Kornél napjai nem lettek egyszerűbbek. Az anyukájával végül sikerült a veszekedést megbeszélnie, aki ugyan haragudott rá, de végighallgatta fiát. Nem mondta el neki az igazat, hogy milyen butaságot csináltak Viktóriával. Ráfogta a szakításra, arra, hogy hiányzik neki. Ez valójában igaz is volt. Mikor nem veszekedett és hisztizett a másik, várt minden titkos találkozót, telefonhívást. Azonban ezek sem végződtek túl jól az utóbbi időben. Rendszeresen vitatkoztak. Viki számonkérte merre jár, és mit csinál. Gyűlölte, ha valaki ilyen, legyen az nő vagy férfi. Édesanyja ezt megértette, de kérte mégis rá, hogy tartsa távol magát mégis Viktortól, ha van rá mód. Azonban ezt nem tudta betartani. Még ha el is akart volna tűnni a Föld felszínéről, Viktor akkor is felbukkant körülötte. Mintha vigyázott volna a lépteire. Nem szólt be kevesebbet, csak sokkal kulturáltabban tette, amit ki sem nézett volna belőle. Az volt az érzése, hogy megszelídített egy hurrikánt, aki már csak tavaszi szélként fújdogál. Ezt az elméletét alátámasztotta, hogy Lőrinc úgy nézett rá, mint egy féregre, akit menten eltapos. Úgy érezte, hogy talán megérdemelné, de nem lépett felé a fiú. Akkor esett kétségbe nagyon, mikor a kirándulás előtti napokban belázasodott a fiú. Még akkor is félrebeszélt, mikor haza kísérte Viktor, de nem lett jobban. Egyértelmű lett, hogy nem jön hegyeket mászni, elázni a novemberi esőzésben.

Viktor nem találta a helyét. Otthon az élete egyenesen a feje tetejére állt. Ernő minden nap beszólt neki, hol azzal, hogy az igazgatónál tett újabb látogatása milyen szégyenbe hozta a családját, máskor azzal, hogy ő maga a család fekete foltja a fehér lepedőn. Legszívesebben leütötte volna, de volt ennél nagyobb gondja is. Ernő hülyeségeit már megszokta. Lőrinc azonban elkezdett vele hidegen viselkedni. Alig beszéltek, már egyáltalán nem is kereste, ami fájt neki. Kornélra is elég ellenszenvesen nézett. Egyetlen reménye a kirándulás volt. Ott szerette volna rendezni kapcsolatát a barátjával, hárman talán megoldást találnak az egész áldatlan helyzetre, de előtte lebetegedett. Ő kísérte haza a fiút. Próbált vele beszélni, de a fiú hallgatásba burkolózott. Be sem hívta, ami még inkább fájt Viktornak. Vissza se ment az iskolába, pedig a táskája és minden cucca a teremben maradt.

Lassan eljött a kirándulás napja, ami cseppet sem kezdődött jól Kornélnak. Már reggel összeveszett Vikivel, mert előző este elkotyogta, hogy kettesben lesz Viktorral a szobában. A lány még írásban is tajtékzott, így este fel sem vette neki a telefont, de reggel már nem tehette ezt meg. Kicsit higgadtabb volt a hangja, de cseppet sem szemrehányóbb. Kornél végül megígérte, hogy ha hazaért egyben, megbeszélik majd. A lány nehezen, de belement.

Kornél elköszönt az anyukájától, majd az iskola felé sétált, ahol a busz várta őket. Az egyetlen jó dolog, amit most érzett, hogy egyedül fog ülni. Annál nagyobb volt a meglepetése, mikor az osztályfőnök unokáját meglátta, aki velük tartott. Toporzékolni szeretett volna, mikor megtudta, Viktor mellett ülve fog utazni, mondván, egész jól haladnak a barátkozással.

Viktor a kirándulás reggelén sem maradt otthoni civakodás nélkül. Ernő már az első percben belekötött. Elhúzott szájjal mutatta fel neki a középső ujját, majd elindult. Az úton próbálta átgondolni a dolgokat. Szeretett volna egyedül ülni, kicsit elveszni a gondolataiban, na meg persze a játékban, amit letöltött. Hiányzott neki Lőrinc, de a fiúval minden próbálkozása kudarcot vallott. Így napolni szerette volna a dolgot. Odaérve kiszúrta az osztályfőnök unokáját, ami cseppet sem tetszett neki. Már tudta, hogy mi lesz a következménye annak, hogy ő velük van. Videójáték mániás volt a srác, így pesztrálhatta egész végig. Akkor jött a következő sokk, mikor megtudta, hogy Kornél mellett kell ülnie.

– Kérem, most nem ülhetnék kivételesen egyedül? – Barna szemeiben fájdalom villant, ajka sírásra állt. – Lőrinccel szoktam ülni, de ő beteg. Kérem szépen! – Azonban a tanárt meg sem hatotta, lévén, hogy több hely sem volt a buszon. A srác is csak azért jöhetett, mert egy ember kiesett.

– A csomagtartó szabad – bökte meg orr húzogatva Kornél.

Csak ráemelte a tekintetét, de Viktor egy szót sem szólt. Nem vágott vissza, nem érzett rá kellő igényt, hogy megtegye. Ő tényleg nem volt abban a passzban, hogy most még barátilag is civakodjon. Vállat vonva felszállt a buszra és leült az egyik hátsó ülésre. Elővette a telefonját és elindította a játékot.

Kornélt meglepte a másik reakciója, azt hitte visszavág, de az csak csendesen felszállt a buszra. Ő meg erősen gondolkodott, hogy inkább hazamegy. Nem akarta megvárni, míg az osztályfőnök egy csapat tizennyolc évesnek ki nem adja, senki ne veszítse el a párját. Nem volt azonban lehetősége elfutni, mert az osztályfőnök a jármű irányába lökdöste. Felszállt rá, és az ablakon át kibámuló fiú felé vette az utat. Leült mellé. Látta, hogy beszélgetni nem fognak, de nem is bánta. Bedugta a fülét, elindította a kedvenc lejátszási listáját, majd lehunyta a szemét. Érezte, mikor elindul a busz, aminek ringatása szépen, lassan elnyomta, hisz éjjel nem sokat aludt.

Viktor nagyot sóhajtva tette el a telefont. Nem volt kedve játszani sem. A két és fél órás utat azzal akarta töltötte, hogy figyeli a tájat. Lőrinc nélkül nem volt kedve sem az erdei kis úthoz, meg ahhoz a pár naphoz sem, amit ott kellett tölteniük. Még Kornél sem tudott életet verni belé, pláne úgy nem, ha aludt, de nem akarta felkelteni. Az út felénél rezzent a telefonja. Azt hitte, hogy Lőrinc keresi, de nem. Ernő adta tudtára, hogy tervei vannak a fészerrel, ami nem tetszett neki. Egy pillanatot sem habozva hívta fel. Amint Ernő felvette, a lehető legdurvábban szólt bele a telefonba:

– Ha bemered tenni a lábad a fészerbe, elmondom anyának, hogy míg ő a te gyerekedet várja, addig te mosolyogva regisztráltál társkeresőbe. – Ahogy hallgatta a férfit, úgy lett egyre mérgesebb. Egész testében remegett már. – Pont leszarom oké? Amit mondtam megmondtam. A jelszavadat már megváltoztattam, így nem tudsz belépni a gépbe sem. Na, most legyen terved a fészerrel! – bontotta a vonalat és becsukva a szemét próbált lenyugodni.

Kornél azt se tudta, hogy mire riadt fel. Szemei felpattantak, a zene szólt a fülében. Kellett pár perc, míg rájött, hogy a buszon ül, és Viktorra riadt, aki úgy markolta a telefonját, hogy ha van elég ereje, a készüléket szilánkokra töri. Kihúzta a fülhallgatót, és az ideges fiú felé fordult. – Minden oké? Kicsit vörös vagy. Elkaptad Lőrinctől a betegséget? Megállítsam a buszt? – darálta le egy szuszra, mert a másik igen rémesen festett.

– Nem kaptam el semmit. Várj, még is, egy fasz nevelőapát, aki képes és mindent elvesz tőlem. Na, azt kaptam! – Próbált nem sírni, kicsit sűrűbben is pislogott, hogy ne eredjenek el a könnyei. Nem szerette volna, ha a buszon mindenki látja. – Neki tervei vannak a fészerrel. Le akarja bontani. Elvenni tőlem azt, ami apától megmaradt nekem! – morogta a kelleténél hangosabban. Szerencséje volt, hogy a többiek hangosabbak voltak, így nem hallották azt, amiről beszél. – Nem baj, kijátszottam. Van egy aduászom vele szemben.

Kornél látta a másikon, hogy az idegei pattanásig feszültek, és egy hajszál választja el attól, hogy cafatjaira szedjen mindenkit. Hirtelen pattant fel, majd odasietett az osztályfőnökhöz, hogy állítsa meg a buszt, mert nem vette be a gyógyszerét, és a végén a jól kezdődő barátságát Viktorral, elhányja. A férfi azonnal intézkedett, az első lehetőségnél megálltak pisi- és cigiszünetre. Utóbbit szigorúan annak engedélyezte, aki már betöltötte a tizennyolcat. Kornél volt az első, akit a férfi letessékelt a buszról és ajnározni kezdett, a többiek meg mellette sopánkodtak, röhögcséltek. Kornélnak nem volt semmi baja, de el kellett játszania. Maga sem értette miért teszi ezt meg a másikért.

Viktor nehezen véve a levegőt szállt le a buszról. Hátát a járműnek támasztotta ott, ahol nem látta senki, és lehajtotta a fejét. Egész testében remegett a haragtól, csalódottságtól, és a benne tomboló különös érzéstől, ami Kornél felé húzta. Lépteket hallott, mire felemelte a fejét, de csak az osztályfőnök unokája akarta élvezni a társaságát.

– Menj innen most, kérlek – szólalt meg halkan, mire a fiú csak felvonta a szemöldökét. – Kérlek, egyedül szeretnék lenni egy kicsit. – Továbbra is udvarias volt, de a kiskamasz nem igazán akarta megérteni a dolgot. Nehezen felállt, barna szeme haragtól kezdett el csillogni, ahogy közeledett a másik felé. – Nem hiszem el, hogy... – tovább nem tudta mondani, mert valaki befogta a száját.

Kornél, ahogy elveszítette a többiek érdeklődését, gyógyszerbevételre hivatkozva a buszhoz sétált, de nem szállt fel, hanem megkerülte azt. Viktor épp ingerülten beszélt osztályfőnökük kiskamasz unokájával. – Te se akarod ezt a mondatot befejezni! – mondta, miközben mögé lépett és befogta a száját. – Menj vissza nagyapádhoz! – kérte a megszeppent fiút, aki sértetten fordított hátat és rohant el. – Ernő, egy méretes fasz, de ne ezen a kölykön dühöngd ki magad!

– Senkin nem akartam! – morrant fel a kelleténél dühösebben. – Szépen kértem, hogy menjen el, hagyjon magamra, de nem akart! – Nagyot nyelt és leült a földre. –, de azt a kis vakarcsot nem érdekli, hogy a másikkal mi van! A hülye játékok foglalkoztatják csak... – Folytatta volna még, de meghallotta, ahogy a lányok felvisítanak. Felállt és elindult, hogy megnézze, mi okozta a riadalmat. Újra felment benne a pumpa, mikor meglátták, hogy a lányok körül lébecoló fiúk kezében egy gyík van.

– Meg kellene ölnünk, nem? – kérdezte a szőke hajú srác a barnától. – Úgy is csak egy állat nem?

– Ha bántani mered, akkor leütlek a gecibe! – dörrent Viktor és elvette a kis állatot a gyerektől. – Miért bántanátok? Védtelen! Nem tudja magát megvédeni! Hideg van, ő fázik! – csukta rá a tenyerét, hogy átvehesse a testhőmérsékletét.

Kornél ismét megdöbbent. Eddig is csak olyan dolgokat tudott meg a másikról, amitől nem érezte magát felhatalmazva rá, hogy büntesse. És most itt volt a gyík, egy ártatlan állat, akit úgy védelmezett a fiú, mintha kincs lenne. Némán követte őt a bokrok irányába, ahol Viktor leguggolt, és még egy kicsit melengette a hüllőt.

– Nem engeded el? – kérdezte halkan Kornél.

– Mindjárt, csak olyan aranyos, hadd dédelgessem még egy kicsit – mosolyodott el és óvatosan megsimogatta a gyík fejét, mielőtt útjára engedte. – Vissza kellene menni a buszhoz és tovább menni. Jobban vagy már? – Hangja igazán kedvesen csengett, amitől Kornél lelkiismerete ismét vádlón dübörgött.

– Ráérünk még pár percet – sóhajtotta Kornél, a másikat figyelve. Ahogy vigyázott a pici állatra, teljesen emberinek nézett ki.

– Menjünk, szerintem a tanár is indulna tovább – állt fel és mosolyogva indult vissza a buszhoz. Kicsit lenyugodott. – Amellett szeretem simogatni a gyíkokat, otthon a fészerben kész sereg van belőlük – mesélte vidámabban. Elhaladva Kornél mellett, mosolyogva megszólalt. – Ha kedved támad gyíkot simogatni, nekem is van egy elég méretes darab – kuncogott, majd elindult, hogy minél hamarabb felszállhasson a buszra.

Ez volt az a pillanat, mikor a kedves érzések tovaillantak Kornélból, mint apró falevelek az őszi szélben. Ingerülten hajolt le. Felkapott egy gesztenyét, majd fordultában hozzávágta a másikhoz, aki feljajdult. Kornél dühösen csörtetett el mellette:

– Egy seggfej vagy! – nyögte oda, majd a buszhoz szaladt, ahol már csak rájuk vártak. Nem érdekelte, hogy Viktor ült belül, most ő huppant az ablak felőli ülésre. Kifelé bámult, és bedugta a fülét. Jó hangosan kezdte hallgatni a Road régebbi számait, mert azok jobban tetszettek neki, mint az újabbak.

Viktor fájó fejjel sétált fel a buszra. Talán nem kellett volna beszólnia, de a helyzet adta magát. Leült a helyére, elővette a fülhallgatóját és a tabletjén elindított egy filmet. A szerelmünk lapjait nézte. Az egyetlen olyan romantikus filmet, amit millió alkalommal látott a temérdek horror között. A filmen sikerült elaludnia. Észre sem vette, hogy a készülék lassan csúszik ki a kezéből. Arra sem akart felriadni, mikor a lányok hangosan sikítottak egy pók láttán, vagy a fiúk kíváncsian nézték, ahogy a feje Kornél vállára hanyatlik.

Kornél kivette a kezéből a készüléket, hogy ne essen a földre. Elmosolyodott, mikor látta, mit néz a másik. Nem értette a rá dőlő fiút. Fogalma sem volt mit, miért tesz. Csak abban lett egyre biztosabb, hogy nem teheti ezt vele. Kihúzta a tabletből a fülest, hogy a sajátját dughassa a helyére, tovább nézve azt az egy romantikus filmet, amit még Vikivel sem volt hajlandó megnézni. Mert ez volt az ő titka. Az, hogy imádja, és minden pillanatát vissza tudja idézni.

***

Kornél zoknija elázott az esti esőben, amiben fel kellett caflatniuk a dombra, ahol a tábor várt rájuk. Koszosan, fáradtan káromkodott, mikor rájött, az ágyán hagyta a tartalékzoknikat. Már az ágyban feküdt, de a paplanhuzatba húzott vékony pléd alatt is reszketett. A tetőtérben helyezték el őket. Három ágy volt a falak mellé tolva, amelyek olyan hidegek voltak az őszi éjszakában, mintha jégkockát ölelgetne. Elgondolkodott rajta, ha felgyújtaná a padlót melegebb lenne-e? Ekkor koccant meg az ablak, és süvített be rajta a hideg szél. Érezte, hogy csoda kell ahhoz, hogy túlélje az éjszakát. Mikor meglátta, hogy szobatársa rövidnadrágban, és trikóban van, a fogai is összekoccantak.

Viktor a törölközőjével itatta fel a vizet hajáról. Megáztak, a langyos víz sem volt a legjobb, de nem fázott. Savanyúan gondolt a tizenhetedik születésnapjára, mikor Ernő bejelentette, elég nagy ahhoz, hogy ne fagyjon meg letekert fűtőtestnél sem. Először szörnyen fázott, de anyjának akkor sem szólt volna, nem akart nagyobb balhét az életében. Aztán a télen megszokta, hogy hideg van. Jobban aludt tőle, és elmaradtak a tavaszi, hurutos köhögései a változékony időjárástól.

Ahogy belépett a szobába, Kornélra nézett. Szemöldöke felszaladt, ahogy meglátta a vacogó fiút.

– Mondd, ha fázol, miért nem alcsizol velem? – kérdezte meg Viktor kicsit célozgatva, hogy neki nem lenne kifogása a hozzásimulása ellen. Már a gondolattól érezte az izgatottságot. – A farkam a gatyámban marad. Eskü, hogy csak alszunk.

– Aztán meg reggel arra ébredjek, hogy nekem feszül – didergett Kornél. – Inkább a fagyhalál – drámázott tovább. – Meg milyen szó az, hogy alcsizol? Az a gesztenye, amit hozzád vágtam biztosan kárt tett a maradék agysejtjeidben!

– Felajánlom kedvesen, hogy felmelegítelek, mert hideg van, te meg fázol. Erre képes vagy bunkó lenni? – fortyant fel Viktor. Barna szemeiben megbántottság fénye villant. – Ami meg a reggeli merevedést illeti. Kan vagy baszom a szád, neked is kell, hogy legyen, de meg is fagyhatsz! – indult el durcásan a legtávolabbi ágyhoz. – Nekem legalább reggelre nem fagy be a seggem.

– Mégis mi a faszomra gondoljak, mikor folyton ajánlatokat teszel? – fortyant fel Kornél is. – Ha nem az sütne minden mondatodból, hogy meg akarlak dugni, hamarabb engedném, hogy mellém feküdj! Kicsit nehéz elhinni neked, hogy csak úgy fetrengsz engem ölelgetve.

– Nem vagyok olyan hangulatomban, hogy a szexre gondoljak – sóhajtotta Viktor. Már jó ideje nem érzett késztetést arra, hogy bárkivel lefeküdjön. Kezdte úgy érezni, hogy elromlott. – Amellett meg nem is a szex lenne az első számú szempont ebben a helyzetben. Fázol, nekem viszont melegem van. Gondoltam megkíméllek a megfázástól, de ha ennyire kellemetlen ez neked, akkor fagyj meg. Kivételesen még ez sem érdekel.

Kornél pislogás nélkül figyelte az ágya felé sétáló fiút, miközben lábujjai még a takaró alatt is reszkettek. Amit a másik tett, megint szöges ellentéte volt annak, amit elképzelt róla. Valamiért elhitte, hogy nem fog egy ujjal sem hozzányúlni.

– Jól van! – fakadt ki. – Tényleg befagy a hátsóm ebben az erdőmélyi faketrecben! – Viktor megtorpant, de nem fordult vissza. – Kérlek, feküdj be mellém, de ha elmered mondani bárkinek is, kicsinállak!

– Ahhoz, hogy megijedjek, félnem kellene, de már kitapasztaltam, hogy nem kell. – Mély levegőt vett és képzeletben megrázta magát. Hatalmasat ásítva indult el Kornél ágya felé, takarójával és párnájával a kezében. – Sátán lássa lelkem, nem szeretnék neked rosszat, nem akarok kikezdeni veled és nem akarlak megrontani sem! – Szívére tette a kezét, hogy jelezze, esze ágában sincs viccelni. – Csak ne mocorogj, mert tuti, hogy merev leszek.

– Így kezdődik minden csábítás – morogta Kornél, de azért beljebb csúszott a fal felé, hogy Viktor lefekhessen mellé. A másik fiú leereszkedett mellé, majd magukra igazította a másik takarót is, de nem mert közelebb araszolni Kornélhoz, így a másik vett magán erőt, és a falnak fordulva, a másikhoz simult. Kicsit kellemetlennek érezte, de tényleg kezdett felmelegedni a dupla takarótól és a másik testhőjétől.

Viktor nagyot nyelt. Ő nem akart ennyire közel bújni a másikhoz, hiszen szavát adta, hogy nem kezd el nyomulni. Szeretett volna, de lelkileg nem érezte magát elég erősnek. Kornél más volt, mint a többi srác. Az elutasítása arra sarkalta, hogy tovább próbálkozzon. El sem hitte, hogy egy pasiért képes ennyit teperni. Ez nem így szokott lenni. Az ő karjaiba omlottak mindig, és nem fordítva. A felismerés, hogy élvezi a közelségét, mindenfajta szexuális fenn hang nélkül, kissé rémítette.

Várt, míg Kornél kényelmesen elhelyezkedik, majd lehunyta a szemét. Érezte, hogy a hozzásimuló test még reszket egy kicsit, így gondolt egyet, és átvetette a karját a másik derekán. Önmagát kellett nyugtatnia. Szíve hevesen dobbant, szaporán vette a levegőt. Már eléggé ellazult, mikor megérezte a másik lábát a sajátján. Próbált nem felsikítani, de egy nőt megszégyenítően férfiatlan hang szakadt fel a torkából. – Hideg, a kurva életbe!

Kornél megijedt a hangtól. A másik felé fordult, akinek arca fintorba ugrott, a halvány lámpafényben igazán groteszkül nézett ki, ami miatt kitört belőle a röhögés.

– Ne nevess! Tényleg hideg a lábad! – méltatlankodott Viktor egy megbántott gyerek hangján.

– Bocsánat! – halt el Kornél nevetése. Talpát a falnak támasztotta, szigorúan a takaróba bugyolálva. – Ne kezdj már ezen sírni! – piszkálta tovább kicsit, de nem érzett gyűlöletet a másik iránt. Egyszerűen csak azt, hogy néha jó vele lenni. Ez a gondolat megrémítette, így hátrébb csúszott.

– Bocs, csak a család jut eszembe a hidegről is, és baromira bosszant – rázta meg a fejét és kifújta a bent tartott levegőt. Egy nem várt ötlettől fogva átkarolta Kornélt és magához húzta újra, ami Kornélt döbbentette meg. – Hajnalban hűvösebb lesz az idő. Nem kellene, hogy megfázz – motyogta elvörösödve. Hangján tisztán lehetett hallani, hogy zavarban van. Behunyta a szemét, hogy ne kellejen a másikra néznie. Melegséget érzett, kényelmet és biztonságot.

Kornél beharapta a szája szélét. Már nagyjából feltérképezte a másik családi helyzetét, ami nem volt szívderítő. Halott apa, közönyös anya, egy futóbolond nevelőapa, egy nem kért testvér. Tudta jól, hogy mindez nem mentesíti a másikat tettei alól, bár közelebb visz a megértéséhez.

– Közhellyel jövök – mosolyodott el Kornél. – A családodat nem te választod, azt csak úgy hozzád vágják. Nesze, kezdj velük, amit akarsz.

– Nem lehet, mert sittre kerülök. Lehet, hogy a fenekem kerek és sok pasit vonz, de nem adom! – nevetett fel és törölte ki az utolsó könnycseppet is a szeméből. – A nevelőfaterom az agyamra megy. Kitalálta, hogy ha megszületett a lány, engem átköltöztet a fészerbe. Úgy is ott vagyok a legtöbbet.

Kornél csendben figyelte a szájrángó fiút, és valami furcsát érzett magában. Nem tombolt benne a harag. Elítélte őt amiatt, amit Gáborral tett, de érezte, hogy ennél jóval több van a mellette fekvő fiúban.

– Szeretett téged valaha is valaki? – kérdezte meg Kornél hirtelen, amibe bele is vörösödött. Örült, hogy csak a kislámpa világít a szoba másik sarkában, és hogy Viktor csukott szemmel fekszik.

– Azt hiszem egyedül apu. Meg mikor élt, anyu is. Gyerekkoromban sokat kirándultunk, élveztük az életet. Aztán apa meghalt, anyu megváltozott és odahozta Ernőt. – Nagyot kellett nyelnie, mikor meghallotta saját hangjában a sírhatnékot. Nem akart zokogni, nem akart gyengének látszani. – Anya már nem foglalkozott velem. Első számára Ernő lett, pedig szükségem lett volna rá. A támogatására. Ernő azt mondta, hogy lebontja a fészert, mert már semmi nem köti hozzá anyut.

Kornél szíve sajnálattal telt meg. Már nem érzett vágyat arra, hogy bántsa. Valami, amelyben azt zümmögte, talán ideje lenne tényleg megismerni.

– Miért szórakozol másokkal? – kérdezte meg halkan.

– Nem tervezem soha. Egyszerűen csak megijedek, mikor kezdek érzelmeket táplálni mások irányába. – Nem engedte el Kornélt, nem szerette volna, hogy megfázzon, de úgy igazította magukat, hogy ne tudjon véletlenül se rálátni. – Könnyebb azt mondani, hogy egy kibaszott játék volt, mint sem szembenézni az érzéseimmel. Könnyebb, azt hiszem. Legalább is, Gáborig az volt.

– Az a fiú önként feküdt le veled? – bukott ki belőle.

– Igen. Soha nem fekszem le senkivel, aki nem akarja. A szám nagy és kicsit bunkó vagyok, de nem vagyok erőszakoló.

– És honnan tudod, hogy én nem? – kérdezte meg viccesen Kornél.

– Mert te ennél nemesebb szívű vagy – vont vállat és nagyot nyelt. – Millió okot adtam, hogy szétverd a fejem. Még sem tetted. Csak kétszer estél nekem.

– Nem vagyok én olyan nemeslelkű – suttogta mellkasába, miközben a szíve fájdalmasan dobbant. Nem érdemelte ezt a jelzőt, tudta jól, mert épp bűnt követ el azzal, hogy ámít egy másik fiút.

– Nem, te csak megismerted az álarc alatt rejtőző sebzett fiút és nem kezdtél el vele szemétkedni – mosolyodott el, bár tudta, hogy ezt a másik nem látja. – Mindenki fegyverként használta volna ellenem. Te viszont nem. Ezért hálás leszek.

Kornél meg cefetül kezdte érezni magát. Nem volt már különb Viktortól. Talán soha nem is volt. Csak ő hitte azt. Ha nem fázott volna annyira, kiszáll mellőle, és hazáig meg sem áll, kivonva magát a másik életéből.

– Nem szeretem a nagypofájú pasikat – sóhajtotta Kornél. – Ne legyenek teszetoszák, de a bunkóságnak is van határa, amin te nem egyszer átléptél. De ne hidd, hogy én ártatlan vagyok!

– Talán igazad van. Bunkó vagyok, nyers és faragatlan, de ebben az iskolában és az életben, már ha Ernő nem nyír ki még az idén, a kedvességgel nem sokra mész. – Megköszörülte a torkát, és vett egy mély levegőt. – Ha faragatlan vagy, nem jönnek a közeledbe, mert nem bírnak. Így fájdalmat sem tudnak okozni.

– Én nem mentem a közeledbe, mégis rám ragadtál – jegyezte meg viccesen Kornél.

– Ragadt a fa...bocsánat. Úgy értem, hogy te estél nekem, ami miatt kénytelenek voltunk elviselni a másikat – nevetett fel. Hangja betöltötte a kis szobát. – Nem bántam meg. Jólesik, hogy végre van, aki önmagamért kedvel, még ha nem is jövök be neki.

Kornél szíve félrevert. Érzelemmel tényleg nem kötődött hozzá, nem dobogott benne a szerelem, amit ismert jól, hisz egy éve érezte már. Azonban Viktor egy kész rejtély volt számára, akinek sem eleje, sem vége nincs. Egyszerűen követi őt, mert azt hiszi, érdeklődik irányába. Ettől a gondolattól Kornélnak hányingere támadt saját magától.

– Ki mondta, hogy kedvellek? A pókok is megeszik a szúnyogokat, mégsem szeretem őket.

– Pedig a pókok cukik. Csak nekem nem lehet, mert Ernő az előzőt is megölte – fintorgott, majd végre Kornél felé fordult. – Pedig azt még apa vette nekem. Kutyát akart, de nemet mondtam. Nem mérges pók volt, legalább is nem olyan értelemben. A csípése merevedéssel járt. Viszont örült, hogy boldog voltam.

– Fura ízlésed van – fintorgott Kornél. – Nem bántom a pókokat, de nem is tartanám a szobámban.

– Megkaptam már párszor. Lőrinc is ezt mondta, mikor sünt mentettem – húzta el a száját. – Pedig egyszerűen csak nem akartam, hogy elüssék.

– A gyíkot is a sikongató lányoktól – jegyezte meg Kornél, a délelőtti incidensre gondolva.

– Védtelen volt – gondolt vissza az eseményekre Viktor is –, bár azoktól a lányoktól még a legtökösebb pasi is védtelen.

– Osztálytársaink hangereje bárkit megrémítene – értett egyet Kornél. – Addig jó is volt, míg nem a saját gyíkodat ajánlgattad – vetette a szemére Kornél.

– Azt nem kellett volna, ez tény, de felbasztak agyilag – sóhajtott egy nagyot. – Azoknak a csajoknak tök mindegy, csak farok legyen.

– Most meg itt sikongatnának, mert veled alszok – hümmögte Kornél. – Volt dolgom nővel, némelyik fura.

– Ebben nekem nem volt részem – kuncogott és megforgatta a szemét. – Szerencsés vagyok, mert meleg vagyok.

– Rám talán nincs megfelelő szó – mondta csendesen Kornél. Emlékezett rá, hogy mennyire meglepte mikor realizálta, hogy Zoli nem barátként mozgatja meg. Sokat beszélgettek, nevettek, majd jött minden sorban. Az első, remegtető érzés. A csók, majd minden sorban, és rájött, hogy ez is izgatja. Megnézte a fiúkat, de egyik sem váltott ki belőle olyan érzéseket, mint ő. – Valahogy mindegy a neme – bukott ki Kornélból. – Nem baj, ha fiú, ha lány, ha nonbináris, transzszexuális, csak maga az ember érdekel.

– Van, csak nem ismerem. Sötét vagyok – nevetett fel ismét. Kornél elérte, hogy mellette nem érezte a görcsösséget, azt, hogy védeni kell saját magát. A fiúban volt valami, amit eddig senkiben nem talált meg. – Na, meg perverz.

– Meg bunkó. Egy igazi görény, aki azt hiszi, ő találta fel a tüzet.

– Azt azért nem, csak tudom, hogy mi van bennem. A magabiztosságom sokakat megmozgat.

– A gatyájából ki – röhögte Kornél –, de mellettem biztosra veheted, hogy a kukacod a nadrágodban marad.

– Nem akarom elővenni, hideg van. Még lefagyna – fintorgott. – Te, figyelj már egy kicsit. – Viktornak beugrott, hogy nem találta egész nap a tabletet, de most jól jött volna, hogy megnézzenek valami filmet. – A buszon hagytam volna a tabom?

– Nálam van – válaszolta csendesen Kornél. – Elvettem tőled, hogy ne essen le. A táskámban van, egy zacskóba húzva előrelátásból, de én a meleg ágyból ki nem kelek.

– Add ide, kérlek! Szedtem le pár filmet és gondoltam megnézhetnénk őket – kicsit zavarba jött, hogy ezt felajánlotta. Elpirult a gondolatra, hogy ilyet mondott. – Ha van hozzá kedved persze.

– Nézhetünk, csak ne horrort a semmi közepén. Éppen elég, hogy veled vagyok összezárva éjszakára – csipkelődött kicsit Kornél. – És mássz el érte te, mert megfagyok.

– Rendben – morogta és kimászva az ágyból Kornél táskájában kezdett el kutatni a tabletje után. Mikor elővette látta, hogy a film a végén van, pedig, ha lezárja a kijelzőt, akkor ott megáll, ahol tartott. – Te befejezted a filmet ugye?

– Be, és akkor mi van? – morogta Kornél, miközben fejét belefúrta a párnába, ne lássa a másik, hogy belevörösödik. – Néha szoktam ilyeneket nézni. Anyám van, meg nővérem. Barátnőm is volt, velük kötelezőek az ilyen darabok – darálta zavartan.

– Szóltam én egy rossz szót is?! – kérdezte Viktor a kelleténél talán ridegebben. Tekintete fájdalmasan villant, bár ezt a másik nem látta. – Csak megkérdeztem, de akkor nem teszek fel legközelebb kérdéseket. Amúgy meg mi a fasz bajod van? Reggel óta nyers vagy és rideg. Csak nem felbaszták az agyad?

– És ha igen? Akkor pont kvittek vagyunk – morogta Kornél. – Hozod, és nézünk valamit, vagy reggelig veszekszünk? Esetleg bújjak be más mellé?

– Nem, nem vagyunk azok. Én nem vezettem le rajtad a dühömet, és neked köszönhetően máson sem – morogta és a tablettel a kezében visszabújt az ágyba. Kicsit szomorúan nézte a gépet. – Vígjáték jó lesz?

– Azért nem, mert féltél, hogy kizárlak a szobából – vigyorogta kajánul Kornél, majd felkuncogott, ahogy ezen felhúzta a másik az orrát. – Jó lesz a vígjáték, de valami értelmes, az agyatlankodást nem szeretem.

– Arra gondoltam, hogy nézzük meg a halálos iramban filmeket, de a te kedvedért lehet Adam Sandler film is – vigyorgott Viktor és tekintetében gonosz fény bujkált. – Mondjuk a Távkapcs?

– Szeretem Adam Sandler filmjeit, mondjanak bármit, de akkor ne a Távkapcsot – fintorgott. – A Mindenható vagy ha már romantikusabb vonulat kell, akkor a Kellékfeleség. Jennifer Aniston és Brooklyn Decker kárpótol az agyatlankodásért – vigyorogta. Kíváncsi volt a másik reakciójára.

– Ennyi erővel én alhatok is, te meg nézd a filmet – sóhajtott Viktor, de azért megkereste a neten. – Nem rossz film, de mércén aluli lett, ha engem kérdezel.

– Oh, nézd, ott van a Férj és férj – bökött egy filmborítóra.

– Egyre vonzóbb, hogy a fészerben éljem le a hátralévő életem – jegyezte meg nyersen Viktor. – Soha nem láttam még azt a filmet. Disney meséken nőttem fel, meg a Hannah Montanat néztem ezerrel.

– Akkor nem csodálom, hogy buzi lettél – bökte meg, holott tudta nagyon jól, hogy ez nem így működik. Nem egyik nap felkelünk, és elhatározzuk, hogy mától a saját nemünket fektetjük meg. Azonban ismerte már annyira Viktort, hogy tudja, ezen nem sértődik be.

– Te meg a „mindegy a csomagolás csak lyuk legyen" táborát erősíted, nem? – kérdezte meg viccelődve és indította el a filmet. – Tessék, legyen egy jó estéd. Ha fázol, bújj hozzám nyugodtan.

– Elég meleget termelsz, jó ez a távolság is – tolta maguk közé az öklét, miközben elhelyezkedett. Viktor akárhogyan fintorgott a film elején, ugyanúgy nevetett az ökörségeken. Majdnem együtt aludtak el, a film vége előtt, egymásra dőlve, egymást melegítve, békésen szuszogva az éjszaka hátralevő részében.

Sziasztok, meghoztuk az új fejezetet! Jó olvasást hozzá!