- Nem bírom - túrt bele a hajába Dalma, aki mellettem lévő széken ült. Hát, mit ne mondjak, ezzel többen is így voltunk. Lia teljesen felpörögve sétált ide-oda, Beni idegesen rágózott, Csongi megállás nélkül dobolt a lábával, amit lassan már a plafonra másztam volna. Csabi, Dóri palija volt a legkészebb közülünk, ami teljesen érthető, hiszen nem az én barátnőm szül, hanem az övé. Mivel még korábban megbeszélték, hogy nem lesz bent a nagy eseménynél az apajelölt, így minket ért a megtiszteltetés, hogy elviseljünk felemelő társaságát. 

- Hol vannak már? - szűrte ki a fogai között, folyamatosan a telefonja képernyőjét bámulva. Erre végszóra esett be Áron a szüleivel. Az anyukájának, Natinak, nem kellett sok, hogy elbőgje magát, mivel ez a bensőséges családi helyzet, hogy az első unokája éppen most fog megszületni. Mondjuk, az apjának se sok kellett, hogy megeressze a Dunát a szemeiből, egyedül Áron őrizte meg a hidegvérét. Vagyis csak próbálta, mert hiába adta a szokásos laza, nem érdekel semmi stílusát adni, amivel fent tudta tartani a nyugalmat, láttam rajta, hogy mindjárt összeomlik. Annyi együtt töltött hónap után, már a mozdulatai alapján meg tudnom mondani, hogy jelenleg mi zajlódik le benne. És, hogy keine hidegvér, az tuti.

- Csabikám, te miért nem vagy bent vele? - tördelte a kezét Nati.

- Kikötötte, hogy egyedül akarja végigcsinálni. Én meg inkább nem idegeltem - felelte.

- Amúgy én miért nem tudtam arról, hogy Dóri terhes? - sziszegtem Dalmának.

- Nem tudtad? - kerekedett el a szeme.

- Szerinted, csak úgy viccből kérdeztem?

- Hát neked a fogorvosod, amióta praktizál, nem nekem - vágott egy fejet.

- 9 hónap basszus az nem kis idő. Miért nem szóltatok? 

- Mert azt hittük tudod - vonta meg a vállát.

- Hát, marhára nem - fontam össze mérgesen magam előtt a karomat. - Arról bezzeg tudok, hogy Lia zöld zakóban rohangált május elsején, de hogy Dóri terhes az feledése merült.

- Kami - szólított meg Dalma.

- Mi van?

- Dóri terhes. Gondoltam szólok - nézett mélyen a szemembe.

- Ha nem egy kórházban lennénk, fúúú....de megvernélek - szikráztak a szemeim.

- Amúgy készítsd a karmaidat, mert ősellenségasszonypajtársad szerintem hamarosan itt lesz - tanácsolta Dalma, majd megállt mögött Lia.

- Ki készítse a karmát? - kíváncsiskodott.

- Kami - felelte Dalma.

- Ohohohoho. Nekem már csak egy kérdésem van.

- Az sose jó - jegyezte meg Dalma.

- Nem érdekel a véleményed, nem neked beszélek - rendezte le őt 1 mondattal. - Kit akarsz te karmolni és milyen körülmények között?

- Lia, most ne - figyelmeztettem, hogy nem vagyok hangulatomban.

- Mindenki olyan depis, én csak oldom a feszültséget - meresztgette a szemét.

- Hölgyek - ölelte át Beni Lia vállát.

- Már csak te hiányoztál ide - húztam el a számat.

- Én is szeretlek Kami  - mondta teljesen normálisan. Nálunk ez már megszokott. - Amúgy valamelyikőtök nem akar kimenni a kocsihoz?

- Ezt eltaláltad - csettintett egyet Dalma.

- Minek? - érdeklődtem.

- A telefonomért. Csak nem megteszed értem Kami? - csillant fel a szeme.

- Hát, nagyon nem - lomboztam le.

- Veszek neked gyrost - dobta be az adu-ászt. Francba, hogy lehet rám hatni a gyomrom által.

- Milyet?

- Amilyet akarsz - ígérte meg.

- Kérem a kulcsot - nyújtottam a kezemet. - De ha átversz, megemlegeted.

- Ezt már hallottam, legközelebb találj ki valami újat - nyomta a kulcsot a kezembe.

- Inkább meg se szólalj - álltam fel és összehúztam magamon a dzsekimet. 

A parkolóban megcsapott a hűvös szél, így inkább belehúztam, mert most marhára nem hiányzik egy megfázás. 

- Rohadj meg Beni - mozgattam a csuklómat, miközben már a kórházban lévő folyosókat róttam. Hát, persze, hogy én esek be a kocsiba pofával előre. Ki más?

Még mielőtt befordultam volna a megfelelő helyre, észrevettem egy ismerős alakot, ami a homlokát az automatának támasztotta. Sötétkék farmer, khakizöld póló és fekete bőrdzseki. Ó, hogy ilyen nincsen. Miért futok bele ebben a 2 nap minden egyes pillanatban Áronba??? Oké, Kamilla higgadj le!! 3 opció van. Az első, hogy elmész mellette, mintha észre se vetted volna és levonja a következtetést, hogy flegma köcsög vagy. Kettő: megfordulsz, kifutsz, beszállsz Beni kocsijába és meg se állj hazáig. Három: odamész és megkérdezed, mi baja van. Ez a nagy szívem fog a sírba vinni, az is biztos.

- Khm - köszörültem meg a torkomat. - Minden oké? - léptem egy lépéssel közelebb, mire ő felemelte a fejét és rám nézett. Az anyámat, ez a tekintet nem volt semmi. Mondhatni, a vérkeringésem felgyorsult.

- Hát, hogyne - felelte, de a cinizmust éreztem a hangjában.

- Oké, ez a hivatalos verzió volt. És a nem hivatalos szerint mi van veled?

- Honnan veszed, hogy ez volt a hivatalos verzió?

- Ugyan már. Még a szemöldököd se rebbent, amit kimondtad. Nulla érzelem az arcon. Semmi idegrángás, vagy szaporább levegővétel. Úgy beszéltél, mint valami robot. Meg a homlokomra bámultál mindvégig - vontam meg a vállamat.

- Biztos nem valami nyomozós szakra mentél? - röhögte el magét kínosan.

- Igazából azt is megjelöltem, csak az utolsó helyre - ismertem be. - De hallgatom. Igaz, hogy nem én tanulok pszichológiát, de még ehhez nem kell különleges szakképesítés.

- Chh, na jó - adta meg magát. - Kivagyok.

- Bővebben esetleg?

- A nővérem bent szül. Ez nem elég?

- És te ezért vagy nyugtalan? - értelmeztem a helyzetet.

- Te nem lennél az, ha a helyemben volnál?

- De jó kezekben van - próbáltam meggyőzni, és nem hozzátenni, azt, hogy jó esetben.

- Tudok róla, de hallottál már arról, hányan nem élték túl a szülést? - vonta fel kérdőn a szemöldökét.

- Erre nem kell gondolnod, hanem arra, hogy nemsokára nagybácsi leszel - utaltam a jövőre.

- Ne is mondd. Olyan fos nagybácsi leszek, mint, amilyen ritkán van - vallotta be. Hmm, legalább őszinte.

- Vagy inkább nem szokásos - szépítettem meg.

- Kösz, ez így még jobban hangzik - túrt bele a hajába.

- Mitől lennél egyáltalán szar nagybácsi? 

- Csak nézz rám - mutatott végig magán. Ó, ember, én azt már megtettem, de erről neked nem kell tudnod.

- Nem igazán értem miről beszélsz - ráztam meg a fejem.

- Hagyjuk inkább - legyintett egyet lemondóan.

- Én tudod mit látok? Téged ahogyan a kezedben fogod a kölyköt, az pedig nagy szemekkel néz fel rád - mondtam neki, mert ezt láttam magam előtt.

- Igen?

- Nem mellesleg tépi közben a hajadat, neked meg már a könny csordul ki a szemedből, de csak háttérinformáció - tettem hozzá, belőle meg kitört a röhögés.

- Elképzelted mi? - mosolyodtam el én is.

- Aha - dörzsölte meg a szemét. - Kösz.

- Micsodát? Nem csináltam semmit - gondolkoztam hangosan.

- Hogy jobb kedvre derítettél.

- Tudod, hogy nekem ez semmiség. Elég megszólalnom - vontam meg a vállamat.

- Vagy még azt se - utalt arra, hogy tudok érdekes fejeket is vágni. Na, jó, mindig olyanokat vágok.

- Így jár, ha valaki értetlen - mondtam ki az igazságot.

- Aki, nem te vagy - egészítette ki.

- Miért? Mégis mi vagyok, ha nem értetlen? - fontam össze magam előtt a karomat.

- Minden, csak az nem - felelte komolyan.

- Ahha - haraptam be a számat, mert erre mást nem tudtam reagálni. Ekkor tűnt fel a háttérben Lia, de amint meglátott engem Áronnal, megállt, kikerekedett a pupillája, mint valami rossz drogosnak és csibész vigyorral meredt rám. Mázlim, hogy Áron háttal állt neki, így ő semmit se vett észre. Mikor Lia realizálta, hogy rá nézek, egyből elkezdett mutogatni meg tátogni, amit nem tudtam hová tenni. A pólóját húzogatta, meg kacsingatott össze-vissza. Szerintem látta, hogy nem tudom az Activity játékát megfejteni, sóhajtva legyintett egyet és tátogott valamit. Az tuti, hogy volt benne egy D, O,M,A, de, hogy mi volt a teljes szó, arról fingom sincs. Végül, megunta, így visszatért a mutogatáshoz. Hátradobta a haját, ismét a pólóját húzogatta, nekem meg összeállt a kép. Hát, azt mondta, hogy "Dobd be magadat", a szó szoros értelmében. Esküszöm, egy erdőt fel lehetett volna gyújtani a tekintetemmel, így csak visszaszóltam neki, hogy "kopj le". Áron meg ezalatt a telefonját bámulta és szerintem SMS-t írt. Francokat, Lia, hogy ennyire jól tudsz szájról olvasni, mert egyből jött is a válasz, hogy "felejtsd is el". Vagyis ez akarta lenni, de én debil elordítottam hangosan magamat.

- MI VAN?? - üvöltöttem neki, majd észrevettem, hogy Áron értetlenül néz fel, Lia meg röhögve befordult a fal mögé, hogy ne lássák. Szemét.

- Kinek beszélsz? - nézett hátra, de nem látott senkit, csak egy nővért. Fúú, Lia én megöllek.

- Magammal - nyögtem ki, mert jobban hangzik, mintha azt mondanám, hogy Liával, csak magára kapta a láthatatlan köpönyeget.

- Aha - bólintott egyet lassan megemésztve a történetet.

- Ajj, baba, ezek a recepción akkora gennyládák - hallottam meg a hátam mögül egy nyávogó lányhangot.

- Hát én mindjárt kiviszem ezt a falat-  dünnyögtem magamnak.

- Ha? - nézett le rám Áron. Kamilla, meg kéne tanulnod azt, hogyha magadban motyogsz, azt általában meghallja más is és hülyének fog nézni.

- Semmi. Csak örülök Pálmának - kamuztam.

- Amúgy rendesen meglepődtem, hogy olyan jól kijöttök egymással - jegyezte meg.

- Igen? Azt mondod? - szorítottam össze a fogamat. Szerintem Áronra is ráférne már egy szemészeti vizsgálat.

- Ja - bólintott. - Szia - mosolyodott el, mikor Pálma odaért hozzánk.

- Helló - mutatott egész fogsoros vigyort a lány, majd lábujjhegyre állt, hogy megcsókolja Áront. Amellett azonban nem tudtam elmenni, hogy akkora műszempilla volt rajta, hogy szerintem ezt már Japánból is látni lehetett, a körmével meg nem, hogy írni nem lehetett, de még földet túrni se.

- Kamilla - vigyorgott rám is, én meg felvettem az álarcomat.

- Pálma - viszonoztam a gesztust. Hol van egy kalapács, hogy fejbe vágjam magamat??

- Látom nagyon sietve jöttetek ide - mért végig és utalt arra, hogy hát, nem igazán utcai viseletben vagyok. Most komolyan az a baja, hogy egy kórházban nem csíptem ki magamat, mint ő??? Mert szerintem a váll nélküli kék felső, fekete szoknya, combig érő csizma már túlzás.

- Hát, igen - fojtottam vissza, amit eredetileg akartam mondani.

- Bocsika, hogy ilyen későn értem ide, de csak most végzett az uncsitesókám a körmömmel - csillogtatta meg előttünk a szemkivájós célt szolgáló körmét. - Tudod, Kami, hogy ez.

- Nem igazán - ráztam meg a fejemet, mert még életemben nem voltam körmösnél és nem is tervezek menni.

- Jaj, tényleg, te olyan naturalisztikus vagy, még mindig. Pedig rád férne egy is make-up, meg lehet, hogy szoli is - tanácsolta.

- Nem tudom, miről beszéltél, de nem tűnt túl biztatónak - ráncolta Áron a szemöldökét

- Chupame la polla - sóhajtottam idegesen.

- Tessék? - pislogott nagyokat Pálma.

- Csak azt mondtam spanyolul, hogy igazad van - hagytam rá. Nem kell tudni, hogy mit is mondtam igazából. - De én visszamegyek. Enyelegjetek csak. Én meg szerintem nekimegyek Liának.

- Jaj, de vicces vagy - nevetett fel erőltetetten Pálma, Áron meg aggódva figyelte őt.

- Ez nem vicc volt - csettintettem.

- Hello mamacita - vigyorgott rám Lia, mikor visszasétáltam hozzájuk. Semmi nem változott ahhoz képest, ahogy eljöttem azon felül, hogy Csabi már egy zacskóval lélegzett.

- Annyira gyűlöllek téged. Hogy hagyhattál cserben, egy ennyire ciki helyzetben??? - meresztgettem a szemem.

- Mielőtt megölitek egymást kérem a kulcsot, meg a telefonomat -lépett oda hozzánk Beni.

- Nesze - nyomtam kezébe dühösen.

- De mi volt? - dörzsölte össze izgatottan a tenyerét Dalma.

- Semmi különös azután, hogy lejárattam magamat és kiderült, hogy amikor Liácskával beszélek, akkor igazából magamban pofázok, valamint spanyolul káromkodtam, amint megjelent trópusi növényecskénk - meséltem.

- Mit mondtál? - nevetett Lia.

- Te inkább ne nevess - szóltam rá. - Csak a "kapd be"-t. A többi nem jutott eszembe.

- Francba - húzta el a száját Dalma. - Jézusom - kapott a mellkasához.

- Ugye? Ettől a látványtól még Beni is szebb - ismertem be, amikor meglátták Pálmát.

- Na, de Kami. Benihez fel nem ér ez a puta - szedte elő Lia is a spanyol szókincsét.

- Ki kurváztatok le? - kapta fel a fejét Beni.

- Szerinted? - vontam fel a fél szemöldökömet.

- Azta, mindenit. Hát, mindjárt megáll a szívem - követte a tekintetünket.

- Végre egyet értünk valamiben.

- Nem semmi - néztünk össze.

- Melyikük az apa? - lépett ki egy nővér, mire Csabi felpattant egyből.

- Kérem jöjjön velem - mondta, Csabi pedig megsemmisültem követte a nőt. Áronnal abban a pillanatban találkozott a tekintetünk, én pedig csak annyit tátogtam neki, hogy hajtépés, mire ő elmosolyodott. Láttam rajta, hogy már megint a legrosszabbra gondolt, így muszáj volt tennem valamit. Pálma meg észrevette, hogy mi ketten kommunikálunk szavak nélkül egymással, így mint egy pióca egyből rácuppant Áronra. Szánalmas mondhatom.

- Jól láttam, hogy ti összemelegedtetek? - vonta fel kétszer a szemöldökét Lia.

- Vak vagy ember - hagytam rá.

- Pedig én mondtam, hogy dobd be magadat. Tudod egy kis dekoltázs mindent megold. Ugye, Dalma? - kurjantott a nővérének, aki Csongival beszélgetett.

- Nem. Bármit is mondott, a válaszom nem - kötött ki, majd mintha mi sem történt volna, visszafordult a beszélgetőpartneréhez.

- Ennyit erről - veregettem meg a vállát.

- Na, de itt az alkalom - jött utánam. - Pálmi elment pisilni. Kami, menj oda.

- Lia, hagyj békén - sziszegtem neki.

- Egy kis bedobás... - nyúlt a felsőm aljához, mire én hátraléptem.

- Fejezd be.

- Én csak jót akarok - közölte.

- Azzal, hogy lejáratod magadat meg engem? - kérdeztem.

- Jó, akkor nem szólok bele - tette fel "ártatlanul" a kezét.

- Úristen - rohant ki üvöltve Csabi. - Apa lettem.

- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ - tört ki mindannyiunkból a visítás. Nati és Zsolti, Áronék szülei, meg sírva fakadtak. Mi meg mint az őrültek, átmentünk állatokba, nem zavartatva magunkat, hogy éppenséggel egy kórházban vagyunk. Lia Benit átölelve ugrált, Dalma a lesokkolódott Csabival beszélgetett, én pedig hátraléptem egyet és nekimentem ki másnak, mintha nem Áronnak.

- Gratulálok - mosolyogtam halványan. 

- Még nem fogtam fel - pislogott nagyokat.

- Féltsed a hajadat - tanácsoltam neki, mire ő felröhögött és megölelt. Fúúúú, gyerek, hát csoda, hogy nem estem össze. Szerintem ezzel mindent elmondtam. Próbáltam belátni annak, hogy azért engem szorított magához, mert én álltam hozzá a legközelebb és nem más miatt. Mikor eltoltam magamtól, csak még egyszer gratuláltam neki, ő pedig mélyen a szemembe nézve egy hajtincset simított a fülem mögé. Csak néztük a másikat, nem tudtunk semmit se mondani, de ebben a csendben minden benne volt. Ahogy a szemébe néztem olyan volt, mintha egy filmet pörgetnék vissza, amiben én vagyok a főszereplő. Eszembe jutott, ahogy nagyon romantikus módon elküldtem őt a picsába az első találkozásunkon, amilyen körülmények között igazából összejöttünk, mikor az éjszaka közepén rohantam, mint valami elmebeteg szintén ebbe a kórházba, mert elütötték őt, mikor bedrogoztak a suliban és ő elhozott onnan, szimplán azért, mert törődött velem, aztán az apróbb pillanatok. Ahogy egymásra néztünk, egyszerre szidtuk a másikat, egyszerre buktuk el az álmainkat, aztán ahogyan közénk ékelődött az a marha nagy szakadék, amit ma már egy tenger tölt meg. Hiába közeledtünk hajóval rajta és értük el a másikat, sose fogunk összeérni, mert lesz egy pont, ami ezt megakadályozza. És ez a pont most Pálma. Én fogom és nem is akarom azt, hogy miattam szakítsanak, mert ez nem így működik.

- Khm - köszörülte meg a hangját valami Áron háta mögött. Észre se vettem, hogy időközben ő közelebb hajolt hozzám. Basszus. Gyerekek, ez hivatalos. Egy rakás szerencsétlenség vagyok.

- LIAA - ordítottam el magamat és szégyenemben inkább odasiettem hozzá.

- Mi van? - szakadt el Benitől.

- Pofozz meg, létszi - kértem, hátha akkor elfelejtem ezt a kínos szituációt.

- Kami, ez nem így működik. Azt ki kell érdemelni - okoskodott.

- És ha azt mondom, hogy bugyikék kód van? - húztam összébb a szememet, mire ő eltátotta a száját, Beni meg csak grimaszolva meredt ránk. Ez nálunk, amúgy vészhelyzetet jelent, de nem akartunk szokványos nevet adni neki.

- Mikor az ember azt hinné, hogy minden furcsaságot megszokott veletek kapcsolatban, semmi új nem lepheti meg, de rájön, hogy tévedt - hadarta Beni.

- Dalma, helyzet van - intette ide a nővérét.

- Én addig inkább Csongival beszélek - hagyott ott minket Beni.

- Most már mondhatod. Mi történt? - hajolt közelebb Dalma.

- Azt hiszem, hogy....hogy majdnem megcsókolt előbb Áron - suttogtam.

- Ez azzz - szorította ökölbe a kezét Dalma.

- Mellbedobás volt mi? - kacsintott Lia.

- Ez nem vicces. Mostantól, tartsátok tőlem őt távol - mondtam ki.

- Mi? Miért? Ezzel legyőzted Pálmát, nem? - zavarodott össze Lia.

- Mert csak. Nem én leszek az, akivel meg fogja csalni őt - vetettem jelentőségteljes pillantást rájuk, ők pedig csak összenéztek.

- Akkor most Pálma győzött? 

- Fosom le, Pálmát - legyintettem, majd egyszerre kaptunk a nyitódó ajtó felé a fejünket. Ott Csabika jelent meg, kezében egy apró lénnyel. A "nagyszülők" egyből ott teremtek és könnyes szemmel mérték fel az unokájukat. 

- Bemutatom nektek Török Csenge Kamillát - mondta remegő hanggal Csabi.

- Tessék? - kérdeztem, amit meghallottam a nevemet.

- Nem szólt neked senki. Így hívják - válaszolt Csabi halvány mosollyal a hangjában. Ekkor esett le egy telefon a padlóra. Tudnék tippelni, hogy kié, de nem érdekel mostantól, szóval figyelem nélkül meredtem továbbra is a kislányra.

- Én Csabi helyében csináltatnék egy DNS tesztet, biztos, ami biztos - mondta mellettünk Lia halkan.

- Ilyen nem mondunk - csapott rá a karjára.

- Most miért? A mai világban, bármi lehet már - kötözködött.

- Ezt vegyem egy célzásnak? - vonta fel a fél szemöldökét Beni, mire mi csak Dalmával a röhögésünket köhögés formájában adtuk ki.

Miután mindenki kicsodálta magát egy kisbaba látványán, kipaterolt minket Csabi, mondván, hogy menjünk haza, nincs itt semmi látnivaló. Persze, Dóriék szülei maradtak a lányukkal, mondván, hogy nekik itt a helyük.

- Hová, hová? - meredt Lia arra a 3 emberre, akik elváltak tőlünk.

- Haza? - kérdezett vissza Csongi.

- Nem. Megbeszéltük, hogy utána nálunk ünneplünk - ismertette a programot, én meg inkább elástam volna magamat.

- Lia, ez nem biztos, hogy olyan jó ötlet - dünnyögtem neki, de ő úgy döntött, hogy meg se hallja.

- Nem fogadok el nemet. Ott találkozunk - csörtetett el Beni kocsija felé, választ se várva.

Én a hazafele tartó úton elhatároztam, hogy Áronnal és Pálmával mostantól ugyanúgy fogok bánni, mint mondjuk Erikkel. Igen, az a viselkedés jó lesz.

- Engem nem láttatok - jelentettem ki, amikor a lakásban a fogasra dobtam a kabátomat.

- Kami, ne csináld. Szerinted, nem fogják észrevenni, hogy miattuk vagy ilyen? - szólt utánam Dalma, mielőtt bezárkózhattam volna a szobámba.

- Vegyék csak észre akkor. Most mindkettő kellemetlen helyzetbe hozott és lelkiismeret furdalásom is van - dőltem neki az ajtókeretnek.

- Akkor okozz nekik is kínos pillanatokat, elvégre abban mester vagy. Meg te nem csináltál semmit, szóval felejtsd is el, ezt a marhaságot - húzott be a konyhába és kivett egy bort a felső szekrényből.

- Nem azt mondtad, hogy ez vészhelyzetre van?

- Most az van - töltötte ki két pohárba.

- Hellóka, én hol maradok - tévedt be a helységbe Lia is. - Igaz nekem nem kell pohár, megiszom az üvegből is - vette el és visszasétált a nappaliba.

- Idióta - ráztam meg a fejemet.

- Nyitom - üvöltötte el magát Beni, amikor megszólalt a csengő. Ahogy meghallottam a hangokat, egyszerre megittam a maradék bort.

- Kami - röhögött Dalma.

- Milyen régen találkoztunk - nevetgélt Pálma a saját poénján, ami minden volt, csak vicc nem.

- Szerintem megyek és lehúzom magamat a WC-n - mérlegeltem fel a helyzetet.

- KAMIII, DALMA GYERTEK - szólt nekünk Lia.

- Kiugrom az ablakon - tervezgettem a menekülési útvonalaimat.

- Szúnyogháló van rajta, úgy nehéz lesz - vágta rá Dalma.

- Arrggg - morogtam, majd ugyanolyan morcosan, besétáltam és leültem a kanapéra Csongi mellé.

- Csongi - sziszegtem neki, ő pedig rám nézett. - Ha rosszabbodik a helyzet, menekíts majd ki, jó?

- Oké, de egy kérdésem van. Hová menjünk? 

- Mindegy, csak ezektől el - biccentettem a gerlepár felé. És most nem Benire és Liára gondoltam.

- Szerintem játszunk felelsz vagy merszet - dobta fel az ötletet Beni.

- Szerintem meg ha jót akarsz magadnak, befogod. Még a végén ajtóstól repülsz ki az erkélyen át - figyelmeztetettem.

- Köszi, Kami, szeretlek én is - forgatta a szemét.

Én az este hátralevő részében, feküdtem a kanapén, úgy, hogy a lábam már Csongi ölében volt, de ő ezt egyáltalán nem bánta. Sőt, végig vele beszéltem, együtt zabáltunk meg egy családi kiszerelésű ropit. Már olyan fél 1 lehetett, amikor nekem az eszembe jutott, hogy kint van az erkélyen a szárító, így ijedten odaléptem az ajtóhoz, ami marha nagy kár volt. Kint Áron telefonált és észre is vett, így visszasunnyogni már nem tudtam.

- Francba - átkoztam magamat és közömbösen kapkodtam le a törülközőmet. A Liáé, Dalmáé és természetesen a Beni, már nem az én dolgom. Felőlem, akár a madár is rászállhat.

- Benike, felejtsd is el, amit terveztél - szóltam rá, mert feltűnően sokat ólálkodott a ajtó zára előtt.

- Elrontottad a tervemet - bosszankodott.

- Kami!!! Hová mész? - nézett utánam Lia.

- Fürdeni?

- Fürdeni? - szaladt fel Pálma szemöldöke.

- Tudod, mi az nem? - kérdeztem vissza.

- De miért? Még korán van - csatlakozott Dalma is a beszélgetéshez.

- Mert mondjuk holnap hétfő van és be kell mennem az egyetemre az óráim miatt? - csaptam be magam mögött az ajtót, válaszra se várva. Hogy miért mindig az én életemben kell szétcseszni valamit??? 

A törülközőt magamra tekerve léptem ki a zuhanyzóból. Igen ám, de sehol se egy ruhám, amiket behoztam magammal.

- Hogy az a... LIAAAAA - üvöltöttem eszemen kívül.

- Tessék hölgyeményem - állt meg az ajtóm előtt.

- Én, ha innen kimegyek, meg foglak verni. Gondoltam szólok - nézelődtem szét, hátha megtalálom a fürdőköpenyem. Ahha. Idióták, ezt nem vittétek ki. 

- Utállak - közöltem vele, mikor kiléptem a rózsaszín köpenyemben.

- Hihi - vigyorgott.

- Szexi vagy Kami - fojtotta vissza Beni is a vigyorát. Tudtam, én, hogy ezek ketten állnak minden mögött.

- Téged is utállak - mentem be sértődöttem a szobámba.

- És engem? - szólt utánam Csongi.

- Jelenleg, téged nem ölnélek meg a puszta tekintetemmel - válaszoltam neki és bezárkóztam. Engem hagyjanak békén. Ez a kicseszett 2 nap, hogy meg tud mindent változtatni. A terveim szerint, én se tettem volna a lábamat, egészen holnap reggelig, de a probléma az volt, hogy a konyhában hagytam a telefonomat. És még ez is. Ellenem van a világ, az tuti. 

Szépen lassan kilestem, persze csak azután, hogy felöltöztem, majd miután megnyugodtam, hogy senki sincs a közelben, amilyen halkan csak tudtam, és amennyire a mamuszom engedte, besunnyogtam a konyhába.

-ÁHÁ - kapcsolta fel hirtelen a lámpát Lia és Dalma.

- Jesszusom. Ti mióta vártok itt rám? - kaptam a mellkasomhoz.

- Olyan 10 perce. De tudtuk, hogy kijössz még ezért - lóbálta meg előttem a telefonomat Dalma.

- Ha vissza akartok tolni a nappaliba hozzájuk, felejtsétek is el - kötöttem ki.

- Kár. Pedig láttad volna Áron tekintetét, mikor kijöttél a fürdőből köpenyben. Hmmm, nem lett volna rajtad már semmi - lökte meg Lia a karomat.

- Nem érdekel - engedtem el a fülem mellett.

- Óóóó, dehogynem - okoskodtak. - Mit mondanál legszívesebben Pálmának? Nem hallja, kimondhatod nyugodtan.

- Jól van na. Hogy száradnál ki, te kóró - mosolyodtam el és most egy fokkal könnyebb volt a lelkem.

- Neeee - vihogott Lia.

- Amúgy, Kami. Feltételezzük azt, hogy nincsen Pálma - kezdett bele valami lélekolvasós gyakorlatba Dalma.

- De van - szóltam közbe.

- De ha nem lenne - ismételte meg magát.

- Attól még van - sóhajtottam.

- Ne pofázz már annyit. Kuss, legyen. Ha nem lenne Pálma, és Áron egyedül lenne, visszamennél hozzá? - kérdezte, mire én lesütöttem a szemem.

- Nem tudom - mondtam ki halkan. Tudtam, hogy fel fogják tenni ezt a kérdést, de nem sejtettem, hogy ilyen hamar. Ha bárki pénteken még megkérdezi, ezt tuti a pofájába röhögnék, de most inkább.......inkább hagyjuk.

- Akkor hunyd le a szemedet - kezdett bele Lia.

- Nem tudom, erre a kliens gyakorlatra mióta készültök, de nekem most nincsen hozzá idegzetem.

- Pofa be és csináld! Szóval, lecsukod a szemedet - mondta Lia lassan, mire én engedelmeskedtem neki, nem tudom miért. - Elképzeled azt ahogy itt díszítjük a karácsonyfát, te rakosgatod a fa alá az ajándékokat, a miénket és még egy személyét, aki a barátod. Ülünk a diplomaosztódon, és mikor te veszed át az oklevelet, mellettünk ki állna, aki büszkén tapsol neked?

- Basszus, elég - nyitottam ki a szememet, mert nem tetszett, ahová ez a játék vezetett.

- Mi az, Kami? - értékelte ki fejben a reakciómat Dalma, miközben én szaporán lélegezve járkáltam a kis helységben.

- Nem tudom, mit akartok elérni, de nem tetszik - túrtam a félig vizes hajamba.

- Mi csak azt, hogy beismerd az érzelmeidet, mert még ezt nem teszed meg, addig nem tudsz tisztán gondolkozni - tette rá a kezét a vállamra nyugtató hatással Dalma.

- És ha nem akarom beismerni?

- Akkor ismét minden kesze-kusza lesz és lelépsz, mert nem bírom tovább. De az élet nem így működik Kami. Szóval megkérdezem megint. Szereted még Áront? - nézett mélyen a szemembe, nekem meg felgyorsult a név hallatára a pulzusom.

- Én..... - motyogtam.

- Ajjj már, basszameg - lökte odébb Lia. - Szereted őt??? - emelte meg a hangját. Nem tudom, hogy mi vett rá, hogy kimondjam, a stílus, vagy az, hogy olyan ijesztően nézett rám, de megtettem és visszavonni már nem tudom.

- A kurva életbe is igen - kiáltottam el magam. És igaza volt Dalmának, tényleg könnyebb volt. Arra azonban egyikünk se számított, hogy Lia feje fölé pillantva ott fog állni Áron lesokkolódva, aki minden egyes szavunkat tisztán hallotta.