Hyejin pov:

Ötödik óra előtt a padban ülve szívem majdnem kiugrott a helyéről az elfeledett dolgozat miatt. A szünetekben nagyjából megtanultam a szabályokat, és pár szót is bemagoltam. Hálás vagyok az égnek, hogy könnyen tanulok nyelveket, most bajban lennék. A kérdéseket hallva magabiztos mosoly kúszott arcomra, kár volt pánikolni, hiszen kisujjból ráztam ki a válaszokat. Bárcsak mindegyik tantárgyból ilyen okos lennék. 

Suli után a buszmegállóba vezetett az utam. Hyunjun-nal úgy beszéltük meg napközben, hogy ott találkozunk, és onnan elmegyünk egy cukrászdába. Kkoch helyettesített engem, és felkérte Hana-t, hogy kísérje el őt a buszmegállóba. Sajnáltam Hana-t, hiszen ő elég közel lakott a sulihoz, a buszmegálló pedig majdnem harminc percre volt a sulitól. Viszont örültem is, hogy most nem rajtam lóg, azon pedig nem is aggódtam, hogy majd Hyunjun-nal fog látni a buszmegállóban. Csak akkor jöttem rá, mikor láttam őket bekanyarodni a sarkon, de szerencséme, mire ide jöhetett volna, a busz, amivel Hyunjun jött pont befutott. 

A peronra kihelyezett padról felpattantam, ahogy megláttam a buszt. Táskámat vállamra vettem, utána izgatottan vártam a fiút, hogy leszálljon a buszról. Ahogy láttam elég hamar szabadulni akart az utasok társaságából. Arca frusztrált volt, ám amint észrevett lágy mosoly mászott fel rá. Az utasok szétszéledtek, így kevesebb akadályt kellett kikerülnie, hogy eljusson hozzám. Megállt előttem, köszönés helyett egy ölelésbe invitált, ami jobban tetszett mint egy szia. Szemeimet behunyva élveztem közelségét, és illatának kellemes aromáját. Tetszett, ahogy karjával körbe ölelte fáradt testemet. Olyan volt, mintha ez az ölelés feltöltött volna, egyben pihentető. 

- Mehetünk?- vált el tőlem, mosolyogva nézett rám. Én még öleltem volna szívem szerint, de lehet az túl sok lenne még, hiszen nem vagyunk együtt. Nem tudom miben reménykedjek. Jó vele lenni, és élvezem is a társaságát, de nem tudom, hogy kedvelem, vagy szeretem. Nem rég ismertem meg, szerelembe lehet esni egyáltalán ilyen gyorsan? 

- Igen.- feleltem én is mosolyra húzva ajkaimat. Sikerült időben lelépnünk, Kkoch nem talált ránk, bár lehet látott minket, miközben mentünk a cukrászdához. Útközben nem fogtuk meg egymás kezét, egy kicsit zavart, de túltettem magam rajta. Nem kellene ennyire sietettnem, lehet nem is lesz ebből semmi, csak pár randi. 

- Milyen napod volt?- kérdezte a semmiből, kiszakítva gondolkodásomból, aminek hálás lehettem, legalább nem tudtam túlgondolni milyen kapcsolatunk lesz a jövőben. El kellene mondanom neki Kkoch viselkedését? Miért van mindig a fejemben az a lány? Amióta ismerem szinte csak belőle áll egy napom. Jó, mondjuk egyik osztálytársam sem gyötört ennyire, mint ő. 

- Hát, megfeledkeztem egy dolgozatról, de végül tudtam minden kérdést.- mondtam el az egyetlen izgalmas dolgot, ami ezen a napon történt velem. Nem szólok neki semmit Kkoch-ról, legalább a randink legyen mentes tőle. Remélem ő nem fog róla áradozni, milyen jó csaj, mint ahogy azt Kkoch teszi. Ha ma meg tegnap nem mondta el ezerszer milyen jó pasi Hyunjun, vagy a mostohatesója, akkor egyszer sem. 

- Akkor nincs semmi baj.- helyeslően bólogattam. - Az olyanok amúgy a legrosszabbak. Vagy amikor nem is tudsz a dogáról, mert senki nem szólt.- rázta fejét. Egyerértően bólogattam, volt már szerencsém megtapasztalni milyen is az.

- Igen, és a tanár téged hibáztat, mert nem kérdezted meg a többiektől.- ráztam fejemet hitetlenkedve. Nevetve értett velem egyet. 

A cukrászdához egészen hamar odaértünk. Arra számítottam, hogy sokan lesznek, mivel pont az egyik legnépszerűbb cukrászdába hozott, viszont viszonylag kevesen voltak az emberek. Volt szabad asztal, tehát nem volt annyira teltház. Hyunjun kikérte a süteményeket, azután együtt mentünk a szabad asztalhoz.

- Tudod...- kezdett bele halkan, miután leültünk mind a ketten. Érdeklődésemet felkeltette, amilyen halkan kezdett bele mondandójába. - Ma nem tudok sokáig maradni, mert mennem kell dolgozni, de ha neked jó, este elmehetnénk mondjuk sétálni, vagy valahova. Ha van kedved. - nézett rám félve, pedig nem kellett volna semmitől tartania. A szándéka megvan, hogy velem legyen, és nekem ennyi elég.

- Persze, hogy van. - mosolyogtam rá, mosolyom az ő arcára is varázsolt egyet.

- Mondanám, hogy érted megyek kocsival, de még nincs jogosítványom. - kuncogta el magát, közben neki látott a süteménynek, ez vezérelt arra, hogy én is neki kezdjek.

- Nem gond. - vontam vállat lazán. - Szeretek sétálni, főleg este, de csak ha van velem valaki. Egyedül kicsit már ijesztőbb. - úgy éreztem, sokat beszélek, igyekeztem leküzdeni ezt a hátsó gondolatot. Alig mondtam valamit, ez még semmi az én beszélőkémhez.

- Hát igen, sok a fura alak, aki sötétben bátrabbnak hiszi magát. - bólogatott. - De akkor hova menjek eléd?- nem éreztem úgy, hogy megadhatnám neki a lakcímemet, valamiért olyan érzésem volt, ezt ne.

- Meddig dolgozol?- tértem ki a kérdés elől. Igazából a válaszából tudnám neki megmondani, hol lenne a legalkalmasabb. Közben a cukrászda ajtaja egyre többet nyílt ki, és engedte be a sok-sok embert. 

- Max hétig. - gondolkodott el. Hétig...van egy háromnegyedes buszom, ami nagyjából félnyolcra bent van a városnak ezen részén.

- Fél nyolckor a buszmegállóban jó lesz?- mielőtt válaszolt volna elgondolkozott. Ajkamba harapva vártam a választ, ez a csend kettőnk közt idegtépő. Pedig nem fogytunk ki a témából, hiszen egy kérdésre vártam a választ.

- Jó, de lehet késni fogok pár percet. - megkönnyebbülés ült ki arcomra, amit csak egy lágy mosollyal lepleztem. - Ha nem lesz több buszod majd anya vagy apa hazavisz. - ajánlotta fel. Megijedtem, de nem tudom mitől. Arra még nem állok készen, hogy találkozzak a szüleivel.

- Nem muszáj, majd megkérem a szüleimet, hogy jöjjenek értem. - ráztam fejemet.

- Rendben, de ha esetleg nem tudnak érted jönni, szívesen hazaviszünk. - mosolygott rám. Nyomasztó mosoly vándorolt arcomra, amit igyekeztem elrejteni onnan. Valamiért nálam mindig is tabu téma volt az, hogy valakit haza vigyek. Egyedül Mina az, akit szívesen látok a házunkban, de rajta kívül senkit nem szeretek beengedni otthonomban. Olyan, mintha azt a helyet árulnám el, ahova a rossz napokon menekülök. Fogalmam sincs miért ilyen a felfogásom, de ideje lenne rajta változtatni. Talán többet hívom majd át a barátaimat. 

Hyunjun egész végig szóval tartott, mégis annyira kellemetlenül éreztem magam. Nem miatta, részben tudtam rá figyelni, miről beszél, hozzá is szóltam a témákhoz. Az zavart leginkább, hogy rajtunk kívül annyi ember van jelen. Jobbról, balról, előről, hátulról folytak a nyüzsgések. Az sem segített a komfort megtalálásában, hogy pont ablak mellé ültünk. Az összes arra tévedt ember benézett, volt amelyiknek el is kaptam a pillantását. A következő randit mi rontja el? Az elsőt Kkoch rondította el, ezt a környezet, a következő az én hibámból nem lesz jó, vagy esetleg Hyunjun hibájából? 

A témák, amiket felhozott nem lettek volna olyan rosszak. Szóvolt a jogsiról, családról, barátokról, iskoláról, kocsikról. Mikor a kocsikat hozta szóba valósággal csillogtak szemei, hatalmas vigyor volt arcán, és annyira beleélte magát a mesélésbe. Az asztalra könyököltem fel, lágy mosollyal néztem csillogó szemeit. Annyira szép vágásuk van, nem tudok velük betelni. Nagyon nem is arra figyeltem, mit mond, hanem az arcát néztem áhítattal. 

- Mehetünk?- a kérdés viszont nem kapcsolódott egyik témához sem. Feleszmélve a bámulásomból konstatáltam, miszerint idő van, és menni kell. Az arca elvonta a figyelmemet a zajongó emberekről körülöttünk, de sikerült arról is elvonnia, amiről beszélt. 

- Igen.- bólintottam gyorsan, még mielőtt észreveszi figyelmetlenségemet. Az asztaltól felálltunk, a székeket betoltuk, a tányérokat, és villákat összepakoltuk. Hyunjun vitte vissza a pult mögött álló mosolygós nőnek. Kilépve a cukrászda melegéből a nyirkos, nedves utcára kicsit rossz kedvem lett. Visszakísért a buszmegállóba, ahova a busz is velünk egy időben futott be. Nem tudom, hogy ez most szerencse, vagy nem.

- Menj gyorsan, mielőtt nélküled megy el. - biccentett a buszra, amire a többi utas szállt még fel, így volt egy kis időnk. Pár perc, nem túl sok. 

- Rendben, vigyázz magadra.- mosolyogtam rá. Válaszul elmosolyodott, közelebb lépett hozzám, amire tüdőmben rekedt a levegő. 

- Te is.- nyomott egy puszit az arccsontomra. Zavaromban egy béna mosoly szökött arcomra, majd sietve szaladtam a buszhoz, pedig valójában ott volt közvetlenül mellettem.