- Hát, én ezt nem hiszem el - szűrődött ki egy hang, mire lassacskán kinyitottam a szememet és elgondolkoztam pár pillanatig, hogy hol is vagyok pontosan. Otthon tutira nem, mert nekünk nincsen beépített világításunk. Mármint egyik otthonban se voltam. Aztán leesett. Miután eljöttem, Dóriékhoz vetett a sors. Tudom a lehető legjobb megoldás az, hogyha a srác nővéréhez toppansz be, tulajdonképpen azért, hogy elküld a picsába az öccsét.

- Élsz még Kami? - lépett elő a folyosóról Dóri fáradtan.

- Fogjuk rá - ültem fel.

- Na, az fasza, mert amennyire ki voltál borulva tegnap, nem csodáltam volna, hogyha neki nem mész a falnak - ült le a velem szemben lévő fotelre.

- Nem sok kellett hozzá pedig - sóhajtottam és észrevettem rajta, hogy méteres karikák húzódtak a szeme alatt. - Minden oké?

- Hát, hogyne. Csak Csenge hajnali 4-kor elkezdett bőgni, aztán 7-kor, majd 20 perccel ezelőtt is és csak most aludt vissza - legyintett.

- Óóóóó - értettem meg, Hát, persze, nekik már itt van a gyerek. - De tutira nem zavarok? Mert akkor elhúzok.

- Nem, dehogy. Tök jó az, hogy végre kikapcsolódva tudok beszélgetni olyannal, aki nem Csengéről kérdez - ismerte be.

- Pedig ha szeretnéd kérdezek róla - ajánlottam fel.

- Mintha annyira érdekelne. Te meg a gyerekek. Na, de akkor megtartsuk a szertartást? - terelte el a témát.

- A.....mit? - zavarodtam össze, mert passzoltam, hogy miről beszélt.

- Tegnap te mondtad, hogy kéne neked egy szertartás, hogy felszabadítsanak az idióta öcsém nyomásától. Erre én mondtam, hogy elégetjük a pólóját, így végre a démon el lesz űzve - magyarázta.

- Most, hogy mondod rémlik valami - vájkáltam mélyen a agyamban.

- Nem csodálom, mert annyi faszságot összehordtál, hogy régen hallottam ennyi mindent - nevette el magát, ahogyan eszébe jutottak az emlékek.

- Miket mondtam? Mert azt tudom, hogy be nem állt a pofám, de az tuti, hogy Pálmát elmondtam egy pandaszarta bambusznádnak, az öcsédet egy senkiházi fasznak, akinek nincsen jobb dolga, mint az, hogy kórházba juttasson.

- Igazából ezeket ismételgetted, különböző átkokkal, káromkodásokkal összekötve - magyarázta.

- Akkor jó. Mindennel képben vagyok - csettintettem egyet.

- Basszameg - nézett ki az ablakon, mert hallott egy kocsiajtócsapódást.

- Mi az? - sóhajtottam.

- Áron - lökte vissza a függönyt.

- Mi van vele?

- Most ez komoly? - meredt rám, amire csak megvontam a vállamat. Reggel van (majdnem dél) hello, ilyenkor nem vagyok elmémben. - Itt van, szóval kapd össze magadat és bújj el valahova - dobta az ölembe a kabátomat, a cipőmet meg berugdosta a komód alá. Egyszóval Kamillátalanította a lakást.

- Én....akkor elrejtőzöm, mint valami csótány - kétszereztem meg a lépteimet, hogy be ne érjen azelőtt, hogy eltűnök, mert én nekimegyek, de nem éli túl. A konyhába vezetett az utam, mivel az volt a legközelebb. Igazából csak az elválasztó pultot kellett megkerülnöm. Egy pillanatig tétlenül álltam, majd kinyitottam a pult alatti szekrényeket. Ahh, az egyik a sarokban teljesen üres. Tökéletes nekem. Szerintem ha ezt egy orvos látná, akkor diagnózist állítana fel nekem, majd egy elmegyógyintézetbe bezáratna, mivel a lassan 19 évesek nem igazán szoktak az exük vagy tudja már a tököm mijük elől menekülve bebújni egy szekrénybe.Ez még egy 5 évesnél oké, de egy egyetemistánál már nem annyira. A másik meg, hogy Áron nekem most mim? Az exem fixen, mert már szakítottunk egyszer, na de most. Kimondva, nem jöttünk össze, habár máshogy meg igen. Nem tudom. Miért nehéz ez a helyzet annyira? Miért nem lehet egyszerűen olyan könnyű mint a filmekben? Igaz ott is szoktak szenvedni, de csak másfél órát. Óóóó, én hány másfél órát szenvedtem már.

- Dóri, mondd már meg, hogy hol van - hallottam meg Áron hangját, amire lehunytam a szemem. Mit ne mondjak? Hiba volt. Előttem volt az arca, a kék szeme, ami tegnap tüzelt, az érintése, ahogy tart, miközben felugrok rá, meg a kép, ami levertük. Basszus, szegény kép. Ő csak egy áldozat ebben az egész sztoriban, és még meg se tiszteltem őt. Egy oltárt kell állítanom neki.

- Nem tudom kiről beszélsz - tagadta Dóri.

- Ne szórakozz létszi, mert nincs hozzá kedvem meg idegrendszerem - fújtatott.

- Nem szórakozom, fogalmam sincs hol van Kamilla.

- Akkor legalább beszéltél vele? - engedte el a dolgot, amikor érezte, hogy nem sokat fog kihúzni belőle.

- Igen.

- Mit mondott? Hol van? - kapott az alkalom. Ó, pali a nővéred nem fog semmit se mondani.

- Semmi közöd hozzá, mert egy seggfej bunkó állat vagy. Most komolyan azt hiszed, hogy repesett az örömtől, mert megjelent Pálma? Erre te, nemhogy ott álltál volna mellette, tök közömbös vagy, meg közlöd, hogy nem az ő dolga? Semmi köze nincsen hozzá? Normális vagy? - szaladtak ki a kérdések a szájából.

- Tudom, hogy elbasztam megint - jelentette ki és láttam magam előtt, hogy beletúr a hajába.

- Gratulálok nagyon ügyes vagy - ironizált Dóri.

- De nem csak én vagyok a ludas. Ha nem rohan el, mint valami félőrült, akkor most rendben lenne minden. Beismerem, hogy a legtöbbször én kúrtam el, most is benne vagyok, de nem nyakig. Lehet nem kellett volna olyan közömbösnek lennem, de négyszemközt akartam beszélni Pálmával.

- És erre az a megoldás, hogy belerúgsz Kamiba? Hát, marhára nem. Mi volt az a rohadt fontos, amit nem mondhattál el? Hm? - vonta kérdőre.

- Csak Pálmát akartam leállítani, mert állandóan zaklatja Kamot, kopjon le róla, meg rólam is. De ismered őt milyen. A büszkesége nem engedte volna, hogy közbeavatkozzak, pedig már szerintem megrepítette volna Kam szíve szerint - magyarázta. Na, jó. Ilyen nincsen. Csak azért idegelt fel, meg viselkedett hűvösen velem, mert védeni próbált. Ezt nem hiszem el. Van itt valahol valami hátulütő is, amit nem mond el.

- Jó, abban lehet igazad van - értett vele egyet Dóri. És....sajnos én is. A büszkeségem nagyon nagy, amit apámtól örököltem, mert ő is ilyen.

- Nem tudom, mit csináljak.

- Őszinte legyek veled? Ne játszd el azt, amit akkor, mielőtt elment, mert akkor ennek annyi. Én meg mindig is gyógynövényfan voltam - tette hozzá, mire nehezemre esett, hogy ne röhögjem el magam. Győgynövényfan. Hát ez kész.

- Eszemben sincs. Mi az, hogy te mindig Kamnak szurkoltál?? Pálmával mi volt? Tök jól elvoltatok - nevetett fel Áron. - Szia, Csabi - köszönt Dóri palijának, aki úgy látszik itthon volt.

- Csá - hallottam az ő hangját is. - Addig iszok egy kávét, míg Csenge ismételten nem kezd el ordítani. Nektek is csináljak?

- Szerintem ez nem is kérdés - felelte Dóri, majd Csabi a hangok alapján a konyhába jött be. - Visszatérve Pálmához. Te akkora egy vak vagy, hogy ritka az ilyen. Tudod, hogy mi az, hogy színészkedés? Az elején igaz még semmi bajom nem volt vele, de miután nyávogni kezdett, meg irányítani téged, betelt a pohár - magyarázta.

- Nem is irányított - szólt közbe Áron.

- Ó, dehogynem - jegyezte meg Csabi is. - Olyan voltál, mint valami talpnyaló.

- A talpnyaló azért túlzás.

- Nem, nem az. Sőt, lehet még gyenge is - vágta rá Dóri. - A pincsikutya jobb.

- Ne szívassatok már.

- Vannak róla felvételek, majd megkérem Kamillát, hogy vágja össze montázsba és akkor megnézheted önmagadat - csörgött valamivel Csabi, ami valószínűleg bögre lehetett. Ekkor nyílt ki a szekrénynek az ajtaja, ahol én voltam. Amikor meglátott elkerekedett a szeme, én meg egyből mutogatni kezdtem, hogy fel ne fedje, hogy itt vagyok.

- Azt a kurva eget - lépett hátra egyet, mire elhúztam kezemet a nyakam előtt, jelezve neki, hogy még egy szót is szól, én levadászom.

- Mi az?

- Semmi csak elfejeltettem valamit - kamuzta, mire elégedetten bólogattam, majd magamra zártam az ajtót.

Pár pillanattal később a telefonom egyből világítani kezdett.

Csabi: Te mit csinálsz ott?

Én: Szerinted? Pókokat keresgélek... Áron elől bujkálok.

Csabi: Dóri tudja?

Én: Ő mondta

Csabi: Azt, hogy bújj a pult alá?

Én: Arrggg, de egy értetlen vagy.

Csabi: Mondja ezt az, aki egy óvodáshoz hasonló módon rejtőzködik.

Én: Ha már nem egy kaméleon vagyok, akkor ennyi legyen nekem is. Amúgy kidobhatnátok már Áront.

Csabi: És hogyan?

Én: Mit tudom én? Találjatok ki valamit.

Nem hiszem el, hogy ennyire szerencsétlen lehet valaki, mint én. Csabi oda is hívta magához a "nőjét", hogy beszéljenek az üzenetemről, de Áron követte őt, miközben végig pofázott. Így tulajdonképpen tőlem nem sokkal diskuráltak.

- Nincsen valami dolgod? - kérdezett rá egyből Dóri.

- Mi?

- Tudod.....elfoglaltság - szállt be Csabi is.

- Most burkoltan ki akartok rúgni? - érzett rá a lényegre. Anyám, ez sose fog lekopni róluk, én meg itt fogok megszikkadni, pedig már most nem érzem a lábamat. Na jó, közbe kell lépnem.

A telefonomat előkotortam a farzsebemből és a sok meg nem nyitott üzenetet, amivel Áron bombázott megnyitottam, sőt vissza is írtam neki egy nagyon kedves, megható, romantikus választ: "Mit akarsz?"

Amint rányomtam a ki nyilacskára, ami jelzi, hogy elküldtem, mozzanatokon belül rezzent Áron telefonja is, amit idáig lehetett hallani.

- Mindenki kuss, Kam írt. Jaj, de kedves - gúnyolódott.

- Mit írt? - érdeklődött Dóri.

- Idézem: "Mit akarsz?". Nincsen akkor semmi baja, mert ő mindig ilyen. Egy fokkal megnyugodtam - hadarta, majd visszaírt.

Áron: Hol vagy? Muszáj beszélnünk.

Én: Gyere a lakásra fél óra múlva.

- Mentem - közölte miután elolvasta az üzenetet. Tudtam, hogy erre ugrik.

- Hová?

- Haza. Találkozom Kammal nemsokára, addigra rendbe kell szednem magam. Drukkoljatok - sietett el, majd megvártam , hogy az ajtó csapódjon és csak akkor löktem ki a szekrényajtót.

- Na végre. Azt hittem sose húz el - sziszegtem, míg kimásztam.

- Mire készülsz? - ivott bele a kávéjába Dóri.

- Kinézed belőlem, hogy készülök bármire is? - kaptam a mellkasomhoz. - Mert azért ez sértés ám.

- Te? Hooool? - játszotta meg magát Csabi is.

- Most az egyszer semmire, csak visszaadom a pólóját - szépítettem meg a verziót, mert amúgy az eredeti tervem az, hogy a pofájába csapom az ajtót.

- Na, persze. Én meg hülye vagyok - forgatta a szemét Dóri.

- Nem én mondtam - szűrte ki a fogai között a fiúja, mire egy elegáns mozdulattal tarkón vágta.

- Figyu, én megyek, mert az kínos lesz, hogyha ő előbb hozzánk ér, mint én. A végén Liáék beinvitálják, az meg sehogy se lenne jó - lépdeltem ki az előtérbe, hogy kihalásszam a berúgott cipőmet.

- Kami, ugye tudod, hogy én szurkolok nektek?

- Tudom - néztem Dóri szemébe.

- És...most mi lesz? Mármint kettőtökkel? - trafált telibe ezzel a kérdéssel.

- Őszintén? Fogalmam sincs - vontam meg a vállamat, mert az igazság az, hogy nem tudom. De komolyan. Abban a fél órában, vagy nem tudom meddig, amíg összejöttünk, marha boldog voltam. Elfelejtkeztem arról, hogy Pálma ki akar nyírni, a hódoló, akinek még mindig nem csekkoltam a profilját Áron miatt, meg meg akar ismerni. És miért? Mert Áron elfelejtette ezt velem. Úgy éreztem, hogy minden rendben lesz, így, de aztán jött a nyakon öntés. Deja vu. Mikor anno összejöttünk, akkor is ugyanez volt a helyzet csak fordítva. Minden öröm és boldogság, csak akkor nekem kavart az exem, most meg neki. Mondjuk Pálmát, meg az én szadista barom volt barátomat össze se lehet hasonlítani, mert kókuszdió magasan viszi a prímet. És mindez ugyanoda vezetett egy olyan szakításhoz, amit senkinek se kívánok. Nagyban hozzájárult ahhoz a tényezőhöz Áron is, hogy inkább leköltözzek nagyanyámhoz vidékre, mondhatni a gyökereimhez és ott fejezzem be a 11.-et. De ebből a végzős évem is ott zajlott, több okból kifolyólag, de a legnagyobb közölük Áron volt. Nem voltam rá készen, hogy lássam, ahogy mással van, ahogy másra néz úgy, mint rám egyszer, ahogy mosolyog és a fülét felhúzza olyankor, amikor ha hülyeséget csinálsz, csak a szemét forgatva vigyorog rajtad. Nem voltam erre készen. És most több évvel később, mikor azt hitted, hogy sikerült a múltat mélyre eltenned, ismét felszínre tör minden, amiről azt hitted, hogy nem fog. Megfogadtam, hogy Áronnal sose leszek ismét jóban, mert egy utolsó senkiházi. Vagyis próbáltam ezt bemagyarázni magamnak. Egészen addig működött, amíg nem beszéltünk négyszemközt, majd egyre élénkebben tört fel. És miért? Mert köztünk nem volt egy biztos vég, hanem csak egy szakadék. Rendesen sose zártuk le a kapcsolatunkat. Igaz, szakítottunk egyszer, ami egy félreértés volt az én jóvoltomból, aztán majdnem összejöttünk megint, csak aztán Áron nem hitt nekem és konkrétan elküldött a picsába. Azonban ezen felül ott van az, hogy sose váltunk el úgy komolyan egymástól, nem szakítottunk azért, mert "nem működik már a kapcsolat". A mi sztorink mindig is tele volt drámákkal és félreértésekkel. Amikből köszönöm szépen nem kérek többet. És tegnap, amikor ismét rendben volt minden, beköszöntött a fekete lyuk. Amint megjelent Pálma, meg a "hódoló" éreztem, hogy innentől nincs megnyugvás, előröl kezdődik, ami miatt elmentem annak idején. Sőt, még rátett egy lapáttal, hogy Áron, mint egy idegennel úgy beszélt, pedig kimondta azt, hogy a barátnője vagyok. Ha elmondta volna, hogy mik a tervei, miről akarsz vele beszélni, akkor semmi bajom nem lett volna, még a büszkeségemet is félretettem volna, de nem. Ő úgy döntött, hogy vérig sért a hangnemével és a semmi közöd hozzá dumájával, mindezt úgy, hogy elvileg a "barátom" már. Ez nem megoldás emberek. És Pálma nem fog megnyugodni ettől, sőt.... Nekem erre nincs szükségem, hogy így játsszak le több hónapot/évet. Szeretem Áront? Persze. És a drámát, amit vonzzunk, amikor együtt vagyunk? Nem, azt marhára nem. Nem hiányzik az életemből az, hogy bambusznáddal állandóan verekedjek, miközben ott járunk, hogy október vége lesz lassan, hamarosan beindulnak a vizsgaidőszakok. Nem kell az, hogy kikészítsék az idegrendszeremet megint és valamelyik vidéki egyetemen rohadjak több éven át. Nem. Ha kell, akkor feladom, de nem csinálom ezt újra.

*Lia szemszöge*

- Gyorsan - sürgettem Dalmát, aki az utolsó képeket ragasztotta fel Kami szekrényére.

- Fogd be, mert te meg semmit se csinálsz - dobott nekem egy tollat Dalmuska.

- Valakinek felügyelnie is kell a folyamatot - vágtam rá egyből.

- És az miért pont te vagy? - szállt be a harcba ellenem Beni is.

- Most úgy teszek mintha ezt meg se hallottam volna. Emberek én erre születtem - csóváltam meg a fejemet. Ki más lenne a vezető, mint nem én?

- Hát hogyne - forgatta a szemét Beni.

- Nem, nem néztem meg a profilt, amit küldtél.... - hallatszott halkan Kamilla hangja, mire a vezér ösztönöm felerősödött.

- Katonák, megállj. A csöllenség hazatért, menekülés - adtam ki a parancsot, mire Beni felkapta a földről a maradék papírköteget, Dalma a celluxokat, én meg egyszerűen kifutottam és beültem abba a fotelba a nappaliban, amiből tökéletes rálátást kapok az ajtóra. Beni a kanapéra feküdt végig, Dalma meg szimplán beesett a saját szobájába, mint Bartos az árokba, mert nyílt az ajtó és megjelent a célszemély.

És miért rohantunk mint a veszettek? Hát, ugyebár újra van Kamilla&Áron, ennek örömére meg muszáj volt szeretett unokatestvéremet meglepnem valamivel. És mi más lehetne jobb, mint egy élő fotóalbum? Miután hazajöttünk tegnap/ ma a buliról megállás nélkül nyomtattuk Kami és Áron közös képeit, amiket nagyon nehezen tudtam csak előszedni. Azt tudtam, hogy egy pendriwera mentette le Kamikám, mert nem volt szíve megsemmisíteni őket, de nem gondoltam volna, hogy az ágyneműtartóban lévő kis rekeszbe tette, minden Áronnal kapcsolatos dologgal. Volt ott póló, karkötő, napszemüveg (amit lenyúltam), egy bazinagy Kamilla felirat, ami világít, meg a pendriwe. Szegénykém infarktust fog kapni, ha meglátja a mesterművünket. Na, de mazel tov.

- Mondom, hogy nem volt rá időm. De mindjárt megnyi......mi az, hogy rád írt? - esett le az álla Kamikámnak. Jaj, akkor is le fog, ha bemegy a szobájába. Ahogy lerúgta a cipőjét, olyan furcsán nézett ki. A haja össze-vissza állt, komor volt, karikás a szemei alatt és egyáltalán nem úgy festett, mint egy szerelmes galamb. Itt nem stimmel valami.

- Majd visszahívlak jó? Oké, szia - nyomta ki a hívást és lelökte a folyosón lévő tükör előtti komódra. - Hát ti?

- Olvasok - legyintettem és a telefonomba mélyedtem. Igazából a zárolt képernyőt bámultam és vártam azt a pillanatot, amikor bemegy a szobájába.

- Aha - fintorgott, de szerintem tudta, hogy készülök valamire. Kamikám megérzi az ilyet. A legjobb tanítványom.

- Figyelj csak -lökte meg a karomat Beni, mikor a fürdő ajtaját rúgta be Kami.

- Hm?

- Biztos, hogy összejöttek? Mert Kami inkább tűnik idegesnek, mint happynek - suttogta, hogy ne hallja az emlegetett személy.

- Azt mondta Áron tegnap, mikor rákérdeztem - vontam meg a vállamat. Itt nem stimmel valami.

- Mi ez a bűz? - szagolt bele a levegőbe Kami, mint valami vizsla. A kezében egy fiú póló volt, amit szerintem átvett a fürdőben. És sejtem azt is, hogy kié a felső. Khm, khm, khm. Basszus. Az erkélyajtót meg nem basztuk ki, hogy levegőcsere végbe menjen, mert a nyomtató szagát nem lehet félreismerni.

- Új parfüm. Eau de Lia - keresgéltem a szavakat.

- Nekem tudod milyen kéne? Eau de pofoncsapás - legyintett lemondóan. - Ilyen nincs - lépett az ajtóhoz, amikor csengettek.

- Ki az? - köhintett egyet Beni, hogy ne legyen feltűnő a kérdés.

- Áron - felelt helyettem Kamikám. Ezek szerint feltűnő volt.

- Romantikus jelenet következik. Popcornt kérek - dörzsöltem össze a kezemet és vártam a megpörgetést, visszafojtott mosolyokat, meg ami ilyenkor a filmekben szokott lenni. Hát, azt várhattam.

Konkrétan olyan volt az egész, mint egy felgyorsított némafilm. Se szó, se beszéd. Áron amikor meglátta Kamit elmosolyodott és gondolom meg akarta ölelni, mire a nőstény visszalökte őt, pofájába dobta a pólót, végezetül rácsapta az ajtót.

- Kam, ne csináld már - kiáltotta Áron, főhősnőnk meg ismételten a fürdőben kötött ki.

- Baszki - vontam le a következtetést. - Be kell avatkoznom.

- Lia, ne csinálj hülyeséget - szólt utánam Beni, amikor már az ajtó előtt álltam.

- Szoktam én azt csinálni? - hagytam a levegőben a kérdést és Áron után szaladtam. Nem hagyom ezt annyiban. Nekik együtt kell lenniük és ha ennyire béna barmok, akkor majd én leszek a közvetítő elem.

- ÁRON - kiáltottam utána és szerencsére meghallott, így a lépcsőfordulóban megállt. - Ahh, kiköpöm a tüdőmet - kapkodtam a levegőt, mert rendesen nekiindultam ennek a dolgoknak. És még be se melegítettem előtte.

- Szia Lia - ajándékozott meg a szomorú mosollyal.

- Mi volt ez az egész? Most mi van? - bombáztam őt kérdésekkel, mert nem volt világos a helyzet.

- Úgy látszik fúj rám, már megint - sóhajtotta, majd megelégelte a helyzetet és kiöntötte a lelkét nekem. Basszus, Dalma gyere már le, te leszek a terapeuta nem én.

- Figyi - összegeztem a gondolataimat, amikor a végére ért és lezárta a monológját egy "Ez van"-nal. - Lehet ez szarul fog esni, de én megértem az ő álláspontját, de a tiedet is. Ugyanolyan hibásak vagytok mindketten a tegnapikért.

- Tudom, de akkor is ha nem rohan el, akkor most minden másképp lett volna. Nem tudok, mit kezdeni azzal, hogy megy a saját feje után állandóan és senkire se hallgat - ismerte be.

- Áron, emlékezz csak vissza, hogy rád hallgatott nem is egyszer. Csak ezt a kiváltságodat elbasztad akkor, mikor cserben hagytad és pont a legrosszabbkor küldted el a picsába - néztem a szemébe, hogy tudatosítsam a tényeket.

- Tudom. Nem egyszer akartam visszacsinálni, de mivel nincs időgépem, ugrott a terv.

- Én tényleg azt akarom, hogy Kami boldog legyen, ezért segítek neked - szívtam be mélyen a levegőt.

- Ja, eltűnni mi? Mert velem inkább tűnik idegesnek, mint boldognak - horkantott egyet.

- Ne legyél hülye. Na figyelj elmondok valamit miért szokott ilyen lenni, pl ma is. De ha ezt továbbadod, én magam foglak kinyírni. Szóval elcseszted te is, én is, ő meg összetört. Az a fasz exe is ejtett rajta sebet, de nem olyan mélyet, mint te. Fájni fog, de nagy részben miattad húzott el innen. És most csodálkozol, hogy nehezen tudod a bizalmát visszaszerezni? Én örülök, hogy sikerült, mert amikor megcsalta az elődöd, azóta mindig gyanakszik. Még ránk is. Az, hogy most Pálma zaklatja megállás nélkül, ott van még az Egon gyerek is, akivel nem tud mit kezdeni, pluszba a rajtad való rágódás is, kezdi kikészíteni megint. Ilyenkor szokta felvenni az álcáját, a komoly Kamillát, aki mindenkit utál, miközben mondom ez csak egy álca. Attól fél most, hogyha újra összejön veled ugyanaz a dráma lesz, mint régebben volt. Ezt erősítette meg benne Pálma, tegnapi felbukkanása, meg az, hogy inkább ellökted magadtól, mint ott álltál volna mellette. Persze értem én, hogy te meg pont le akartad magnófát állítani, meg, hogy a büszkesége nem engedte volna, de ilyenkor félreteszi. Tudhatnád már ezt magadtól is. Attól tart, hogy ismét kikészül teljesen, mindenki cserbenhagyja, így megy a nagyanyához megint. Lehet ezt úgy oldja meg, hogy ellök magától téged, de úgy van vele, hogy áldozatokat kell hozni és inkább szenved. Én meg nem akarom őt szenvedni látni. Basszus Áron, ne add fel, mert én nem fogom őt ellátni 20 év múlva. A hülyeségeit meg más srác nem igen bírná ki, meg a hangulatingadozásait. Ti ketten olyanok vagytok mint a tigrisek. Mindketten ölitek a másikat, elszakadtok egymástól, de a végén valami mindig visszaránt egymáshoz benneteket - hadartam el.

- Ne aggódj amiatt, hogy feladom, mert nem fogom. Így már érthetőbb, hogy miért ilyen, de mégis ki az az Egon?

- Aki üzeneteket ír neki. A hódoló. Keress rá: Deklár Egon - utasítottam, miközben ő felírta a jegyzetekbe.

- Te honnan tudod, hogy ő az?

- A csoporttársa átküldte nekem is - legyintettem. - Áron én segítek neked, de ahhoz az kell, hogy mindig készenlétben legyél.

- Miért segítel nekem?

- Kami, olyan nekem, mintha a testvérem lenne. Tudok olvasni a gondolataiban csupán a nézése alapján. Tudom, hogy ha csak félmosolya van, akkor nincs valami jó passzban. Ha kimered az ablakon hosszasan akkor lélekben bőg. Ha meghallja a nevedet akkor egyszerre önti el a boldogság, meg a gyűlölet. Én láttam, hogy hogyan nézett rád, amikor megjelensz az ajtóban, hogyan vigyorgott, miután kaját csináltál, vagy szimplán csak a neten beszélgettetek. Olyanok, mindig azt hiszem, hogy visszatért a régi énje, ami marhára hiányzik. Néha fel-fel bukkan, de úgy látszik, akkor önfeledten boldog ha ott vagy vele. Olyankor nem bosszús, nincs "megöllek" feje, nem aggódik semmin és a legfontosabb, hogy nem komoly. Rengeteget komolyodott mióta visszatért, ami nem baj, de nála ez már sok. Nem nevet már azokon, mint eddig, vagy ha mégis csak tetteti. Ha együtt hülyülünk, akkor néha úgy érzem, mintha kötelességből teszi, nem azért, mert kedve van hozzá. Állandóan a szobájában van bevackolva. Inkább alszik, minthogy velünk lógna. És az elmúlt hétben meg mintha kicserélték volna őt. Miattad. Én meg Dalma hiába próbálkozunk, úgy látszik te hiányoztál a képből. Én meg azt akarom, hogy boldog legyen, ne ennyire besavanyodott. Ezért pedig mindent megteszek.

- Hihetetlen. Mintha őt hallottam volna. Beszélt rólad Kam régebben, de ugyanolyan szeretettel, mint ahogy most te. Tudtam, hogy nagyon jóban vagytok, de nem gondoltam volna, hogy ennyire - mosolygott őszintén Áron.

- Több, mint jóban. Figyelj, mindig is kiálltunk a másikért, ott voltunk a másiknak. Ez nekünk már természetes. Kiskorunkban ha az egyik felborult a motorral vagy a biciklivel a másik is, hogy ne érezze magát egyedül. Amikor a ballagási tablóképünk szar lett, ő se a legjobbat választotta, hanem egy fosabbat. Emlékszem, amikor Kaminak volt a 10. szülinapja és kapott egy nagy Hello Kittis tortát, amit mi is szerettünk volna Dalmával, de sose kaptunk, mert anyáék szerint giccses, mikor fújta el a gyertyákat odaállított maga mellé, hogy mi is fújjuk el. Ez képen is megvan, mert az apja fotózta. Ezzel jelezte, hogy őt nem érdekli a torta, így hárman fújtuk el és kívántunk. Mikor 13 évesen voltunk és nyár után visszamentünk suliba, mindenki rajta röhögött, mert ugye ő nem barnul, hanem leég. Tiszta vörös volt, fájt is neki rendesen, mi meg kaptunk egy osztályfőnökit, mert én megpofoztam egy lányt, Dalma meg tökön rúgott egy fiút, aki ráknak hívta. Na, de mindegy is. Mi csak azt akarjuk, hogy ne legyen ilyen, mert ez nem ő - töröltem le egy könnycseppet, ami az emlékek hatására bújt elő.

- És mégis mit csináljak?

- Légy türelemmel. Most nyűgös, éhes, nem tud tisztán gondolkodni. Várd meg míg megiszik egy bögre kávét, telefalja magát, alszik minimum 8 órát, akkor visszatérünk rá - gondoltam át, hogy mit mondjak neki.

- Oké.

- Viszont addig is zaklasd tovább, ne állj le. Akkor sejteni fogja, hogy tervezünk valamit.

- Szerinted, pont én fogod megállni? Lételemem az idegesítés - vigyorgott.

- Akkor megbeszéltük. Írok, hogyha indulhat a hadművelet - mondtam ki a végszót, majd elköszöntem tőle.

A lakásban Kami a szobájában dühöngött gondolom, mert Breaking Benjamin szólt az ajtó mögött. Gondolom meglátta a képeket. Hupszi. Hát ez most nem éppen a legjobbkor jutott eszembe. Beni meg Dalma a nappaliban ücsörögtek. Az előbbi a TV-t nyomkodta, az utóbbi meg a laptopján gépelt valamit.

- Helyzet van - csaptam össze a kezemet.

- Na? - hajtotta le a gép tetejét Dalma.

- Készüljetek. Összehozzuk Kamit meg Áront - villantottam meg az ördögi vigyoromat. Na, de hogy hogyan, az jó kérdés. Majd valamit kitalálok.

*Kamilla szemszöge*

Nem hiszem el, hogy teleragasztották a szobámat. Bármerre nézek csak a saját meg az Áron arcával találkozom. Már 10 perce tépdelem és még mindig ott járok, hogy van az asztalomon, a laptopomon, az ablakon, függönyön, sőt még a plafonon is. A kezemben egy adag képpel sóhajtva leültem az ágyamra és a telefonomért nyúltam.

Zsófi: MEGNÉZTED MÁR???

Hát, ilyen nincsen. Egyszerűen nem hagy békén addig, míg le nem csekkolom a srácot. Megadva magamat megnyitottam az Instagrammot és rákerestem Deklár Egonra. Először semmit se dobott ki, majd leesett, hogy követ engem, így közöttük keresgéltem. Amikor is felugrott egy egyedüli találat, egyből rányomtam. 20 éve körüli. Szőkés-barna haja a szemébe lógott az összes képen, amit megnéztem. Vagyis az első hármon. A szeme mogyoróbarna volt, amire sajnos allergiás vagyok. Vagyis nem Egonra, hanem a mogyoróra. A fotókról nem sok minden derült ki, csak a kinézete, ami szöges ellentéte Áronénak, akinek sötétbarna haja érinthetetlen, mert amúgy rácsap a kezedre, valamint a kék szeme, amivel képes annyira fagyosan bámulni, hogy akár jégcsappá is tudsz dermedni. Nem ilyen srácra gondoltam, hanem nem is tudom. Nem rá, az a lényeg. Zsófi elmondása alapján, aki BESZÉLGET vele a neten, tök jófej, kedves, jó humorú és bírnám őt. Hát ki tudja?

Istenem adjon már valami valami jelet, hogy mit csináljak? Meg fogok őrülni. Az egyik részem helyesnek tartja, hogy nem szóltam egy szót se hozzá, a másik szerint meg nem vagyok normális. Ekkor esett a tekintetem arra a képre, ami pont a plafonra úgy volt elhelyezve, hogy amikor fekszem az ágyon, azt látom. Nyár végén készülhetett és tuti Lia lőtte vagy Dalma. Valami parkban vagyunk, ahol Áron hátán lógok, a hajam az ő fejére hullik és mindketten oldalra nézve vihogunk.

Na jó, ezt nem bírom. A rádiót benyomva is mi szólalt meg? James Hype - MORE THAN FRIENDS. A fejemet csóválva próbáltam lekaparni a többi képet, de minden egyesnél megálltam, mert a képek története eszembe jutott. Volt ott olyan, amikor farkasszemet nézünk, amikor egy puszit nyom a homlokomra, vagy egy nyaralásos sorozat. Az első képen vigyorunk, a másodikon Áron gyanúsan megfogja a karomat, a harmadikon beledob a víz, a negyediken meg fújtatva, hínárral a fejemen mászok ki. Néha-néha elnevettem magam, valahol meg egy könnycsepp folyt végig az arcomon az emlékek hatására. Hirtelen nem is vált olyan sürgőssé, hogy leszedjem őket, mert olyan jó volt végignézni rajtuk.

Ezt követően azonban megkaptam a jelet, amit kértem, csak én nem ilyenre gondoltam. Egyszerre kezdett el a Facebookom jelezni, hogy Deklár Egon ismerősnek jelölt, valamint, hogy Áron hív engem. Na jó, valaki direkt csinálja ezt velem. Erre rátett a lapáttal, hogy bármerre néztem, csak Áront láttam, mást nem. Ki kell innen szabadulnom.