protected] - ra június 30-ig a wattpados nevével együtt, akkor azokból a legjobbakat egy "különkiadás" keretén belül kipublikálom, mint a történet része. (Persze, felmerülhet az is, hogy mi van ha hasonló lesz az általatok megírt rész, mint amit én elgondolok,de az a véletlen műve, hiszen a következő rész cselekménye teljes mértékben megvan már.)

Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz ebből az egész tervből.

Természetesen, én nem erőltetek, ez csak ötlet, aki akarja megcsinálja, aki nem az nem, én várni fogom 😊😊

No_kindness 💋💋