A július nem hazudtolta meg önmagát: a nap hét ágra sütött a felhőtlen égbolton, a hőmérséklet pedig határozottan meghaladta a harminc fokot. A hőség sokakat valamelyik strandra vagy valamiféle állóvízhez csábított: az egyik négyfős társaság a Lupa-tó mellett tette le a voksát, hogy a tengerparthoz hasonló homokos területen lazítsanak az egyik terebélyes napernyő alatt.

– Fanni, ezt te biztos jól végiggondoltad, hogy három kannal együtt jössz ki ide süttetni a hasadat? – Kristóf magához képest meglepően szemtelen volt.

– Miért, kikkel jöttem volna, ha nem veletek! – A lány a szemüveges fiú combjára csapott a tenyerével. – Vagy te még nem láttál nőt bikiniben? – húzta Kristóf agyát kuncogva.

– Nocsak, feléledt az ifjú pár! – kapcsolódott be Ádám is cukkolódva a beszélgetésbe.

– Nagyon vicces! – A fekete hajú srác közömbösen válaszolt, még ha arca el is vörösödött. – Még szerencse, hogy nem vagyunk együtt!

– Legalábbis egyelőre! – Márk is elnevette magát, aki eddig csak csöndben sütkérezett.

– Csak ugratunk, te! Nem veszed a poént! – szívatta tovább Ádám a haverját.

– Jól van, na! – próbált Kristóf kiszabadulni a számára kellemetlen helyzetből. – Akár csendben és nyugalomban is élvezhetnénk a napot, ha már ilyen szép strandidőnk van! – nyújtózott el, majd ránézett a telefonjára.

– Tényleg, ma van tizenharmadika! Pont egy hónapja történt, hogy sikerült elhárítani a katasztrófát! – váltott témát Fanni, az informatikus fiú legnagyobb örömére.

– Hogy megy az idő! Nemrég még szarrá izgultuk magunkat, most meg már lassan a nyár felén is túl leszünk! – ásított egyet Ádám, aki egészen elkényelmesedett a nyugágyon.

– Az nem kifejezés, hogy izgultunk! El sem tudom mondani, mennyire aggódtam Kristófért! – Fanni hangja elcsuklott, ahogy felidézte a rossz emlékeket, amikor ott kellett szobroznia a bezárt lakás mellett, miközben az is benne volt a pakliban, hogy nem sikerül megakadályozni a tornádó pusztítását.

– Ezt most vegyem bóknak? – Kristóf csak vigyorgott, mintha őt egyáltalán meg sem érintették volna a történtek.

– Hála az égnek, az utolsó pillanatban minden összejött, bár valóban nem sokon múlt, hogy tragédia történjen – fújta ki a levegőt Márk.

– Az a lényeg, hogy meglett a végére, aminek meg kellett lennie! – Ádám ivott is erre egy kortyot a söréből, melyet még ebben a forróságban sem tudott nélkülözni. – Apropó, tényleg, Kristóf! Van valami fejlemény a modelleddel vagy micsodáddal kapcsoltban, amit fejlesztettél? Mondtad, hogy lehet, még Angliába is sikerül majd kijutnod ezáltal.

– Van fejlemény – köszörülte meg torkát a szemüveges srác. – Felvettek az egyetemre, ráadásul emellett fejlesztőként is fogok dolgozni a programomnak köszönhetően. Úgyhogy ősztől irány egyenesen Reading és a Középtávú Időjárás-előrejelzések Európai Központja!

– Nem mondod komolyan! És erről eddig miért hallgattál? – Ádám kinyújtotta karját és határozott kézmozdulatokkal megveregette a haverja vállát. – Gratulálok! Kívánom, hogy bejöjjenek a számításaid!

Márk is hasonló elismerő szavakkal illette Kristófot, mire az csak legszívesebben elbújt volna a napozóágy alá, mivel nem volt az a típus, aki mások tömjénezésére vágyott volna.

– Van egyébként még egy meglepetés! – nézett az egyetlen lány Márk és Ádám felé.

– Na, ki vele!

– Mi az? – kérdeztek vissza egyszerre.

– Én is megyek vele ki az Egyesült Királyságba! Igaz, engem természetesen a töriszakra, és egy másik egyetemre vettek fel Londonban, de úgy döntöttünk, ketten veszünk ki valami albit, mert így mégiscsak könnyebben el tudunk majd boldogulni!

– Ne már! Na jó, én kikészültem! – kacagott fel Ádám. – Ejnye, itt hagytok minket!

– Hát, úgy látszik, másodmagammal maradok itt a szesztestvéremmel! – ugratta a barátját Márk, de a langaléta srác vette a poént, és Kristófék felé fordult:

– Aztán nem csak turbékolni egymásnak, mint a galambok! – tréfálkozott tovább.

– Ugyan már, csak szigorúan tanulás lesz! – válaszolt Fanni felüdülten.

– Mondtam már, hogy semmi olyan nincsen közöttünk! – Kristóf ismét fafejűnek mutatkozott.

– Azért hiányozni fogtok nekem! De hát ez az élet rendje! Én csak örülök, ha boldogulni tudtok majd! – biztatta a barátait Márk. Ki tudja, talán egyszer Kristóf fejlesztése majd túlmutat az én látomásaimon is? – merengett maga elé.

– Amúgy Kittivel mi a helyzet, azóta is minden rendben? – váltott témát Fanni Ádám felé fordulva.

– Szerencsére igen. Sőt! – A srác vett egy mély levegőt. – Azt hiszem, elérkezett annak az ideje, hogy megkérjem a kezét! – pirult el annak ellenére, hogy általában mindig a magabiztos arcát mutatta.

– Hát, akkor hajrá, mindent bele! – ösztökélte Márk a haverját. – De ugye tudod, hogy így ennyi bulikázás meg italozás nem fog beleférni, ha komolyan gondolod ezt az egészet! – nevetett.

– Tudom, persze! – értett egyet a barátjával Ádám. Már most elkezdtem változtatni, és fog is szerintem menni. Ideje, hogy felnőjek, elvégre fiatalabb már nem leszek!

– Hát az biztos! Még ilyet, a fénykorodban igába hajtod a fejed! – rázta meg a fejét Kristóf, miközben csak virult, mint a tejbetök.

– És néztél már neki gyűrűt? – Fanni gyakorlatiasabban szemlélte az eseményeket.

– Nézegettem, de egyelőre még nem jutottam túl messzire – szegte le a kobakját Ádám.

– Ha gondolod, majd segíthetek! Bár én azt az elvet vallom, hogyha szívből jön, akkor bármilyen is legyen az, tetszeni fog neki! – anyáskodott a lány a srác felett.

– Mondanám, hogy rám is számíthatsz, de ehhez nem nagyon tudok mit hozzászólni! – Márk feltápászkodott, majd kinyújtóztatta elernyedt végtagjait. – Dög meleg van, nem csobbanunk egyet?

– Nem rossz ötlet! Menjünk! – Ádám összelapította kiürült alumíniumdobozát, majd csatlakozott a barátjához.

Fanni és Kristóf is hamarosan összeszedték magukat, néhány pillanattal később pedig már mindnyájan együtt futottak be a tóba, melynek felszínén azúrkéken tükröződött vissza a derült égbolt.

♠ ♥ ♠

A panellakásban szinte elviselhetetlen volt a meleg, az esti óráknak köszönhetően azonban már szélesre ki lehetett tárni az ablakokat, mivel a külső hőmérséklet, még ha nem is jelentősen, de valamelyest már alacsonyabb volt, mint a beltéri. Laura egy ventilátort is beszerzett, hogy legalább az átforgassa a levegőt valamennyire: így már el lehetett üldögélni a kanapén, anélkül hogy csorgott volna az emberről az izzadság.

– Gratulálok a vizsgáidhoz akkor! – dicsérte meg Márk a lányt. – Gondolom, nem volt könnyű menet!

– Ne is mondd! Azt hittem, meg fogok bukni, igazából kész csoda, hogy átmentem valahogy! – Laura kortyolt egyet a limonádéjából.

– Azért a tanulás csak megtette a hatását! – A fiú is töltött magának egy pohárral a kancsóból.

– Hát meg, mondhatni! Persze az is motiváló tényező volt, hogyha most megcsúsztam volna, mehettem át volna önköltségesre! – sóhajtott a lány.

– Az a lényeg, hogy sikerült! – nyugtázta a srác a helyzetet, majd másvalamire is rákérdezett. – Na és Gáborral hogy állsz? Van valami fejlemény a kapcsolatotokkal? – érdeklődött a fiú Laura szerelmi életének alakulásáról.

– Nem sok jó – szegte le a fejét csalódottan a lány. – Bár egy ideje már éreztem, hogy nem lesz ebből komoly dolog annak ellenére, hogy többször is randiztunk meg felmentünk egymáshoz.

– Mert? Mi történt? – vonta fel Márk a szemöldökét.

– Pár napja lebukott, hogy másvalakivel is van viszonya... – Laura megitta az utolsó csepp innivalóját is.

– Kivel? Ugye nem Hannával? – kerekedett ki nagyra a fiú szeme.

– Dehogy-dehogy! – kuncogta el magát a lány. – Most egy vörös hajú csajjal kavar. A nevét sajnos nem tudom, de egyik nap láttam őket, ahogy az egyik padon ülve smároltak egymással! – biggyedt le Laura ajka. – Még csak nem is tartott attól, hogy esetleg rajtakapom!

– Hát az fasza! – hümmögött a srác.

– Mondjuk, sejthettem volna korábban is, hogy neki csak arra kellenek a nők! De egyébként a magam részéről azt hiszem, nem bánom, ami történt. Legalább megpróbáltam! – legyintett a lány.

– Nem lehet egy kellemes érzés. Sajnállak, hogy megint így jártál! – vigasztalta Márk kedves szavakkal Laurát.

– Ugyan már, nincs miért sajnálni! Igazából rájöttem, hogy abból eredtek a hibáim, hogy kényszeresen próbáltam keresni a szerelmet. De akárhogy erőltettem, sosem lett jó vége. Eldöntöttem, hogy nem fogok tovább gürcölni, és teszek róla, hogy szingliként is jól érezzem magamat a bőrömben! – húzta ki magát a lány. – Aztán majd csak egyszer jön magától, aminek jönnie kell, ha pedig nem, akkor nem!

– Van benne igazság! – bólogatott a fiú. – Büszke vagyok rád, az elmúlt időszakban rengeteget fejlődtél!

– Azért ne túlozz! – vigyorodott el a lány. – Akarod, hogy jósoljak neked megint kártyával? Múltkor is láttam, mennyire élvezted! – pimaszkodott.

– Isten őriz! – virult a srác is. – Egyébként, mit mondtál Gábornak, azután hogy lebukott? – kíváncsiskodott.

– Utolsó talinkon közöltem vele kerek perec, hogy ugyan nem haragszom rá, de részemről ennyi volt köztünk a dolog! – Laura láthatólag meg is könnyebbült. – Pedig eleinte mennyire oda voltam érte! Aztán mintha csak elszállt volna a varázs. Hihetetlen amúgy, de szerintem őt jobban megérintette ez az egész, mint engem! – válaszolt kárörvendően.

– Örülök akkor, ha nem viselt meg nagyon ez a helyzet! – Márk még ivott gyorsan egy pohárral a hűsítő, citromos italból, de aztán felegyenesedett, hogy összecihelődjön a hazainduláshoz.

– Gondolom, mész lassan. Holnap meló, igaz? – állt fel a lány is.

– Pontosan, bár remélhetőleg nem lesz húzós napom, de csak fel kell keljek reggel! – mosolygott a fiú.

– Nem marasztallak! Nekem is van még dolgom, össze kell pakoljak. Biztos mondtam már, hogy a szüleim nemrég költöztek le vidékre. Így, hogy meglettem a vizsgákkal, végre hosszabb időszakra is meg tudom látogatni őket!

– Most hirtelen nem is rémlik, de biztos mesélted! – töprengett a srác. – És holnap mész?

– Igen, bár csak az egyórási vonattal. Nincs kedvem hajnalok hajnalán felkelni! – ásított egyet Laura, mintha már abban a pillanatban készült volna aludni menni.

– Elhiszem! Akkor jó utat neked holnapra! Aztán majd ha visszatértél, találkozunk valamikor! – búcsúzkodott Márk.

– Naná! – A lány kitárta a karját. – Egy baráti ölelést kaphatok?

– Hogyne! – A srác átkarolta Laurát, és megveregette finoman az oldalát. – Vigyázz magadra! Tárcát, töltőt, iratokat itthon ne felejtsd!

– Nem fogom! – A lány, miután megkapta a babusgatást, amire vágyott, eltávolodott Márktól, és ki is rakta a fiú által emlegetett tárgyakat szem elé az asztalra, hogy még véletlenül se felejtse el majd elpakolni azokat.

Még néhány rövid szót váltottak, de aztán elköszöntek egymástól, hogy Márk idejében hazaérjen, Laura pedig össze tudjon készülni a rákövetkező napi utazáshoz.

♠ ♥ ♠

A nap már magasabb szögből sütött be az ablakon keresztül, mivel reggel kilenc óra is elmúlt. Márk ébredés közben nyújtózott egyet, de csak óvatosan, hogy véletlenül se ébressze fel a mellette szundító Hannát, aki még az igazak álmát aludta. Milyen édesen alszik! – fordult a fiú a szerelme felé. Legszívesebben megcsókolta volna a lányt, de aztán ellenállt a kísértésnek, mivel nem szerette volna felkelteni őt. Nesztelenül kikászálódott az ágyból, majd magára húzta alsónadrágját és pólóját. Még egy pillantást vetett a szendergő Hannára, de aztán a konyhába indult, hogy mire a kedvese felébred, addigra kávéval és reggelivel várja őt.

A srác egészen tempósan haladt, miközben konstatálta, hogy saját otthonában is ideje lenne valamikor rendet raknia, mivel Hannánál a különböző konyhai eszközök sokkal jobban rendszerezve voltak a szekrényekben és a polcokon. Amint lefőtt a kávé, nekilátott a tojásrántottának is, azzal viszont már nem készült el még azelőtt, hogy a lány felébredt volna:

– Jó reggelt! – köszöntötte Márkot ásítva, amint belépett az ajtón. – Miben mesterkedsz? – nézett a fiú szemébe egy huncut mosoly kíséretében, miközben igazított egyet összekócolódott szőke haján.

– Csak egy apró meglepetés! – kacsintott vissza a srác. – A kávé már készen van, mindjárt be is keverem neked, ahogy szereted!

– Ne csináld már! – pirult el Hanna, majd odalépett a fiúhoz, hogy egy puszit nyomjon az arcára. – Tiszta szégyen, egyszer már én is odatehetném magam, ahelyett hogy mindent rád hagyjak! Legalább akkor hadd segítsek valamiben! – Ujjaival finoman megérintette a srác oldalát, aki éppen beleöntötte a tojáslevet a serpenyőbe.

– Innen már elleszek! – nevette el magát Márk, de aztán komolyabb tekintettel nézett a lányra. – Meg amúgy is, egyelőre még ne nagyon császkálj, nem szabad leterhelni a lábadat!

– Ugyan már, egészen rendbe jött! Nem kell túlaggódni, mondtam, hogy csak egy ficam! Te is láttad a röntgenképen, hogy nem tört el! – Hannának a lelke mélyén azért jólesett a fiú gondoskodása. Azóta a tenyeremen hordoz, hogy megmentett! – bazsalygott magában.

– Láttam, persze! Remélhetőleg egy-két hét, és teljesen rendbe jön! – A fiút lefoglalta a kotyvasztás: elkészítette a lány tejszínhabos kávéját, miközben időnként kevert a rántottán is, hogy le ne égjen az alja.

– Amúgy vicces, azóta határozottan jobb, hogy Szonja bekente lóbalzsammal. Azzal hülyéskedett, hogy kézrátéttel meg tudja szüntetni a fájdalmat, és regenerálni tudja a sérült szöveteket! – kuncogott Hanna, majd belenyalt koffeines italába, azután hogy azt magához vette. – Köszönöm, most is hoztad a formádat! – dicsérte meg a srácot.

Márk hamarjában tálalta a reggelit is, majd helyet foglalt a lánnyal srégen szemben, olyan közel, hogy még a combjuk vége is összeért.

Vidám hangulatban fogyasztották el az ételt, majd amint végeztek, a srác gyorsan el is mosogatott, Hanna pedig megfésülködött és szolidan kisminkelte magát, mivel még otthon sem akarta elhanyagolni magát a fiú mellett.

– Csinos vagy, mint mindig! – bókolt a srác, miközben a szerelme mellé lépett a tükörhöz, miután végzett a rendrakással.

– Zavarba hozol! – A lány végzett is, amint felhelyezte fülére azt a pár fülbevalót, melyet nemrég Márktól kapott ajándékba. – Azért azt most is sajnálom, hogy még aznap, amikor visszaadtad, megint sikerült elhagyjam, amit még Lilla adott nekem – búslakodott.

– Mondjuk nem csoda, amilyen kicsi zsebe van a miniszoknyádnak. De ki tudja, lehet, megint megtalálnám, mint korábban a magaslesnél! Szerintem tuti akkor eshetett ki, amikor felpörögtek az események! – tippelt Márk.

– Amúgy, akár ma is megnézhetnénk, mit szólnál hozzá? Hátha tényleg megtalálnánk! – dobta fel az ötletet Hanna.

– A bokád miatt szerintem egyelőre még nem jó ötlet! – vetette el a fiú a programot, azonban ekkor a kedvese szúrós tekintetével találta magát szemben:

– Azt akarod, hogy még jobban összekarmoljam ma este a hátadat? – szemtelenkedett.

– Nyugodtan! – A srác kihívóan nézett a lány kék szemeibe. – De jobban belegondolva, talán mégis megoldható, hogy felmenjünk a hegyre! – Megfordult, majd miután rendesen felöltözött, kilépett a bejárati ajtón, és letáborozott a biciklije mellett. – A paripa előállt, hölgyem! – Márk meghajolt, mint valami lovag, mire Hanna csak felkacagott. – Ülhetsz hátra a csomagtartóra! – pattant fel a kétkerekű járműre, de lábával még támasztotta magát a földön.

– El fogsz bírni? Kileheled a lelked, mire végigmegyünk az emelkedőn! – A lány nem szerette volna, hogy a fiú teljesen kifáradjon miatta.

– Ne viccelj! Nem is vagy nehéz! Gyere! – intett a szerelmének.

Hanna nem ellenkezett tovább: az ajtót kulcsra zárta, és helyet foglalt a srác mögött. A lány szorosan megkapaszkodott partnerében, majd miután jelt adott az induláshoz, Márk óvatos manőverezéssel tekerni kezdett úti céljuk felé.

♠ ♥ ♠

A madarak énekét és a falevelek suhogását leszámítva teljes csönd honolt az erdőben, a nap pedig hol verőfényesen sütött, hol elbújt egy-egy gyorsan vonuló gomolyfelhő takarásában. Márk lendületesen haladt előre kerékpárjával annak ellenére, hogy ketten ültek rajta Hannával: hamarosan meg is érkeztek a kisebb dombokból álló tisztáshoz, ahonnan leginkább déli irányba nyílott tökéletes kilátás. Élénkebb fuvallatok lobogtatták meg a hajukat, ahogy a fák már nem tompították le a légmozgást, azonban komolyabb lökésektől nem kellett tartaniuk, mivel a hegyoldal részben leárnyékolta az északnyugat felől fújdogáló szelet.

– Itt is vagyunk! – lassított le a fiú, amint eljutott addig a pontig, ahol több mint egy hónapja rátalált az akkor még magába roskadt lányra.

– Ha száz százalékban rendbe jön a lábam, akkor nem menekülsz, és muszáj leszel megtanítani bringázni! – szállt le Hanna a járgány végéről elégedetten: a kiruccanás minden pillanatát élvezte, és korábban nem is gondolta, mennyivel másabb élmény ilyen módon suhanni az úton.

– Megtanítalak majd, ne izgulj! – A srác nyomott egy csókot a lány arcára, majd eltekintett a messzeségbe: az átlagosnál tisztább levegőnek köszönhetően még a dunaújvárosi gyárkomplexumot is felfedezni vélte a horizont vonalában.

Hanna is elbűvölve nézte a tájat, de aztán lehajolt, amennyire gyógyulófélben lévő bokája engedte, és az eredeti terv szerint keresni kezdte elveszett ékszerét. Jobbra-balra fordult, miközben oldalirányban sasszézott, azonban szemét bármennyire is tágra nyitotta, mégsem találta meg a keresett tárgyat:

– Basszus! Attól tartok, nem itt esett ki. Vagy ha igen, akkor meg lehet, lenyúlta valaki. Ennyi idő alatt, amíg nem jártunk erre, nem is lenne csoda – szólalt meg csüggedt hangon.

– Várjál, mindjárt körbenézek én is! Több szem többet lát! – Márk is végigpásztázta a gyér fűvel borított, helyenként kavicsos felszínt, azonban neki sem sikerült eredményt elérnie. – Feladom! – ült le törökülésbe a fiú, miután több mint egy percig csak a talajt nézte körbe-körbe.

– Kár érte! Az a baj, hogy még ha nem is találta meg senki, akkor is bárhol kieshetett azalatt, amíg idáig loholtam egészen a kilátótól. – A lány még simított párat cipőjével a kavicsos úton, de aztán lehuppant a srác bal combjára, miközben pajkosan szemezni kezdett a kedvesével. – Bocs, ha nehéz vagyok!

– Elbírlak! – Márk beszállt a játékba, és átkarolta Hannát, de fejét nem mozdította előrébb, csak élvezte, hogy a szerelme a csókjaiért epekedett.

A nap sárga korongja elbújt az egyik gomolygó, szürke felhő mögé, valamivel távolabb a domboldalt azonban még erőteljesen világította meg a fényével. Hanna és Márk kiélvezte a nyugalom minden pillanatát, de azt már nem bírták tovább megállni, hogy ne adjanak egymás ajkaira egy-egy harapdálós, nyelves puszit.

– Csodálom, hogy most nem félsz attól, hogy elázunk, mint a libegőzés után az első csókunknál! – törte meg a lány a hallgatást, amint egy levegővételnyi szünethez jutott, majd átlósan az égboltra mutatott, amerről egy sötét felleg közelített feléjük.

– Ugyan már! Tudom, hogy nem fog esni! – vigyorgott a fiú magabiztosan.

– Mi vagy te, időjós? – kuncogta el magát Hanna.

– És ha az vagyok? – dobta fel a srác szemtelenül a magas labdát. Én már a viharforgatag előtt is sejtettem az ő titkát, neki viszont még lehet, nem esett le az enyém! – somolygott magában. Szerintem az sem lehet véletlen, hogy minden látomásom tökéletesre sikerült azóta, hogy újult erővel lobbant fel közöttünk a láng azon a bizonyos napon, és immáron csakis egymásért dobog a szívünk...

– Gyanús vagy te nekem! Nagyon gyanús! – töprengett el a lány, de aztán borzolni kezdte Márk barna tincseit, miközben kimászott az öléből, hogy a gyepre letelepedjen. – De mit szólnál, ha felmennénk a kilátóhoz is, ha már eddig eljöttünk? Hátha tényleg ott van a fülbevalóm elveszett fele!

– Részemről akár most rögtön is mehetünk! – Márk is támogatta az ötletet: felegyenesedett, majd kezét Hanna felé nyújtotta, hogy segítsen neki felállni. A lány szerencsére már bicegni sem bicegett úgy, mint az incidens napján, amikor csak a fiúra támaszkodva tudott nagy nehezen hazajutni.

Egyszerre néztek fel az égboltra, ahol egy széles és komornak látszó felhő terült el pontosan felettük, de aztán megtalálták egymás pillantását is. Egy elnyújtott csókkal fokozták fel kettejük között a szenvedélyt, de amint a nap ismét kisütött, felpattantak a biciklire, hogy a lankás emelkedőn tovább indulva eltűnjenek a tölgyes rengetegben.

♦ Vége ♦

––––––––––

Eddig tartott a tizenharmadik fejezet, és egyben maga az egész regény is. Ha tetszett, amit olvastál, nyomj egy csillagot, ha pedig bármilyen észrevételed van, írd meg bátran kommentben! :) Szívesen fogadom az egész művel kapcsolatos véleményedet is, mi tetszett a legjobban, mi az ami kevésbé, illetve hogy mikor jöttél rá, mi is lesz a megoldás a katasztrófa elhárítására. :)

Ha másvalamit is szívesen olvasnál tőlem, akkor A tanúhegyek táltosai és A Balatonon is túl című regényeimet tudom ajánlani.

Köszönöm, hogy itt voltál, és végigkövetted Hanna és Márk kalandját ebben a kis történetben! :) Legyen szép napod! :)