Astrid nem tudta mitévő legyen. Kétségbeesett volt. Nem tudta, hogy mi történt, csak annyit, hogy történt valami, és a barátai, Hablattyal és Viharbogárral együtt hirtelen semmivé lettek. Egyedül Fogatlan maradt vele. Egyedül ő nem tűnt el rajta kívül.

Tennie kellett valamit. De még megmozdulni sem tudott. Egyfolytában Hablatyot látta maga előtt, ahogy elporlad.

Fogatlan lerakta a lány lábára a fejét, és nagy szemeivel Astrid tekintetét fürkészte. Ő sem értette, hogy mi történt, csak annyit tudott, hogy Hablaty, a legjobb barátja nincs már itt.

Astrid Fogatlan hatalmas, szomorú szemeibe nézett és megfogalmazódott benne a gondolat, hogy Hablaty, Viharbogár és a barátai talán élnek. Mondjuk ez csak egy hiú remény volt. De attól még nem alaptalan.

Astrid egyszercsak egy fémes hangra lett figyelmes, mely felettük hallatszott, majd közelebb jött és végül egy fémsárkány szállt le mellettük. Lovasa egy fekete, fonott hajú lány volt, páncélban.

– Itt is megtörtént? – kérdezte halkan Hanga.

– Hogy érted, hogy itt is? – kérdezte Astrid, miközben megtörölte a szemét.

– Az egész szigetvilágon végig söpört ez a valami – mondta Hanga. – A törzsem, az Ádázok többsége és a Számkivetettek egy része eltűnt, Hibbant pedig szintén megszenvedte. Pléhpofa is eltűnt.

Astrid nem akarta elhinni, mi folyik. Az emberek csak úgy eltűnnek, jópár sárkánnyal együtt. Astrid csak arra tudott gondolni, hogy az istenek vannak ebben benne, hogy miattuk történik ez. Viszont ha így van, akkor miért tették ezt?

Astrid nem tudott semmit téve ülni és sírni. Ő nem az a fajta volt, habár nagyon megviselte a barátja és Viharbogár eltűnése.

Megtörölte a szemét és felállt. Valamit tennie kellett. Valahogy csak vissza lehet csinálni. Valahogy csak vissza lehet hozni a többieket. És Astrid meg fogja keresni a módját.

Astrid felült Fogatlan hátára. A sárkány egyből érezte, hogy a lány vissza akarja hozni Hablatyot, és ettől ő is izgatott lett.

– Hova mész? – kérdezte Hanga.

– Megkeresem a módját, hogy visszahozzam Hablatyot és Viharbogarat – válaszolta Astrid.

– Azt sem tudjuk mi történt! – ellenkezett Hanga, pedig legbelül ő is a lánnyal akart menni.

Astrid kisírt szemekkel nézett Hangára, amitől neki is könnyek szöktek a szemébe. Eszébe jutott, hogy a bátyja, Dagur hogy tűnt el. Nem akarta annyiban hagyni a dolgot. Vissza akarta hozni.

A lány habozott, de végül annyit mondott:

– Veled megyek.... – Hirtelen megakadt és gondolkodni kezdett. – De hova? Azt sem tudjuk merre...

Fogatlan és Hanga sárkánya, Szélpenge hirtelen felkapták a fejüket. Pupillájuk összeszűkült, és ugrálni kezdtek. Olyan volt, mintha megőrültek volna. Astrid sosem látott még ilyet, és úgy tűnt, hogy Hanga sem.

A két sárkány feldobta a lányokat a hátukra és felrepültek. Persze fogatlan csak Astrid segítségével. Majd a két sárkány az egyik irányba szélsebesen elkezdett repülni.

Percekkel később egy szigetet láttak meg a levegőből, amin egy hatalmas sárkány-csontváz hevert. Astrid felismerte a szigetet.

– Vanaheim? – kérdezte Fogatlant. – Miért hoztál Vanaheim-be?

– Vanaheim? – nézett Hanga Astrid-ra. – A vánok földjén vagyunk?

– Nem – válaszolta Astrid. – Ez a sárkányok végső nyughelye. Ezt is Vanaheim-nek hívják. De miért hoztak.... – Astrid szava elakadt és könnyes szemmel nézett Fogatlanra. Nem akarta őt is elveszteni, ahogy Viharbogarat és Hablatyot elvesztette. – Ugye nem?

Fogatlan és Szélpenge a sárkány-csontváz szájánál szállt le, aztán mikor Astrid és Hanga leszállt a hátukról, mindketten a száj felé indultak.

Astrid és Hanga követte őket.

A csontváz szájában nagyon sötét volt. Egyedül Fogatlan és Szélpenge adott egy kis fényt, ezt követte Hanga és Astrid. Legalábbis amíg a két sárkány meg nem állt egy fal—vagy csont—előtt.

Tüzelni kezdtek a falra, ami nem bírta sokáig és berobbant.

A fal másik oldalán egy hatalmas terem volt, a közepén egy világító fával és egy olyan szerkezettel, amilyet sem Astrid, sem Hanga nem látott még soha.

Astrid megnézte a szerkezetet.

Egy hatalmas kör volt, amin egy fa rajza volt látható aminek nyolc ága vége és a fa közepe világított.

– Ez az Yggdrasil – mondta hirtelen Hanga, aki a világító fát vizsgálta meg közelebbről.

– Akkor ez a kilenc világító pötty a kilenc világ – tette hozzá Astrid.

Fogatlan Astrid-ra nézett. Már szokásos méretű volt a pupillája. A sárkány aranyosan nézett rá, Astrid pedig rájött, hogy nem azért jött ide a két sárkány, hogy meghaljon, hanem őket hozták erre a helyre.

– Astrid – szólította Hanga. – Szerintem ez a Bifröszt.