Kornél felrepedt szájjal ült a padon, a lehető legtávolabb Viktortól. A fejét elfordította, nem volt kíváncsi a másikra, aki ismét túlzásba vitte a nyomulást. A fiú napokig igyekezett ignorálni, amit mond, de egy idő után képtelen volt. Késztetést érzett arra, hogy megüsse. Egyszerűen nekiugrott ott a folyosó közepén. A másikat ez felkészületlenül érte, mert megtántorodott, és a földre zuhantak. Azonban Viktor is hamar magához tért, és maga alá görgette, kezét próbálta a feje fölé szorítani, ami nem ment neki elsőre, mert sikerült megütnie, így a szájából szivárogni kezdett a vér. Azonban nem maradt adósa, azonnal vissza is adta, mindeközben taglalva, hogy ilyen vehemens más helyzetben is? Vigyora megfagyott, mikor Kornél visszafordította, és a combjára satuzott. A barna szempár azonnal felcsillant, ami tovább dühítette Kornélt, az meg pláne, hogy a másiknak drukkolt mindenki.

A verekedés nem tartott sokáig, mert megérkezett az osztályfőnökük, aki szétszedte őket. Elkísérte őket mosdóba, de még ott is lökdösték egymást. Most pedig ott ült a tanári előtt, anyjára várva, akit tanítás végére behívattak. Fél szemmel Viktorra sandított, aki a szembe padon ült, és őt bámulta.

Viktor halálra unva magát ült a tanári előtt. Szemöldöke felrepedt, bal szeme alatt monokli rondította el tökéletes arcát. Meredten bámulta Kornélt, akivel reggel a folyosón estek egymásnak. A másik kezdte, váratlanul ugrott rá, amitől elvesztette az egyensúlyát. Meglepte, hogy ilyen heves. Tetszett neki és már a gondolatra is kőkemény lett, hogy más helyzetben is lehetne ennyire vehemens. Felizgult. Kornél a bunyó nélkül is izgatta a fantáziáját. Még akkor is, mikor a tanári előtt ülve várta a nevelő apját. Barna szemeiben égett a harag lángja, az értetlenség tüze. Nem értette, hogy miért nem az anyja jön érte. Lehet, hogy állapotos, de nem nyomorék, hogy ne tudjon eljönni. A nőt akarta. Levette tekintetét Kornélról, mikor mozgást hallott a folyosóról. A magas férfi haragosan nézett rá, de nem érdekelte. Akkor is próbált nemtörődöm lenni, mikor Kornél anyja is megérkezett és bevonultak egy üres teremben, ahol közölték a felnőttekkel, hogy mit követtek el a gyermekeik.

Kornél érezte, ahogy újra és újra ránéz a másik, ami kezdte felidegesíteni ismét:

– Mondd már meg, hogy miért bámulsz? – förmedt rá a másikra.

– Egy: Ne kiabálj, mert kitépem a nyelved! Kettő: Ma már elegem van belőled, de sajnos jelenleg a gyík fejed a legnézhetőbb. Fogadd el! – morogta Viktor, aki kissé összerezzent, mikor a mellette álló férfi megérintette a vállát.

Kornél beharapta száját, mikor meglátta édesanyja dühös tekintetét. Nem kellett a nőnek megszólalnia, hogy fia tudja, nem fogja a fejét megsimogatni a történtekért.

– Tényleg sajnálom, Ernő – fordult a férfihoz, aki már kedvesebben nézett a nőre, mint nevelt fiára.

– Semmi gond, Viktor sem megy a szomszédba a bajért – nevette, bár arca rángatózott. – Ennyi év után nem hittem volna, hogy a fiaink verekedése hoz össze minket újra. – Kornél megdermedt, de ahogy Viktorra sandított, a fiút is meglepték a hallottak. – De mi most megyünk. Majd beszélhetnénk.

– Rendben – bólintott a nő. Kornél nem szólt, csak követte anyját, aki ráparancsolt, hogy a biciklivel egyenesen haza induljon, otthon beszélnek erről.

Kornél kelletlenül lakatolta ki a biciklijét, majd felült rá, de direkt a hosszabb utat választotta, hogy kiszellőztesse a fejét. Még mindig kényszert érzett rá, hogy megverje azt az idiótát.

Ahogy hazaért, csak kézmosásra kapott engedélyt, utána a konyhába kellett mennie, és leülni az asztalhoz.

– Beléd mi ütött? – kérdezte a nő komoly arccal.

– Honnan ismered faszfej Viktor apját? – fintorgott a fiú. Anyja elengedte a megnevezést a füle mellett, bár arca belerándult.

– Ennek most ehhez nincs köze, de elmondom, mielőtt megesz a kíváncsiság. Évfolyamtársak voltunk. – Kornél grimaszolt. – Nos?

– Nem hagy békén – köpte dühösen Kornél, de azt nem tette hozzá, hogy szándékosan provokálja.

– Mondott valamit? – érdeklődött az anyja, utalva a korábbi esetekre.

– Nem buzizott le, ha ez érdekel. Vicces is lenne, lévén, hogy ő is az – magyarázta hevesen.

– Akkor nem értelek – hümmögte az anyja.

– Bírom a pasikat, de azt nem, ha tahók velem – fonta össze karját a mellkasa előtt.

– Miért az veled? – ült le vele szembe édesanyja.

– Azt hiszi, a dumája nálam bejön, és a karjaiba omlok – borzongott meg látványosan a fiú.

– Biztosan nem buta. Egyszerűen mondd meg neki, hogy nem – kérte az anyja.

– Mintha értene belőle – motyogta vissza Kornél.

– A verekedés nem megoldás – csóválta a fejét anyja. – Lassan felnőttek lesztek, meg kell tudni beszélnetek. Ezért is döntöttünk úgy az osztályfőnökötökkel, hogy az utolsó éveteket nem pecsételi meg fegyelmivel, de békére kell jutnotok. – Kornél célja ez volt, így ez most a saját malmára hajtotta a vizet.

– Férjül ne vegyem? – szólt azért vissza epésen.

– Azt nem kell – rázta meg a fejét az édesanyja. –, de együtt kell dolgoznotok egy kiselőadáson.

– Inkább a kötél! – bukott ki Kornélból, mire anyja csúnyán nézett rá, így elhallgatott.

– Szombaton idejön. Az egyik kötelező olvasmányból kiselőadást készítetek, hétfőn előadjátok. – Kornél hatalmasra nyílt szemmel nézett az anyjára. Arról nem volt szó, hogy a birodalmába engedje!

– Ne már – nyafogott a fiú.

– Vagy ez, vagy telefonálok apádnak – szögezte le a nő, mire Kornél újra csendben maradt, és bólintott, elfogadva a büntetést.

***

Viktor felhúzta döbbenetében a szemöldökét, mikor meglátta, hogy nevelőapja a nővel társalog. Vele közel sem beszélt olyan kedvesen, mint vele. Dühösen fújtatott, mikor látta, hogy Kornél és az anyja távoztak. Felállt és sebes léptekkel próbált megszabadulni a férfitől.

– Németh Viktor, megállnál egy pillanatra, beszédem van veled! – kiabált utána, de ő nem akart megállni. – Apád most rettenetesen szomorú lenne miattad.

– Ne merd még egyszer a szádra venni apámat! – fordult meg. Barna szemeiben ott égett a harag. – Hallgatlak, mi a faszt akarsz?

– Mégis mit képzelsz magad...

– Ne! Bele se kezdj! – sóhajtott fel a fiú. – Bejön, beszólogattam neki, ennyi. Egymásnak ugrottunk, itt vége a mesének.

A férfi felhúzta egyik szemöldökét. Megnézte nevelt fiát, akinek szemeiben fájdalom csillant.

– A verekedés nem old meg semmit. Felnőtt vagy lassan, lehetne több eszed. Nos, nem kertelek tovább, azt majd anyád megteszi. Az osztályfőnököddel úgy döntöttünk, hogy békét kell kötnötök.

– Majd, ha leszop – kacsintott Viktor és már indult volna el, de nevelőapja szavai megállításra kényszerítették.

– Közösen kell dolgoznotok egy kiselőadáson.

– Meg ne basszam mindenki előtt? Könyörgöm, küldj katonai iskolába, vagy bármi.

– Nem! Szombaton áttolod a kis picsád vagy szétrúgom. Az egyik kötelezőből megcsináljátok a kiselőadást, vagy anyád fülébe jut, hogy mit műveltél. Nem tudja, de ha most nem mész ebbe bele, kénytelen leszek szólni neki.

Viktor felemelve kezét, felmutatta középső ujját és elvigyorodott.

– Rendben van, hogy baszódj meg.

***

Viktor a hét legnagyobb részében kerülte Kornélt, mint ha pestises lenne, de minimum leprás. A közelében nem akart mutatkozni, a teremben is inkább elült a lehető legmesszebb a fiútól. Nem várta a szombatot, de elkerülhetetlen volt. Szombat reggel nevelőapja vállalta a nemes feladatot, hogy elkíséri Kornélékhoz. A férfi hangosan bekopogott. Addig, míg a nő ajtót nem nyitott tekintete zord volt, de mosoly ült az arcára, ahogy meglátta őt. Mellette állt Kornél is. Viktor elmerengve nézegette a nőt, ismerős volt valahonnan neki még mindig, majd hirtelen leesett honnan.

– Te geci! – fordult mostoha apja felé és nem is leplezte haragját. – Ezzel a nővel keféltél az egyetemi éveid alatt! Láttam a képeket, miközben a kötelet kerestem a padláson!

***

Kornél idegesen húzogatta az ágytakaróját. Nem akarta a szobájában látni Viktort, egyáltalán a közelében, de ha már belement ebbe az őrületbe, muszáj volt végigcsinálnia. Senki nem kényszerítette rá, magától tette, de lassan kezdte úgy érezni, hogy ez borzasztó nagy baromság volt. Viktorban nincs semmi, amit kedvelni lehet, nem mintha akarta volna, csak így könnyebben tudott volna közeledni hozzá.

Mikor megszólalt a csengő, gyomra görcsbe ugrott. Kisietett az ajtóhoz, így pont elcsípte Viktor szavait az apjáról és az ő anyukájáról. Úgy érezte, hogy ez valami kurva vicc.

– Csukd be a szád. Belerepül a légy – morogta Viktor Kornélnak. A másik pillanatban meg már nevelő apja felé nézett, aki haragos tekintettel méregeti. – Mehetsz! Elhoztál, most már boldogulok.

– Hogy beszélsz te apáddal? – kérdezte a férfi, mire Viktor felvonta a szemöldökét. – Ha anyádnak elmesélem...

– Ugyan már – nevetett fel és barna szemeiben harag fénye gyúlt. Lábujjhegyre állt, hogy egy magasságban legyen a szeme a férfiéval. – Attól jobb, ha az apámként emlegeted magad? Attól elhiszed, hogy az vagy? – Nem is vette észre, hogy Kornél és az anyja feszülten figyelik őt. A férfira koncentrált, egyedül rá. – Apám meghalt évekkel ezelőtt, míg te azzal voltál elfoglalva, hogy anyám bugyijába férkőzz! – Észre sem vette, hogy kiabál, szemeibe könnyek szöktek és az arcán lefolyva értek a földre. – Elfogadom, hogy anyával vagy, hogy maradsz is, mivel nem tudtál gumit húzni és teherbe basztad az anyám, de azt nem, hogy fiadnak hívj! Nem vagyok és nem is leszek az! – törölte meg a szemét, pedig észre sem vette, hogy sírt. Kornél felé fordul és fanyar mosolyt ereszt el. – Na, kis köcsög, mehet a közös projekt?

– Anyu – nézett a nőre Kornél. – Befejeztem az iskolát. Ehhez – mutatott Kornél Viktorra – nem tud fizetni senki eleget.

– Most mit vagy úgy oda? – húzta fel a szemöldökét Viktor. Nem értette az egész felhajtást. – Bocsánat, hogy hallanod kellett a beszélgetést, tudom, hogy a te törékeny lelked nem bírja, de ha nem akarsz felfüggesztést, plusz fegyelmi tárgyalást, kénytelen vagy megcsinálni. Nekem sem ép kellemes időtöltés.

– Nem az a gond, hogy ők ketten keféltek – mutatott a két szülőre, anyja közbe akart szólni, de Kornél nem adott rá lehetőséget. – Te vagy a baj! Az, hogy egy paraszt vagy, ez juttatott minket idáig! De egye fene, csináljuk, de a seggedbe dugok egy baromi nagy botot, ha faszkodsz. – Kornél édesanyja nagy szemekkel nézett dühös fiára, mert ő így nem szokott beszélni.

– Én vagyok a fasz? Meg a... – nyelt egyet Viktor és kifújta a levegőt. Elgondolkozott, hogy befogja, de a természete nem engedte. Nem az a fajta, aki meghunyászkodik. – Legyen, az vagyok. Igazad van, paraszt vagyok, de te meg egy kis geci vagy, akinek a pszichiátrián van a helye! – mosolyodott el gonoszul. – Ha nem estél volna nekem a folyosón, nem lennénk ekkora szarban. Minden épeszű gyerek megvárja a tanítás végét. Szerinted suli után nem mondogatnám, hogy faszra húzlak?

– Tudod, hogy kit húzogass te...

– Elég, kisfiam – tette vállára a kezét az anyja. – Nem ismerek rád – tett szemrehányást a nő. – Azért vagytok itt, hogy rendezzétek a nézeteltérést.

– Vagy az esetleges frusztrációt – tette hozza Viktor nevelőapja, mire két dühös kamasz nézett rá azonnal.

– Te még itt vagy? – kérdezte meg Viktor kicsit sem kedvesen. Láthatóan feszengve érezte magát a férfi társaságában és sokkal elviselhetetlenebb is volt. – Húzzál már innen a gecibe te is! – lökött rajta egyet, mire a férfi seggre ült. – Megoldom én magam a gondjaim, eddig le se szartad, hogy élek! – lépett egyet és megállt a férfi felett. Lenézett rá. – Hallottam, mikor azt mondtad anyának, hogy engem csak agyon kellene lőni. Nos, tessék, tedd meg! – vont vállat és lehajtotta a fejét. – Legalább apuval lehetnék. Nem veled, nem anyával és nem a kibaszott szar világban. – Visszafordult Kornél felé. Elhúzta a száját és nagyot nyelt. – Haladjunk, mert minél előbb leszünk túl ezen, annál hamarabb mehetek Lőrinccel a játékterembe.

Kornél felvont szemöldökkel nézett a másikra, akinek a szája is beleremegett az előző pillanatokban. Nem tartotta fairnek, ahogy nevelőapjával beszélt, de ahogy kimondta azokat a mondatokat, amit a férfi korábban hangoztatott, a dühe elpárolgott Viktor iránt, helyette a férfit gyűlölte. Egy pillanatra megingott, hogy helyes-e amit tesz.

– Gyere – fogta karon a tajtékzó fiút, és a szobája felé húzta. Még csak figyelemre sem méltatta a feltápászkodó férfit, ahogy anyja szavait sem. Benyitott a szobájába, majd becsapta az ajtót, és ráfordított a kulcsot.

Viktor meredten állt az ajtóban. Még csak körül sem nézett. Barna szemeiben nem csillogott a fény, ahogy szokott. Olyan érzést keltett, mint akiből elszállt a harci szellem. Rozsdás robot módjára elindult, hogy leülhessen, de valahogy nem találta önmagát. Elveszettnek tűnt, ajkai remegtek és a szemeiben is megjelentek a könnyek. Megrázta a fejét és próbált rátalálni a megszokott önmagára, de nem ment.

– Ömmm...izé...van valami ötleted? – vakarta meg a tarkóját és nézett Kornélra. – Kötelező ugye?

– Mondjuk, előbb ülj le – kérte csendesen Kornél. Ez a fiú teljesen új volt számára. Eddig a pontig azt hitte, hogy egy kiállhatatlan szarházi. Ám most azt látta, hogy védtelen, nem tud mit kezdeni a szituációval. – Ne haragudj! Nem akartam, hogy lássátok ezt! – Fejével kifelé bökött. Tekintete riadt volt és elveszett. Ujjait maga előtt tördelte és végre körülnézett a szobában. Nem mert az ágyra ülni. Helyette az íróasztal előtti széket választotta. Kornélra is ekkor nézett először. Rettegett ebben a pillanatban a fiútól, a világtól, önmagától. – Ernő néha...eléggé kiborít.

– Azt hiszem, ez a szülők dolga – hümmögte Kornél. – Bár én apámat kéthavonta egy hétig látom, mióta az eszemet tudom. Az ágyra ülj, nem akarok kimenni még egy székért. – fintorgott. – Azon elférünk rendesen.

– Mióta apa meghalt...nos, egyedüli állandó dolog az életemben Lőrinc. Na, meg az, hogy Ernő ki akar túrni a családból. Anyu meg néha beveszi a sok szart, amit beszél. – Felállt és szaggatott léptekkel átül az ágyra. Az ágytakarót nézte, remegő kezét, amint végigsimított a selymes anyagon. – De ha már leülnél – nézett vigyorogva a másikra. – Tudok én neked egy fasza helyet, ahova megteheted.

Kornél egy pillanatra bevette a pálfordulatot, de ahogy a másik vigyorát nézte, újra utálta. Fújtatva engedte ki a levegőt, majd a másik nagy döbbenetére feltérdelt az ágyra, széttett lábbal, megtámaszkodva Viktor térdei mellett. Tenyerét a másik vállára helyezte, a kelleténél erősebben a falhoz nyomva.

– Kibaszott seggfej vagy – közölte eléggé közel hajolva. Érezte a másik légvételeit, ami egyre szaporábbá vált. – Nem tudom, milyen pasikhoz vagy szokva, de én nem vagyok egyszerű eset. Csak úgy, nem dughat meg bárki,

– Ha megdugni akarnálak nem ezzel a szar dumával jönnék – kacsintott a fiúra és derekánál fogva magához húzta. – Nem hallottad még a nyári kalandom? Kár, pedig híre ment iskola szerte. – Viktor barna szemeiben megvillant valami. Hirtelen szomorú lett az ábrázata. – Lölő anyukája a kórházban dolgozik, ahova szállították. Megtudtam ezt meg azt – lökte el magáról Kornélt. Nem figyelte, hogy mekkorát taszít a másikon, így későn vette észre, hogy túl nagyot. Utána nyúlt, hogy megtartsa, de már későn, így mind ketten a földön landoltak. Kornél a hátán, Viktor rajta. Nagyot nyelt. – Nem akartam, hogy azt tegye magával. Soha nem akartam, hogy bárki is kárt tegyen magában miattam.

Kornél lélegzete bennszakadt, ahogy a földön landolt, lábai között Viktorral. A fiú megtámaszkodott a feje mellett, az ő keze a mellkasához szorult. Csak bámult bele a barna szemekbe, amelyekben most tengernyi érzelem váltotta egymást. Nyoma sem volt a nagyszájú, lelketlen alaknak, akinek eddig ismerte. A bánat vert tanyát a sötét tekintetben.

– Mit csináltál vele? – kérdezte halkan, szapora légzéssel a fiú.

Kornél csendben figyelte Viktort, akin látszott, hogy talán tényleg nem úgy gondolta a történteket, ahogy végül végbementek. Azonban ez nem mentette fel a teher alól, amit annak a fiúnak a vállára tett. Sírt miatta az, akit végtelenül szeret, szinte fuldoklott a testvéréért, mert egy felelőtlen kamasz játszott vele. A tetteknek következménye van, azonban nem volt benne biztos, hogy az ő joga ítélkezni.

– Kretén paraszt vagy, mondtak már?

Viktor felállt. Tekintete megüresedett. Válla meggörnyedt és visszaült az ágyra.

– Inkább ezt hallgatom, mint Ernő részletes feljegyzéseit olvassam, hogy mikor hova akar bedugni – túrt bele a hajába és elővette a telefonját. Lölő írt neki. Vicces videót csatolt a szöveg mellé, de nem nevetett. Visszaírt és lezárta a telefont. – Az volt a legszebb az egészben, mikor leírta, hogy ha tőlem megszabadul, kiviszi anyám külföldre.

Kornél alkarjára támaszkodva emelkedett fel. Értette, hogy a határon táncol, talán ott, ahová soha nem kellett volna sodródnia igazán.

– Legyen a Rómeó és Júlia. Kifejezetten klisés, mindenki ismeri, Mercutio szerintem meleg, ahogy Tibalt is, és titkon vonzódnak egymáshoz.

– Nem olvastam soha! – közölte nemes egyszerűséggel. Vállat is vont volna, de nem akarja Ernőt utánozni még véletlenül sem. – Mikor kötelező olvasmány volt engem kitiltottak irodalom óráról, mert az előző tanárunk erősen homofób volt és beszólt. Én pedig megkérdeztem tőle, hogy ha a fia is a faszt szopkodná, akkor is így állna hozzá?

– Menthetetlen vagy – sóhajtotta Kornél, majd a tabletért nyúlt, hogy keressen egy gyors összefoglalót róla YouTube-n. Meglepődött, mikor egy érdekes videót talált. Pár éves volt már a felvétel. A címe szerint a Rómeó és Júlia volt másképp. Elindította, hamar rájött, hogy egy meleg feldolgozása, ahol Júliát Juliannek hívták.

– Senki nem mondta, hogy maradjunk az eredetinél – vigyorogta Kornél.

– Miben töröd azt a csinos kis fejed? – kérdezte meg Viktor kicsit sem leplezve riadalmát. Félt, hogy valami esztelen hülyeségbe vágná bele a fejszéjét a fiú, mihez még véletlenül sem adná a nevét. – Ugye nem valami vér ciki és cringe szarságra adnád a neved?

– Ha jól értem, márpedig vágom az angolt, a darab egy modern színmű, ahol két fiú a főszereplő, akit tiltanak egymástól, mert milyen az, hogy bebuzulnak ráadásul egymással. Egy társadalmi kritika a mai helyzetről, ami sokat javult a világban, de még mindig halálba kergethetnek a megvetéssel fiatalokat. Kb. ugyanaz, mint az eredeti, csak pasik smárolnak benne. Tetszik.

– Nem elég, hogy a folyosón a falnak gyűrsz, pedig az ágynak kellene, még vegyem is úgy, hogy előadást akarsz írni egy átdolgozott Rómeó és Micsodából? – kérdezte miközben felszakadt a torkából a hahota. Nem értette magát, nem kellene nevetnie, de még sem tudott leállni vele. Furcsa érzés kezdett el éledezni benne. A falak lassan kezdtek repedezni Kornél társaságában, mitől megriadt. – Mit nyerhetek belőle, ha engedek és belemegyek?

– Hmm...nem kenlek a falra...

– Az iskola végéig leszek ezért cikizve! – kiáltott fel Viktor. A rémület kiült az arcára. – Minimum azt hazudod, hogy megvoltál és cserébe benne vagyok!

– Ahhoz, hogy ilyet mondjak, dolgoznod kell, kiskakas – térdelt fel, hogy közelebb hajoljon hozzá. – Keményen – tette hozzá a fülébe suttogva.

– Nem, nem és nem! Olyan keményen dolgoztam, hogy fenn tudjam tartani a rólam kialakult képet! – Hangja árulkodott arról, hogy tényleg mennyire megtört. Kornél szemeibe nézett. – Rendben, legyen, de ha bárki kérdezi, minimum kiverted nekem – vigyorodott el. Nézett a másik szemébe, majd egy meggondolatlan szájra puszi után kivette a tabletet a másik kezéből, hogy megnézze, amiről Kornél beszélt.

Kornél meglepődött. Beharapta a szája szélét. Egy pillanatra a felvetése nem is tűnt olyan butaságának, talán még meg is léphetné, futott át az agyán. Ekkor rezzent meg a telefonja. Ijedten vette elő. Viki írt neki. Érdeklődött, hogy él-e még. Ez visszarángatta a valóságba, oda ahová eredetileg elindult. Az útra, aminek a végén talán bocsánatot nyer Viktor.

– Jó lesz a Robinson is – vette ki a kezéből a tabletet, miközben Viktor végre megkönnyebbülve fújta ki a levegőt.