Először csak a szél kezd fújni,
Aztán már az ég is dörög,
Ezután hatalmast villámlik,
Végül az eső is csöpög.

Csak lepereg egy esőcsepp
Az ég elsötétült arcán,
Majd követi őt rengeteg,
Kiengedve belső harcát.

Mintha dézsából öntenék,
Olyan az égbolt zokogása,
Megtörli szürke felhőszemét,
A szomorú arcok mása.

Csak zokog az égbolt szüntelen,
A dörgés olyan, mintha a válla
Rázkódna meg ütemesen,
S a villám kétségbeesett sikoltása.