Hyejin pov:

Én:

Mikor tudunk találkozni? Kérdezni szeretnék valamit, ami nem telefon téma

Este hét óra körül küldtem el neki az üzenetet. Két óra múlva kaptam rá választ. Holnap délutánra, suli után beszéltünk meg egy találkozót. Remélem ebbe nem fog Kkoch belerondítani. Hyunjun megpróbálta kiszedni belőlem, miről akarok beszélni vele, de ragaszkodtam ahhoz, hogy majd holnap megtudja. Annyit elárultam, hogy nincsen semmi baj, legalábbis szerintem. Nem tetszett neki, de elfogadta. 

Reggel mélabúsan ültem az angol teremben. Hiába szerettem az angolt teljes szívemből, hiába értettem minden szót, amit a tanárnő ejtett ki a száján, vagy a magnó, hiába ismertem minden szót a fejezetből, nem jutott el a tudatomig, hogy nekem részt kell vennem az órán. Elbambultam, nem jutott eszembe egy szó sem angolul, ami a témához kapcsolódott volna. Elolvastam a feladatot, még ha meg is értettem, nem oldottam meg. A tanár is észrevette, hogy fejben nem vagyok ott, de nem szidott le. Általában én viszem el az egész angol órát, de most használhatatlan penge voltam. 

Nem tudom, hogy fáradtság hatott így rám, vagy az, hogy Kkoch hátát figyeltem, mivel elültették mellőlem. Új ültetést csinált a tanárnő, havonta cserélgeti a padtársainkat, értelme talán az lenne, hogy így átlátja a tehetséget a csalástól. Kkoch elkerült mellőllem, mást nem is kaptam. Maeum kapta meg őt, arcáról sütött a boldogság, mikor meghallotta a hírt. Feleslegesen került el mellőlem, mert még így is őt égettem tekintetemmel. 

A csengő mindannyiunkat arra késztetett, hogy tollainkat visszatettük a tolltartókba, egyesek a táskájukba, füzeteinket, könyveinket összecsuktuk, táskánkba tettük. Míg ki nem mentünk Mrs. Gam elhadarta a házi feladatot, utána ő is pakolta dolgait. 

- Hyejin, tudnál maradni egy kicsit?- kérdezte a padom előtt állva. Ijedten dobbant a szívem. Le fog szidni, amiért nem voltam a csúcson az órán? Úgy érzem, hogy egy letolás nem esne most túl jól. Félőn bólintottam, miszerint igen. A többiek kimentek szünetre, ez kapóra jött Mrs. Gam-nak. - Ma nem voltál túl élénk.- állapította meg, én már készültem volna bocsánatot kérni, de szabatkozásom előtt folytatta mondandóját.- Talán valami gond van? Tudok segíteni?- őszinte érdeklődés úszkált iriszeiben, hangja tudakoló volt. 

- Csak egy kicsit fáradtabb vagyok a szokásosnál.- ráztam fejemet alátámasztva, hogy nincsen semmi baj. Kedvelem a tanárnőt, de nem pont a tanáromnak fogom kiönteni a lelkemet. Akkor inkább anyát keresem meg ezzel a céllal. 

- Túl sok a tanulni való? Vagy esetleg nem tudsz aludni?- érdeklődött tovább. 

- Igazából mindkettő.- húztam el számat. Elvonatkoztatva Kkoch és Hyunjun kapcsolatától, tényleg ezek miatt lennék leszedált, most nem ezek a problémák kivételesen. 

- Azt tudom tanácsolni, hogy maradj otthon pár napot. Hidd el, jót tenne. - mosolygott rám bíztatóan.

- Rendben.- viszonoztam a gesztusát. 

Második óra előtt mindenki visszatért az osztályterembe, szerencsémre Kkoch is. Amint leült mellém már mondani is kezdte a magáét. Nagyon nem tulajdonítottam neki sok figyelmet. Annyi megragadt a beszédjéből, hogy a suliban az egyik végzős osztályból bejön neki az egyik srác. Akkor kaptam fel a fejemet, amikor Hyunjun nevét említette, és a telefonját vette elő. Kíváncsian húzódtam közelebb hozzá. 

- Olyan, mint egy legjobb barát.- rázta fejét mosolyogva, ahogy belépett a Snapchatbe, s megnyitotta a galériáját. 

- Régóta ismered?- imádkoztam, hogy ez olyan kérdés legyen, amit még nem tettem fel neki. Őszintén, már nem tudom miket mondtam, kérdeztem tőle. Nem volt azokban a kérdésekben nagy erőfeszítés. 

- Nagyjából két hónapja. - belül meglepett képet vágtam. Nekem és Mina-nak kellett majdnem egy év, míg bizalmasan tudtunk beszélni egymással. Úgy látom vannak olyan emberek, akiknek egészen könnyen megy, hogy megbízzanak másokban. 

- Az azért nem olyan sok.- helyeslően bólogatott. Ha két hónapja ismerik egymást, akkor Hyunjun olyan augusztus környékén vallhatott neki szerelmet, mert azt mondta Kkoch, hogy még a nyáron történt. Elmúlhat valakinek a szerelme úgy, hogy szinte minden nap találkoznak? Mert van egy olyan érzésem, ők ha nem minden nap, minden héten találkoznak. A bizalmam, amit még belé se vetettem Hyunjun-ba, kezd meginogni. 

- Hát nem, de nagyon jól összehaverkodtunk.- vont vállat a lány.- Nézd, ezeket a képeket csináltuk.- nyomott rá az egyik képre, ahol egy egészalakos tükör előtt pózoltak. Majd lapozott a következőre, ahol Kkoch Hyunjun hátán ült, onnan fotózta magukat. Nem mondtam semmit a képekre, mosolyogva bólogattam, ő pedig lapozgatta, közben néha mesélt a képhez tartozó történeteket. A képeken inkább Hyunjun arcát néztem, a kifejezéseket olvastam le arcáról. Egyértelmű volt minden, ahogy a kamerába nézett; boldog volt. 

Addig mutatta a képeket, míg el nem fogytak. Egyikre se reagáltam sehogy sem. Magamban eldöntöttem mi a véleményem, de hangosan nem nyílvánítottam ki. A képbemutató végére érve kikapcsolta a telefonját. Egyre nehezebb lett kivárni a délutánt, mikor mindenre választ fogok kapni Hyunjun szemszögéből is. Kkoch közelében nehezebb volt kibírni az órákat, mintha egy perc nem hatvan másodperc lett volna, hanem hatezer. Nem tudom, hogy neki hogy nem jött le a megjátszott kedvességem, de az osztálytársaim sajnálkozó pillantással illetek, akárhányszor összeakadt valamelyikükkel a tekintetem. 

Matek óra közben szokásosan nem voltam ott fejben, csak a tábláról másoltam a dolgokat. Hiába figyeltem, ha megpróbáltam megérteni hogyan jött ki az x eredménye, csak még jobban belekavarodtam. Ott volt előttem a függvénytábla, benne minden képlettel, mégis elveszve éreztem magam. Megvolt a kellő képlet, be is tudtam helyettesíteni, de az, hogy mivel kezdjem a feladat kiszámítását, a sötétséget hozta rám. Úgy tettem, mint aki éppen ír valamit, pedig csak Hyunjun nevét firkálgattam a füzet jobb felső szélére. 

- Most lesz töri, ugye?- hajolt át a padja felett Kkoch. Kezem automatikusan letakarta Hyunjun nevét, ahogy ott díszelgett, vastagon kiemelve minden betű vonala. Még volt öt perc a matek órából. 

- Igen, és írunk.- emlékeztettem. Hana betartotta az ígéretét, és küldött pár érettségi feladatot, amiket nagyjából átnéztem, de leginkább a könyvből, és a füzetből tanultam. 

- Az nem lényeg.- legyintett. Úgy látszik a múlt heti pénteki töri órán a tanár nem vetett rá nagy benyomást a szigorával, mert egészen könnyedén veszi a puskázást. A csengőre villám gyorsan pakoltam össze a cuccomat, menekülni akartam a matek, és Kkoch elől, bár nem igazán tudtam volna hova menni, mert az osztálytermünkben leszünk egész nap, kivéve a negyedik órát. Az szakmai, így le kell vándorolnunk a földszintre. A matek tanár távozása után még utoljára elővettem a töri füzetet, ismételni próbáltam. A hétvégén nem igazán foglalkoztam vele, kezdtem úgy érezni, hogy amit eddig tudtam, azt már elfelejtettem. - Miből írunk?- húzódott közelebb Kkoch.

- Ipari forradalom, nem nehéz...annyira.- toltam elé a füzetet. Fintorogva futatta végig a vázlaton szemeit, meg is hátrált a füzetet tanulmányozva. 

- Elvileg azt tudom.- ült vissza a helyére.- De azért kiírok pár tényt.- aprókat bólogattam, mintha érdekelne, utána visszahúztam magamhoz a füzetet. Ha sikerül neki puskázni, és még jó jegyet is fog rá kapni felmondok a tanulói viszonyomból.