Chào các bạn! Vì nhiều lý do từ nay Truyen2U chính thức đổi tên là Truyen247.Pro. Mong các bạn tiếp tục ủng hộ truy cập tên miền mới này nhé! Mãi yêu... ♥

21. Tony

Egyszerre támadtak Thanos-ra: Tony felülről, Percy és Thor pedig a földről, de a titán mindhárom támadást könnyedén blokkolta. Még úgy is, hogy Percy két karddal támadt.

Thanos mellkason rúgta Percyt, aki pedig egészen a roncsokig csúszott vissza. Aztán a titán megfogta Thor bárdjának a nyelét, miközben az isten támadt, majd egyet fordulva elhajította, ezzel letarolva Tony-t is a lábáról.

Tony felpattant és pancélja hátulról egy kis energia elnyelőt képzett.

– Thor! – szólt az istennek Tony, aki pedig erre villámot szórt a szerkezet közepébe, Tony pedig a kezéből felerősítve lőtte rá ezt Thanosra.

A titán a kardját forgatni kezdte, ami kivédte a lézert, bal kezét, amin a kesztyű volt, ökölbe szorította. Ekkor a Valóság Kő elkezdett világítani, majd Thanos a földbe vert egyet ököllel, amitől egy hullámszerű valami indult meg Tony felé.

Thor könnyedén átrepült a hullám fölött, és Thanos elé szállt le, majd rögtön támadt is. Gyorsan forgatta a Vihartörőt, annyira, hogy ki is verte Thanos kezéből a kardját. Azonban Thor egyik támadását végül a Tér Kővel állította meg, ami után jobb kezével bevert egy akkorát az istennek, hogy a kezéből kiesett a Vihartörő, majd Thanos egy sziklához hajította, majd amíg az isten a földön volt, mégegyszer fejbe rúgta.

Percy ekkor hátulról támadt Thanos-ra, hogy megmentse Thor-t, Tony pedig segített neki.

Percy két karddal, próbálta eltalálni Thanos-t, de a titán egyszercsak elkapta az Árapály pengéjét, és egyszerűen kettétörte, és a kezében maradt darabot Percy lábába szúrta, majd halántékon vágta a srácot, felemelte és Tony-nak hajította.

Thor felemelte a kezét, míg a földön volt, hogy odahívja magához a Vihartörőt. De sajnos Thanos észrevette a mozzanatot és elkapta a bárdot, mielőtt még Thor-hoz ért volna, majd az isten mellkasába próbálta nyomni, ahogy ő tette vele Vakandában.

Percy eddigre már felkelt, és ugyan sántított, meg folyt a vér a lábából, még folytatta a harcot. Ahogy Tony is.

Mindketten távol voltak Thanos-tól, hogy még időben leszedjék Thor-ról, úgyhogy Percy így, távolról suhintott egyet a levegőbe a Káoszkarddal, és egy lila csóva jött ki belőle, ami eltalálta Thanos hátát. Ettől a titán hatalmasat bukfencezett a földön.

Percy átvette jobb kézbe a Káoszkardot, bal karján pedig megjelenítette a Káoszpajzsot.

Tony eddig azt sem tudta, hogy a pajzs a srácnál van. Azt hitte, hogy még mindig Kara és Jason vigyáz rá. De úgy tűnik, hogy odaadták neki.

Még Thanos fel sem kelt a földről, amikor Percy és Tony ismét támadt. Percy a Káoszkarddal lecsapott Thanos fejére, amikor még a földön hevert, de a titán kitért a támadás elől, gyorsan felkelt, majd jobb kezével meg akarta ütni Percyt, de az kivédte az ütést a Káoszpajzzsal. Erre Tony ruhája a páncél bal kezéből készített egy kalapácsot amivel Thanos térdhajlatát csapta el, amitől a titán letérdelt, majd Percy fejbe vágta a Káoszpajzzsal, Tony pedig a kalapácsával. De ez csak arra volt elég, hogy a sisakja széttörjön.

Thanos bal öklével, amin a kesztyű volt, térdkalácson verte Percyt, közben másik kezével elkapta Tony kalapácsát, és Percynek csapta, majd úgy hajította el Tony-t, mint egy rongybabát.

Mindhárman földön maradtak. Nem bírtak el Thanos-szal, még úgysem, hogy van náluk egy Végtelen Kő. Pedig ezúttal Thanos nem nagyon használta a Végtelen Köveket.

A titán az elejtett hardjához sétált, majd felvette. Aztán a trióhoz fordult.

– A hódításaim és gyilkolásaim sok-sok éve alatt sosem volt személyes ügy – mondta Thanos. Percy eddigre feltápászkodott, de Tony és Thor még a földön volt. – De most.... Meglátjátok fogok tenni az idegesítő, makacs kis univerzumaitokkal. És élvezni fogom.

Tony is felkelt, ahogy Thor is.

Ismét rá akartak rontani Thanos-ra, de ezúttal hirtelen egy kis átjáró jelent meg mögülük, és emberek sétáltak ki belőle. Köztük volt Peter Parker is.

Amikor Tony meglátta a srácot, könnybe lábadtak a szemei. Nem akarta elhinni. Él. És a kezében volt valami kicsi, aranyló tárgy.

Tony-t kérdések gyötörték, de most nem tudott velük foglalkozni. Most Thanos-szal kellett.

– Percy! – egy szöke, szemüveges srác repült a fiúhoz és Tony-hoz. – Hol van Piper?

– Nem tudom – válaszolta Percy.

A srác Thanos-ra nézett.

– Ő az? – kérdezte.

Percy bólintott.

– Nemsokára csak hulla lesz! – mondta Percy, majd a földből vizet idézett elő.

A víz Percy lábánál örvényszerűen elkezdett körözni, majd kevéssel magasabbra emelte Percyt. A srác Thanos felé száguldott, a Káoszkardban pedig felvilágított a Hatalom Kő. Percy fölött a szőke srác repült, egy arany karddal a kezében.

Tony és Thor is ismételten megtámadta Thanos-t.

Legelőször Percy ért a titánhoz, aki már felkészülten várta a támadást.

Thanos kardja és a Káoszkard, a Kő erejével felerősítve összecsapódott, majd Percy meg nem várva Thanos támadását, megparancsolta a lába alatt levő víznek, hogy fogja le Thanos bal kezét, ne tudja használni a köveket. Aztán a Percy felett levő srác kardja szikrázni kezdett, majd egy villám csapott belőle Thanos-ba, amitől a titán a földre került. Majd Thor és Tony, amíg Percy a vízzel tartotta Thanos-t, megpróbálta leszedni a titánról a Végtelen Kesztyűt. De nem sikerült, mert Thanos kitört a víz szorításából. És eltaszította magától mindhármukat.

Tony azt sem értette, hogy egy villámcsapást hogy élhetett túl a titán. Ebből mégjobban látszott, hogy mekkora ereje volt.

Amint Thanos felállt, sziklák és nyilak kezdtek záporozni felé, egy kis tűzzel megtoldva. Ezek több embertől jöttek. A nyilakat két lány, egy fekete, punk hajú és egy fekete, hosszú, fonott hajú lány lövöldözte; a sziklákat egy srác és egy fekete, hosszú hajú lány küldte Thanosra; a tüzet pedig egy alacsony, barna hajú srác. Tony egyiküket sem ismerte, de örült, hogy segítenek.

Miközben Thanos védte magát, Thor is megtámadta közelről. A Vihartörő szikrázott a kezében. De bármennyire is próbálkozott, nem tudta eltalálni a titánt, mert a kardjával védekezett. Azonban az egyik szikla eltalálta a mellkasát. De a páncéljának semmi baja sem lett.

Ekkor jött az, hogy Thanos megragadta Thor-t, közelebb húzta magához, majd akkorát fejelt bele, hogy az isten elájult. Aztán elütötte maga mellől, végül pedig a kardját a támadók felé hajította. És eltalálta vele a földdobáló lányt.

De ami ez után következett, még Tony sem gondolta volna: Percy elvesztette az önuralmát.

Percy alól eltűnt a víz. A srác Thanos-t nézte gyűlölettel a tekintetében. Ijesztő volt a tekintete. És sötét.

Percy felemelte mindkét kezét. Ekkor Thanos-szal történt valami. Hirtelen térdre rogyott látszott rajta, hogy fáj neki valami.

– Percy... – szólalt meg a szőke srác.

De Percy nem figyelt rá. Kezei mintha görcsben lettek volna. De nem foglalkozott vele.

Thanos szenvedett. Aztán mikor Percy mégjobban felemelte a kezeit, akkor a titán is felemelkedett a levegőbe. Kezei hátrahajlottak, ahogy törzse is. Rettenetes látványt nyújtott.

– Percy! – szólt rá mégegyszer a szőke hajú srác, de Percy ezúttal sem figyelt rá. Csak csinálta tovább, amit csinált. Úgyhogy a szőkének súlyosabb eszközökhöz kellett folyamodnia.

A srác bevert egyet Percynek, de még mindig nem történt semmi. Legalábbis Thanos-szal. Azonban Percy körül egy tornádó keletkezett, majd szétrobbant. A szőke srác és a többiek, akik megpróbálták leállítani Percyt, mind a földön végezték.

De aztán megszólalt Annabeth is Percy mögül.

– Percy.... – Hangja rémültnek hatott. Ahogy a lány kinézete is. És ez már hatott Percyre. Thanos visszaesett a földre. És a fájdalomtól nehezen ugyan, de ismét felállt.

Ő is feldühödött. Ökölbe szorította a kesztyűs kezét, amitől mind az öt kő felvilágított, és a földbe vert egyet. Ettől egy földhullám indult el minden irányba, amit még a földdobáló srác sem tudott megállítani. Tony felszállt a levegőbe, hogy elkerülje a hullámot, de a többiek nem jártak sikerrel a kikerülésében.

Thanos egy szempillantás alatt Percy fölött termedt, és fejbe verte, amitől Percy elájult. Aztán felvette a kezéből a Káoszkardot.

Tony tudta, hogy a követ akarja kivenni belőle. És ezt meg kellett akadályoznia.

Tony Thanos-hoz repült és megpróbálta elvenni tőle a Káoszkardot, de Thanos ismét földre küldte.

Kivette a Káoszkardból a Hatalom Követ, majd belehelyezte a Végtelen Kesztyűbe.

Tony tudta, hogy egyetlen esélyük maradt. Egyetlen esély, hogy legyőzzék Thanos-t. És nem szabad haboznia.

Felkelt a földről és rögtön a kesztyűre ugrott.

Ezt a páncélt direkt erre a célra tervezte. Mert tudta, hogy egyszer eljön ez a pillanat. Nem akarta, hogy eljöjjön, de tudta, hogy el fog.

Thanos ismét fejbe vágta Tony-t, amitől a férfi pár méterrel arrébb gurult.

Thanos tudta, hogy itt a vége. Nyert. Megint.

Visszahúzta a kezére a kesztyűt és Tony-ra nézett, hogy megmutassa neki, hogy ismét vesztett.

– Én vagyok – mondta Thanos – a végzetetek!

Thanos összecsettintette az ujjait, de semmi sem történt. Nem értette mi van, miért nem működik a kesztyű. Megfordította, és nem találta benne a Végtelen Köveket.

Thanos Tony-ra nézett, aki pedig már feltérdelt a földön. A Végtelen Kövek a jobb kezén voltak a páncéljának.

Tony tudta, hogy ezúttal nem csak magára kell gondolnia. Ezúttal megmenthet mindenkit. Ezúttal ő nyert.

– És én..... – Tony habozott. Félt. Rettegett, hogy mi következik. – ....Vagyok.... Vasember!

Tony csettintett. És ekkor hirtelen minden elsötétült előtte.

Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro