Hyejin pov:

Hyunjun és Saeron kivittek a buszhoz, Hyunjun elkísért a peronhoz, de amint megjött a busz és beálltam a sorba, már el is tűnt. Azt hittem legalább azt megvárja, míg felszállok, de nem. Egész úton az ment a fejemben, hogy mit fognak ők ketten csinálni. Nem akarom túl gondolni az egészet, de nem hagy nyugodni a gondolat, hogy Kkoch isteníti nekem őt, és most kettesben lesznek, ki tudja meddig. Mellesleg, nincs valami jó előérzetem. 

A hétvégén ez a gondolat kínzott. Történt-e valami köztük, ha igen, micsoda? Hyunjun se, és Kkoch se mondott semmit, hogy milyen volt a kis találkozójuk. Persze erről a lány se beszél, de amiről nem kellene magyaráznia, arról hosszakat tud papolni. Rákérdezni nem akarok. Nem akarok nyomulós lenni, vagy féltékenynek mutatni magam, bár egy kicsit az vagyok. Ha Kkoch-nál kérdezősködnék, ő úgy is elmondaná Hyunjun-nak, szóval ugyan ott vagyok. 

Anyáéknak nem mondtam. Még csak két napja, hogy együtt vagyunk, de már megkezdődtek a drámák. Legalábbis az én szemszögemből. Hétfőn kaptam is rá okot, hogy féltékeny legyek, és az előérzetem is jogos volt, mint ahogy az kiderült. 

Reggel én voltam az első, aki megérkezett az osztályból, így egyedül ültem a teremben, és beszélgettem Hyunjun-nal. A szakmájáról mesélt, hogy mit tanul. Bővebben még nem mesélt róla, csak annyit mondott, mi lesz belőle, ha elvégzi ezt a szakot.

- Szia!- Hana lépett be az ajtón.

- Szia.- mosolyogtam rá, utána újra a telefonomra figyeltem. Pár perc múlva Kkoch is megérkezett, neki is köszöntem, nem akartam vele beszélgetni, de ez elkerülhetetlen volt, mivel majdnem mellettem ült. 

- Mi ez a nagy mosoly?- érdeklődött, amint leült a helyére. Legszívesebben szemet forgattam volna, sóhajtottam volna egyet, és csak azután méltattam volna válaszra. De megjátszva minden boldog érzelmet adtam neki egyenes választ. 

- Hyunjun.- kapcsoltam ki a telefonomat, szemei gyorsan a képernyőre tévedtek, ez pedig zavart. Azért annyira nem vagyunk jóban. Lehet ő azt hiszi, de az én részemről a mi kapcsolatunk még barátságnak sem mondható. 

- Ki gondolta volna!- nevetett fel.- Tegnap volt nálam. Egész végig rólad áradozott!- mintha annyira hihetetlen lett volna a tény, olyan hangon közölte. Meglepettséget tükröztem arcommal, de belül kicsit sem akartam elhinni, hogy ez igaz. Mármint az igen, hogy beszéltek rólam, és hogy Hyunjun mondott egy-két jó szót rólam, de az, hogy egész végig én voltam a téma kevésbé. Bár, mondjuk meglehet, csak nem pont istenítettek. 

- Azt mondta, hogy megy hozzád.- bólogattam. 

- Egyébként gratulálok. Aranyosak vagytok együtt.- mosolyából visszább vett, már nem volt olyan nagy. 

- Köszi.- erőltettem arcomra legkedvesebb mosolyomat.

- Viszont...- kezdett bele halkan.- Lehet, hogy ezt hamarbb kellett volna elmondanom, de mivel már együtt vagytok és mivel a barátnőm vagy, jobb, ha elmondom.- homlokom akaratom ellenére vonult ráncba. Érdeklődést akartam mutatni, nem rosszallást, de nem igazán jött össze. Annyira nehezére esett rám nézni, és kinyögni a szavakat, hogy a legrosszabb dolgok jutottak eszembe. Mit csináltál, Hyunjun? - Hyunjun szerelmes volt belém.- szemeim mérete megduplázódtak, késztetést éreztem, hogy az arcába röhögjek. Ezt most kitalálta, és szívatni akar? 

- Mikor?- ez a kérdés jutott legelsőnek eszembe. 

- Még a nyáron vallotta be. Csak én nem akartam tőle semmit, ezért nem is lett. De mostmár biztosan te vagy a középpontban neki.- mosolygott rám szelíden, nem úgy, mint az előbb. Éreztem, hogy nincs vele minden rendben, és itt van, megvan, miért volt ilyen érzésem. - De tényleg, nem akarok tőle semmit, olyan, mintha az öcsém lenne, szóval, nem kell félned. - az ilyen szitukból mindig van valamilyen baj. Ezért nem hiszek a fiú-lány barátságokban. Az egyik tuti többet érez a másiknál mindig. 

- Hát...köszi, hogy elmondtad. - megpróbáltam nem kimutatni, mennyire ítéltem most el, illetve, hogy zavar, hogy ezek után barátok. Ha Kkoch nem lenne olyan, amilyen, hogy minden második pasi megtetszik neki, akkor azt mondanám, egyefene, azonban ez a csaj a saját mostoha tesójára azt mondta, milyen jó csávó. 

- Nincs mit, és tényleg nem kell félned, hogy lesz valami. Ha akartam volna tőle bármit is, már megtörtént volna.- hát nem tudom, ez mennyire nyugtatott meg, és mennyire bíztatott. 

- Elhiszem.- mosolyogtam rá. Biztos nem hiszem el. Azért annyira naív nem leszek, hogy mindent bekajáljak neki, még ha igaz is. 

A nap többi részében Kkoch nem produkálta magát annyira, mint szokta. Jártatta a száját, nem is kevésszer, de csak értelmetlen dolgokról, vagyis pasikról, akikről azt sem tudom, kicsodák. Illetve olyan lányok is szóba kerültek, akik nem túlzottan voltak Kkoch kedvencei. 

Olyan gondolatom alakult ki, hogy Hyunjun azért jött össze velem, hogy helyettesítse Kkoch-ot. Elsőnek vitatkoztam ezzel az állítással, de a nap végére egyre erősebbé vált a gyanúm. Bízni szeretnék a fiúban, neki akarok hinni, nem Kkoch-nak. Ezért fogom Hyunjun-t is megkérdezni erről, csak előtte még megbeszélek vele egy találkozót. Nem telefon téma, hogy leírjam neki, és azt sem szeretném, hogy képernyőfotók készüljenek a beszélgetésünkről. 

Talán itt az ideje is, hogy beszéljek anyával, ő mit tanácsol, mit kellene tennem. Miért jár egy párkapcsolat problémákkal? Még csak most csöppentem bele, de már most elegem van a drámákból. Pedig még lesznek, ebben biztos vagyok. Azt viszont nem tudom, hogy anyával beszéljek-e vagy ne. Lehet túl korai, de azt nem tudom, hogy mikor lesz késő. Majd miután beszéltem Hyunjun-nal beszélek anyával, akkor már tisztább, és teljesebb lesz a kép. 

Otthon apa várt rám. A konyhában kávézgatott mikor hazaértem. Táskámat felvittem a szobámba, utána mentem üdvözölni apát. 

- Szia apa.- én is csináltam magamnak kávét, további tevékenységeim maguktól jöttek. Leültem apával szemben, és beszélgettem vele. Kibeszéltük, hogy milyen napunk volt, meséltem neki Kkoch-ról is, ő is mesélt a munkatársairól. Annyira elbeszéltük az időt, hogy arra figyeltünk fel, hogy anya is hazaért. 

- Sziasztok.- lépett be a konyhába, miután lepakolt magáról mindent. - A lányok mondták, hogy nézd meg, amit írtak neked.- intézte felém szavait. Értetlenül néztem rá, de hamar leesett milyen lányokról beszél. Az osztálytársaim hozzá járnak körmözésre. 

- Máris.- bólintottam. A telefonomat fent hagytam a szobámban, azért nem néztem meg, hogy mit írtak. Ha anya nem szól, nem vettem volna észre. Oda fent leültem az ágyra, s megnéztem, mit akarnak tőlem. Anya is írt, nem is egyszer, még hívott is. Valami fontos lehet. Ahram írt vagy tízszer. Küldött egy képet, ami streaknek nézett ki, és valaki megjelölte rajta Hyunjun-t. 

Ahram:
Vele vagy együtt, ugye?
Kkoch küldte snapen, mindenkinek

A legfurább nem is az volt, hogy Ahram tudta, hogy van valakim, hanem hogy nekem nem jött semmi ilyen kép, hiába frissítettem le százszor a snapchatet. Kétségbeesetten írtam vissza Ahram-nak, hogy ezt mikor küldte, mert még arról sem tudok, hogy ma találkoztak. 

Én:

Szia, igen

Ezt mikor küldte? Nekem nem jött semmi, és egyik se mondta, hogy találkoznának

A válaszra nem kellett sokat várnom, Ahram gyorsan megnézte, és válaszolt is. 

Ahram:

Pár perccel ezelőtt

Az jó, ha neked nem küldte 

Valószínűleg akkor nem is fogja

De ne aggódj, majd szólunk, ha ilyet küld

Jól esett, hogy gondoltak rám, és foglalkoznak velem, hogy szólnak, ha ilyen lesz a jövőben. Ahram-mal pont nem vagyok beszélő viszonyban, de úgy tűnik emberileg ott van a toppon. Megköszöntem neki a segítséget, a képet meg lementettem a galériámba. Nem baj, ha meg van két helyen. 

Az ágyon összehúzva magam meredtem a szőnyegre, s forgattam a kerekeket az agyamban, hogy mit csinálnak már megint együtt. Tegnap vitt neki cigit, akkor ma biztos nem azt vitt neki. Ennyi idő alatt csak nem szív el annyi cigit. 

De ha nem cigi miatt, akkor mi miatt találkoztak? Talán írnom kéne Hyunjun-nak, hogy mi van vele, és akkor hátha megtudom a választ? Az ablakhoz léptem, a függönyt elhúztam, és kitártam az ablakot. Az ég már sötét volt, a csillagok közül pár darab már fent volt az égen. 

- Mit csináljak, mama?- kérdeztem sóhajtva, amint szemeim megálltak egy csillagnál. Azt kezdtem el bámulni, szemeimet nem tudtam elvenni róla, mindig visszataláltak rá. Talán ő mama.