Hyejin pov:

Másnap délelőtt a buszról szálltam le a Hyunjun-nal megbeszélt időpont szerint. Ma mutat be a szüleinek, izgulnom kéne, de nem érzek semmi feszültséget magamban. Zavar egy kicsit, hogy nem idegeskedek. A végén azért fogok idegeskedni, mert nem idegeskedtem. Amikor rápánikolok valamire, sose lesz olyan szörnyű, szóval ez okból is pánikolhatnék, mert akkor biztos nem történik semmi rossz.

Hyunjun a buszmegálló kijelölt dohányzóhelyén szívta az iqost, közben telefonált. Valószínűleg nem érzékelte, hogy megérkeztem, mert továbbra is háttal állt, és telefonált. Mosollyal az arcomon sétáltam mögé.

- Akkor majd este viszek ki. - mondta Hyunjun a személynek, akivel telefonált. Oldalánál álltam meg, őt nézve. Még mindig nem nézett rám, a távolba bámult. - Forma egy? Oké. - bólintott rá valamire. - Szia. - nyomta ki a hívást. Mikor a telefont tette el, akkor vett észre. - Már is itt vagy?- lepődött meg, ahogy meglátott. Még a telefont is visszahúzta zsebéből, és megnézte rajta az időt. - Huh de elszaladt az idő!- csúsztatta vissza a telefont.

- El vagy kalandozva. - szúrtam oda neki mosolyogva. - Hol jártál?- karjait tárta ki egy ölelésre, amibe készségesen bújtam bele.

- Csak az egyik haverommal beszéltem. - simított hajamra. - Mehetünk? Anya itt vár a parkolóban. - most a szívemnek kellett volna dobbania egy nagyot, amiért az anyja már itt van. De helyette csak boldogan kulcsoltam össze kezünket.

- Akkor sziával köszönjek?- néztem rá félig oldalasan.

- Igen. - egy kék Volkswagen Passathoz vezetett, amiben egy szőke, göndör hajú, negyvenes éveinek végén járó nő ült. Szemüvege mögül pillantott ránk a szélvédőn keresztül, ösztönből jött, hogy rá mosolyogjak. Hyunjun kinyitotta nekem a hátsó ajtót, én pedig beültem az anyós ülés mögé.

- Szia. - köszöntem a nőnek úgy, ahogy Hyunjun mondta.

- Szia. - pillantott rám a visszapillantó tükörből, majd hátra fordult hozzám. - Gang Saeron. - nyújtotta kezét.

- Paeng Hyejin. - fogtam meg manikűrözött kezét. - Örülök a találkozásnak. - ráztam meg enyhén kezeinket. Saeron mosolyogva fogadta üdvözlésemet.

- Szint úgy. - kézfogás után visszafordult a volán felé. Az autó motorját beindította, ez jelezte nekem azt, hogy be kéne kötnöm a biztonsági övet. Barátom, és anyukája is bekötötte az övet, utána lassan indultunk el.

- Ma mész Kkoch-hoz?- az ablakon át nézelődésemet ez a kérdés szakította félbe. Saeron kérdezte Hyunjun-tól. Baj, ha féltékeny lettem?

- Aha, majd este. - a válasz elszomorított. Nem akarom, hogy ők találkozzanak. Kkoch úgy viselkedik, mint aki simán rávetné magát Hyunjun-ra. Ahogy áradozott róla, hogy mennyire jó pasi, egyszerű volt kialakítani ezt a gondolatot. Még ha túl is gondolom az egészet.

- Oké. - ezután nem esett több szó Kkoch-ról, de semmi másról sem. Az úton elhaladtunk az iskola, és a kollégium előtt is. A könyvtárnál fordultunk le, ami után még két utcát mentünk, utána megérkeztünk. Vörös kerítésnél parkolt le Saeron, az autót leállította. A házat csak azután tudtam szemügyre venni, mikor már a kiskapu előtt álltam meg, mert két fa teljesen eltakarta a szürke családi házat.

Először Saeron ment be, utána Hyunjun, végül én. Két tacskó kutya haragos ugatásba kezdett, amint betettem a lábamat. Kutyákról nem szólt senki! Hyunjun rájuk szólt, közben a kiskaput csukta be. Én lefagyva álltam egyhelyben, várva Hyunjun-t, hogy jöjjön mellém, legyen itt támaszként. A két kutya Hyunjun fegyelmezése után csak szimatolták a bokámat, néha nedves orruk hozzáért a bőrömhöz.

A bejárati ajtót csak félig lehetett kinyitni, mert tovább nem ment. Vagy ment, de túl gyenge voltam ahhoz, hogy rendesen kinyissam. A konyha, az étkező egybe volt nyitva az előtérrel, amit csak egy rácsos fa választott el. Ott vettük le a cipőnket.

- Szívem, megjöttünk!- kiáltott be az egyik jobb oldali ajtón Saeron. Gondolom Hyunjun apjának szólt. Az ajtón egy magas, szálkás testalkatú, ősz férfi jött ki. Beesett arca, ráncba szaladt homloka a frászt hozta rám. Nagyjából ötvenötnek tippelem őt.

- Sziasztok. - állt meg előttünk. - Kim Jaesuk. - nyújtotta kezét.

- Paeng Hyejin. - az ő kezét már félve fogtam meg, és ráztam meg enyhén. Kézfogás után egyből Hyunjun-t kerestem, aki egész végig mellettem állt, és fogta a derekamat.

- Gyere megmutatom a szobámat. - adott lágy puszit arcom bal oldalára. Kicsit szégyenlős mosollyal pillantottam a szülőkre. Hyunjun összekulcsolta kezünket, s maga után húzott az egyik ajtó felé. Az ajtó mögött kávé színű szoba fogadott, ami meglepett, mert hamarabb képzeltem el Hyunjun-hoz kék színű falakat, mintsem barnát. - A kabátodat leteheted a kanapéra. Nyugodtan nézz körbe, addig én átöltözök. - lépett az egyik szekrényhez, és kivett belőle magának itthoni ruhákat.

Ahogy mondta, kabátomat letettem a kanapéra, azután mindent részletesen néztem meg. A kanapé felett, a falon lógott magáról egy fénykép. Ballagási fotó volt, még általános iskolás lehetett.

- Tetszik?- karolt át hátulról Hyunjun, fejét a vállamon pihentette. Gondolkodva néztem a képet, vagyis ezt mutattam. Valójában már rég eldöntöttem magamban, mennyire aranyosan nézett ki. Arca sokkal pufibb volt, mint most. Haja más szögeben volt beállítva, ami még kerekebbé tette az arcát, de kiemelte finom vágású szemeit.

- Itt aranyos voltál. - fordítottam felé fejemet.

- Itt?- kérdezett vissza játékosan. - Most nem vagyok az?- engedett el, s végig mutatott magán.

- Nem. - mosolyogtam rá játékosan. Sértődötten vágódott le a kanapéra. - Most sokkal jobban kiéleződtek az arcod élei. - léptem elé. Ő felnézett rám, karjaival lábaimat ölelte át, úgy figyelte arcomat. Kezembe vettem arcát, borostás volt, most nem olyan puha, mint tegnap, vagy tegnap előtt. - És szúrsz. - húztam el a kezem. Gyorsan utána kapott, és belecsókolt tenyerembe.

- Szóval, mit szeretnél ezzel mondani?- vezette vissza arcára kezemet. Másik kezével továbbra is lábamat fogta közre, csak már lazábban.

- Azt, hogy helyesebb lettél. Ott kisfiú vagy. - biccentettem fel a képre. Kezét elvette rólam, felállt velem szemben, én automatikusan léptem hátra egyet. Azt az egy lépést azonnal bezárta köztünk, derekamra vezette két kezét, lágyan hajolt ajkaimra. Belemosolyogtam a csókba. Úgy éreztem tényleg boldog vagyok ebben a pillanatban.

- Hyunjun, jöttök játszani?- kiabált kintről Saeron, amire szétváltunk Hyunjun-nal.

- Mit akarnak játszani?- néztem a fiúra.

- Nem tudom. - vont vállat. - Nézzük meg. - fogta meg kezem, és maga után vonszolt, ki a családjához. Az étkezőasztalnál ült az anya, vele szemben egy tíz év körüli kisfiú, és mellette egy hét-nyolc éves kisfiú. - Mit játszotok?- ült le Hyunjun anyja mellé. Én mellette foglaltam helyet.

- Uno. - felelt az anya, közben a kártyákat keverte össze. Úristen, de rég játszottam! Hirtelen ki is estek a szabályok a fejemből. Hyunjun kérdő pillantásokkal nézett rám.

- Játszhatunk. - bólintottam rá a dologra.

Játék közben Saeron kérdezősködött rólam, hogy hol tanulok, mit tanulok, és ilyenek. A két kisfiúnak is megtudtam a nevét, korát, viszont annyira félénkek voltak, hogy kezdtem azt hinni velem van a baj, vagy ijesztő vagyok nekik. Egészen jól éreztem magam, nem feszengtem már annyira, mint a kézfogásnál, ám a frusztráció újra lecsapott, amint Hyunjun apja betette a lábát a bejárati ajtón.

- Egyébként, mikor megy buszod?- fordult felém Hyunjun. Csak azért tudtam rá válaszolni, mert három év alatt megtanultam a menetrendet.

- Egy óránként megy. - vontam vállat.

- Akkor jó, ha olyan négy fele elindulunk a buszhoz? Este mennem kell Kkoch-hoz. - kicsit rosszul esett, hogy egy másik lány miatt akar úgymond lerázni, de még korai lenne hisztit vágni.

- Akkor a fél ötös busszal tudok menni. - gondolkodtam el. Valójában azon járt az agyam, hogy megkérdezzem, miért megy Kkoch-hoz, vagy ne.

- Úgy jó neked? Vagy mennél inkább hamarabbival?- erre most mit mondjak? Sértődésből rávágnám, hogy megyek hamarabbival, legyen csak a legjobb lány barátjával. Viszont nem akarok bunkónak tűnni a szülei előtt. Istenem! Még csak egy napja vagyunk együtt, de már kezdődik a dráma!

- Nekem jó lesz a fél ötös, ha neked is. - nyögtem ki pár perc hallgatás után, ami alatt az összes szempár rajtam pihent.

- Hétre megyek, szóval tökéletes. - rántott egyet vállán. Rossz kedvűen folytattam az uno-t a család többi tagjával. Annyira zavar, hogy ő és Kkoch jóban vannak. Az okát nem tudom. Nem vagyok ennyire féltékeny típus, hogy zavarna ha lennének lány barátai. Mégis tikkel a szemem, ha csak arra gondolok, hogy ők barátok.