Végre beköszöntött a december 24-e, vagyis karácsony előestéje. Imádom ezt az ünnepet, mondhatni a kedvencem. Most ki nem szereti azt, az különféle sütiket lehet zabálni, anélkül, hogy megszólna érte bárki? Jaj, a bejgli, mézes krémes, pávaszem, mézeskalács, kókuszgolyó...még a nyál is összefutott a számban. Emellett nem is beszéltem még a tyúkhúslevesről és a töltött káposztáról. Óóóóó, nekem akkora gyomorrontásom lesz az éven is, hogy lehet ki kellesz hívni az ügyeletet a végén. Egész évben ezekre a napokra várok és én tipikusan azok közé az emberek köze tartozom, akik hetekkel előtte már karácsonyi lázban égnek. A témával kapcsolatos zenéket hallgatnak, hogy hangulatba kerüljenek, sőt még a házat is kidíszitik. Nálam dettó ugyanez van, de olyan szinten, hogy a környezetem már herótot kap tőlem. Dalma konkrétan már meg akart repíteni engem a girlandjaimmal együtt, amikor közöltem, hogy én most feldobom a hangulatot. Ezt egészen pontosan december 19-én tette, ami nálam még csak a kezdeti státusz volt. Igaz, hogy a karácsonyi zenéket meguntam mára, így csak az internetes rádió ment, mivel azon nincsen reklám, nem szakítják félbe a zenéket, mert nem magyar az adó. Igaz, mi nem sütöttünk - főztünk, mert azért annyira nem vagyok idióta. Felesleges is lett volna, hiszen csak ma leszünk itthon, holnap már mindenki hazamegy és majd csak szilveszter előtti napokban találkozunk újra. Mármint Lia és Dalma ezalól kivétel, mert mindig közösen töltjük karácsony másnapját és hallhatjuk apám és az ő apjuk történeteit arról az időkről, amikor diszkóba jártak.

Ma magától pattant ki a szemem és a szokásosan mogorva Kamilla elment egy téli wellneshétvégére, mert mosollyal az arcomon nyitottam ki a szemeimet. Nem is lustálkodtam semennyit, hiszen még rengeteg dolog vár rám. Kezdhetem az ajándékok csomagolásával, majd a fa díszítésével, amit Beni bevállalt, hogy stabillá teszi, majd utána egyből jönnek át a többiek, hogy együtt karácsonyozzunk. Mármint itt lesz Csongi, Beni, Áron, Zsombi, Erik, Lotti. Szóval a kiscsaládom.

- Kami, minden rendben? - vett észre Beni, aki mint mindig most is a kanapén nyomta.

- Persze, miért? - pislogtam nagyokat az egeres kezeslábasomban.

- Furcsa vagy - jegyezte meg.

- Csinálok kakaót. Kérsz te is? - ajánlottam fel.

- Nem tudom, hogy hová lett a morci Kamika, de tetszik ez az új változat. Szerintem ez nem is kérdés - követett egyenesen be a konyhába.

- Élvezd ki, mert a kedvenc ünnepemet nem ronthatja el semmi és senki - kötöttem ki. Igen ám, de én sose tanulok a hibáimból, hogy nem jelentünk ki ilyeneket, mert a végén pórul járunk. De csak szép sorjában.

- Szóval megszállt a szentlélek erre a három napra - véste be az agyába.

- Bizony. Nagyikám is megmondta, hogy ekkora olyan vagyok, mint egy angyalba bújt démon, aki utána egyből visszatér - vonogattam a vállamat, miközben betettem a mikróba a két bögre tejet melegedni.

- Bírom nagyidat, hogy ilyeneket mond. Reálisan látja a dolgokat akkor - nevette el magát.

- De még mennyire. Lia alszik még?

- Szerinted ha nem azt tenné, akkor nem lenne itt? - kérdezett vissza.

- Bocs, ha érdekelt - tettem fel a kezemet védekezően.

- És Áron? - viszonozta a kérdésemet.

- Honnan tudjam?

- Nem volt ma itt? - lepődött meg.

- Nem - ráztam meg a fejemet, majd felé nyújtottam a bögrét.

- Hogyhogy? Rengeteget van itt nálad pedig.

- Fogalmam sincs. Mióta elmentünk asztalt venni és beszélt apámmal annyira furcsán viselkedik - vallottam be.

- Áron mindig fura. Valamelyik nap maszkban mászkált, amit Lia is fel szokott tenni. Tudod olyan fekete maszk - magyarázta.

- Akkor ott van, mert eltűnt nem is olyan régen a fekete tégelyes maszkom - esett le, hogy ki is volt a tolvaj. Eredetileg Benire saccoltam, hogy becsomagolja nekem ajándékként, de most Majorosból is kinézem.

- Látod. Ő mindig kiszámíthatatlan.

- Meg szerintem stresszes a vizsgák miatt - tettem hozzá. - Lehet eddig nem volt az, de most kezd rajta kijönni.

- Van benne valami - tűnődött el. - Annyira jó, hogy mi már letudtunk párat.

- Pár kő már leesett a szívemről - nevettem el magamat.

- Csak pár?

- Aha. Most amiatt izgulok, hogy Áron mit fog szólni az ajándékához - dörzsöltem össze a kezemet.

- Miért?

- Nem tudom. Csak még ilyet sose adtam senkinek se - vontam meg a vállamat.

- Szabad látni? - faggatott.

- Csak akkor, ha nem mondod el neki...

- Ígérem nekem Pusztai Kamilla, hogy az életem árán se osztom meg Majoros Áronnal a karácsonyi meglepetését. E szavaimmal hűségem megkérdőjelezhetetlen. Rácz Bence - tette le az esküt. - Megfelel vagy térdeljek is le?

- Ha köcsög akarok lenni, akkor azt mondom, hogy még az is kéne, de ma nem vagyok az - kerültem meg, hogy előszedjem Áronka ajándékát. - Na? - tettem ki az ágyamra a hatalmas keretet.

- Kami, ez rohadt szép ajándék - ismerte el Beni.

- De tetszeni fog neki?

- Nyugodj meg, imádni fogja - tette rá a kezét a vállamra.

- Huh, nagyon remélem, mert nem is melóm volt vele - raktam vissza az ágyam alatti tárolóba, nehogy összetörjön.

- Azt elhiszem - bólintott elismerően.

- Igazából semmi extra nincsen az ajándékával, csak nagyon pepecselős meló volt. Egy hatalmas beüvegezett kép az, amin tűrhetően nézünk ki mindketten. Igen ám, de a nagy képet, ami kirajzolódik, sok - sok apró képecske állítja össze. Szóval ez egyfajta mozaikkép. Kíváncsi vagyok a reakciójára. Maximum fejbevágom ha nem az, amire számítok.

Ariana Grande egyik számát dúdolásztam, miközben az ajándékokat csomagoltam be, kint pedig Beni a fával baszakodott. Lia meg Dalma fogalmam sincs, hogy mégis mit a szart csináltak, de túlságosan is nagy volt a csend, egészen addig, míg Lia el nem ordította magát.

- Esik a hó.

- Áááááá, ez marha szép - hallottam Dalma hangját.

Mondanom se kell, hogy én is egyből odaszaladtam az ablakhoz és tényleg igaza volt Liának. Nagy pelyhekben szállingózott az égből a hópelyhek áradata, ami egyre inkább belepte a tetőket, így teljesen karácsonyi hangulatot varázsolva. Most mondjátok meg, hogy pont a szeretet ünnepén mikor esik a hó? Sose szokott akkor. Hát, aki eddig nem égett lázban, most tuti, hogy abban fog. Már csak a fahéjillat hiányzott és teljes extázisba kerülök.

- Kamika élsz még vagy kiszaladtál hóembert építeni? - nyitott be Lia.

- Szerinted? - vontam fel a szemöldökömet.

- Nocsak, nocsak. Az enyém hol van? - nézelődött körbe az ajik között, remélve, hátha meglátja a sajátját.

- Már az csomagolópapír között van - vigyorodtam el. Volt annyi eszem, hogy az övéket kötöm be először.

- Ajjjj - biggyesztette le a száját szomorúan.

- Úgyis meglátod délután. Annyit ki tudsz várni - huppantam le vissz a földre, hogy a maradékot is papír közé vessem.

- Abban a szarban nem szorul el a vérkeringés a fejedben? - pöckölte meg a csilingelő rénszarvasfülemet, ami reggeltől a fejemen díszeleg.

- Néha leveszem, mert nyom - vallottam be.

- Jaj, te szegény.

- Vigyázat. Dől a fa - kiáltotta Beni, amit félbeszakított egy csattanás.

- Hogyan lehet ennyire életképtelen béna valaki? - hunytam le a szememet.

- Tessék. Ennyi ideig tartott az elvarázsolt Pusztai - röhögött fel Lia.

- De most őszintén. Én meg tudnám csinálni, hogy ne dőljön fel, hiszen ez nem igazi, csak egy műfenyő - sétáltam ki a nappaliba, hogy kezembe vegyem az irányítást.

- Te mit csinálsz? - néztem rá Benire, aki a fejét vakargatva méregetett a fát.

- Hát ez eldőlt - jelentette ki.

- Nem mondod? - forgattam a szememet, aztán észrevettem valamit, amitől eltorzult az arcom. - TE LEVERTED AZ  ÉGŐSOROMAT????

- Nyugavér Kamika. Tudod karácsony van, a szellemek megszálltak téged. Legyen előtted a fagyöngy, meg a hóesés, mézeskalács - próbálkozottmazzal, hogy higgadtan beszél hozzám, hátha rám ragad a hangulata.

- Az égősoromat leverted - ismételtem önmagamat. - Tudod te azt, hogy nekem mennyi időmbe került, hogy ott megálljon???

- Mindjárt visszateszem - ígérte meg.

- Ez kegyetlen - fetrengett vihogva Lia a fotelba. - Dalma exkluzív kiadású pankrációt fogok látni, gyere te is.

- Hagyjál békén. Dolgom van - ordította túl az ABBÁT, akiktől a Mamma Mia harsogott.

- Te visszateszed? Te? Még egy szerencsétlen műfenyővel se bírsz el, nemhogy még az én égősorommal. Menj már odébb majd én megcsinálom - löktem arrébb.

- Te csak menj vissza csomagolni - tolt vissza a helyre, ahol előbb álltam.

- Na ide figyelj Rácz. Ha nem hagysz engem békén, akkor karácsonykor foglak nyugodt szívvel kihajítani az erkélyről - fenyegettem.

- Dobjál már felfelé akkor, mert beugranék haza - cukkolt.

- Gyere Benike, mutatok valamit - vette észre Lia, hogy fújtatok. Nálam ez már az idegesség egy magas fokozata. Ahogy egyedül maradtam levágtam magamat a földre és a telefonomat magam elé véve megnéztem, hogy nem jött - e véletlenül üzenetem, vagy esteleg egy nem fogadott hívásom. De nem. Semmi nem volt.

- Beni - szóltam annak a degeneráltnak.

- Csak kéne a segítségem mi?

- Megkérhetlek valamire?

- Hallgatom.

- Felmennél megnézni, hogy Áron ott van-e. Nem ír vissza, nem veszi fel a telefont.

- Biztos döglik. Mikor beszéltél vele utoljára? - faggatott.

- Tegnapelőtt - gondolkoztam, mert tegnap tutira nem, de ne kérdezzétek nem tudom, hogy miért. Pedig képben vagyok azzal, hogy látta, mit írtam neki, sőt még be is volt kapcsolva, mert addig győzködtem Liát, hogy hívja fel, míg bele nem ment. Fogalmam sincs, hogy mi baja lett hirtelen, de arra tippelnék, hogy megvan neki. Máskor sose volt ennyire hirtelen hangulatváltozása, hiszen az az én terepem.

- Mindjárt jövök - sóhajtott fel, majd nekiindult a nagy útjának, ami csak egy lépcsőfordulót jelenetett.

- Hogyan kéne ezt? - mértem fel a nappali adottságait. - Valakiiii. Jöjjön csak ide.

- Hm? - battyogott ki Dalma rénszarvasos mamuszban. Ahogy látom, nem egyedül vagyok hangulatban.

- Ezt beállítom oda, te meg kikötöd, oké? - mutogattam.

- Mivel?

- A komódra tette Beni szerintem. Mármint ott láttam - mondtam, miközben a kávézóasztalt az erkély elé húztam.

- Ki fogunk tudni menni?

- Aha. Hiszen ott van az ajtó - biccentettem a fejemmel a megfelelő irányba. - Akkora háromra emelem. 1,2,3 - fogtam át a fát és odasasszéztam óvatosan, hogy fel ne bukjak, az asztalhoz.

- Egy kicsit jobbra fordítsd el - kérte Lia, aki a jelek szerint szintén használja az oxigént ebben a térben.

- Így jó? - léptem hátra, hogy szemügyre mérjem.

- Szerintem tökéletes - legyintett egyet.

- Szerintem meg téged pont nem érdekel, hogyan néz ki a fa - forgattam a szememet, miközben Dalma kikötötte két oldalról. Az egyikről a szekrény foganytújához, amit sose nyitottunk még ki, amióta beköltöztünk, a másikat pedig az ablakhoz.

- Nem bizony. Én csak be akarok alá feküdni, még nincs itt Beni - tervezte el.

- Akkor gyorsan csináld, mert ahogy hallom jön - figyelmeztettem, mert a kulcscsomó hangja vagy Benit vagy Áront jelenthette, elvégre másnak nincsen.

- Nem mondta, hogy hazament? - folytatta Rácz a beszélgetésünket, amit félbeszakítottunk.

- Hazament? - csodálkoztam el.

- Aha. Azt írta, mikor rákérdeztem az előbb, mert nincsen fent. Na de...most ti komolyan ennyi idő alatt megcsináltátok azt, ami nekem nem ment lassan több mint fél órája?? - vette észre, hogy már nem a földön van a fa, hanem szépen a helyére van téve.

- Mi nem szarozunk - szedte le Dalma a fejemről a hajpántot. - Idegbajt fogok kapni ettől az állandó csilingeléstől.

- És ha jól látom van már egy ajándék is alatta - vette észre, ahogy Lia ott fekszik csábos pózban az asztal előtt.

- Hát kinek mi. Egyeseknek áldás, másoknak átok...- bölcselkedtem.

- Pofádat fogod be - förmedt rám Lia.

- Ezer örömmel.

- Márpedig én egy igazi ajándék vagyok, csak ki kéne csomagolni.  Ti nem veszitek észre, hogy mennyire értékes egyedi darab vagyok - adta elő magát Lia.

- Ez megoldható - felelte Beni vigyorogva.

- Grrrr - kacsintott egyet rá Lia.

- Blahh. Inkább önkéntes száműzetésbe vonulok. Pá - iszkolt el Dalma a helyszínről.

- Én meg megyek hányni - követtem a példáját, mielőtt egy pornófilmnek lennék a tanúja, amit nem szeretnék látni.

Már csak a Csongi és az Erik ajándéka volt hátra, amikor megcsörrent a telefonom. Repeső szívvel nyúltam utána, hogy biztos Áron az, de csalódnom kellett, mivel ő úgy látszik magasról szarik a létezésemre.

- Anna? - furcsállottam, hogy a húgom hív, hiszen ha teheti még a puszta tényét is letagadta annak, hogy mi rokonok vagyunk.

- Ritkán lesz ilyen helyzet, szóval ne is örülj neki, hogy nagy telefonpartnerek legyünk  - szólalt meg.

- Isten őrizz. Nincsen idegzetem hozzád - forgattam a szememet. Még Benin, Lián, sőt Áronon kívül hallgassam a húgom sötét gondolatait, az már azért tényleg túlzás lenne.

- Nagyi betoppant - tért rá egyből a lényegre.

- És? Nem úgy volt, hogy amúgy is jön?

- De igen, csak basszus 2 nappal korábban - sziszegte.

- Hát most na. Meglepetés - nevettem fel. Nagyinak mindig mániája az, hogy hirtelen megjelenik.

- Nagyon jó meglepetés.

- Most én mit csináljak vele? Kösd le valamivel - javasoltam, mer tutira az anyám nyakán van.

- Mégis mivel? Gyere hazafele, hogy téged faggasson ki - parancsolgatott.

- Majd holnap. Óóóó, te tiszta ütődött. Beindítod neki a Szívek szállodáját és elvan azzal egész nap.

-De ha nem, akkor átküldöm hozzátok - fenyegetett.

- Nem mered úgyse.

- Majd azt meglátjuk - nyomta ki a telefont. Amióta 15 éves lett azóta rajta is kijött a Pusztai család betegsége, vagyis az állandó kötekedés. Nem tehetek róla, ez öröklődik.

Olyan szépen becsomagoltam az összes ajándékot, még ilyen kicsit címkét is ragasztottam rá, hogy tudjam melyik kié. A szobámban pedig úgy döntöttem, hogy teszek egy kis rendet, illetve felelevenítem a hangulatot. Így félig lehúztám a redőnyt, ami kellő szürkületet adott, de a szekrényem tetején végighúzott égők csak úgy világítottak a sötétben.

- Tökéletes - vigyorogtam megállás nélkül.

Szerintem október óta, most az először ágyaztam be rendesen, ami igazából csak annyi, hogy összehajtom laposra a paplant, hogy rá tudjam teríteni a szürke takarót. Miután ezt megcsináltam az ajándékokat felpakoltam az ágyamra, hogy a földön is összeszedjem a szétdobált lomokat. Esküszöm, hogy egy fiú szobájában nincsen ennyire rendetlenség, mint nálam, de nem tehetek róla, hogy Áron mindenbe belekotnyeleskedik és szétdobál.

Volt ott minden. Füzetlap, cellux, zokni (nem az enyém), boxer (szintén nem az enyém), chipseszacskó, hajbalzsam és még sorolhatnám. Ha levonnám belőle azokat, amik nem az enyémek, akkor nem is lenne sok. Most én mit csináljak a koszos boxerével ennek a seggfejnek? Kimosni fixen nem fogom, mert nem az enyém. Ergo oldja meg magának. Az összes Majoros dolgot egy rekeszbe beledobtam, majd kiszedni magának ami kell. Ő többi meg kuka.

- Kamiiii. Hol vannak a díszek? - visította Lia.

- Várjál megyek - húztam ki az ágyam alatti tárolót, amiben tartottam a karácsonyi díszeket is.

- Ez meg mi? - kerekedett el a szemem, amikor láttam, hogy Lia ajtaja felett egy kicsi fagyöngy van.

- Jó, mi? Én tettem fel - büszkélkedett Beni.

- Valami fantasztikus - keresgéltem a szavakat.

- Ugye tudod, hogy mit kell csinálni a fagyöngy alatt? - bújkált huncut mosoly az arcán.

- Hát mindjárt tarkón váglak - kerültem ki, hogy bemenjek a nappaliba.

- Akkor először is az égők - vette fel a vezér szerepét Dalma.

- Világít ez egyáltalán? - lóbáltam meg a hosszú sort.

- Ott van a konnektor, hát nézd meg - nyomogatta Lia a laptopot, hogy valami háttérzaj legyen.

- Ha zenélni is fog, akkor én lehidalok - jelentettem ki.

- Te tiszta dilinyó. Ez egy égősor. Nem fog dalolni neked - meredt rám Lia egy "ezt te se gondoltad komolyan" arccal.

- Kuss - szóltam rá.

De egyébként világított. Rendesen filmbe illő jelenet lehetett volna, ahogy mi ott négyen díszitjük fel a fát. Nem veszekedtünk, ami nagy szó, ha Beni meg én is egy légtérben vagyunk, nem ordítoztunk, nem szidtuk a másikat, mondjuk bevallom nektek őszintén, hogy amikor Beni leejtette azt a díszt, amit még mama adott, még élt, nagyon elgondolkoztam rajta, hogy én is kiejtem a kávésbögrét a kezemből, egyenesen rá a fejére, de győzött a megszállt énem, mert ez nem következett be. Összességében marha jól elvoltunk és még a fa is szép lett. De nem volt megállás, mert hiába mértük fel elismerően a művünket, pár perc múlva megérkeztek a többiek, hogy kezdetét vegye a karácsonyi kivigasság. Vagy valami ilyesmi volt a Grincsben. Óóóóó, hányszor láttam én a Jim Carrey által megformált szörnyet, aki utálja e nemes ünnepet.

- Hát azért ez már döfi - nézett körbe Zsombi elégedetten a nappaliban.

- Pedig én már abban hittem, hogy a kórházba menjünk, mert Beni és Kami összeverekedtek - ismerte be Erik.

- Kösz - ajándékoztam meg egy mosollyal.

- Bármikor szivi - kacsintott rám.

- Erik, hallottad már a.....puffogók karácsonyi történetét?

- Ajjjaj - ismerte fel Lia a helyzetet.

- Nem - rázta meg a fejét Erik.

- Akkor elmondom neked. Egyszer volt hol nem volt, élt egy Pásztai Karolina nevű lány, akinek a haverja volt egy Henrik nevű srác. Karácsony napján összegyűltek, hogy együtt ünnepeljenek, mikor a fiú, annyira felidegesítette a lányt, hogy szilveszterkor arra kelt fel, hogy a Szent Péter Kórház egyik kórtermében fekszik, mert kómában volt, miután a lány kihajította az erkélyen - rögtönöztem.

- Nem igazán happy történet ez - jegyezte meg.

- De még megvalósulhat - mondtam neki komolyan.

- Istenem Kami, hogy nem bírsz nyugton lenni - sóhajtott fel Lottika.

- Én azt mondom, hogy ajándékozzunk - jelentette be Zsombi.

- Nem várjuk meg Áront? - vette észre Csongi, hogy egy ember hiányzik közülünk.

- Tényleg, ő hol van? - kérdezte tőlem Dalma.

- Bárcsak tudnám... - legyintettem egyet. - Vágjunk bele. Én mondtam neki, hogy hányra jöjjön, de ha ennyire se képes, akkor így járt.

- Baszkiii - kapott a fejéhez Dalma.

- Mi van? - fordultam felé.

- Nem írtam rá, hogy melyik kié - bámult az ő ajándékdombja felé.

- Neeeee - nevettem fel.

- Hogy nem lehet az ilyet észrevenni? - dobta meg Lia egy párnával.

- Hagyjatok - durcizott be. - Majd megoldom valahogy.

- Hát akkor Lia boldog karácsonyt - kezdett bele Beni az ajándékozásba, amit mindneki követett.

- Kamikám, sok szeretettel. Lehet, hogy ez az Zsombié, de ha igen, akkor majd cseréltek - ölelt át Dalma.

- Ez pedig......a tied - kerestem ki az övét.

- Ójaj, ez már igazi lávsztori - röhögött fel.

- Ááááááá, ezt nem bírom - visított fel Lotti, aki Eriktől egy mini német helyesírási szótárt kapott.

- Hozza a formáját - jegyeztem meg.

- Jaj, istenem - kaptam a fejemhez, amikor láttam, hogy Benike lépkedett felém.

- Megölelni nem foglak, mert az félreérthető lenne, puszit meg pláne nem kapsz, mert a végén valamit elkapok, de tessék - nyomta a kezembe Bence az ajándékot.

- Hála istennek, mert szerintem az lett volna a világvége - értettem vele egyet, majd a csengő hangja töltötte be a teret. - Nyitom. Biztos Áron az - futottam ki az ajtóhoz. Egy kérdésem van csak, hogyha van kulcsa akkor, miért nem használja azt. Sose szokott csengetni.

- Végre - sóhajtottam, amikor láttam, hogy ő áll a másik oldalon. - Rád vártunk, de még idejében ideértél. Nagyban megy még az ajándékozás. Nem jössz? - meredtem rám, amikor láttam, hogy nem szól semmit se, csak álldogál egy helyben.

- Kam, nekem ez nem megy - rázta meg a fejét.

- Micsoda? Az ajándékozás? - értetlenkedtem.

- Nem. Ez az egész - mutatott kettőnkre.

- Mi van? - tágult ki a szemem.

- Sajnálom - fogta meg a kezemet és beletette a tenyerembe a lakáskulcsot. Köpni - nyelni nem tudtam, így csak néztem, ahogyan lesiet a lépcsőn.