Judith szemszöge:

Hatalmas kő esett le a szívemről mikor a süveg kiejtette azt a szót amit akkor a leginkább hallani akartam: Griffendél. Újdonsült háztársaim hangos éljenzéssel fogadtak miközbe én remegő lábakkal mentem oda annak a ház asztalához ahol a legjobban ülni szerettem volna. Legszívesebben sikítottam és ugráltam volna örömömben de igyekeztem vissza fogni magam, bár még így is biztos vagyok benne, hogy úgy mosolyogtam mint a tejbetök. 

Meglepő módon a sok gratuláció gyűrűjében sikerült Harry-ékhez keverednem akiktől szintén dicséreteket és jókívánságokat kaptam. De nem örömködhettünk sokáig mert McGalagony már el is kezdte az elsősök neveit felolvasni, azok pedig eggyenként a süveghez léptek és beosztották a külöböző házakba.  Amikor viszont Dennis Creevey nevét hallottam sokat sejtően mosolyodtam el mert tudtam, hogy vele fog bővülni a Colin által elkezdett Harry Potter rajongói tábor. 

Ezt az is tetézte, hogy Harry egy fájdalmas pillantást vetett a süveg irányába. Közben észre vettem, hogy pont ekkor osont be az oldalbejáraton Hagrid és leült a neki kiszabott helyre. Végre jobban szemügyre vehettem, de nem találtam semmi olyan jellemzőt amit ne említett vagy mutatott volna meg a könyv és a film közönségének, így én sem tudtam egyebet mondani minthogy pont olyan volt amilyennek elképzeltem. Vidáman oda intett felénk, mármint Harryék felé de én is megengedtem magamnak egy bizonytalan mosolyt az irányába üdvözlés képpen. Szórakozottan végig néztem a tanári asztalon és balszerencsémre megint csak egy sötét szempárral találkoztam.

– Ezt nem hiszem el, miért vonzom a tekintetét? Vagy tán az a terve, hogy egész este engem fog sasolni? – átkoztam magam mikor zavartan lekaptam a tekintetét róla.

– Belehúzhatnának egy kicsit – morogta Ron.

– A hasadon kívül tudsz másra is gondolni? – bökte meg Hermione rosszallóan.

– Ez így van Ron, lehetnél türelmesebb is – értettem egyet a lánnyal, de azt én sem tagadhattam hogy majd' éhen halok.

Közben észre sem vettem hogy elfogytak az elsősök, és Dumbledore felemelkedett a székéből. Mintha tudta volna, hogy a Griffendél asztalánál felmerültek erős gyomor problémák, így szólt:

– Csupán két szót szeretnék szólni az egybegyültekhez – mondta ünnepélyesen. – Jó étvágyat!

És végszóra megtelt az asztal mindenféle finomsággal.

– Azt a mindenit!  – tátottam el a számat. Már a filmben is klasszul nézett ki a roskadásig megpakolt asztal, de még ennek a tudatában is képes voltam elámulni amikor élőben megláttam. Volt ott csirkecomb, krumpli, rízs, saláták, zöldségek és...

- Moment mal!* Ez rántott hús? – kérdeztem elhűlve.

– Mi, mi? – fordult felém a már említett étel hallatán érdeklődve Ron. Én pedig a tőlem pár centire álló hatalmas tányérra mutattam amiben ott tornyosult a tömérdek rántott hús.

– Ilyesmit még nem volt eddig – jegyezte meg meglepődve Hermione.

– Pedig ez az egyik kedvenc kajám! – kiáltottam fel megörülve egy ismerős étel látványán, és rögtön vettem belőle három szeletet. – Ez egy magyar specialitás és kiskorom óta nagyon szeretem – magyaráztam lelkesen. – Ti is kóstoljátok meg, nagyon finom! - bíztattam a körülötem ülőket is de közben a tekintetemmel Dumbledorét kerestem, akiét hamar meg is találtam, mivel egyenesen engem figyelt. Vetettem rá egy kérdő pillantást, ezzel igyekezve a rántott húsra célozni amit azt hiszem megértett mert sokat sejtően elmosolyodott. Ezt én úgy értelmeztem, hogy külön nekem csinálta ezt a kis meglepetést. 

–De vajon miért? – gondoltam teljesen elvesztve a fonalat. Bár nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy a Drumstrangos és a Beauxbatons diákoknak is külön készítettek számukra hazai ételeket, hogy ezzel is jobban érezzék magukat a Roxfortban. De egyrészt, én nem egy másik suliból jöttem, másrészt pedig miattam igazán nem kellett volna ilyen különlegességeket csinálni. Így végülis küldtem Dumbledore felé egy tiszteletteljes, de hálás pillantást.

– Ez nagyon finom! – riasztott fel a gondolataimból Ron lelkes szavai miközben egy rántott húst majszolt. – Hogy csinálják? – kérdezte érdeklődve.

– Ó egyszerű. A húst lisztbe hempergeted, utána tojásba és zsemle morzsába. A végén pedig kisütöt forró olajban – hadartam el a receptjét vállat vonva.

– Na feljegyezted Ronnie? – kérdezte Fred pár méterrel arrébbról viccesen.

– Ha bele gondolok, megkérhetnénk anyát is, hogy csináljon ilyet karácsonyra – jegyezte meg az öccse oda sem figyelve bátyja gúnyolódására.

– Nálunk ez alap, legyen bármilyen ünnep is – nevettem fel Ron elmélkedésén, majd kedvtelve végig néztem a körülöttem ülőkön, mikor megakadt a szemem két egyformán vörös hajkoronán.

– Fred vagyok, ő pedig az ikertesóm, George – mutatkozott be ezelőbbi, mikor észrevette hogy feléjük nézek.

– Ronnie bátyjai – ette hozzá az ikre vigyorogva mire Ron halkan felmordult.

- Örvendek - fogtam mindkettőjükkel kezet, ami nem volt egy egyszerű mutatvány, hisz két hellyel odébb ültek.

- Na és mi a véleményed a Roxfortról? - kezdte Fred

- Valld be, ennél klasszab suli nem létezik a világon - folytatta George.

- Akkor bevallom - adtam be a derekam nevetve. Ezután beszélgetni kezdtem a körülöttem ülő Griffendélesekkel, és megismertem pár harmadikas és ötödikes lányt, akik hatalmas érdeklődést mutattak a német nyelvtudásom és az osztrák (állítólagos) iskolám iránt. Ígyhát meséltem nekik pár hirtelenjében kitalált dolgot a nemlétező iskolámról, leginkább a régi magyar sulimat véve példának. Közben félfüllel hallgattam ahogy az arany trió a nemrég semmiből előbukkant Félig Fejnélküli Nickkel kezdenek el beszélgetni és még azt is kihallottam amint Hermione tudomására jut, hogy házimanók készítik a sok ennivalót amit a diákok és tanárok elfogyasztanak ezzel éhezésre ítélve magát. Ron próbálta evésre bírni de egy idő után már én sem hagyhattam szó nélkül a dolgot és váratlanul felé fordultam.

- Nézd Hermione, én megértem a te állás pontodat, de Ronnak igaza van abban, hogy éhenhalással nem segítesz rajtuk. Első látásra nagyon okos és értelmes lánynak tűnsz, ez pedig nem a legértelmesebb megoldás. Légy kreatív és gondolj ki valamit a dolog érdekében.- mondtam neki teljesen komoly arcal. Hermione akinek az arca eddig a tanári asztalnál ülő McGalagony professzor szigorú ábrázatához hasonló volt, most enyhe meglepődéssel hallgatta végig a mondandómat. Aztán látszott rajta, hogy az előbbivel gondolkodóba ejtettem.

- Talán igazad van Judith.- szólalt meg végül töprengve.- Nem tudom miért, de mióta itt vagy, úgy érzem mintha már régen ismernél minket és mi is téged.- folytatta amivel igazán meglepett. De nem csak engem hanem még Ron és Harry is megdöbbenve fordult felénk.

- Végülis... igaza van.- jegyezte meg Harry némi gondolkodás után amihez Ron szaporán bólogatott. 

- Nos ez...hogyis mondjam... kedves tőletek.- keresgéltem a szavakat zavartan. Meg kell, hogy mondjam tervben volt, hogy Harryékkel baráti ismeretséget alakítok ki, de ilyen fogadtatásra egyátalán nem számítottam.

- Ha úgy vesszük engem is ez a fajta érzés fogott el mióta itt vagyok... de nem gondoltam, hogy már most sikerül barátokat szereznem.- mondtam bátortalanul elmosolyodva amit a trió viszonzott. Ígyhát csodával határos módon Hermione hallgatva szavamra még az utolsó húsz percben rekord sebességgel belapátolta a vacsorát. 

- Ezt hogy csináltad?- kérdezte Ron a fülembe súgva.

- Mit?- kérdeztem vissza.

- Hát Hermionét... elvarázsoltad?

- Csak jobb belátásra bírtam.- válaszoltam könnyedén.

- Ezesetben azt hiszem ha majd Hermionét megakarjuk győzni valamiről nem árt ha te is ott leszel a jó cél érdekben.

- Ez nem fog segíteni. Ha egyszer valamiben igaza van, akkor aligha lehetne meggyőzni az ellenkezőjéről.- mondtam megrázva a fejemet. Ezzel nem tudott vitatkozni úgyhogy végülis vissza fordította a figyelmét az evésre. Röviddel ezután a desszertet is felszolgálták. Épphogy megettem a második csokis torta szeletemet amikor hirtelen minden eltűnt és az igazgató ismét beszédre emelkedik.

 - Nohát!- kezdte.-Most, hogy gyomrunkba vándoroltak az asztal ajándékai, bátorkodom ismét a tisztelt társaság figyelmét kérni...- innentől már nem figyeltem oda mert tudtam, hogy csak a szokásos dolgokat mondja el, meg a Trimágus Tusát és hogy más iskolák diákjait fogjuk vendégül látni ebben az évben, stb. Bár nem figyeltem azt én is hallottam, hogy sokan felhördültek a kviddics bajnokság elmaradásának hallatán. És csak azért kényszerítettem magam, hogy oda figyeljek mert Hermione oldalba bökött, és mivel nem akartam kitünni a sorból azzal, hogy nem figyelek oda így kicsit nyűgös arckifejezésel de az igazgató felé fordítottam a figyelmemet. De így sem szeretném túl hosszan elismételni amit már úgyis hallottunk/ olvastunk a jó Dumbledore professzortól így inkább azzal folytatnám amikoris az igazgató végre elmondta volna a hatalmas újságot.

-... Nagy örömömre szolgál, hogy bejelenthetem: az idén a Roxfortban...- ekkor egy villám cikázott át az elvarázsolt mennyezeten majd rögtön a hangos dörgés is felhangzott, s igaz hirtelen nem a nagyterem bejárata felé irányult a figyelmem, rögtön arra rántottam a fejem  amikor kicsapódott az. És ekkor... az ajtóban ott állt az az ember akitől ebben az évben a legjobban tartottam és aki miatt apám elsőre nem akaródzott elengedni a Roxfortba. Őszes, kócos haja az ég felé meredt ahogy a szél belekapott, az arca gyakorlatilag nem is arc hanem sebek, zúzódások és varrások tömkelege volt, az orrábó csak a fele, a bal szeme pedig kigúvadt égszinkéken pörgött ahogy a termet vizslatta, kezében elmaradhatatlan görbe botjával. Másnéven Alastor Rémszem Mordon. Az ál. Abban a pillanatban amint megláttam lerántottam a tekintetem róla és inkább a mennyezetre pillantottam amin egy újjabb villám hasított át. Az újonnan jött jövendőbeli professzor ekkor felemelte a pálcáját és vagy noverbálisan varázsolt vagy csak nem hallottam a varázsigét a villámot övető dörgéstől (inkább az utóbbinak tippeltem be) hirtelen a pálcájából kitört egy fénycsóva és a mennyezetről eltüntek a felhők és végre megpillanthattam rajta a csillagokat. Mordon végig ment a padok között és kék szeme ide-oda ugrált eggyik diákról a másikra. Én igyekeztem lejjebb süllyedni a padon ami végülis nem volt nehéz hisz minden diák azt leste ki lehet az aki ilyenkor ront be a nagyterembe. A tanári asztalhoz érve váltott pár szót Dumbledore-ral majd elfoglalta a sötét varázslatok kivédése oktató helyét. Pár másodpercig még mindtenki feszülten méregette majd Dumdledore lassacskán megszólalt.

- Bemutatotm iskolánk új sötét varázslatok kivédése tanárát. Mordon professzort.- a teremben senki sem tapsolt az új professzor bemutatására így amilyen gyorsan csak tudta az igazgató folytatta.   

- Tehát ahogy mondtam, iskolánk az elkövetkező hónapokban igen érdekes esemény színhelye lesz. Egy olyan eseményé, amelyre több mint egy évszázada került sor utoljára. Nagy örömmel tudatom veletek, hogy a Roxfortban idén megrendezzük a  Trimágus Tusát.- na erre egy csapásra megváltozott a hangulat a diákok között. Mindenki egyszerre kezdett el beszélni és izgatottan kiáltozgatni.

- A Trimágus Tusáról,- kezdett bele újra az igazgató mosolyogva.- gyanítom, hogy akadnak köztetek, akik nem tudják mi ennek a viadalnak a lényege. Akik viszont tudják, azok kérem bocsássanak meg a most következő rövid magyarázatért, s addig irányítsák méltóbb tárgyra a figyelmüket.- mondta és bár nem nézett felém tudtam, hogy ezt Dumbledore külön nekem címezte. Így megfogadva a tanácsát inkább a ruhámat kezdtem fixszírozni. Erről eszembe jutott, hogy minden bizonnyal Griffendél klubbhelyiségében, azon belül is a szobámban bőröndömön várakozhat az én talárom a Griffendél piros színeiben, mellette egy kitűzővel. Alig vártam, hogy végre megpillanthassam és holnap reményeim szerint fel vehessem. Erről eszembe jutott a kérdés vajon kivel fogok egy szobában lakni.

Írói szemszög:

Miközben Judith ezen morfondírozott észre sem vette, hogy a professzor idő közben befejezte a mondandóját és a teremben ismét izgatott sugdolózások és beszédhangok kaptak szárnyra. Csak akkor eszmélt fel mikor körülötte többen is azt kezdték hangoztatni, hogy beneveznek a tusára. 

- Neked mi a véleményed Judith?- lökte oldalba Ron csillogó szemekkel és olyan arcot vágva mintha máris megnyerte volna a versenyt és az ezer galleont.

- Hát nem vagyok oda az ötletért. Ha ebben már voltak akik meghaltak akkor nem lehet túl kellemes.- válaszolt a lány kissé tartózkodóan hisz a jövő tudatában nem lett volna innyére sárkányokkal, sellőkkel és labirintussal küzdeni.

- Én be nevezek.- mondta Fred teljesen lázban égve.

- Szerintem ez nem lenne valami jó ötlet...- kezdte Judith óvatosan de nem tudta befejezni mert Dumbledore helyette is megadta a magyarázatot.

- Bár tudom valamennyien égtek a vágytól, hogy megszerezhessétek a Roxfortnak a Trimágus Kupát, a nevezésre nem mindenkinek lesz lehetősge. Csak a nagykorú, vagyis a tizenhetedik életévüket betöltött diákok kerülhetnek a jelöltek közé.- Judith helyeslően bólintott a kijelentés hallatán míg sokan ellentétben vele botránkozva felkiáltottak. Innentől ismét csak a belemerült a saját gondolataiba mert személyes véleménye szerint "a többi úgyis csak rizsa lesz" és ez igaz is volt az ő esetében. Mikor aztán elhangzott a professzortól az oszolj parancs eggyenként álltak fel a diákok, és indultak el a klubbhelyiségük felé. Így Judith is követve a példájukat csatlakozott a trióhoz és a Weasley ikerhez. Közben érdeklődve hallgatta a többiek véleményét a hatalmas eseményről de leginkább az utat figyelte, hogy másnap ne kelljen bolyongania mire megtalálja a nagyteremez vezető utat. De könnyebb volt mondani mint megtenni, hisz a Griffendél torony az asztronómia torony után a második legnagyobb magaslat volt a Roxfortban. Így aztán nem csakhogy az utat volt nehéz megjegyezni de közben ismét csak meggyűlt a baja a lépcsőkkel. Mert amellett, hogy sok volt belőle, lépten nyomon beszrúlt valahová és ha ez nem lett volna még elég a páncélok is nyikorogni kezdtek amint meglátták szegény Judith szerencsétlenkedését. Mikor sokadszorra történt meg ez az incidens a többiek inkább úgy döntöttek előre szólnak a lánynak mielőtt egy olyan fokra lépne amiből úgyis az ikernek kell kiszednie.

– Hát srácok...- kezdte Judith zihálva.– asszem ezt az utat sosem fogom elfelejteni.- mondta fejcsóválva amin a többiek jót nevettek.

- Ne aggódj nem minden lépcső soron van ilyen sok kihagyott fok.- veregette meg a vállát Ron.- Egyébként meg ha anya tényleg minket ajánlott be akkor a hétvégén körbe vezethetünk téged a kastélyban ha neked is megfelel.- ajánlotta fel Ron amire a barátai beleeggyezően bólintottak.

- Az klassz lenne de ha nem okoz gondot akkor nem baj ha az első héten veletek megyek az órákra. Nem akarok elkésni és mivel még nem ismerem a terepet elkélne egykis segítség.- mondta a lány hálásan elmosolyodva. Majd amikor elérkeztek a kövér dámához Judith egy pilanatra megállt megszemlélni a festményt ami ő sem hagyott szó  nélkül.

- Szóval te lennél az új osztrák lány?- kérdezte a dáma mosolyogva és megelőzve Judith meglepődött kérdését válaszolt.- Nemrég mesélte nekem Violet aki pár képpel arrébb lakik. Tudod köztünk portrék között is gyorsan terjednek a hírek.-mondta kedvesen.

- Örvendek. A nevem Judith.- köszönt neki mosolyogva a lány melőtt George kimondta volna a jelszót (lárifári).

- Nos üdvözlünk a Griffendél toronyban.- mondta a Weasley iker ünnepélyesen előre engedve mikor kitárult az ajtó.

- El sem hiszem, hogy itt lehetek.- suttogta Judith maga elé. Az akkori pillanat nagyon sokat jelentett számára és ezt talán a többiek is érezhették.

- Úgy bizony tekintsd megtiszteltetésnek, hogy beléphetsz ide.- helyeselt Fred vigyorogva ám erre a megjegyzésére a háta mögül három mérges pillantást kapott válaszul. Mikor aztán mindannyian bent voltak Judith tüzetesen átvizsgálta a klubbelyiség minden eggyes szegletét mielőtt Hermióne magával húzta volna a lányok hálótermei felé ezzel csak annyi időt adva a lánynak, hogy a fiúknak nyögjön egy "Jó éjszakát srácok"-at.

- De várj már Hermione honnan tudjam melyik az én szobám és, hogy merre van?

- Minden szobának az ajtaján rajta van, hogy kik laknak benne úgyhogy ha minden igaz akkor valamelyiken a te nevednek is rajta kéne lennie ezért minél előbb végig nézünk annál hamarabb találo meg a szobádat.- mondta ám mielőtt még Hermione ismét csak magával húzhatta volna Judithot a szoba kereső hadjáratra valahonnan feljebbről egy hangszólt le.

- Hermione, azt hiszem új szobatársat kaptunk!- kiáltotta az ismeretlen majd léptek zaja hallatszott és megjelent egy vörös hajkorona és a hozzá tartozó arc is.

- Szia Ginny.- köszönt Hermióne a barátnőjének.- Ginny ő itt Judith.-mutatott a mellette álló lányra.

- Judith? Judith Treasure?- kérdezte Ginnny kíváncsian.

- Igen. Az újjonc.- felet az említett mosolyogva megforgatva a szemét.

- Ezek szerint te vagy az új szoba társunk.- bólintott Ginny elégedetten.

- Tessék?- képedt el Judith.- Ez biztos?

- Persze, hogy biztos, már bent vannak a cuccaid és az ajtón is kint a neved.

- Öregem ilyen mázli nem létezik!- kiáltott fel boldogan Judith.- Egyébként örvendek, hogy megismerhetlek Ginny. A fivéreiddel már volt alkalmam megismerkedni.

- Igen azt láttam.- mondta a vörös hajú nevetve.

- Akkor ez a probléma is megoldva.- bólintott Hermione mosolyogva hisz szemlátomást ő is örült, hogy Judith-tal egy szobán osztozhat.

- Gyere mutatjuk az utat.- lépett előre Hermione és a két lány követte. Bár az út meglepően rövid volt úgy tűnt Judith és Ginny már ezalatt a kis idő alatt is sikerült megtalálniuk a közös hangot amihez Hermione is előszeretettel csatlakozott.

- Na és kik a további szobatársaim?- kérdezte Judith mosolyogva.

- Rajtunk kívül van még Parvati és Lavender, de kedves lányok és biztos vagyok benne, hogy hamar megkedveled őket.- mondta Ginny és végszóra beléptek a hálóba ahol a már említett két lány már javában készülődött az alvásra.

- Lányok ez itt Judith az új szobatársunk.- mondta Ginny minden kertelés nélkül a lányt bemutatva.

- Helló csajok.- intett Judith a lányoknak barátságosan.

- Szervusz! Gratulálok a Griffendélbe kerülésednek.- üdvözölte Parvati mosolyogva.

- Köszi én is örülök, hogy itt lehetek.- mondta Judith.

- Ha rám hallgatsz akkor még lefekvés előtt rendezzd el amit tudsz mert legközelebb csak a hétvégén lesz rá időd.- mondta Lavender a koffere mögül kinézve.- Amúgy én is üdvözöllek itt.- tette hozzá a bőröndje fedelét lecsukva szintén barátságosan.

- Hát neharagudjatok csajok de én már ki vagyok ütve úgyhogy még ha akarnék sem tudnék ma még pakolni. Így is elég eseménydús egy napom volt.- mondta Judith egy ásítás közepette.

- Akkor kezded te a fürdést?- kérdezte Mione.

- Hát ha lehet... bár én inkább tusolok.- mondta és a koffeléből kihalászva a pizsamát meg a tusfürdőjét (amit kora reggel direkt így rendezett el) plusz a hátizsákját amiben már benne voltak a tankönyvek másnapra elindult és rekord sebességgel letusolt és gyakorlatilag belezuhant az ágyba amiben aztán pár perc után már Roxfortal, Griffendéllel, Teszlek Süveggel és Weasley-kel álmodott.

* Várjunk csak

Sziasztok! Elnézést a kimaradásért de igyekszem minél hamarabb hozni a következő fejezetet. 

junattehar