Kornél újra belenézett a tükörbe, majd elismerően bólintott, ahogy megállapította, teljesen megfelelő az öltözéke a tanévkezdéshez. Nagyot nyelt, szíve izgatottan kezdett dobogni, mikor eszébe jutott, hogy utolsó évét másik iskolában kezdi meg, de nem igazán bánta. Eddig szakközépiskolába járt, de rájött, hogy inkább egy erősebb gimnáziumban szeretne leérettségizni, amivel tovább tud lépni egyetemre. Nem épp ezt az iskolát nézte ki magának, de így tökéletesnek tűnt: két legyet is üthetett egy csapásra. Senkit nem hagyott hátra, mert barátai nem voltak az osztályában miután kiderült, hogy ugyanannyira bírja a férfiakat, mint a nőket. Kézilabdázott évekig, de az iskola csapatából kitették mássága miatt, így nem érzett veszteséget. Könnyebbé vált az élete, mert nem kellett ingáznia két település között. A kézilabdát nem kellett feladnia, mert ennek az iskolának is volt csapata, ami némi örömmel töltötte el.

Újra a tükörbe nézett, mikor megrezzent a telefonja. Nővére írt neki, érdekelte, hogy van a szakítása után. A leírtaktól a gyomra megugrott, de csak addig míg fel nem villant Viki chat ablaka egy üzenettel: Hajrá, oroszlán! Kornél vigyorogva írt vissza neki, hogy délután majd átmegy, és elmesél mindent.

Eltette a telefonját, majd újra a tükröt nézte. A piros póló kifogástalanul állt rajta, pont annyit mutatott, amit kellett. A karja a nyáron formálódott, annyi ládát pakolt át diákmunkásként a helyi gyárban. Sokat biciklizett, hogy vádlija formálódjon, tépett frizurát csináltatott tanévkezdésre. Arcát simára borotválta, így nem úgy nézett ki, mint egy végzős gimnazista. Kifejezetten elégedett volt a látvánnyal. Már csak a modorán kellett csiszolnia, de bárhogyan erőlködött eddig, sehogy sem sikerült. Úgy gondolta, ha előtte lesz a másik, simán venni fogja az akadályokat.

– Kornél, elkésel! Már a tanévnyitót nehéz volt kimagyaráznom! – kiabált be édesanyja, így nagy levegőt véve elindult a konyhába. Anyukája dúdolva tett-vett a helyiségben. Apró alakja, mindig mosolygásra késztette. Nem is értette, hogy a két méteres apja hogyan gabalyodott bele az alig egyhatvanas nőbe. Ő maga is édesanyja magasságát örökölte inkább, bár jobban szerette volna, ha kétméteres, akkor legalább nem próbálták volna szekálni az évek alatt. Utolsónak lenni a tornasorban fiúként, igen megalázó élmény volt számára.

– Megyek már – sóhajtotta. A nő felé fordult. Arca kicsit elkomorodott, ahogy fiára nézett.

– Biztos jó lesz ez így? – kérdezte halkan.

– Igen – bólintott Kornél. – Több időm jut mindenre, és nem két órám megy el a tömegközlekedésre minden nap.

– Csak aggódok érted – lépett közelebb, hogy megsimogassa fia arcát. Kornél mosolyogva bújt a tenyérbe. – Új iskola, meg a történtek Vikivel.

– Nem akarok róla beszélni – hárította a témát azonnal a fiú. – Megyek – lépett a bejárati ajtó felé, majd hátrasétált a biciklihez. Ő is aggódott. Most, a küszöbön állva átfutott az agyán, hogy nem volt épeszű ötlet, amit tenni készül, de a kísértő, kisírt zöld szempár nem hagyta, hogy rágódjon. Úgy érezte, mennie kell.

Kitolta az utcára a biciklit, majd felpattant rá. A szeptemberi nap cirógatta arcát, a friss levegő energiával töltötte fel. Valahol örült, hogy végre nem a buszok kipufogójának végtermékét szívja be. Az út azonban rövidnek bizonyult, hamar az iskolához ért. Először az osztályfőnökéhez ment, aki útba igazította, majd megkérte, hogy menjen be a terembe. Ő is nemsokára érkezik. A fiú a mutatott irányba indult. Lábai remegtek, de nem állt meg. Egyszer túl kellett esnie ezen.

***

Viktor sápadtan és fáradtan nézegette magát a tükörben. Átkozta magát, hogy hajnalig játszott a

számítógépén, de annak örült, hogy Lőrinc sem lesz jobb formában. Átállni a nyári rutinról az

iskola előtt, nem ment éppen zökkenőmentesen. A fiúk gyakran unatkoztak az utolsó hét folyamán, így átjátszották az éjszakákat. Ez nem volt most sem másképp. Hatalmas szürke foltok jelezték, hogy bizony nem aludt valami sokat, mielőtt az ébresztője megszólalt. Kótyagos fejjel kaparta elő a

ruháit a szekrényből. Még csak nem is nézte meg jobban, mit akar magára kapni. Bár mindegy mit is akart, jól nézett ki benne.

– Kész vagy már? – nyílt az ajtó és belépett rajta Lőrinc. Nyoma sem volt a fáradtságnak az

arcán, amiért Viktor agyon tudta volna verni. – Miért kell neked mindig indulás előtt tíz

perccel felkelned?

– Mert kell a szépítő alvás, bár ezt mára baszhatom. Várj meg lent, pár perc múlva megyek.

Sebtében vette fel a fekete pólót, amin egy rózsaszín unikornis debelt, alatta a felirattal, „I'm fucking God" hozzá egy sötét nadrággal és az éjszaka színében pompázó tornacipővel.

Morogva sétált le a lépcsőn. A konyhában találta meg barátját, aki az anyjával beszélt. A nő előtt

térdelt nevelőapja is, aki a hasának gügyögött, azt hitte rosszul lesz. Biccentett nekik köszönés

gyanánt, majd megragadva Lőrinc karját elindult az iskolába.

Az út, mint mindig a régi temető felé vezetett, nem érdekelve őket, hogy a kis kitérővel majdnem,

hogy késve értek be az iskolába. Viktor minden nap megtette az utat, akár volt iskola, akár nem. Az

út mentén sétálva is rá lehetett látni a sírra, aminek közelébe egyszer sem mert menni hat éve, mióta

az apja meghalt. Intett a sírnak és gyorsabbra váltva lépteit, szinte elszaladt a temető mellett.

„Mikor lesz már könnyebb? El tudok menni valaha mellette úgy, hogy nem marják a szemem a

könnyek?" – járt a fejében keserűen.

Az iskolához érve kezdett lecsillapodni. Senki nem láthatta rajta, hogy neki is van törékeny oldala.

Sok barátja volt, de egyik sem tudta, hogy az apja már nem él. A boldog család látszatát keltette. Egyedül csak Lőrinc tudta, hogy milyen űr tátong a szívében.

A folyosón haladva már körbe sem nézett. Semmi nem változott, a folyosók ugyanolyan fehérek

voltak, mint előző évben, a termük is ugyanott volt. Egy utolsó pillantást vetett a mellette sétáló barátjára, akivel rengeteg emléket gyűjtöttek a nyár folyamán, mielőtt belépett volna a terembe. Elmosolyodott, mikor meglátta Petit, Tivadart és Eriket, akik az iskolai sleppjének tagjai voltak. Már a helyükön ültek, halkan beszélgettek, de elhallgattak, mikor meglátták őket. Egész nyáron alig tudtak találkozni, mert Peti és Erik táborban voltak, míg Tivadar a nagyszüleinél nyaralt.

Helyet foglaltak a leghátsó sorban. Ők öten foglalták el a kakasülőkének nevezett részt, mivel a

terem úgy volt kialakítva, mint egy lelátó. A terem vége felé magasodott, hogy minden gyerek

láthassa a tanárt. Lepacsiztak egymással és míg várták az osztályfőnököt, beszélgetésbe kezdtek. Elhallgattak, ahogy belépett egy ismeretlen fiú.

***

– Friss hús a fedélzeten – nevetett fel Viktor, miközben kiéhezett vadmacska módjára végigmérte a fiút – Nyami.

Kornél körbenézett a teremben, hogy megtudja ki volt a felszólaló, holott nagyon is tudta. A hang irányába fordult, és pofátlanul végigmérte a másikat, kétséget sem hagyva afelől, hogy a látványt egészen kellemesnek ítéli. A hányingerét ugyan le kellett gyűrnie, de sokat segített a kórházi kép, amit Gáborról őrzött a fejében.

– A hentes tanoncok nem két teremmel arrébb járnak? Vagy én jöttem rossz helyre?

– Frappáns visszavágás volt, kis zöldfülű, de szerintem még van hová fejlődni – nevetett fel Viktor és felhúzta a szemöldökét. Megnyalta az ajkát és haverja felé fordult. – De felvágták a nyelvét – röhögte.

– Értelmes beszélgetőpartnerhez vagyok szokva, aki a koton használati útmutatóján túl is képes az olvasás csodáját alkalmazni. Nem tudom, hogy bárkinél is bejön-e az ilyenféle duma, de nálam bakot lőttél, kiskakas – vágott vissza határozottan Kornél. Még a szemét is megforgatta, hogy értse a másik, mekkora idiótának tartja. Érezte, hogy többen is ránéznek, némelyik tekintetben megdöbbenést vélt felfedezni, csak mert visszaszólt a fiúnak.

– Édes, te most jöttél a kabaréból? Nézd el nekem, ma nem a vicces alsóm van rajtam – állt fel és metsző pillantással nézett a mellette ülő fiúra. – Majd szólj, hogy mit mondott a vén flúgos, elmentem megkeresem Mátét – kacsintott és elhaladva az új srác mellett mélyet szippantott a levegőből. – Ez volt az a siló szag, már értem, honnan jött – nevette, miközben elhagyta a termet.

Kornél arcrándulás nélkül követte tekintetével a fiút, akit szívből gyűlölt. Okádhatnékja volt tőle, de nem akart visszatáncolni, úgy érezte megérdemli, ami rá várt.

– Neked pont Viktorral kellett összeszólalkoznod – csóválta meg a fejét egy kedvesnek tűnő, szőke fiú, akit némi késéssel felismert a játékteremből. Közelebb sétált a másikhoz. – Nagy Lőrinc.

– Király Kornél – fogadta el a felé nyújtott kezet. – Ő az iskola bikája, vagy mi? – kérdezte nevetve, de hangja elhalt, mikor a másik biccentett. – Elég alacsony a nívó, mert hogy ezt a seggem közelébe sem engedném, az tuti. – Lőrinc tágra nyílt szemmel nézett rá. Kornél tudta, hogy még aznap megtudja Viktor, hogy egy csapatban játszanak. – Mi van, rajta kívül már más nem is lehet buzi az osztályban? – kérdezte kissé nyersen, további táptalajt adva a fiú gondolatainak.

– Viktor azt kap meg, akit akar – mondta csendesen Lőrinc.

– Hát, akinek egy olyan fasz kell, ami több seggben járt, mint ahány nap van az évben, az engem messziről kerüljön el. – Elsétált a másik mellett. Tisztában volt vele, hogy ki ő, így nem kívánt haverkodni vele. Körbenézett a teremben. Nem messze tőle három fiú méregette, de arcukból ítélve élvezték a szóváltást. Biztatóan mosolyogtak rá, hogy menjen oda. Kornél nem gondolkodott sokat ezen, bár nem szeretett barátkozni, de most minden lehetőséget meg kellett ragadnia, amivel bosszanthatja a másikat. Közelebb ment, bemutatkozott, a három fiú pedig boldogan fogadta maguk közé.

***

Viktor hallotta a szóváltást, de nem törődött vele. El kellett intéznie Mátéval a dolgokat, mint minden évben. Az iskola első számú verőlegénye volt, így muszáj volt elérnie, hogy megvédje. Túl sok mindent tett ahhoz, hogy védelemre szoruljon. Egy sarokban találta meg a fiút, aki egy lánnyal beszélgetett. Mikor meglátta, elmosolyodott és intett a fejével, hogy kövesse. A mosdóban megálltak egymással szemben, váltottak pár szót, mielőtt Viktor elhagyta volna a helységet. A teremhez sétált, leült előtte lévő padra és várta az első óra végét. Addig a telefonján játszott, a közösségi oldalakon beszélgetett pár ismerősével. Unalmában még a kissrácra is rá írt, akit a nyár közepén dobott azzal a szöveggel, hogy megunta, de híre sem volt már a fiúnak a közösségi oldalon. Megvonta a vállát, annyira nem érdekelte, megdug mást helyette, mondjuk az új fiút. A csengő hangjára eltette a telefont. Várta, hogy Lőrinc kijöjjön és megtudja, miről papolt a vén Temesvári tanár úr.

– Végre már! Mit mondott az a görény? – rángatta arrébb barátját, hogy mások ne hallják a beszélgetést. Ahogy mindennel tisztába lett, elment, hogy megkeresse az új fiút. Elmosolyodott, mikor megtalálta.

– Bemutatkoznék, mert sürgős dolgomban lemaradtam az első óráról – mosolyogta kedvesen, de Kornélt ez nem hatotta meg. Elfintorodott. – Nem kell ijedezni, nem harapok – kuncogott fel. – Nemes-Németh Viktor vagyok.

– Mondanám, hogy ez senkit nem érdekel, de anyukám még jó modorra tanított. Király Kornélnak hívnak. Ám ha nem haragszol, nem fogok veled kezet, ki tudja hol járt – húzta el az orrát.

– Nem kértem a kezed, tudod nem szokásom kezet fogni – felhúzott szemöldökkel gondolkodást tettetett. Elvigyorodott és elindult kifelé. – Utoljára talán akkor járt valahol, mikor dobtam Kevint, vagy hogy is hívják a srácot. Na mindegy is, léptem, pá. – Megborzongott az emlékre. A srác egy vesztes volt, nem is akart tőle semmit, csak egy menetet. Nem tervezte, hogy az beleszeret és zokogásban tör majd ki, mikor kimondja, hogy vége. Undorodott az ilyesfajta viselkedéstől, így nem is bánta igazán, hogy ejtette a srácot.

Kornél ökölbe szorította a kezét, nehogy megüsse a másikat, aki undorítóan nyilatkozott szerelme öccséről. Egy fiúról, aki a szárnyait próbálgatta. Egy ártatlan lélekről, aki csak megélni akarta végre

melegségét. Már nem rettegett a családjától. Benne is beszélgetőpartnerre talált, mikor elmesélte, hogy ő is átment ezen, annyi különbséggel, hogy mind a két nemhez vonzódik. Édesapjának volt a legnehezebb elfogadnia. Sokáig tiltakozott ellene, mondván, hogy az ő fia nem lehet buzi. Végül megnyugodott, de ami régen volt nem lett újra. Nem horgásztak többé együtt, nem tekertek kilométereken át egymás oldalán. Megviselte Gábort ez, majd a hol viccesnek, hol komolynak szánt bántások. És végül jött ez a farok. Elhitette vele, hogy együtt lehetnek. Egy megtépázott szívvel játszott, majd beletaszította a mélységbe. Soha nem fogja megbocsátani Viktornak, hogy összetörte Gabi szívét, és elvette az első érintések varázsát önös vágyból. A fiú annyira kikészült, hogy inkább magántanuló lett, állapotára hivatkozva.

– Meg fogsz még fizetni mindenért – mondta csendesen. – Azt mondtad annak a fiúnak, hogy élni játszva is lehet...csak nehogy te legyél végül a játékszer!

***

Kornél elgondolkodva sétálgatott az utcán. Nem akart még hazamenni, de Vikihez érkezni is korán volt. A rengeteg inger, ami a nap folyamán érte, kissé felkavarta. Újak voltak a tanárok, osztálytársai. Az utóbbiak barátkozni akartak vele, ami meglepte. Előző osztálya kiközösítette, mikor egy sráccal járt fél évig. Ezekben a fiatalokban azonban fel sem merült, hogy ez gond lenne, pedig nyíltan terítette kártyáit mindenki elé. Kényelmetlenül érezte magát, de szóba elegyedett a többiekkel. Nem akart barátságokat kötni, de úgy gondolta, hogy egy kis haverkodásból nem lehet gond. Még többet megtudhat Viktorról.

Nagy levegőt vett, ahogy eszébe jutott a helyes fiú. Ezt nem tudta letagadni, de mit ér mindez, ha mellé egy végtelenül pofátlan személyiség párosul. Olyan irritáló modorral, amitől Kornél úgy érezte, legszívesebben nyakon verné. Nem követte őt, csak néha rá-ránézett, ilyenkor észlelte, hogy Viktor leplezetlenül mustrálja. Nem akart játékszer lenni, de tudta, hogy kell. Végigborzongott a gondolattól, hogy egyszer hozzá fog érni.

Elgondolkodva sétált, majd megállt az ismerős ház előtt. Szíve oda vitte, ahová tartozott. Nem bírt tovább várni. Körülnézve nyomta le az utcaajtó kilincsét. Kicsit úgy érezte, hogy tilosban jár, de rájött egy fél pillanat után, hogy minden csak színjáték. Azonban gyorsan becsukta maga mögött az ajtót, és szaladt a bejárathoz. Talpa csattogva ért a betonhoz. Még meg sem emelte a kezét, hogy kopogtasson, már nyílt is az ajtó. Két kéz megragadva őt, a házba húzta. Reagálni sem volt ideje, az ismerős karok átölelték.

– Borzasztó hosszú nap volt – sóhajtotta Viki a mellkasába.

– Ne is mondd! Úgy éreztem magam, mint a friss hús, akiből mindenki akar – sóhajtotta Kornél.

– Mesélj! – nézett fel rá mohó szemmel a lány.

– Csók se jár? – kérdezte csalódottan Kornél, mire az imádott ajkak az övéire tapadtak lágyan. A fiú morogni akart, mikor eltávolodott tőle a másik, de rájött, hogy addig nem lesz folytatás, míg nem mondott el mindent.

– Nehéz volt? – érdeklődött Viki.

– Csak az, hogy ne verjem laposra – grimaszolt a másik, miközben barátnője után sétált a szobájába. Ahogy beért, levetette magát az ágyra, mire jóleső nyögés szakadt fel a torkából. Viki mellé térdelt, és lenézett rá.

– Rémes alak?

– Konkrétan még meg sem szólaltam, és már kikezdett velem – fintorgott Kornél.

– Előnyödre változtál – simított végig barátja karján a lány, aki beleremegett ebbe. –, de kikaparom a szemét, ha hozzád ér – gyúlt láng a szemében.

– Nem tervezek addig jutni. – Kornél a gondolatba is beleborzongott. –, de kell egy kicsit kellettnem magam.

– Beválik?

– Be. Pasiból van, ami tetszik neki, azt megszerzi. Csak azt nem tudja, hogy most nem ő irányít – mosolyodott el rosszindulatúan Kornél.

– Sikerülhet? – aggodalmaskodott Viki.

– Bármi is lesz, megérdemli – bólintotta határozottan Kornél. – Kis híján Gábor életébe került a játszadozása. Visszavetette a fejlődésében. Egyébként sem volt túl stabil, de ezzel csak rontott a helyzeten. Gyűlöli magát, értéktelennek érzi, aki senkinek nem kell, és erről Viktor tehet – jelentette ki lángoló tekintettel.

– Ilyenkor nem lehet neked ellen állni – hajolt fölé a lány. – A lángok a szemedben, a határozottságod.

– Anyukádék mikor jönnek? – vigyorodott el Kornél.

– Gáborral mentek kontrollra, meg pszichológushoz. Valószínűleg csak este – kacsintott Viki.

Kornélnak ennyi elég volt, hogy engedjen a vágynak, ami benne tombolt. Nem érdekelte már, hogy beszóltak neki. Sem az, hogy mi lesz Viktorral, vagy holnap. Mert minden gond a másnap baja.

<3 Sziasztok Manók! Meghoztuk a harmadik fejezetet. Jó szórakozást. Ha tetszett, hagyjatok nyomot. <3