Félelmetesen gyorsan, és hangosan vert a szívem. A gyomrom is apró görcsbe rándult, úgy érzem, mindjárt elhányom magam.
Remegett a szám, miközben felmentem azokra a piros rúzst, sokáig vacakoltam, hogy ne menjen ki. A szemeimet kihúztam, pirosas sminkel, bár a kiengedett, lila hajamhoz ez a szín annyira nem ment. Lapos talpú szandált vettem, és elindultam. A szél cibálta a fürtjeimet, a hátamon folyt a víz a hőség miatt. Ismertem Ashton címét, eléggé kint van a városból, a rossz negyedben. Taxit hívtam.
Biztos jó amit csinálok? Most kihasználom Asht? Nem kéne csak Luke miatt lefeküdnöm vele. De... ahh, Ashton is szeretem, bízok benne, tudom, hogy vigyázni fog a még érintetlen testemre.
De akkor miért reszket a kezem?
A taxis megállt, én fizettem, és kiszálltam. Óriási panelház, eddig csak egyszer jártam itt. Becsöngettem.
- Ki az? - hallottam meg Ash fenyegető hangját.
Kirázott a hideg.
- Rosie.
- Oh, gyere fel.
Beengedett, én pedig zihálva szeltem a lépcsőfokokat.
Még van idő kitalálni valami mást, improvizálni akármit, még vissza fordulhatok.
De nem. Ashtonnak ez egy ajándék. Mégis lotyónak érzem magam.
A kopott ajtó elé értem, becsöngettem. A férfi rögtön ajtót is nyjtott, egy puszit adva az arcomra.
- Szia szerelmem.
Csillogtak a szemei, a sötét gonoszság kitűnt, észre vettem. De nem féltem. Inkább a helyzettől.
- Szia Ash- nyekeregtem.
Nem tudtam egy szót sem szólni arról a dologról, amiért jöttem, kiszáradt a szám.
- Hogyhogy jöttél? Nem mondtad- aggódóvá vált a hangja- tudod, hogy ez így nehezebb.
Tényleg, ezt el is felejtettem. A kezeire pillantottam, ökölbe voltak szorulna, az ujjai elfehéredtek az erős szorítástól.
Még jobban össze ugrott a gyomrom. Lehet nem kellett volna ide jönnöm, vagy legalább szóltam volna előtte.
Éreztem, ahogy az arcomról kifut a vér.
- Ashton...
- Kérlek menj el. Nem vettem be nyugtatókat. - a végére elmélyült a hangja.
Kapkodva nyitottak ki az ajtót.
- Akkor megyek. Szia Ash...
Rohanva tettem meg az utat a szabadig, és hallottam még, hogy nagy csörömpöléssel leesik valami.
Kint az utcán végre megnyugtathattam a légzésemet, majd sietve indultam el valamerre.
Az agyam csak járt és járt, egyszerűen nem akart leállni, én meg csak sétáltam és sétáltam, keresztül Dallason, egészen addig, amíg már teljesen be nem görcsölt a lábam, és el nem értem az azúrkéken villogó tengert.
Elnyílt a szám a gyönyörű látványtól. A víz selymesen fodrozódott, ahogy lágyan fújta a szél, a kéksége összefolyt az ég színével, távolról nem is lehetett észre venni a két szakaszt. A nap arany karikákat dobva kacagott a tengerre, amin el-el ejtve kacsintottam ki a fehér vitorlások. Elhagyatott rész volt, sehol egy ember, csak én, a lágy homok, és a végtelen kékség. Mesébe illő helyzet.
Elmosolyodva dobtam le a szandálom, és túrtam bele a meztelen lábam a hűvös, puha homokba. A vízig szaladtam, belegázoltam, és ámulattal figyeltem áttetsző tisztaságát. Varázslatos. Ezt a fiúknak is látniuk kell.
Felhívtam Lukeot.
- Rosie?
- Szia Luke, itt vagyok... valahol a tengerparton, gyertek ide légyszi, annyira jó!
Felnevetett, kellemes hangja hallatán megborzongtam.
- Rendben, mond a pontos helyet, és megyünk, királylány.