Kornélnak a következő pár napja sem sikerült a legjobban. Tudta ő, hogy miért iratkozott át másik iskolába, de néha már kényelmetlennek ítélte Viktor nyomulását. Nem telt el úgy szünet, hogy ne tett volna rá valamilyen megjegyzést, vagy ajánlja fel a kettes mosdólátogatást. Ami azonban megdöbbentette, az a többiek hozzáállása volt. Senkit nem érdekelt, hogy "meleg". Ugyanúgy kezelték, mint másokat. Nem értette, hogy miért áll ez az iskola másképp hozza, mint az előző. Aztán felvilágosították: Viktor végigverte, vagy verette azokat, akik csak egy rossz szót mertek szólni a saját, vagy más szexualitása miatt. Ez ugyan ellentmondásos volt azzal, amit ő tudott a fiúról, de ugyanezt az információt gyűjtötte be más évfolyamosoktól is. Meg is nézte magának ezután az arányos fiút, aki ezt félreértelmezte, és ismét felajánlotta a mellékhelyiség meglátogatását kettesben. Erre a szemét forgatta, miközben nyersen visszaszólt. Látta a barna szemekben, hogy a másik ehhez nincs hozzászokva. Az ellentmondás nem létezik a szótárában, de ahogy nézte a fiú szemét, annak csillogását rájött, fogást találhatott a másikon.

Hányingere volt tőle, ezt nem is tagadta. Fogalma sem volt hogyan bír egyáltalán ránézni, vagy szóba elegyedni vele, de sikerült. Mikor azonban érezte, hogy elég, olyankor kiszökött az udvarra, hogy friss levegőt szívhasson, kitisztuljon kicsit a feje.

Verőfényes napsütéssel köszöntött be a vénasszonyok nyara, ami hívogatta ki az udvarra a diákokat. Kornél is kisétált egy könyvvel a kezében, mert aznapra már elég volt a Viktor adagból. Leült egy padra és kinyitotta könyvét. Szeretett olvasni, mert egy másik világba csöppenhetett. Jelenleg Tolkien középföldéje volt az, ami újra beszippantotta. Együtt lovagolt Gandalffal, és mászta meg a Mordorba vezető utat két hobbittal. Egészen elmerült a világban, mikor valaki kikapta a könyvet a kezéből.

– Hé! – ugrott talpra azonnal a fiú, és farkasszemet nézett egy nála majd két fejjel magasabb fiúval, aki fintorogva forgatta meg kezében a könyvet. – Add vissza! – förmedt rá a gonoszul vigyorgó évfolyamtársára. Csak látásból ismerte, matekra jártak együtt.

– Hmm, azt hittem valami homokozós könyv – röhögött fel, miközben elolvasta a fekete borítón a címet.

– Miért is kellene annak lennie? – kérdezte élesebben Kornél. Nem élt ilyen nyomdatermékekkel, valahogy nem is izgatta a fantáziáját. Jobban szerette a fantasyt és a kalandregényeket. Ha tartalmazott meleg szálat, azt elolvasta, de külön nem keresgélt ilyen témakörökben.

– Mert mondjuk te is kétfarkú rendszerre vagy beállva – röhögött tovább a fiú.

– Aham – hümmögött Kornél. – Tehát ha buzi vagyok, az egyenesen arányos azzal, hogy romantikus nyomdatermékeket olvassak. Ha van rá mód, abból is meleget. Honnan szedtél te ekkora butaságot? – nézett rá kerek szemmel Kornél. – Ha már könyveket lopkodsz – lépett felé a fiú. A másik megdöbbenve figyelte őt, el is felejtette magasra emelni a könyvet, így Kornél kikapta a kezéből. – Tedd a könyvtárból, és inkább valami matematikai segítséget, mert a szorzótáblánál megakadtál – gúnyolódott Kornél. Látta, hogy feldühíti a másikat, de nem érdekelte. Nem volt ő egy nebáncsvirág. Meg kellett tanulnia megvédeni magát. Egy lesújtó pillantás kíséretében hátat fordított a fiúnak.

– Attól, hogy Viktorral kefélsz, még ne legyen akkora a szád! – förmedt rá a másik. Kornél megtorpant.

– Honnan veszel ekkora égbekiáltó marhaságot? – fordult vissza szikrázó tekintettel Kornél.

– Mindenki tudja – vonta meg a vállát a fiú. A másik közelebb sétált hozzá, de megtartotta az egy lépésnyi távolságot.

– Ez felvet egy kérdést. Féltékeny vagy, vagy dühös? – érdeklődött negédes mosollyal Kornél, mire a másik tekintetében láng gyúlt. Kornél látta, hogy már a feltételezéssel kibillentette az egyensúlyából a másikat. – Az a bajod, hogy bottal sem bököd meg? Őszinte legyek? Én se tenném, pláne az enyémmel. – Ennyi elég volt a másiknak, hogy pólójánál fogva megragadja Kornélt, akinek szeme sem rebbent. Közelebb rántotta magához a nagyobb fiú, orruk majdnem összeért. Kornélnak lábujjhegyre kellett állnia. Ha nincs könyv a kezében, fél pillanat alatt a hátába tekeri a másiknak a kezét, de a kötetet nem akarta ledobni a porba.

***

Viktor egészen, a hozzá nem megszokott módon élvezte az első pár napot az iskolában. Kornél jötte kirángatta a monotonitás szürkeségéből, az unalmas pasizási rutinból. Újdonság volt a számára, hogy nem dobott egyből hátast neki, nem hódolt be azonnal. Kérette magát a kicsike, de ez csak jobban feltüzelte a barna szemű fiúban a vágyat, hogy megszerezze magának. Nem volt olyan, mint a megszokott többség, akik vagy csak lefeküdni akartak vele, vagy rosszabb esetben belé is zúgtak annyitól, hogy csak rájuk mosolygott. Kornél ennél több volt. Valami különleges, amibe bele akart kóstolni. Milliószor futotta át a taktikákat Lőrinccel, hogy miként húzza a fiút a farka végére, hogy mit tesz majd, ha megvolt neki. Lölő minden tervet készségesen hallgatott meg. Támogatta barátját, segédkezet nyújtott az ötletelésben is.

A suliba menet, barátja társaságában, Viktor élvezte a meleget, ami hirtelen köszöntött be. A vénasszonyok nyara kifejezést ugyan nem szerette, mert degradálónak tartotta, helyette az Indián nyár kifejezéssel élt. A megszokott úton haladva a temető mellett átkelve rohantak az iskolába. Viktornak sikerült elaludnia, mert fél éjszakán át online játszott.

– Legalább mondd, hogy megnyerted azt a kurva PVP-t, ha már sikerült elaludnod! – morogta Lőrinc, nagyot lökve barátján, aki majdnem el is botlott a lába elé keveredő kőben. – Csak te lehetsz ilyen világi fasz, hogy hétköznap is tolod a játékot.

– Mást is tolnék, de a kis köcsög nem adja magát – vigyorodott el és beszívta a közeli virágoskert felől szálló illatot. – Nem tudom megmagyarázni, hogy mi, de valami űz. Meg kell szereznem, hogy a kis világom ne omoljon darabjaira.

– Csak unod, hogy nem jut senki a farkadra, mert elterjedt a rémhír, hogy depresszióhoz vezet – nevetett fel Lőrinc. Ezzel ugratni a legjobb barátját jó móka volt, annak ellenére, hogy nem terjedt el semmilyen pletyka. – Viszont, ha nem kefélsz hamarosan, magad is bedőlsz, mint az ólajtó.

– Hogy te mekkora egy farok vagy. Na húzzunk bele, mert nem érünk be második órára sem.

A két fiú gyorsabb tempóra váltott, de így is csak pár perccel előbb értek be, mint a tanár. Viktor hálát rebegett a magasságosnak, hogy a pedagógus mindig késett, így nem buktak le. Az óra végén boldogan ment ki az udvarra a többi diákkal. A focipálya felé vette az útját, de megpillantotta, hogy egy fiú ép Kornéllal szemétkedik. Intett, hogy menjenek, neki más dolga van. Hátat fordított és elindult a két fiú felé. Lassan haladt, hogy ne tűnjön úgy, mint akinek annyira fontos lenne az egész, de még sem nézte jó szemmel, hogy valaki az ő prédájára vetett szemet. Mikor melléjük ért, egy laza mozdulattal oldalba vágta a nála is egy fejjel magasabb srácot.

– Jaj, hát bocsánat, megbotlottam – tettette az ártatlant, kisfiús mosolyt erőltetve magára. – Engedd el szegény gyereket! Nem látod, hogy két fejjel alacsonyabb? Arról nem is beszélve, hogy messze okosabb is nálad. Azt hiszem ezt már megbeszéltük tavaly, nem igaz, Tibikém. Nem baszakodsz a többiekkel, mert megint behajtom a fejeddel a szekrényajtót.

Vigyorogva nézte, ahogy a srác elszalad. Nem tervezte, hogy megfélemlíti, de nála ez volt az egyetlen, ami beválik. Biccentett egyet Kornélnak, de nem szólt hozzá, nem akarta még cukkolni a fiút. Korán is volt, arról nem is beszélve, hogy még nem tért eléggé észhez, hogy piszkálódni kezdjen, így elindult az épület irányába.

– Nem kértem a segítségedet! – kiáltott utána dühösen Kornél.

– Pont leszarom, nem miattad tettem – fordult vissza egy pillanatra. – Nem voltál itt tavaly, így gőzöd sincs, hogy mi volt itt.

– Ha tudom, hogy mi vár rám, inkább be sem járok – lépdelt közelebb Viktorhoz. Itt volt az ideje incselkedni vele. – Cseppet sem különbözöl attól a pöcstől! – intett a háta mögé Kornél, mire a barna szempár villant egyet. – Egyet mondj már meg! Valaha is beváltak a beszólásaid? Ne mondd már, hogy ezekre bárki is hanyatt vágta neked magát! – nevette gúnyosan.

– A kis nyári kalandom megtette – köpte undorral és elhúzta a száját. – Viszont itt nem erről van szó. Nem kell a segítségem? Rendben, de ha vérző orral és lila monoklival mész haza, ne lepődj meg. – Egy pillanatra elgondolkozott és belenézett a másik szemébe. – Nem, nem különbözöm, ebben igazad van. Én viszont vele ellentétben, nem fogom az első alkalommal kitaposni a kis vézna testedből a beled.

Kornél dühe olyan magasra csapott Gábor említésétől, hogy azt hitte nyakon ragadja, és addig üti, míg csak mozog. Ránézett a barna fiúra, a lüktetés nem akart benne alább hagyni. Késztetés érzett, hogy megrángassa, ordítson vele. A keze önkéntelenül mozdult, megragadta a fiú pólóját, aki meglepett tekintettel nézett rá. Úgy cikázott benne a vágy a megverésére, mint szitakötő a tó felszínén. Közelebb rántotta magához, egészen az arcához húzta. Érezte a másik mentolos leheletét, szaporább légvételeit. Észrevette a mozgást maga körül, így egy mozdulattal irányba állította Viktort, és a karját megragadva az épület mögé húzta. Dühében akkorát penderített rajta, miután kikerültek a tekintetek kereszttüzéből, hogy a fiú nyekkenve kenődött a falra. Kezével mellkasába tenyerelt, és izzó szemmel nézett a fiúra, aki mindezt tűrte, ki tudja miért. – Nem mondom el még egyszer – köpte dühösen Kornél. – Nem fogsz kényed-kedved szerint rángatni! Nem engedem csak úgy, hogy bárki megdugjon, vagy akár hozzám érjen! Nekem nem jönnek be ezek a faszságok, amelyek folyton folynak a szádból. Én ettől nem dobom le az alsómat! – nyomta meg mellkasát erősebben, hogy értse, nem egy tündérmogyoró.

Viktor szánakozó pillantással mérte végig Kornélt. Elvigyorodott, amivel csak jobban fel akarta idegesíteni a másikat.

– Nem hiszem, hogy rángattalak, vagy bármi. Amúgy is ki a bús faszomnak képzeled te itt magad, hogy így beszélsz bárkivel is? – lökött egyet Kornélon, hogy vegye a lapot, hogy jobban jár, ha nem nyúl hozzá, ráncigálja és emel rá kezet. – Itt te csak egy közönséges senki vagy, egy nulla, aki a felvágott nyelvével akar kitűnni. – Igen, meg akarlak baszni, és neked meg önként kell bedőlni a kardomba – nevetett fel és egy nagyot taszítva a másikon elindult. – Amúgy sem lennél több, mint a sok srác, akit a faszomra húztam.

– Akar a halál a farkad közelébe menni! – kiáltott rá Kornél. Még mindig dühös volt. Tudta, hogy nem kellene vele veszekednie, de egyszerűen nem bírt napirendre térni az idiótaságain. Újra utána kapott. Egy mozdulattal visszarántotta. Viktor aprót nyögve kenődött fel a falra megint. Most két tenyerével szegezte a falhoz, miközben izzó tekintettel nézett rám. – És nem mondtam, hogy végeztünk!

– Én meg azt mondtam, hogy igen! – tépte ki magát Kornél karjaiból és egy jól célzott jobb egyenessel a gyomrát ütötte meg. – Nem vetted még észre, hogy tőlem nem kevesen félnek? Lehetsz egy fejjel magasabb, vagy egy magas velem, ha fizikailag nulla vagy – nevetett fel, ahogy Kornél mellé köpött és indult el. – Nyugi, ez a kis kakaskodás nem vette el a kedvem. Legalább megtudtam, hogy tökösebb vagy, mint itt a legtöbben, de kevés vagy még mindig.

Kornél gyomra remegett, de hirtelen mozdult Viktor felé. Őt senki nem ütheti meg csak úgy. Karja után kapott, hirtelen maga felé fordította, mert nem volt annyira gerinctelen, hogy hátba támadja. Viktor meglepődött, ez látszott tekintetén, majd arca eltorzult, ahogy visszakapta a pár pillanattal korábbit.
– Én viszont nem félek tőled – emelte fel a kezét újra, de célt már nem ért, mert Viktor elkapta a csuklóját.

– Na most figyelj, mert nem fogom még egyszer elpofázni! – csavarta el a másik karját és átdobva a válla felett a földre dobta és erősen a mellkasára lépett. Nem érdekelte, hogy esetleg fájhat-e a másiknak, vagy sem. – Nem félni kell, azt a gyengék teszik. Te nem vagy gyenge, csak nem tudod, hogy mikor kell leállni! – nézett le a földön fekvőre és megborzongott. Ahogy látta Kornélt haragtól izzó tekintettel, kipirult arccal valami benne mélyen mozdulni látszott. – Nem éri meg baszakodni velem, kérdezd meg Lőrincet, hogy mi volt a nyáron is. Terjednek a pletykák, de a legizgalmasabb részt nem tudja senki, csak ő meg én – engedte el és sebes léptekkel haladt az épület felé, de megállt egy pillanatra. – Amúgy meg a jó kurva anyádat!

Viktor haragosan vágta ki a hatalmas üvegajtót, ami a folyosóra vezetett. Nem érdekelte senki és semmi. Aki az útjába tévedt, fellökte, vagy lökött rajta egyet. A terembe lépve felkapta a táskáját és kiviharzott az iskolából. A düh, úgy csörgedezett az ereiben, mint a Duna a medrében. Le kellett csillapodnia, ami nem ment volna, ha Kornél a közelében van. El akart egy kicsit menekülni a világ elől. Előle és mindenkit kirekeszteni pár órára. Nem figyelte, hogy merre vagy hova tart. Meglepődött, mikor az apja sírjánál találta magát. Letérdelt a hideg kő előtt és lehorgasztotta a fejét. Észre sem vette, hogy elerednek a könnyei.

– Hát itt vagy – riadtan fordult meg, hogy szembe találja magát Lőrinccel – Mi baszott fel ennyire? – Húzz vissza a suliba! Bajba kerülsz te is. – Lőrinc nem foglalkozott barátja kérésével. Letérdelt mellé és átvetette a válla felett a karját és magához húzta. Viktor nagyot sóhajtva dőlt neki, majdnem elveszítve az egyensúlyukat. Pár perc kellett, míg lenyugodott és elmondta az egészet, ami közte és Kornél között történt.

***

Kornél zihálva ült fel, fájt a mellkasa, de nem annyira, hogy ne tudjon felállni, és utána rohanni. Egyszerűen érezte, hogy nincs már rá szükség. Elvigyorodott. Látta, amit látnia kellett. Nem hagyta hidegen a másikat, és ez örömmel töltötte el. Felállt, leseperte a nadrágját. A telefonja megrezzent. Elővette. Azt hitte nem élte túl a verekedést, de az épen világított, amin Viki üzenete várta. Meg sem nyitva dugta zsebre, és szaladt ő is vissza az osztályba, de a vigyorát egyszerűen nem tudta lemosni az arcáról. Tudta, hogy jó úton jár. Az osztályba érve, felvont szemöldökök várták őt, de ő nem foglalkozott velük. Elég volt egy pillantást vetnie Viktor padjára, hogy tudja, a fiú eltűnt, arra a napra talán már teljesen. Sakk! – gondolta magában vidáman. 

😘😘❤️❤️Sziasztok Manók. Meg is hoztuk az újabb részt, remélem, hogy tetszeni fog nektek. ♥♥♥❤️❤️😘😘