- Minden oké vele? - nézett vissza Áron a visszapillantóba, amikor már a parkoló közelébe értünk vissza.

- Háááát - fordultam hátra, hogy csekkoljam Lia állapotát. A fülese be volt dugva és könnyes, felpuffadt szemmel pakolászott. - Nem igazán.

- A kurva életbe. De nem mondta el, hogy mi volt? Vagy miért szakítottak Benivel? - szorította Áron erősebben a kormányt. Esküszöm még ilyen szívszakító látványt még nem láttam, amit tegnap este nyújtott Lia.

Ahogy Beni elhúzott kocsitól, bőröndöstül, mindenestül együtt, rájött drága unokatestvérem, hogy ez nem csak egy csúnya vita volt, hanem egy rendes szakítás. Több órán keresztül csak bőgött, nem tudtuk, hogy mégis honnan van ennyi könnye, majd valahogy elaludt. Mondanom se kell nem sokat pihentünk Dalmával tegnap/ma éjjel, hiszen az okot még mindig nem tudtuk, csak annyit, hogy valamit Peti csinált. Hiszen az ordítást az emeletről Lotti produkálta, miközben nemcsak a srácot, hanem a lomját hajította ki. A két végletet láthattuk. Lia volt az, aki teljesen kiborult, egyszerűen vigasztalhatatlan, miközben Lottinak ugyanolyan szívfájdalma van, csak neki máshogy fejeződött ez ki. Konkrétan hozzá se lehetett szólni, mert mindenkivel ordított, magában dühöngött. Ilyenkor szívás, hogy egyszerre történt ez meg, mert érted most kihez menj oda. Vagy Lia, vagy Lotti. A két L betű. Annyi, de tényleg annyi szerencsénk volt, hogy ugyebár a bécsi jányka átment veszett rotiba, így inkább hagytuk, hadd főjjön a saját levébe. Nem hiszem, hogy ez a kapcsolat olyan régi lehetett volna, hiszen már mióta ismerem Lottit. Ugyanaz lett volna a reakciója, mint a Liáé. Ha engem kérdeztek őt az zavarja inkább, hogy átverték. Vagyis én így látom a dolgokat. Nem áll messze a gondolkodásmódunk.

- Annyit tudok, amennyit te. Egy szóval se többet - sziszegtem, mert láttam, hogy Lia kihúzza a fülesét, mivel megérkeztünk haza.

- Köszi, hogy veletek jöhettem - motyogta.

- Majd felviszem a lomodat - fordult hátra hozzá Áron.

- Rendes vagy - erőltetett magára egy halvány mosolyt.

- Most mi lesz? Lia konkrétan egy mosogatóronggyal egyenlő - dőlt vissza az ülésébe Áron, mikor Lia előrement kinyitni az ajtót.

- Fogalmam sincs. Össze kell valahogy kaparnom, de basszus. Hány éve is voltak együtt? Három vagy több? Azért nem egyszerű túllépni egy ilyen hosszú kapcsolatom - próbálkoztam reálisan látni a dolgokat.

- Neked még a miénken se sikerült. Pedig mikor is mentünk szét? Hány éve? - vonta fel a fél szemöldökét.

- Te csak meg se szólalj, jó? Meg mi mióta voltunk együtt majdnem 3 éve? Tudtommal még az egy év se volt meg - fontam össze magam előtt a karomat.

- Pedig hosszúnak tűnt. Veled kibírni több hónapot és még élek. Megérdemlek valami díjat.

- Majoros. Szeretnéd közelebbről megismerni a kormány anyagát? - vettem elő a mesterkélt vigyoromat.

- Majd csak utánad. Tudod hölgyeké az elsőbbség - viszonozta a felajánlásomat.

- Rohadj meg. Amúgy még mindig nem mondtad el, hogy mi az a nagyon titkos dolog, amit tegnap akartál megosztani velem. Tessék, itt a tökéletes alkalom - tereltem el a témát, mert a végén lehet megtéptem volna és a hajának annyi.

- Nem - ráztam meg a fejét.

- Nem?

- Jól hallottad. Akkor a pillanat megfelelő volt, most nem az - vonta meg a vállát egy "ez van" stílusban.

- HAH. Most miért is nem jó?

- A hangulat nem megfelelő - magyarázta.

- Jaj, csak nem valami szerelmi vallomásra készülsz? Arra nem vagyok felkészülve - kaptam a mellkasomhoz.

- Megnyugodhatsz, mert az életben tőlem nem fogsz olyat hallani - tette rá a kezét a vállamra megnyugtatóan.

- Akkor jó, mert én arra nem tudnék mit mondani.

- Éppen ezért nem mondok neked ilyeneket. Köztudott tény, hogy csak a külsőm miatt vagy velem - hülyült.

- Ez alap. Te meg azért, mert jelenleg nincsen tőlem jobb - szálltam be a játékba.

- Azzal remélem tisztában vagy, hogy amint bejön a képbe valaki más, aki lenyom téged, továbbállok.

- Ne vicceljünk már. Még jó, hogy tudom - nyitottam ki a kocsi ajtaját.

- De egyenlőre még megfelelsz - jött utánam.

- Fúúúú, marha nagy mázlim van - forgattam a szememet unottan. - Na. Pofázd csak el, mit akartál mondani.

- Hagyjál már engem békén. Nem tudsz csak egy kicsit csendben lenni és nyugton ülni? - sóhajtotta.

- Nem, mert én addig nem nyugszom, míg a lábaim előtt nem heversz te cseléd - idéztem a Mónika showt, mert ez passzolt ide. Áron a sok lommal a vállán, hátán, kezében úgy nézett ki tényleg, mint egy cseléd.

A többiek vonattal jöttek vissza, így, hogy Beni lelépett, viszont az összes cuccuk a kocsiba lett bezsúfolva, aminek nem éppen a legnagyobb a csomagtartója, ezért is csak Lia fért be a hátsó ülésre.

- Tényleg úgy érzem magamat, mint egy komornyik. Miért nekem kell cipelnem mindenkinek a lomját? - morgott.

- Csak nem nem bírod el? - néztem rá vissza.

- Ma túlságosan is kötekedős kedvedben vagy. Menj odébb - indult meg az ajtón, amit kitámasztottam neki.

- Még maradt a hátsó ülésen valami - szóltam utána.

- Az a tied. Nem képzelted, hogy még azt is hozni fogom - fordult vissza egy "én győztem" vigyorral az arcán.

- Szemétláda.

- Csak a nagy sportoló nem bírja el? - utánozott.

- Pofádat fogod be - csaptam rá az ajtót.

Nem baj, hogy nem hozta fel a cuccomat, de az, hogy visszaküldött érte úgy, hogy pontosan tudta, hogy zárva van a kocsi, felidegesített. Nem is kicsit, hanem nagyon.

- Kerülj a kezem közé, megfojtalak - tervezgettem a hidegben ácsorogva.

- Mi az Kam? Nem tudod megfogni a kilincset? - hallatszott egy röhögés az erkélyünk irányából. Ahogy felnéztem láttam, hogy Áront túlságosan szórakoztatja a helyzetem, mivel a vigyort még ilyen messziről is kiszúrtam.

- NYISD CSAK KI AZ AJTÓT TE TISZTA DILINYÓ - üvöltöttem fel neki.

- Kamikám meg kell tanulnod, hogyan beszélünk az idősebbekkel. Tudod: tisztelettel - kiáltotta.

- Felmegyek, olyan tiszteletet adok neked, hogy még élsz emlékezni fogsz rá - vágtam ki a bejárat ajtaját.

Tudta, hogy tiszta ideg vagyok már így is, de tetézi. Nem nyugszik Majoros még az idegosztályra nem küld engem. Nem elég, hogy Lia lelkét ápolgattam már amennyire hagyta, nem tudom, hogy mi miatt mentek szét Benivel, de még aludni se aludtam sokat, nem. Úgy döntött, hogy ma "keserítsük meg Kamilla életét napot tart". Máskor vevő is lennék rá, de a jelen helyzet nem alkalmas. Ha egyszer, de tényleg csak egyszer is be mer szólni, lelkiismeret-furdalás nélkül dobom ki a lakásból. Dalma bezzeg ilyenkor nincs itt mikor kéne, mert a vonat, amivel jönnek haza később ér be. Már az utolsó lépcsőfordulót vettem be, amikor megrezzent a telefonom. Emberek, ha azt hittem, hogy ennél rosszabb már nem lehet semmi, tévedtem. Nem találjátok ki, ki írt nekem. Hát persze, hogy Egon. Ki más? A körülöttem lévő másik nem egyszerűen érzi, hogy mikor nem kéne zavarni engem?? Vagy ehhez valami tehetség kell?? Ahogy megláttam a nevet, vissza se írtam, csak zsebre vágtam a készüléket. Soha, de tényleg soha nem szabad a mobilnetet bekapcsolva hagyni, mert ezek a következmények. Hiába mondom ezeket, meg megfogadom, hogy mostantól másképp lesz, sose tartom be.

- Nem veszünk semmit - ordította ki Áron valahonnan a lakásból, amint beléptem.

- Majoros, ha nem fogod be, el lehet húzni a csíkot - rúgtam be a szobám ajtaját. Hát persze, hogy ott volt. - Te mit csinálsz? - sóhajtottam.

- A cuccaimat keresem. Hová tetted? - nézett fel az ágyam mellől, ugyanis a földön hasalt.

- És szerinted pont befér minden az ágyam alá te ütődött? - vontam fel a szemöldökömet kérdőn.

- Egy próbát megért - vonogatta a vállát, mintha annyira mindennapi lenne, hogy az ember barátnője ki akarja a ruháit dobni, mondván, hogy attól még, hogy együtt vannak, nem itt lakik.

- Ezért te fogod a táskámat felhozni - nyitottam ki a szekrényem ajtaját, hogy kihúzzam a zsákot.

- Te annyira debil vagy - nevetett fel.

- Tessék? - fordultam vissza, mire az a látvány fogadott, hogy az ágyamon terpeszkedik.

- Felhoztam. Azok az enyémek a kocsiban - ismerte be.

- Akkor én a semmi miatt ácsorogtam ilyen kurva hidegben?? - ámultam el.

- Most így belegondolva ... igen. De hé. Az emberi szervezetnek jót tesz a friss levegő - vigyorgott. Fuuuuu, de le tudnám most az arcáról törölni a mosolyt.

- Utállak - morogtam. - Ezt miért kaptam most? Tudtommal tűzszünetet kötöttünk.

- Kam, az csak Visegrádig volt érvényben. Most már éles a harc. Amúgy is te kezdted. Ha békén hagytad volna a lomomat, nem lenne ilyen helyzet - okoskodott.

- Én??? Én kezdtem?? Ha nem hagytad volna itt a cuccodat, akkor nem akartam volna kihajítani - tettem csípőre a kezemet.

- Többet vagyok baszki itt, mint otthon. Ha Beninek lehetnek itt ruhái, akkor nekem is - példálózott pont azzal a személlyel, akivel nem kellett volna.

- Szerintem ezt pont most nem kéne felhoznod - komolyodtam el.

- Jó, bocs nem a legjobb példa, de érted mire akarok kilyukadni. Nem?

- Áron nem lehetne, hogy ezt a beszélgetés eltoljuk máskorra? - ásítottam egyet fáradtan.

- Mi az? Szarul vagy? - váltott stílust.

- Dehogy. Csak álmos. Most nincs erőm ahhoz, hogy veszekedjek veled, mert még ki kell derítenem, hogy miért szakítottak. Nem lesz rövid menet, mert Lia nem hajlandó beszélni - ültem le a lábához.

- Segítsek? Elvégre most vissza tudnám adni a gesztust, hiszen miattuk jöttünk újra össze. Tudod, ha nem mondja, hogy a rakparton vagy, akkor lehet, most nem itt lennék - fordultam meg, így nem a lába, hanem a feje volt már hozzám közelebb.

- Ebben van valami, de Áron - kértem egy kis figyelmet tőle, hiszen már a plafont tanulmányozta.

- Na?

- Te mentél a te utadon, én az enyémen, de azok keresztezték egymást, nem is egyszer. Nem gondolod, hogy ez valami jel?

- Jézus, ezt a szöveget honnan szedted? - forgatta a szemét.

- Valami dalszöveg volt így, de gondoltam ellövöm, ha már passzolt ide. Nem hagyhattam ki - ismertem be, hiszem én magamtól ilyet nem mondok.

- Már megijedtem, hogy kezdel belém esni, mert tudod megállapodtunk. Lesz egy jobb lehetőség, viszlát virágszálam - poénkodott már megint, mire csak megcsóváltam a fejemet.

- Isten ments. Én egy ilyen emberrel nem tudnék hosszú távon együtt maradni - folytattam a szívatást.

- Szerintem ha szakítunk, menj Egonhoz. Neked való - mondta komolyan, mire felnevettem.

- Igen? Azt mondod? - próbáltam visszafogni a mosolyomat, ami nehezen ment.

- Még jó, hogy - játszotta meg az agyát.

- Annyira vicces, amikor féltékeny vagy - birizgáltam a haját, amiért kivételesen nem szólt.

- Nem vagyok az - kapta fel a vizet egyből.

- Akkor a tegnap éjjeli jeleneted mi volt? - emlékeztettem. - Tudtommal nem én akadtam ki, hanem te.

- Az tegnap volt. Beláttam, hogy egy barom voltam. Lapozgatnának? - mondta halkan.

- HAH. Ezt mondd már el meg egyszer. Fel akarom venni - csillant fel a szemem. Majoros Áron beismerte, hogy túlreagált valamit. Spielberg hol vagy?? Ebből filmet kell csinálni.

- Lődd el magadat - dörzsölte meg a szemét.

- Figyu. Tudom, hogy kiakadtál amiatt, hogy nem mondtam el Egonnak, hogy te vagy a barátom. De tényleg nem volt semmi olyanról szó - vallottam be.

- Nem gáz. Elcseszted te is, én is. Megváltoztatni nem tudjuk a múltat, csak továbblépni - felelte.

- Ezt meg honnan szedted? - ismertem fel most én, hogy ezek nem az ő szavai.

- Asszem egy filmben volt, de lehet sorozatban.

- Remek. Tudod mit? Úgyis írt nekem, rávezetem - jutott eszembe egy ötlet.

- Nem kell.

- De igen - hessegettem el, mert ki akarta venni a kezemből a telefont.

- Hát jó - hagyott fel a próbálkozással.

- Azért ettől erősebben is alakíthattad volna annak a srácnak a szerepét, akit nem érdekel ez az egész. Mintha nem tudnám, hogy erre vársz tegnap óta - motyogtam.

- Néha bánom, hogy túl jól ismersz - hajolt a telefonom felé, hogy lássa mit írok.

- Tipli- löktem vissza a hajánál fogva. - Ez magánbeszélgetés.

- Pusztai. Ha még egyszer belemarkolsz a hajamba, akkor esküszöm.... - kezdett el szidni, azonban megakadt.

- Na? Akkor mit csinálsz? - élveztem ki, hogy nem tud, mit mondani.

- Elfelejtettem, hogy mit is akartam - vakarta meg a tarkóját.

- Vaaaaagy.... nem is tudtál mit mondani - vigyorogtam, mint a vadalma.

- Fogd már be. Megfájdult a fejem tőled.

- Az érzés kölcsönös - nyomkodtam a telefonom.

- Na? Mit írt arra, hogy egy félisten a palid?

- Félisten? - lepődtem meg. Csoda, hogy a telefon ki nem esett a kezemből.

- Kam. Nem kell úgy tenni ám, mintha nem tudnád - kacsintott rám.

- Eddig nem tudtam róla - grimaszoltam.

- Jaj, de vicces valaki - nevetett fel Áron erőltetetten.

- Sanyesz, én a helyedben nem pofáznék - dobtam neki az egyik zoknimat, amit találtam. Álljon meg a menet!!! Ez nem is az enyém.  - Ha már túlságosan is otthonosan érzed magadat, legalább ne hagyd szét a ruháidat a szobámban.

- Esküszöm, hogy hétfőn az első dolgom az lesz, hogy elindítom a Sanyi név eltávolító programot, mert ez már nem állapot - morgott. - Kiélvezem, hogy nem szedik fel utánam, mint anyám. Az agyamra megy vele. Pedig én így érzem magam jól.

- Mekkora egy gyökér vagy. Addig élvezed csak ki, míg ki nem teszlek - magyaráztam neki, a képernyőből fel se nézve.

- Ezzel arra akarsz utalni, hogy kidobsz?

- Ha felidegesítel annyira, akkor igen. Repülsz, mint én, amikor kiestem a hintából.

- Ki gondolta volna, hogy pont te kiesel a hintából? - kérdezte némi szarkazmussal a hangjában.

- POFÁDAT FOGOD BE - lőttem felé gyilkos pillantásokat.

- Kivel beszélsz, amibe ennyire bele vagy merülve? Csak nem Egon meg közted forr a levegő?

- Neked agyi gondjaid vannak - közöltem vele szemrebbenés nélkül. - Ő nem írt még vissza, hanem Dalmától kérdeztem, hogy mikor ér be a vonat. Egyedül meg nem tudom Liát összekaparni. Ahhoz túl kevés vagyok. Most is mit csinál? A bezárt szobaajtó mögött bőg.

- Honnan tudod, hogy sír? Lehet, hogy dühöng, elvégre Liáról beszélünk. Kissé kiszámíthatatlan.

- Az igaz, de nem hallanék szipogást akkor - biccentettem a fal felé, hiszen arra van Lia szobája.

- Lehet nem éppen a legjobb most közölni, de találtam lakást, szóval kedden megnézem - hadarta el gyorsan.

- Ez volt az a nagyon titkos dolog, amihez nem volt a hangulat megfelelő? Én meg azt hittem, hogy eladtad a vesédet.

- Túl sok sorozatot nézel Kam. És igen ez volt az. De Liának el ne mondd még - kérte.

- Miért?

- Beni lesz a lakótársam - húzta el a száját.

- Kinek lesz mije Beni?? - rontott be Lia.

- Úristen. A falon áthallottad a nevét???? - pislogtam nagyokat, mert azért ez kicsit furcsa.

- Itt mentem el és hallottam. Nem vagyok valami csodabogár - nyelt nagyokat. - Máris lecserélt?

- Öööö....sziasztok - tolta odébb Áron Liát, hogy lelépjem.

- Majoros - szóltam rá figyelmeztetően.

- Jó beszélgetést - húzta be a nyakát, sejtve, hogy amiért szarban hagyott, nem kicsit fog kapni.

- Kami. Tényleg van neki valaki más? - nézett rám nagy, könnybe lábadt szemmel Lia.

- Nincsen. Tudtommal nincsen - helyesbítettem.

- Akkor Áron mit mondott arról, hogy Beni lesz valakinek a valamije? - rogyott le az ágyamra.

- Emlékszel mikor meséltem, hogy Áron el akar otthonról költözni? - kezdtem neki beadagolni, hiszen egyszer úgyis meg kell tudnia. - Úgy látszik, hogy talált lakást, csak mivel az nem olcsó dolog, kellett neki egy társ. Ez pedig Beni - haraptam el a mondatom végét.

- Azt hittem rosszabb lesz.

- Mármint?

- Beni túllépett a dolgokon, meglett a pótlékom.... - tördelte a kezét.

- Lia, ne agyalj ilyeneken.

- Mi mást tudnék csinálni? Ha? Fáj ez az egész, akárhová fordulok őt látom magam előtt. A szobámban még mindig ott vannak a ruhái, körbelengi az illata, magam előtt van, ahogyan a kanapén nyújtózkodik és a te kajádat zabálva nyomkodja a TV-t. Így nem tudok megbirkózni a tudattal, hogy vége van - nyelt egy óriásit.

- Tudod mit? Ha elhagyott téged, akkor egy fasz. Nem neked kéne bánkódnod, hanem neki, mert idővel rá fog jönni, hogy mit vesztett el. Ha meg az ajtón fog kopogtatni, csak vágd a képébe. Elhiszem neked, hogy nem könnyű, de sikerülni fog neked. Túl kell rajta lépned. Ott vár kint a nagy világ arra, hogy meghódítsd - adtam elő a buzdító monológomat. - Csak úgy nem állítanak szobrot az embereknek.

- Igazad van. Tudom is, hogy mi kell csinálnom - törölt le a könnyeit.

- Én nem éppen erre gondoltam - ismertem be pár perccel később a kanapén ülve, ahol a Jane, the virgin ment, az előtte lévő asztalon pedig mindenféle nasi, ropitól kezdve chipsig, egyszóval tényleg minden. Igen, ám de ezen felül Lia haverja, Jim, Jim Beam is ott sorakozott.

- Te nem, de én igen. Mindenki másképp lép túl a dolgokon - okoskodott.

- Úristen, mi lesz itt - próbáltam elképzelni magam elé az eseményeket. Ki kell jelentenem, hogy nem igazán mentek.

▪️⬛️▪️⬛️▪️⬛️▪️⬛️▪️⬛️▪️

- De mit írjak neki vissza? - dobtam meg Liát egy párnával, mert nem figyelt rám.

- Rafael ne legyél már ennyire béna - üvöltötte a tévének, ahol az egyik főszereplő srác éppen szakított a főszereplő csajjal, Janenel.

Őszintén megmondva sokkal jobban éreztük magunkat, miután párszor meghúztuk az üveget. Eredetileg én nem akartam, de sajnos Lia az az ember, aki mindenre rá tud beszélni, így a kedvünk szintje egyre jobban emelkedett. Erre rátett egy lapáttal, hogy egész jó volt a sorozat, amit néztünk. Ez is bekövetkezett. Molnár meg Pusztai szappanoperát néznek.

- Nem figyelsz rám.

- De nézd már meg. Kidobta ez a Rafael pali Janet, mikor az ő gyerekét várja. Az eszemet eldobom. Mindjárt bemegyek a történetbe és akkor majd kiszedem Rafaellóból a mandulát - morogta. Úgy látszik nem szabad vele sorozatot nézni ivás közben, mert túlságosan is beleéli magát.

- Lia, figyelj azért rám. MOST. Mit írjak vissza Egonnak?

Ő is pont akkor írt vissza, amikor már Áron elhúzott a picsába. Jut eszembe. Valamivel készülnöm kell, mert nem uszhatja meg szárazon, hogy kint álldogáltam a kocsijánál csak úgy a hidegben. Ez bosszúért kiált.

- Olvasd mit írt - szakította el tekintetét nagy nehezen a képernyőről.

Egon: Visszaértetek Pestre?

Én: Aha

Egon: Nincs kedved elmenni valahova? Unatkozom a koliban.

Én: Sajnos nem tudok. A barátom itt fetreng és ha egyedül hagyom félek, hogy szétszedi a lakást.

- Odaírtad, hogy sajnos???? Te tiszta ütődött vagy - csapott rá a vádlimra.

- Kussolsz. Még nem értem a végére - néztem fel a telefonomból.

Egon: A barátoddal?? Úgy mint haver, vagy mint rendes barát?

Én: Rendes barát. Tudod.....barát - barátnő kapcsolat, vagy valami olyasmi.

- Jaj, Rogélio már csak te hiányoztál ide. Micsodaaa???? Az anyját idehozza? - kalandozott el már megint.

- Ilyen nincs - álltam fel a távirányítóért.

- Pusztai, ha meg mered tenni....- fenyegetőzött.

- Mit csinálsz akkor? - vontam fel a szemöldökömet kérdőn, majd kinyomtam az adást.

- Felhergelted az alvó oroszlánt - tápászkodott fel, azonban ő többet ivott nálam, így gondok merültek fel. - Nem olyan könnyű ez ám. Wooooohohohoooo ez aztán imbolygós egy padló.

- Szerintem az lenne a legjobb, ha visszaülnél - tanácsoltam neki, mert egyenesen nem igazán tudott menni magától, csak kapaszkodva.

- Nekem te ne ossz tanácsokat - mutogatott, de ehhez el kellett engednie a fotel támláját. Aztán hoppácska, egy segges.

- Gyere segítek - folytottam vissza a vigyoromat, ami csak nehezen sikerült. A kissé részeg Liánál viccesebb dolog nincsen.

- Derék katona vagy te - felelte, majd amikor lehajoltam, hogy segítsek neki, elüvöltötte magát: GYOMÍRTÓZÁÁÁS !!!!!!!!

- Mi a szar? - eszméltem fel, amikor kirúgta alólam a lábam és már a földön terültem szét. - Te ezt előre kitervelted????

- Ki bizony. Csalafinta vagyok ám - kacsintott rám és a távkapcsoló felé vetődött.

- NEM - kapcsoltam és kúszásban megindultam a földön.

- Hagyjál mááááár - visította Lia, miközben egymást csapkodtuk.

- Molnár, fejezd be - löktem arrébb.

- Bocs, hogy ilyen sokára értem ide, csak még hazaugrottam helyzetjelenté....Mi a fasz folyik itt? - lépett be hirtelen Dalma a nappaliba. Hát a látvány magáért beszélt.

- Itt vagy ott? Mert ott kérlek szépen a Duna, itt pedig egy csata - felelte Lia.

- Nem mondod? - forgattam a szememet unottan.

- Te csak ne magyarázz nekem, te pulykaszemű - ordított nekem Liácska.

- MINDENKI POFA BE !! HOL VAGYUNK? AZ ÓVODÁBAN - tett Dalma egyből rendet. - Nem akarom ezt elhinni. 18 évesek vagytok basszameg és összeverekedtek egy kicseszett távkapcsoló miatt.

- Mrggg - ugrottam fel, hogy folytassam az eddigi tevékenységemet.

- Jaj, de jó, hogy anyu végre hazaért - vigyorodott el Lia erőltetetten.

- Akkor öljétek egymást tovább. Engem hagyjatok - sértődött meg Dalma, amit reprezentált az is, hogy becsapta a szobája ajtaját.

- Egyezzünk meg - fordultam felém Lia.

- Te visszaírsz Egonnak, én végighallgatom, de utána tovább nézzük, mert nem tudom, hogy mi lesz Xiomara meg Rogélió kapcsolatával. Jön az anyóspajtás, ott aztán cicaharc lesz - lendült bele ismételtem a sorozatba.

- Megbeszéltük. Egyébként kiteszi az anyját Rogélió - lőttem le a poént.

- Mekkora egy köcsög szemétláda vagy. NEM SPOILEREZÜNK - üvöltötte bele a fülembe.

- Basszus, a dobhártyám.

- Gyorsan olvasd fel, mit írt az a nyaligátor, mert már kíváncsi lettem - sürgetett.

Egon: Nem is tudtam...

Én: Nem kérdezted.

Egon: Hogy hívják? Ismerem?

- Ennyi, de most írjam le a nevét? - kérdeztem.

- Akkora egy balfasz vagy Kamikám. Ennyin parádézol???!!!! Nekem sokkal nagyobb problémáim vannak, mint az, hogy most leírjam Áronka nevét, vagy ne. Úristen - nyomta vissza a TV-t.

- Ezzel nem segítettél - dőltem hátra.

- Írd vissza: "Semmi közöd hozzá, te fostömlő" - ivott bele ismét az üvegbe.

- LIAAA - szóltam rá. - Nem csinált semmit.

- Még. De megtanulhattad volna, hogy nálad sose úgy vannak a dolgok, mint ahogy azt elképzeled - vallotta be a színtiszta igazságot.

- Jó, mondjuk ez igaz.

- Alig várom már a pillanatot, hogy közöld: igazam volt. Nem is lesz az, olyan sokára. Most pedig csend - hangosította fel a készüléket.

Én: Nem tudom, hogy ismered-e, de láttad már. Ott volt ő is Visegrádon. Tudod, a barna hajú srác.

Egon: Rémlik valami.

Én: Mindegy, szóval ő az.

Egon: Mióta vagytok együtt?

Én: Aktívan?

Egon: Mi? Lehet passzívan is együtt lenni?

Én: Igazából ez bonyolult, mert évekkel ezelőtt is jártunk, aztán szakítottunk, majd megint majdnem összejöttünk, de nem, aztán találkoztunk nem is olyan régen, most pedig itt vagyunk.

Egon: Érdekes.

Én: Micsoda?

Egon: Nem néztem volna ki ebből a gyerekből, hogy leáll egy ilyen lánnyal, mint te.

Én: Ezt mégis, hogy értsem? Mi az, hogy egy "ilyen" lánnyal??

Egon: Nem igazán passzoltok össze.

Én: Tudod mit? Hagyjuk.

- Csak nem igazam lett? - faggatott Lia, le se véve a képernyőről a szemét.

- Nem. Annyit mondott, hogy nem illek össze Áronnal. Ez minden - vettem el a kezéből az üveget.

- Hm...ne akadj ki, de ez csak a kezdet. Lehet arra fogsz felkelni, hogy nem Majoros lesz melletted, hanem ő - vonta meg a vállát.

- Azt akarod, hogy idehányjak? - fintorogtam.

- Csak nyugodtan.

- De az öledbe - tettem hozzá.

- Akkor nem szóltam. Vagy idehozom nem mondom ki a nevét ruháit. Arra aztán okádhatsz - csillant fel a szeme.

- Felejtsd el. Ne már. Vége van??? - vettem tudomásul, hogy erről lemaradtam.

- Csak nem érdekel hirtelen?

- Igazából már láttam az első 2 évadot a neten - vallottam be.

- Na, a nagy Pusztai titokban szappanoperát néz. Beszarok - nyomta el egy hasonló sorozatra.

▪️⬛️▪️⬛️▪️⬛️▪️⬛️▪️⬛️▪️

- NEM MEHETTEK SZÉT - fújta ki Lia az orrát.

Az alkohol megtette a hatását. Miután elkezdtünk egy rendes telenovellát nézni kínunkban, az hatással lett az idegrendszerünkre. A szituáció pedig passzolt a mostanira is. A főhős szakított a főszereplőcsajjal, mert nem vallották be egymásnak, hogy szeretik a másikat.

- ÉN EZT NEM AKAROM - törölgettem a szememet.

- Pedig én mondtam egy csomószor Beninek, hogy szeretem, erre nézd meg. Egyedül vagyok - bőgte el magát megint.

- Én meg nem mondtam sose Áronnak. Baszki, egyedül leszek - fojtak a könnyeim nekem is.

- Azt a mocskos kurva eget. Mit csináltatok? - állt be Dalma a képernyő elé.

- Dalma, én úgy szeretlek téged - ismertem be.

- Tudom, hogy sokszor veszekszünk, de ember, mi olyan jó testvérek vagyunk. Gyere keblemre - tárta szét Lia a karját.

- Na jóó, ide erősítés kell - rémült meg tőlünk. - Ezt pedig elviszem - kapta fel Jimt.

- LIAAAA, EGYEDÜL LESZEK - ismertem fel a helyzetemet.

- Én már vagyok - fúrta bele a párnába a fejét.

- Tisztára mintha én lennék a csaj, Áron meg a srác. Ez a mi sztorink.

- NEM. Ez Beni meg én. Te pedig legközelebb, mikor találkozol Sanyival megmondod neki, hogy szereted. Értve vagyok?

- Aha - töröltem le a könnyeimet. Telenovella + Jim + törött szívű barátnő = kifordulsz saját magadból.

▪️⬛️▪️⬛️▪️⬛️▪️⬛️▪️⬛️▪️

- Mi van, hogy engem zaklatni kell? Ha itt vagyok az a baj, ha nem, akkor meg az - szűrődött be egy ismerős hang.

- Beni? - pattant fel Lia egyből.

- Ajj - húztam össze jobban magamat a kanapén. Nem akartam kinyitni a szememet, olyan jól esett aludni. Nem is gondoltam, hogy ez a bútordarab ennyire kényelmes.

- Minden oké? - hallottam meg ... Áron hangját.

- Azt...azt hittem, hogy Beni jött vissza - remegett meg Lia hangja.

- Vissza fog jönni.

- De nem fhoohohohog. Annyira fáj - bőgte el magát újból Lia. Úgy látszik ez egy ilyen nap.

- Öhmmm...valaki!! Dalma? Kam?  - próbálkozott. - Jól van Lia, nyugodj meg.

- Nem tudok  - szipogott folyamatosan.

- Jaj, Lia - jelent meg a színen a jelek szerint Dalma is. - Gyere.

- Kam hol van?

- Ott alszik vagy csak aludni próbál.

- Pusztai - lökött meg Áron.

- Hagyjál - morogtam.

- Menj be a szobádba - rázogatott, hátha felpattantok. Hát, arra várhatsz öregem.

- Nem vagy az apám. Azt csinálok, amit akarok - motyogtam.

- Hát jó. Te akartad - kapott fel a hátára.

- Tegyél le - "ébredtem" fel egyből. - MONDOM, TEGYÉL LE.

- Ne csapkodj már. Ott fog a nyoma maradni - sziszegte.

- Na, itt vagyok - jött be Csongi is, de amikor meglátta, hogy milyen állapotok uralkodtak, visszafordult.

- NEM MEGY SEHOVÁ. Csongiiii, üsd már leeeee - kiáltottam neki, de késő volt, mert Áron hirtelen ledobott az ágyamra.

- Nagyon szívesen. Most már aludhatsz - porolta le a kezét, mintha a piszkos munkát végezte volna el.

- Szemét vagy - húztam magamra a paplant.

- Tudom, mondtad már - nyitotta ki a szekrényemet és kihúzta a szemeteszsákot.

- Te mit csinálsz?

- Kell egy póló. Lia lesírta az enyémet - mutatott rá a sötétebb anyagra.

- Áron - szólaltam meg hirtelen, ahogy eszembe jutott, mit mondott Lia.

- Mi az? Hányni kell? Mert akkor szólok Csonginak - rémült meg.

- Nem ittam annyit azért - kértem ki. - Figyelj csak.

- Figyelek - támasztotta meg két kézzel az ágyam támláját. Persze, amellett nem mehettem el, hogy nem volt rajta póló.

- Lehet, hogy ez nem mindig tűnik így, mert nem megszokott a kapcsoltunk, de azért remélem tudod, hogy izéééé...hogy khm...na.

- Mit akarsz mondani Kam? - vigyorodott el, mintha nem tudná.

- Ne idegesíts már - lőttek szikrákat a szemeim.

- Én? Soha. Már a feltételezés is sértő.

- Mindegy - fordultam be a fal felé.

- NA. Hellóka. Nem alszunk - mozgatta a lábamat, a lábfejemnél fogva. - Kaaam - mászott fel az ágyra. Remek.

- Hagyjál - suttogtam.

- Ha azt akartad mondani, hogy tudom-e, hogy szeretsz engem, akkor a válaszom igen. Tudok róla - ölelt magához a derekamnál fogva.

- Igen, azt akartam mondani, csak egy fasz vagy és mindig közbepofázol - hadartam.

- Igen, erről is van tudomásom, hogy az vagyok - mondta. Olyan közel volt hozzám, hogy éreztem a levegővételét, a szíve dobogását, ami megnyugtatóan hatott rám.

- Akkor jó - bújtam oda hozzám és szerintem perceken belül elnyomott az álom.

▪️⬛️▪️⬛️▪️⬛️▪️⬛️▪️⬛️▪️

- Nem, nem tudok róla. Hagyjál már a hülyeségeiddel. Mondom, hogy nem mondott semmit se - löktem be a lakás ajtaját, mivel az egyik kezemben a kulcs, másikban meg a telefon volt. - Hogy hogy hol vagyok?? Most értem haza. Minden stimmel veled Dalma? Hívjam Csongit? Halló, halló - pillantottam rá a készülékre. Besírok. Rám rakta.

- Van itthon valaki? - kiáltottam körbe, majd amikor nem jött válasz, megkönnyebbültem kifújtam a levegőt. - Ez az.

Gyorsan kiszedtem a táskámból egy kis dobozt és bezárkóztam a fürdőbe. Haladnom kell, mielőtt bárki is hazaérne.

- Jaj csak ne legyen semmi - imádkoztam, ami nálam nagyon ritka, csak nem mindennapi esetekkor szokott bekövetkezni. Most pedig az volt. Nem is kis dolog, persze erről nem beszéltem senkinek se. Egy csomószor hallottam azt nemcsak Árontól, hanem Csongitól, sőt még Zsombitól is, hogy mennyire nagyok a hangulatváltozásaim, mennyire ingerlékeny lettem, ami rám tökéletesen jellemző, nem is lenne baj vele. Igen ám, de itt nem áll meg a történet. Mikor több hete késik, sőt egy csomószor vagyok szarul, már nem normális dolog. Tegnap éjjel, amikor Áron hazament, mert nem aludt itt, csak azt várta, hogy én aludjak el és lelépett, utánaolvasgattam a neten és nem tetszett, amit láttam. Nem lehetek terhes. Egyszerűen nem. Biztos, csak valami fertőzést kaptam el, vagy...vagy beteg leszek. A stressz okozza.

- Miatyánk, aki a mennyekben vagy... - mormoltam az imát, miközben vártam. Mire is vártam? Arra, hogy a teszt kimutassa az eredményt.

- Kamiiii. Itthon vagy? - hallatszott be Lia hangja.

- Aha, csaaaak....pisilek - kamuztam.

- Jaj, oké - felelte.

- Baszki - nyeltem egy nagyot, ahogy megláttam az eredményt. EZ. NEM. LEHET. Nem akarom elhinni, hogy pozitív. Baj van. De nagyon nagy.