Hyejin pov:

Reggel valamiért nehezen keltem az ébresztőre. Talán este túl sokáig tanultam a törit. A fele meg is maradt, csak a vége nem tiszta. A matek meg, úgy ahogy megy, de ha nem szükséges nem írnék belőle. Pár percig feküdtem az ágyban, s bámultam a plafont. Fejemet az ablak irányába fordítottam, ám nem láttam semmit a kinti városból. A redőny le volt húzva. Nagy sóhaj keretében szántam el magam a felkelésre.

Első lépésem a redőnyt felhúzni, az ablakot kinyitni. Minden reggelem így indul. Az egyenruhát kivettem a szekrényből, majd mentem a fürdőbe készülődni. Agyam automatikusan mondta az anyagot töriből, nehogy elfelejtsem, bár már kezdek belefáradni a folytonos ismételésbe. A fürdői készülődést hamar letudtam, utána mentem bepakolni mára. Tesivel kezdünk, a tesi cuccom pedig a suliban van, a szekrényemben. Ennyivel könnyebb a mai iskolatáska. Három vastag tankönyvet kellett magammal hurcolnom, mellé négy spirál füzetet.

A reggeli kapkodásban nem volt időm a telefonhoz nyúlni. Az időt is a fali óráról néztem le. Negyed nyolckor léptem ki a házból. A hideg levegő kellemesen hatott rám, viszont egy idő után már fáztam is. November eleje van, az idő teljesen lehűlt, de akadnak még olyan emberek, akik szoknyában, pólóban járkálnak. Ők azok az esetek, amikor rájuk néz az ember, és helyettük is megfagy. A busz fél nyolckor indult, a szokásos helyemet befoglaltam. Most volt időm elővenni a telefont, és átnézni az üzeneteimet.

Arcomra mosoly vándorolt, mikor megláttam Hyunjun üzenetét, illetve kérését. A tegnapi randit ma akarta bepótolni, és most nem fog szólni Kkoch-nak. Engem is megkért, hogy ne említsem neki. Eszembe se jutott, hogy annak a lánynak meséljem el. Ha már nála tartunk, ő is írt hajnali kettőkor. "Miből írunk töriből?" Szemeimet forgattam, s inkább kikapcsoltam a telefont. Nem tudom mit csinál hajnali kettőkor, de én alszok, nem értem miért akkor ír rám. Délután is kereshetett volna. Az más kérdés, hogy válaszolnék-e vagy nem.

A buszról leszálltam, s igyekeztem szedni a lábam az iskolába. Nem tetszenek a felhők a fejem fölött. Nincs nálam semmi, amivel védhetném fejemet a megázástól. Jobban belegondolva, nem is szoktam magamnál hordani semmi ilyesmit.

A jelzőlámpánál megálltam, akármennyire nem tetszett az egyhelyben toporzékolás. Nem jön semmi, egy árva lélek sincs az utcán, én pedig itt állok a piros lámpánál. Szinte mindennapos az ilyen velem. Egy perc múlva a lámpa zöldre váltott. Lábamat emeltem, majd a zebrára tettem le. Szemem sarkából vettem észre, hogy egy szürke Ford készül lekanyarodni abba az utcába, amelyikben én vagyok. Viszont, ha az lekanyarodik, akkor engem telibe eltalál. Reflexből futottam át a túloldalra, mielőtt a bokám a kocsi kereke alatt végzi. Gyilkos pillantással néztem az autó után, ami gumit csikorgatva hajtott el. Mérgesen emeltem fel a középső ujjam utána. Vad barmok.

Az iskolában kezemet fertőtlenítve mentem az osztályterembe kivenni a cuccomat a szekrényből. A teremben pár fiú volt bent, köztük Eric. Halkan köszöntem nekik, páran viszonozták gesztusomat. Eric pont nem, helyette ítélkező pillantásokkal mért végig. Arcomnak nem tudtam parancsolni, fintorral vettem szemügyre a fiút, én is. Tornazsákomat kivettem a szekrényből, táskámat ledobtam a padomhoz. A következő órám úgyis itt lesz, aztán mentem az öltözőkhöz.

Az öltözőben Hana már ott volt. Pont haját fésülte a tükröknél, mikor beléptem.

- Szia!- pakoltam le a padra tornazsákomat, majd a kabátot vettem le, s akasztottam fel a fogasra.

- Szia. - köszönt vissza nagy életkedvvel. Hasonló érzéseim vannak a nap iránt, bár Hyunjun feldobja egy kicsit. Főleg, ha Kkoch is csatlakozik. - Tanultál angolra?- jött ki a tükröktől. Lefagyva álltam előtte. Mosolya egyre nagyobb lett, ahogy látta arcom reakcióját a kérdésére. - Látom nem. - nevette el magát. - Ne aggódj, én se. Ma reggel jutott eszembe. - ült le a padra, közben táskájába csúsztatta a fésűt.

- Miből írunk?- ültem le én is a hirtelen sokk után. Teljesen megfeledkeztem az angolról. Annyi a szerencsém, hogy az pont jól megy, és tanulás nélkül megírok egy ötös dolgozatot. Viszont ennek ellenére is kihagyott a szívem egy ütemet.

- Present progressive. - felelte, bár így sem jött le melyik igeidőről van szó. Ha látok majd róla egy példát eszembe fog jutni, de így hallásról nem tudnám megmondani melyik az. - De neked úgyis mindig ötös. - legyintett. Magam elé bambultam el. Angol az egyetlen tantárgy, amiből kitűnő vagyok. Nem kéne lerontani. Tudom, hogy sikerülni fog, de azért bennem van a pánik, mi van, ha mégsem.

- Hát most nem biztos, mert azt se tudom miről van szó. - húztam el számat. Eddig akárhányszor mondtam azt az angolra, hogy nem tudom, mindig ötös lett. Egy alkalom volt, amikor beteg voltam, és mikor már jöhettem iskolába dogát írtunk, de senki nem szólt róla. Szavakból írtunk, ami hármasra sikeredett. Azóta felhoztam a jegyemet ötösre.

- Mindig ezt mondod. - rázta fejét, miszerint ő tudja, hogy most is sikerülni fog. Azt elhatároztam, hogy miután vége a tesinek angolt fogok tanulni. Legalábbis gyorsan bemagolom a szabályt, és pár szót. Volt olyan, hogy szavak tanulása nélkül ültem neki egy témazárónak. Tudtam a nagyját, de tele volt olyan szavakkal, amiket nem ismertem. A kezem is remegett miközben írtam a feladatokat.

- Sziasztok. - Kkoch lépett be az öltözőbe, itt romlott el a kedvem. Akkora ellenszenv keletkezett bennem, amit eddig még sose éreztem. Hana felpillantott a telefonjából, de gyorsan is visszanézett.

- Szia. - köszöntünk vissza még nagyobb életkedvvel. A lánynak az arca haragról árulkodott, amit nem tudtam hova tenni. Gyilkos szemekkel sétált mellém, és tette le táskáját a padra. Megkérdezzem tőle, mi a baj? Tényleg érdekel, lehet túl bunkó volt a sziánk, és most az a baja. Ha ez, úgyse fogja elmondani. De már akkor ilyen volt az arca, mikor belépett. Végül odafordultam felé, és én kezdeményeztem beszélgetést.

- Baj van?- kérdésemre rám nézett. Őszintén szólva, megijedtem tekintetétől. Barna szemei úgy szugerálták arcomat, mintha most ártottam volna neki a legjobban. Vagy a tegnapi nap a baja, hogy leráztam őket? Basszus, ő cseszte el a randimat, nehogy már ő legyen megsértve.

- Kik azok, akikkel tesizünk?- biccentett a másik öltöző felé, ahol évfolyamtársaink öltöztek. Kezei ökölbe szorultak, ahogy a falat figyelte, mintha átlátna rajta, és látná a bentlévőket.

- Tizenegy A, miért? Mit csináltak?- elképzelni nem tudom mit ártottak neki. Oké, ott is vannak olyan lányok, akik mindenbe bele tudnak kötni, nem csinált semmit az ember, de olyan szemekkel mérik végig, amitől leginkább meghalna. Arca feszülten meredt előre.

- Jövök bazdmeg itt a suli előtt, nekem jön az egyik, kiesett a telefonom a zsebemből, be is tört a kijelzője, és még neki áll pampogni, hogy oda kéne figyelnem hová lépek. Mondom, állítsál magadon, mert neked megyek.- ült le mellém, miután arrébb tolta táskáját. Késztetést éreztem, hogy arcába nevessek. Akármennyire is tetszett az ötlet, nem tettem. Nem leszek köcsög.

- Ők mindig is ilyenek voltak. Engedd el. - szólt közbe Hana, bár nem nézett fel telefonjából. Egyetértően bólogattam. Mondjuk nekem még nem volt balhém velük. Tudnak rendesek is lenni. Az egyik múltkor telibe talált labdával a mellkasamnál, és megkérdezte jól vagyok-e. Szóval nem mindig bunkók.

- Nekem ne bunkózzanak, mert oda megyek, és leverem mindegyiket. - fújta fel arcát, közben elővette tesi cuccát. Megnézném, ahogy egyedül kiáll három lánnyal, úgy, hogy az egyiknek a testsúlya Kkoch testsúlyának a kétszerese.

A tesi teremben Kkoch rá sem nézett a lányokra, akik folyton bámulták őt. A lány úgy tett, mintha nem tűnne fel, hogy figyelik őt. Fejét lehajtva kerülte a szemkontaktust. Igazán harcias taktika, meg kell hogy mondjam. Szinte éreztem, hogy ő ilyen. Aki csak magyaráz, de színre lépni már nem mer. Magamban jót mosolyogtam ezen, de nem tulajdonítottam neki különösebb figyelmet.

Szünetben a teremben ültem, fülhallgatóval fülemben, amin max hangerőn szólt a Chase Atlantic. Így próbáltam meg tompítani osztálytársaim hangját, ami hangosabb volt a fülhallgatómnál. A szabályt próbáltam bemagolni angolból. Értem miről van szó, és hogy mit kell csinálni, de elmagyarázni már nem tudom. Remélem nem is fognak rá megkérni a lányok, csak zagyvaságokat hordanék nekik össze, és még jobban összezavarnám őket. Általában én szoktam korrepetálni őket angolból kivéve azokat, akik kínait tanulnak.

Érzékeltem, hogy Kkoch leült mellém, mégsem figyeltem rá. Nekem most nincs rá időm, ötödik órában dogát írok úgy, hogy alig tudok valamit. Ez a maximalizmus megöl. Annyira kétségbeesetten tanulok mindent egyszerre, mintha bukásra állnék vagy öt tantárgyból, közben csak a matek olyan, hogy paráznom kéne.

Két kopogtatás a vállamon hívta fel figyelmemet a tanulásból. Felnézve kezdtem keresni az illetőt, akit jobb oldalamon találtam meg. Kkoch. Nem unja még a zaklatásomat? Kezd felbőszíteni. A zenét megállítottam a telefonon, fülemből kihúztam a fülhallgató egyik fülét. Ártatlan mosollyal néztem rá a lányra, de legszívesebben a széket rúgtam volna ki alóla. Nem értem miért viselkedek így vele, vagy miért érzek így, ha a közelembe van. Utálnám?

- Mi az?- az a kedves, aranyos, ártatlan mosoly egyre inkább kezdett átfordulni egy gyilkos mosollyá. Nem baj, érzékelje, hogy nem éppen a legalkalmasabb időpontban szeretne beszélgetni.

- Beszélgettem ma Hyunjun-nal. - mosolygott ő is. A mosoly fokozatosan hervadt le az arcomról egy egyenes vonalba. Bólogatni kezdtem, nem igazán tudtam, most mit kéne kezdenem ezzel az információval azon kívül, hogy a hatására a fejét simítanám a padba. - Bejössz neki. - nézett rajtam végig olyan nézéssel, mintha azt keresné, mi tetszett meg a fiúnak rajtam. Hát ezt együtt kell megkeresnünk, mert én sem tudom.

- Igen? - megjátszott meglepettség ült ki arcomra. Erre már akkor rájöttem, mikor randira hívott, de hálás vagyok neki, amiért szólt. Kérdésemre helyeselve bólogatni kezdett.

- Igen, azt mondta nagyon aranyos lány vagy. - a vonal, amit ajkai formáltak, inkább nézett rám gonoszan, mint örömmel teli. Biztos vagyok benne, hogy zavarja őt, hogy felkeltettem a fiú érdeklődését.

- Majd megismer. - vontam vállat. Lezártnak tekintettem ezt a beszélgetést, és ő sem fűzött hozzá több gondolatot. Ezt úgy vettem, visszadughatom a fülhallgatót, de mire megtettem volna becsöngettek. Nem hálás pillantást vetettem a mellettem ülő lányra, aki irodalom cuccait pakolta ki a padra. A fülhallgatót kihúztam a másik fülemből, illetve a telefonból is. A telefont teljes némításra tettem, utána kivittem arra azt asztalra, amire a tanár gyűjti a telefonokat az óra leforgása alatt.