Miután megmentették Percyt és Poszeidónt Nüx-től, a fiút Annabeth segítette oda Kheirónhoz, Zeuszhoz és Artemisz-hez.

– Emlékszem, mikor én voltam ilyen helyzetben – mondta Annabeth Percynek visszautalva a manhattani csatára két évvel azelőttre. – Akkor te aggódtál értem ennyire, mint most én érted.

– A különbség csak annyi, hogy én nem kaptam kést a hasamba – próbált viccelődni Percy. – Meg engem nem Nakamura intézett el.

– Elmész te a fenébe!

– Örülök, hogy felébredtél és jól vagy – nézett Annabeth szemébe Percy.

Ugyan csak pár napja tűnt el Percy, Annabeth úgy érezte, hogy több hónap is eltelt azóta. És most, hogy újra együtt van vele, sokkal jobban érezte magát. Végre teljes volt. Úgy érezte, hogy mostmár semmi rossz nem történhet velük.

– Találkoztam Polübótésszal – bökte ki Annabeth. – Téged akar.

– Hol van? – kérdezte Percy.

– Valahol odakint – vonta meg a vállát Annabeth.

– Akkor ott rohadjon meg! És igen, Athéné, ez neked is szól! – szólt oda Percy Annabeth anyjának. – Odaküldtél volna Nüx elé, hogy megöljön!

– De végül nem hagytam, nem? – kérdezte az istennő.

– Az is csak miattam volt – mondta Annabeth.

– És most mi lesz? – kérdezte Korra. – még mindig tart a harc és még mindig sokkal többen vannak, mint mi.

Ez a kérdés Annabeth fejében is megfordult. Fogalma sem volt, hogy mi legyen. Lehet, hogy Nüx halott, de még mindig vesztésre állnak. Valamit ki kellett találniuk.

Visszaértek a tanácskozó részhez, ahol Kheirón és Zeusz ült már csak. Artemisz meg nem tudni hova ment.

– Legyőztétek? – kérdezte Kheirón Percyt. Annabeth őszinte örömöt vélt felfedezni az arcán. Nem úgy Zeusznak.

– Nem rajtuk múlott – mondta Athéné.

Annabeth rájött, hogy Zeusz miért nem örül annak, hogy Percy túlélte: mert azt akarta, hogy meghaljon.

– Mindenesetre is... Örülünk, hogy még éltek... – mondta Zeusz keserédes hangon.

– De még nincs vége – mondta Kheirón. – Tudsz még harcolni, Percy?

– Hát... Már lassan meg tudok állni a saját lábamon, úgyhogy szerinzem hamarosan igen – válaszolta a fiú.

Annabeth nem örült, hogy Percy már megint harcolni akart. Azt akarta, hogy pihenjen és épüljön fel. Nem akarta, hogy valami baja legyen, főleg így, hogy végre újra együtt vannak.

– Hát ahogy látom, a harcra tovább már nincs szükség – mondta Korra és a csatatérre mutatott.

A szörnyek hatalmas serege egy pillanat alatt aranyló porrá vált és elfújta őket a szél.

Annabeth megkönnyebbült, amikor ezt látta. Örült, hogy a harcnak végre vége van.

De ez az öröm hamar rémületté vált, amikor meglátta, hogy a sajátjaik közül is minden második ember aranyló porrá válik.

Eszébe jutott az álma, amiben látta, ahogy Percy a karjai közt válik ugyanígy porrá. Szorosabban kezdte el fogni, hogy soha többé el ne engedje.

– Mi történik? – kérdezte Percy. – EZ MI A FRANC?!

Percy hangja rémült volt. Annabeth még sosem hallotta ilyennek Percyt. Érezte, hogy a fiú gyorsabban kezdte venni a levegőt és hogy a szíve is majd kiugrik a helyéről.

Annabeth pontosan ugyanezt érezte.

Látták, ahogy Kara, Leo, Hylla, Thália és még sokan mások egyszerűen megszűnnek létezni.

– S...srácok... – kezdte Korra.

Annabeth az avatárra nézett. A keze kezdett először porrá válni, majd az egész teste eltűnt.

Annabeth-et megrázta, hogy Korra is elporladt. Már kezdte megkedvelni a lányt, erre eltűnik. De a legrosszabb az egészben még csak most jött.

Annabeth úgy érezte, mintha Percy elengedte volna a derekát. Aztán mikor odanézett a fiú keze helyére, meglátta, hogy a fiú sem jár másképp, mint Korra vagy Thália. Annabeth ettől egyre szorosabban tartotta a fiút, hogy ne menjen el tőle, pedig tudta, hogy ennek semmi értelme. De azért megpróbálta.

Szeméből könny csordult ki.

Percy ránézett Annabeth-re. A fiú szemei szeretetet, bizalmat, örömöt és szomorúságot sugároztak. Szeretetet és bizalmat Annabeth iránt, örömöt, hogy újra együtt lehettek és szomorúságot, hogy ismét el kell válniuk, talán örökre.

Annabeth-nek összeszorult a szíve. Akármennyire is nem akarta, végül az történt, ami az álmában: Percy eltűnik, elporlad. De nem akarta, hogy ez legyen. Nem akarta, hogy így menjen el.

– Szeretlek – csókolta meg Percy Annabeth-t, majd végleg eltűnt a karjai közül.

Annabeth sírva rogyott a földre. Elvesztette az embert, akit a világon a legjobban szeretett. A karjaiban tartotta. Mégis elvesztette.

Ajkai remegtek, könnyei pedig patakban folytak le az arcán. Mondani akart valamit. Valamit Percynek. El akarta neki mondani, hogy mennyire szereti. De már nem tudta. És csak egyetlen szó jött ki a száján:

– Percy...

~FOLYTATJUK~