-Gázgránát! Gázgránátot használtak! - Jules, öve hátáról lehúzta a gázmaszkot, felhúzta a fejére majd körbenézet, minden társa felhúzta arcára a maszkot, majd a parancsnokra nézett.
- Gachet, Arceneaux, induljatok lefelé a múzeumba, biztosítani a civileket! Mindenki más, likvidáljuk a további fenyegetést, védjük meg a civileket!

Jules, Moreau Arceneaux barátjával karonöltve lefutottak a múzeumba, a gázgránátot pedig felhajították a térre. A mérgesgázat szerencsére senki nem lélegezte be nagy mennyiségben, volt elég lélegzetjelenlétuk arrébb rúgni a gránátot.
- Uraim, a terroristák halottak. Gachet, Arceneaux, kísérjétek fel a többi civilt.
- Értettük!
A civilkisérgetés unalmas dolog. Az ember a fegyverét vállára teszi, nyugtatja az ijedt embereket, felsegíti az időseket, játszik a kicsikkel, satöbbi. A legtöbb busznak kilőtt ablakon kívül nem volt nagyobb baja, csak egy sofőr sérült meg a szilánkoktól.

A kisbuszban fagyos volt a hangulat. Megszokott esemény egy bevetés után, mégis, Jules Gachet feszültséget érzet a levegőben. Miután végeztek a Louvre-nál, hivatalosan a Versailles-Satory-ban lévő bázisra indultak, de betéve tudta oda az utat, de ezek az utcák nem oda vezettek. Az elnöki rezidencia felé tartottak. Az óriási kaput két-két francia katona védte, a belső udvarban pedig több tíz, de talán több száz katona és GIGN-ös állt őrt, az udvar közepén pedig egy AS332 Super Puma típusú helikopter foglalt helyet.
- Parancsnok úr, mi történik?
- Itt elválik utunk fiúk. Amíg mi Belgiumban állomásoztunk, a francia kisvárosokban már-már hatalomátvétel történt, és a kisvárosok muszlim többségű lakosai fellázadtak ellenünk. A mai támadás lett volna a végső, utolsó csapás, és az elnöki rezidenciát is megtámadják. Gachet, Arceneaux maguk szálljanak be a Pumába, a többiek jelentkezzenek a felettesemnél, az új parancsnokuknál. Gachet, maguk velük jönnek az elnökkel. Svájcba menekülünk. Érthető voltam?
- Igen uram!

Gachet, fegyverét vállára eresztve szállt ki a kisbuszból. Moreau-al oldalán a Puma felé vették az irányt, miközben a parancsnok elköszönt társaiktól. Hirtelen kicsapódott a nagy faajtó a vörös szőnyeg másik végén, azon kilépet Emmanuel Macron, az ötödik francia köztársaság nyolcadik elnöke. A körülötte állok mindegyike vigyázba vágta magát, míg a férfi végigvágtatott a szőnyegen. Majd hirtelen megállt Moreau és Gachet mellet, végigmérte kissé poros, de egyébként tiszta, homoksárga színű, francia nemzeti szalaggal díszített egyenruhájukat, és ennyit szólt a pároshoz:
- Mire várnak, beszállás. - Gachet felhúzta magát a helikopterbe, be segítette társát és leűlt parancsnoka mellé. Az elnök és annak testőrei előtte ültek le. Kinézett az ablakon, szalutált társainak majd hátradőlt a székben. A gép rotorjai egyre gyorsabban és gyorsabban forogtak, hangjuk egyre jobban hasonlított egy szúnyogéhoz, amikor nagyon közel repül az ember füléhez. 400 fordulatos percenkénti sebességgel a helikopter előbb csak négy-öt centiméterrel hagyta el a földet, majd több métert emelkedett, és végül átrepült a rezidencia kapuja felett. A rezidencia felé vezető főúton konvojban érkezett négy platós autó, fegyvereseket hordoztak, és amikor meglátták az elnöki helikoptert, rálőttek. A legtöbb lőszer lepattogzott a fémből, apró, ezüstös festéglepattogzásos hibákat hagyva a zöldes-fekete festésen.

Körülbelül húsz perce repültek. Macron elnök néha szólt egyet vagy kettőt a pilótáknak, a testőreinek vagy a parancsnoknak. Őket miért hozták magukkal? Védelemre? De hát itt vannak a testőrök! Mindegy, a lényeg hogy túlélhetik ezt. Amennyit ki tudott szűrni a pilóták beszélgetéseiből, Gachet rájött, hogy az elnöki rezidencia elesett, társait megölték vagy elfogták, a képviselőket, alelnököket hidegvérrel meggyilkolták, más védelmi és elnöki hivatalokat is megtámadtak, házakba törtek be és nőket, gyerekeket erőszakoltak.

Ahogy gondolataiba mered, Gachet a pilótafülkéből kiáradó vörös fények, és hangok ütötték meg érzékszerveit. Nem sokkal később egy sípoló, gránátsűvítéshez hasonlító hangot halott, és az ajtóba hirtelen belecsapódott egy rakéta. A pilóták eszméltek fel először.
- Bazdmeg, eltaláltak! Mekkora a kár?
- Behorpadt az ajtó, és a propellerek kezdenek elszállni. Sürgősen le kell tennünk a gépet valahol.
- Hát Svájcig nem jutunk el. - amint ezt kimondta a másodpilóta, a fülke alá becsapott még egy rakéta, majdnem leszakítva az egész üvegburát. Az elnök, mint egy kislány, felkiáltott, ahogy a gép a saját tengelye körül egyre gyorsabban és gyorsabban repült lejjebb és lejjebb. Egy ilyen ütközésnek a halálozási esélyei az egekben vannak. A másodpilóta teste a robbanás hatására kettészakadt, dereka és lábai valószínűleg teljesen kirepültek a gépből, míg a felső teste a búra szélén, a lyukak között ült. A pilóta oldalát felvágták az üvegszilánkok, de még megpróbálta egyenesbe hozni a gépet, több-kevesebb sikerrel. Elengedte a botkormányt, sokatmondó tekintettel hátra nézett, és elengedte magát a székben. A helikopterbe épített mesterséges horizont, és a magassági mutató rohamosan indultak egyre és egyre lefelé. 7600, 7500, majd a pilóta kinézett az ablakon, és amikor visszanézet már csak 7000 méter magasan voltak. Gachet keresztet vetett, és imádkozni kezdett. Hamarosan az Isten jobbján ülhet. Persze, hamarabb mint várta, de legalább hazája szolgálatában halt meg.

A helikoptert néhány tíz méter választotta el a földtől. Az nagyjából 2 másodperc. A pilóta utoljára megrántotta a botkormányt, a gép pedig oldalával egy szántóföldbe csapódott. Az ajtó kiszakadt, a helikopter pedig több tíz méteres csúszás után megállt. Gachet lassan nyitotta ki szemét. Ez nem a mennyország, ez Franciaország.

Itt is lenne a második epizód. Nem tudom bárkit érdekel-e ez a történet, vagy olvassa-e, de ha igen, mindenképpen hagyjon egy csillagot itt! Illetve ezúton is szeretnék boldog születésnapot kívánni a GIGN-nek, a világ egyik legjobb terrorellenes csoportjának, akik március elsején ünnepelték 50. évfordulójukat felállításuk óta!