Nem is értem, miért vagyok én most itt. Lehet, hiba volt belemennem ebbe a találkozásba... – Hanna nyugtalanul ült a zsúfolt kávézó egyetlen szabad asztalánál, miközben megállás nélkül az ujjait tördelte. Bár igaz, én bólintottam rá, hogy Szonja közbenjárjon nála, de valahogy most mégis azt érzem, nem is kívánom a jelenlétét... – A lány fél szemmel a pult felé pillantott, ahol az exbarátja már éppen a sor elején fizetett. Mindenesetre, kíváncsi leszek, milyen magyarázattal áll majd elő. Nem lesz egyszerű dolga, az biztos... – Hanna rögtön felocsúdott, amint Gábor egy határozott mozdulattal elé helyezte a kávéspoharat.

– Örülök, hogy igent mondtál a meghívásomra! Remélem, sikerül ma tisztáznom magamat! – A srác könnyedén levetette magát a lánnyal szemközti székre, majd lazán igazított egyet baseball sapkáján.

– Hát, akkor hallgatom kíváncsian! – válaszolt Hanna gunyorosan, azonban csak egy röpke pillanatra mert a fiú szemébe nézni. Hihetetlen, hogy ő ilyen magabiztos tud maradni, úgy látszik, csak engem visel meg ez az egész...

– Akkor kezdem is a legfontosabbal! Nem történt semmi olyan közöttünk ezzel a Melindával. Persze bevallom, nem sokon múlt, hogy ne csábuljak el neki, de aztán sikerült tartóztatnom magamat. – Gábor elégedetten hátradőlt, és kihúzta magát. – Csak írogattunk telefonon, meg beszélgettünk, de kizárólag barátilag, és még egy csók sem csattant el közöttünk, nemhogy annál bármi több is lett volna!

– És amiket küldött neked szíveket, meg hogy beindítottad, arra mi a magyarázatod? – ugrott be rögtön a kérdés a lánynak, ahogy kezdte magát nyeregben érezni a sráccal szemben.

– Ja, hát levakarhatatlan, és mindenféle hülyeséget ír... – A fiú szürcsölt egyet kávéjából, majd egy rövid torokköszörülés után tovább folytatta mondanivalóját, miközben a tekintetét Hannára szegezte. – Nagy bulizós csaj egyébként, és le merem fogadni, azon az éjszakán is már biztos be volt bambizva, azért írogatott mindenféle baromságot.

– Ennyivel nem sikerült meggyőznöd! – A lány ismét eleresztett egy cinikus mosolyt Gábor felé, és a szemkontaktust is már hosszabb ideig fenntartotta a sráccal. – Arról nem is beszélve, hogy a szakításunk hajnalán elszóltad magad, hogy befejezel vele mindent. Vagyis akkor valami mégiscsak van köztetek!

A fiú egy kis hatásszünetet tartva kevert egyet-kettőt a még meleg italán, de aztán összeszedte a gondolatait:

– Igazából egy görbe este volt ez az egész. Sajnos én is már sokat ittam a végére, ő meg szintén nem éppen józanul mozdult rám. Elismerem, eleinte nem ellenkeztem, de amikor már le akart smárolni, akkor... – Gábor váratlanul tüsszentett egyet, de utána rögtön folytatta. – Akkor magamhoz tértem, és nem hagytam, hogy tovább folytatódjanak a dolgok. Higgy nekem, nem tudtalak volna megcsalni, Hanna... – A fiú óvatosan megérintette a lány tenyerét, de ő erre csak elhúzta azt.

– Nehezen hiszem el ezt... – Hanna továbbra is szkepticizmussal fogadta a srác elbeszélését. – De viszont, azt már így nem tudod letagadni, hogy az elején igenis tetszett neked a közeledése – biggyedt le az ajka.

Egy pillanatig néma csönd lett közöttük: csak a háttérből hallatszódott a környező vendégek zsivaja, de aztán Gábor hamarosan úgy döntött, kiteregeti teljesen a lapjait.

– Nem tagadom, tényleg elméláztam egy kicsit a dolgon. De ilyen helyzetben, aki azt mondja, hogy nem jutnak eszébe bűnös gondolatok, az szerintem hazudik. – A srác egy lendületre megitta az utolsó korty kávéját is, majd beljebb húzta maga alatt a széket, hogy közelebb kerüljön a lányhoz. – Viszont józan ésszel hamar rájöttem, hogy csak egy röpke fellobbanás volt ez az egész. Mert én téged szeretlek, Hanna! Sajnos már csak akkor jöttem rá igazán, hogy mennyire fontos vagy számomra, amikor már késő volt. De bízom benne, hogy megbocsájtasz nekem...

– Ja tényleg, csak úgy megbocsájtok! Kár, hogy ez nem így működik, sajnálom! – kapta fel a vizet a lány, miközben csak nagy nehezen tudta visszatartani a könnyeit.

– Figyelj, Hanna! Megértelek teljes mértékben, és nem is várom el, hogy most rögtön dönts. – Gábort nem lehetett továbbra sem kizökkenteni. – Én csak azt szeretném, hogy higgadtan gondold át ezt a dolgot. Nem foglak sürgetni, ígérem, bár azért titkon reménykedem benne, hogy a második évfordulónkat már ismét együtt fogjuk tölteni!

– Ne reménykedj ebben! – hűtötte le a srácot a lány, miközben ő is fenékig ürítette poharát. – Viszont megyek, még ezer dolgom meg tanulnivalóm van mára... – Hanna csakugyan gyorsan fel is pattant, majd a pláza folyosója felé vette az irányt.

– Ha meggondolnád magad, tudod a számomat. Bármikor hívhatsz...

A lány már csak éppenhogy hallotta Gábor szavait, ahogy sebes léptekkel távolodott tőle. Abban a pillanatban semmi mást sem kívánt, csak hogy minél messzebb kerüljön az exétől. Miért vagyok ilyen hülye? Pedig sejthettem volna, hogy fájni fog. De még mennyire fáj! – Hanna hamarosan már könnybe lábadt szemekkel bolyongott a Nyugati téri aluljáróban, miközben cikkcakkban kerülgette ki a kétesnek látszó egyéneket. Mondjuk, nem is értem magamat sem, nem szabadna ennek így megviselnie. Ha az eszemre hallgatok, jobb is, hogy ennek vége lett, különben Márkkal sem alakult volna így, ahogy. Márpedig vele egészen más minden, arról nem is beszélve, hogy megmentette az életemet... – A lány érezte, hogy felszalad a vérnyomása: egy pillanatig azt kívánta, bárcsak inkább mégis meghalt volna azon a napon, de aztán sikerült lehiggadnia, amint eszébe jutott Márk, és minden, ami közöttük történt azóta, hogy megismerték egymást.

♠ ♥ ♠

Az éjszaka már javában telt, azonban a szoba a behúzott függönyök ellenére sem volt teljesen sötét, mivel a domborodó hold fénye bevilágított az ablakon keresztül. Márk a szeme elé húzta a takarót, hogy megpróbálja kiszűrni a zavaró fényforrást, de hamarosan rá kellett jönnie, hogy továbbra sem fog tudni elaludni: gondolatai megállás nélkül gyötörték őt. Mi van, ha Ádámnak mégis igaza van? – tette fel a kérdést magának már sokadszorra. A fiúnak előzőleg már-már sikerült megnyugtatnia magát, hogy a haverját biztosan csak valami agymenés kapta el, azonban ahogy Hannával megbeszélte a következő randevút, negatív képzelgései ismét kísérteni kezdték. Amikor most beszéltünk, a hangja alapján úgy tűnt, mintha nem lett volna a legjobb kedvében. Remélem, nem velem van baja, bár akkor nem ment volna bele szerintem, hogy átugorjak hozzá holnap... – A srác átfordult a másik oldalára, a paplant azonban csak félig terítette magára, mivel kezdett melege lenni. Igencsak labilis a személyisége. Akkor is majdnem levetette magát a mélybe, mi rá a garancia, hogy egyszer csak nem teszi-e meg ténylegesen is a távollétemben? – Márk beleborzongott a gondolatba, de aztán próbált logikusabb következtetésre jutni. Na de! Ha tényleg az van, amit Ádám mond, akkor június tizenharmadika előtt biztosan nem lesz Hannának semmi baja, csak pontosan azon a napon. Különben azt is előre kellett volna látnia, ha korábban történne vele valami...

A fiúnak sehogy sem jött álom a szemére. Egy ideig még forgolódott, de aztán nem bírta tovább a fekvést: egy rögtönzött mozdulattal kipattant az ágyból, és a konyhába indult, hogy igyon egy korty innivalót. Egy biztos, csak akkor tudnám biztosan megakadályozni a halálát, ha arra a napra valami egész napos programot szerveznék vele. Ha mellette lennék, csak nem történne baj, vagy csak be tudnék avatkozni... – A srác kinyitotta a hűtőszekrényt: úgy döntött, megiszik egy nagy bögre tejet, hátha az segítene neki abban, hogy végre el tudjon aludni. Egyébként, tulajdonképpen mi is ez az egész köztünk? – rázta meg a fejét hirtelen. Igazából, nem is lett kimondva, hogy együtt lennénk, vagy bármi. Egyszerűen csak megtörténtek az események. Mindenesetre azt hiszem, ideje lesz letisztázni a helyzetet. – Márk egy koppanással visszahelyezte az üres porcelánbögrét a konyhapultra, miközben egész testében remegni kezdett. Mibe keveredtem én, ó istenem! – Nem tudta magát túltenni azon az eshetőségen, ha mégsem tudná megakadályozni a szerelme halálát.

A fiú még pár percig bolyongott a konyhában, miközben nassolt egy kis csokoládét is. Már éppen kapcsolta volna le a villanyt, hogy visszatérjen az ágyába, amikor a tekintete megakadt a falinaptáron. Egy mozdulattal megemelte a felső lapot, hogy szemrevételezhesse a júniusi napokat. Tizenharmadika... Még csak nem is péntekre esik, hanem csütörtökre. Igaz, a tizenhárom már önmagában is szerencsétlen szám. – A srác vakarni kezdte a kobakját. Ezeket a hiedelmeket mondjuk sosem vettem komolyan, nagy faszság az összes ilyen. Lehet, Ádám is csak babonás? Vagy az is lehet, betolt valami cuccot még azelőtt, hogy odaértem? Bár ő nem ilyen... – Márk továbbra sem tudott magyarázatot találni a haverja legutóbbi viselkedésére.

A fiú némi szünet után visszahajtotta a naptárat, majd komótos léptekkel megindult befelé a hálószobába. Lefekvés előtt még odafáradt az ablakhoz, hogy a függönyt résnyire elhúzva megcsodálja a növekvő holdat és az égboltot. De rossz lesz holnap korán kelni! – sóhajtott. Egészen hajnalig nem is fogja egyetlen egy felhő sem takarni ezt a fényes dögöt. Jobb, ha éjszakára megbarátkozok ezzel. – A srác visszahúzta a sötétítőt teljesen, majd leheveredett hanyatt a matracra, ekkor azonban rögvest megvilágosodott. Ácsi! Lehet, Ádám is rendelkezik különleges képességgel? Csak ő nem az időjárást látja meg előre, hanem... – Márk arcára sápadtság ült ki, még ha az nem is volt látható a félhomályban. Na jó, nem, tuti csak valami rossz tréfa ez az egész. Kizárt dolog! – A fiú egészen betakarózott, ahogy kirázta a hideg, hamarosan azonban úgy érezte, talán végre el fog tudni aludni. Mindegy, holnap munka után randi. Illetve már ma... Remélem, sikerül Hannával szorosabbra fűznöm a viszonyomat. Még ha vaklárma is az egész, szűk egy hónap múlva mindenképpen ott kell legyek mellette...

♠ ♥ ♠

Márk letámasztotta a biciklijét, majd remegő ujjal megnyomta a csengőt: nem is kellett sokat várnia, hogy Hanna ajtót nyisson neki.

– Na, megérkeztem! – A fiú majdnem megbotlott a küszöbben, amint belépett az előszobába, de aztán határozottan elkapta tekintetével a lány kék szemeit.

– Örülök, hogy itt vagy, azt hittem, már sosem érsz ide... – Hanna lehunyta szempilláit, hogy a srác csókjaiért epekedjen. Márk nem is habozott: két kezével szorosan átkarolta, majd egy hosszú puszival köszöntötte partnerét.

– Jöttem volna előbb is, csak a melóhelyemen egy kicsit sajnos megcsúsztam – mentegetőzött a fiú bazsalyogva, amint szóhoz jutott, azután hogy kiszabadult a lány ajkának szorításából.

– Van ez így. Na de gyere, fáradj be, érezd otthon magad! – nevette el magát finom hangon Hanna. – Kevertem be egy kis hűsítő limonádét, kérsz? – kínálta meg a srácot hamarjában.

– Jöhet! – vágta rá rögtön Márk, majd el is vette a teletöltött, citromkarikás poharat, hogy oltsa a szomját. – Nem is esne más most jobban! A bringát is tekertem neki rendesen, hogy minél előbb ideérjek hozzád! – bókolt a fiú.

– Elhiszem! – A lány kuncogott egy rövidet, majd ő is kortyolt egyet hideg innivalójából. – Van kaja is, ha netán megéheztél volna az úton!

– Ja, ebédeltem, mielőtt jöttem volna, úgyhogy nem vagyok éhes! – A srác kényelembe helyezte magát a kanapén, miközben nyugalom járta át a testét: úgy érezte, sikerült kialudnia az éjszaka minden aggályát.

Még néhány szót váltottak egymással, mialatt Hanna is elhelyezkedett Márk mellett, citromos italát szürcsölve. Hamarosan azonban beszélgetésük abbamaradt, ahogy egyre forróbbá vált kettejük között a levegő.

– Lehet, nem mondtam ezt így még neked, de azt hiszem, kedvellek... – A lány halk szava törte meg az átmeneti csendet, miközben arca vörös lett az izgalomtól.

– Én is kedvellek... – A fiú mélyen Hanna szemébe nézett, de aztán már mindketten lehunyt pillákkal közelítettek egymáshoz, egészen addig, míg ajkaik össze nem értek.

Egy ideig csak lassú nyelvjátékkal csókolóztak, de aztán a srác felbátorodott: ruhadarabról ruhadarabra vetkőztetni kezdte a szerelmét, és finom érintésekkel egyre magasabbra fokozta fel a lányban a szenvedélyt. Hanna nem ellenkezett: csak hagyta, hogy magával ragadják az események, miközben hátra dőlt, hogy a végén már egészen elnyújtózzon a heverőn.

– Ugye tudod, hogy szeretlek! – vallotta be az érzéseit Márk visszavonhatatlanul.

– Tudom... Én is szeretlek téged... – Hanna összeszorította a lábát, hogy a fiú le tudja húzni a selyembugyiját, de aztán szétterpesztett, amennyire csak tudott.

A srác a korábbi alkalomhoz képest már felkészültebben érkezett: egy magabiztos mozdulattal felhelyezte az óvszert, hogy utána akadály nélkül tudja kielégíteni a lány nedves vágyait.

Hosszú percekig haladtak a dolgok a maguk medrében, miközben összefonódtak. Úgy érezték, már egyiküknek sem kellene sok hozzá, hogy elérjék a csúcsot, azonban egyszer csak mintha mégis láthatatlan akadályba ütköztek volna...

Mi lesz, ha mégis bekövetkezik majd a legrosszabb? – Márkot hirtelen kizökkentettek a pesszimista gondolatok, amint ismét eszébe jutott Ádám elbeszélése. Bassza meg! – Testét átjárták az aggodalmak, mely hamarosan fizikailag is megmutatkozott, ahogy merevedése csökkenni kezdett.

– Azt hiszem, valami most nem az igazi nekem... – Hanna csalódott ábrázattal félrefordította a fejét.

– Ne haragudj rám... – A srác szája hamar legörbült a kudarc közepette: rövidesen inkább meg is szakította az aktust.

– Ja, dehogyis, nem a te hibád! Én nem vagyok eléggé felizgulva... – A lány első könnycseppjei lassan folytak le a dívány szövetére. – Az egész csakis énmiattam van! – fakadt ki remegő hangon.

– Ugyan már! Na! Hanna, nehogy sírj nekem... – Márk szorosan a lány mellé feküdt, majd finoman átkarolta őt. – Lehet, csak az a baj, hogy gumiban nem az igazi...

– Dehogy a gumi! – szipogott Hanna. – Velem van a baj! Lélekben nem ott vagyok, ahol lennem kéne! – A lány egyre jobban itatta az egereket.

– Hogy érted? – A fiú kezdett összezavarodni, mivel meg volt róla győződve, hogy csakis őmiatta alakultak a dolgok sikertelenül.

– Mindegy... Ha elmondanám, rögtön ki is ábrándulnál belőlem! – válaszolt a lány elkeseredetten.

– Ne csináld már! – A srác simogató kézmozdulatokkal vigasztalta a szerelmét. – Ha bármi nyomja a szívedet, nekem elmondhatod. Csak engedd, hogy segítsek!

Hanna egy ideig csak mozdulatlanul zokogott, de aztán megpróbálta összekapni magát, miközben szemét dörzsölgette a kezével:

– Azt hiszem, még nem léptem teljesen túl az exemen... – A lány egy pillanatig elhalkult, de aztán váratlanul kiadta magából, ami éppen a szájára jött. – Ennyi, most már nyugodtan el is menekülhetsz tőlem! Senkinek nincsen szüksége egy ilyen hülye picsára, mint amilyen én vagyok!

– Hanna! – Márk még jobban magához húzta a lányt, és csak hagyta, hogy az kisírja magát az oldalán. – Semmi baj, nyugodj meg!

Hanna nem szólalt meg, hanem tovább pityergett, de aztán idővel kezdett megnyugodni, ahogy a fiú hosszú szőke haját cirógatta, mialatt egészen közelről hallotta Márk szívdobogását.

– Jobb már egy kicsit? – törte meg a csendet a srác néhány percet követően.

– Igen... – A lány lélegzetvétele egyenletesebbé vált, miközben végre a könnyei is elapadtak. – Sajnálom, hogy így alakult ez most. Lehet, túlságosan korán gabalyodtam veled össze. A szívem hozzád húzott, de lélekben még nem emésztettem meg a szakításomat... – Hannának sikerült már egyre összeszedettebben beszélnie.

– Nincs ezzel semmi gond, érző lények vagyunk – szólt hozzá Márk a lány vallomásához klisésen, de aztán úgy érezte: elérkezett a pillanat, hogy nyílt lapokkal játszanak tovább. – Viszont, lehet, hogy most mondok majd egy merészet!

– Mi az? – Hanna kissé feljebb fordította a fejét, pont annyira, hogy tekintete összetalálkozzon a fiú zöld szemeivel.

– Eddig csak pár könnyedebb randevú volt közöttünk, de úgy érzem, Hanna, eljött az ideje, hogy komolyabbra is forduljon közöttünk a dolog. – A srác hangja egy pillanatra megbicsaklott, de aztán tovább folytatta, aminek nekikezdett. – Elhiszem, hogy még nem vagy túl az előző kapcsolatodon, de ígérem, türelmes leszek. Szeretlek...

Néhány másodpercre még a levegő sem moccant meg a szobában. A külvilágot teljesen kizárták, ahogy csak egymás szívverését hallgatták.

– Én is szeretlek... – Hanna testét átjárta az izgalom. – Túl fogom tenni magamat a múltamon, hogy minden a legjobban tudjon működni közöttünk. Csak kérlek, ne hagyj el soha, ígérd meg!

– Megígérem... – Márk nyomott egy forró csókot a lány ajkaira.

Testükkel összefonódtak, amennyire csak lehetett. Még egy ideig kényeztették egymást, de jobban már nem indultak be az események közöttük, ahogy elnyomta őket az álom.

♠ ♥ ♠

A nap már lenyugodott: helyét a ragyogó telihold vette át, még ha annak fénye nem is jutott sok szerephez a kivilágított Nagykörúton. Péntekhez híven a nap utolsó óráiban is nagy volt a sürgés-forgás: leginkább a fiatalabb korosztály döntött úgy, hogy éjszakába nyúló bulizással hagyja maga mögött a hétköznapok fáradalmait.

– Ne maradj le, csajszikám, lekéssük a villamost! – Szonja már a villogó zöld lámpánál futott át a zebrán. Hanna lihegve követte a barátnőjét:

– Hova sietsz ennyire? – kapkodta a levegőt. – Nemsokára jön a másik is!

Éppenhogy csak felszálltak, az ajtók már záródtak is. Szerencséjükre nem volt nagy tumultus a járművön, így az egyik szabad üléspárnál helyet is tudtak foglalni egymással szemben.

– Tényleg, nem is mesélted, mi volt Gáborral! – dobta fel Szonja a kellemetlen témát Hannának, aki már kezdett reménykedni benne, hogy talán megússza az estét anélkül, hogy erről kelljen beszélnie.

– Hát izé, meghívott egy kávéra, és váltig mentegetőzött, hogy nem volt közöttük semmi ezzel a csajjal... – A szőke lány szava itt el is akadt.

– És? Te mit mondtál erre? – Szonját nem lehetett levakarni egykönnyen.

– Ezt még csak kételkedéssel fogadtam, de aztán bevallotta, hogy voltak pillanatok, amikor el tudta volna vele képzelni... – Hannán megint úrrá lett a szomorúság. – Nekem meg erre elborult az agyam, és faképnél is hagytam – sóhajtott.

– Ez azért nem olyan nagy botlás! A lényeg, hogy nem történt semmi olyan közöttük – érvelt a göndör hajú lány Gábor mellett. – Amikor legutóbb beszéltem vele, őszintén láttam rajta, hogy megbánta az egészet, és abban reménykedik, hogy újra tudja kezdeni veled...

– Addig álljon fél lábon! – Hanna a barátnője szavába vágott, de aztán a témakörhöz nem fűzött hozzá semmi többet, és csak egykedvűen bámult kifelé az ablakon az úton mellettük elhaladó autókra. Bármilyen nehéz is, de el kell engedjem Gábort. Főleg Márk miatt. Vele akár élvezhetném is a kibontakozó kapcsolatunkat. A sok depizéssel viszont csak azt fogom elérni, hogy ki fog ábrándulni belőlem... – Érezte, hogy a pia is kezd a fejébe szállni annak ellenére, hogy előtte még csak nem is ittak sokat alapozás gyanánt az egyik bisztróban. Muszáj leszek változtatni magamon... – Hanna hirtelen finoman el is mosolyogta magát, amint visszagondolt arra a mozzanatra, amikor szorosan összebújva aludtak el a fiúval legutóbbi randijukon.

– Ébresztő, leszállunk! – Szonja paskolgatta meg váratlanul a lányt a térdénél, mire az felocsúdott elmélkedéséből.

– Ja, tényleg, már itt is vagyunk... – Hanna felpattant, hogy kövesse a barátnőjét, aki már lelépett a peronra a szerelvényről.

Rövidesen már az út melletti járdán gyalogoltak egymás mellett, hogy kényelmes tempóban közelítsék meg a szórakozóhelyet.

– El vagy varázsolva, Hannuci! Mi jár a fejedben? – kíváncsiskodott ismét Szonja, miközben tekintetét Hannára szegezte, akinek az arcáról lerítt, hogy továbbra is el van merülve a gondolataiban.

– Ja, semmi, tényleg! – nevette el magát a lány, miközben hosszú szőke haját babrálta zavartan.

– Észre sem vetted, az előbb fülig ért a szád! – puhatolózott tovább a barátnőjénél Szonja. – Csak nem az a másik pasas van a képben, akivel a közös szelfit csináltátok? – A lánynak sikerült rögtön fején találnia a szöget.

– Izé, de – fedte fel magát Hanna. – Mondhatni, egészen össze is csiszolódtunk már. Csak a kémia nem volt az igazi legutóbb, de arról is csak én tehetek... – A lány hangulata ismét gondterheltebbre váltott.

– Igen? – Szonja meglepett arcot vágott. Előhalászta cigarettásdobozát és öngyújtóját, majd egy szállal megkínálta Hannát is.

– Gábor felkavarta bennem teljesen az érzéseket. – A lány meggyújtotta a dohányt, majd visszaadta a tüzet. – Szerintem ezért nem is tudtam elengedni magamat Márknál...

– Nem hinném, hogy veled van a baj! – szakította félbe Hannát a barna hajú lány. – Gábornál sosem voltak ilyen gondjaid, még amikor rossz passzban voltál, akkor sem. Ezzel a csávóval meg már az elején ilyen akadályba ütköztök! – Szonja egyre határozottabb hangszínen beszélt.

– Fene tudja... – Hanna megszédült a cigitől, mivel nem volt hozzászokva a nikotinhoz: ha nem lett volna lehangolódva, eszébe sem jutott volna, hogy rágyújtson. – De a fő gond akkor is velem van, mivel csak őrlődök Márk és Gábor között – a lány pöccintett egyet a hamuból a járdára.

– Jaj már, Hannuci! – dögönyözte meg oldalról a mélabús lányt Szonja. – Hidd el, meg fog oldódni minden! Én a helyedben viszont mindenképpen adnék egy esélyt Gábornak!

Mire megérkeztek a szórakozóhelyre, Szonjának sikerült felvidítania Hannát. Hamarosan már egy-egy koktéllal a kezükben élvezték az estét, miközben felpörgette őket a dübörgő zene.

Hanna már azt hitte, maga mögött tudja hagyni minden gondját, miközben italából szürcsölgetett, azonban ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna. Pillantása egyszer csak megakadt a táncoló embereken túl a bárpultnál: rögtön megismerte Gábort, aki az egyik széken ücsörgött, feje búbjáról pedig most sem hiányzott szokásos baseball sapkája. A lány még jobban elképedt, amint a srácra ráakaszkodott oldalról a mellette ülő, tűzvörös hajú csaj. Ez... ez nem lehet igaz! Szóval hazudott nekem! – Hannát egyszerre öntötte el a düh és a bánat. Már majdhogynem felindulásból nekiindult, hogy átverekedje magát a tömegen, de aztán mégsem tette azt, hanem csak Szonja felsőjét rántotta meg oldalról, majd amint a barátnője felé fordult, az ujjával Gáborék felé mutatott.

– Gyere, menjünk kijjebb, itt semmit sem hallani! – ordított Szonja Hanna fülébe, mivel valóban lehetetlen volt normálisan kommunikálni a hangos zenétől.

Valamivel visszább helyezkedtek, ahol már beszélgetni is tudtak, azonban egyikük sem vette le a szemét a gyanús párosról.

– Lehet, ez az a Melinda? Vagy valaki más lenne? – találgatott Hanna meggyötörten.

– Franc se tudja, én sem ismerem őt! – Szonja sem tudott érdemben mit hozzáfűzni a helyzethez.

– Bár, ő lesz az szerintem. Sőt, tuti! A profilképről megismerem már! Ő írogatott Gábornak! – világosodott meg a szőke lány, miközben jobban szemügyre is tudta venni Melindát, ahogy az már láthatólag Gábor csókjáért próbált epekedni. Ismét elöntötte a méreg, és úgy döntött, odamegy, hogy lekeverjen a srácnak egy pofont, de aztán a lába mégis földbe gyökerezett, és eltörött nála a mécses.

– Mégis neked volt igazad, sajnálom! – ismerte be Szonja, hogy tévedett, majd átkarolta a pityergő lányt. – Na, Hannuci, fel a fejjel!

Hanna továbbra sem tudott megmozdulni, azonban könnyeit legalább sikerült elfojtania. Hát, akkor ez ennyi. Lehet, nem is baj ez. Talán végre el fogom tudni ezt engedni, és így Márkkal ki fog tudni teljesedni a kapcsolatunk... – A lány hirtelen felkapta a fejét, amint olyat látott, amire nem számított. Gábor felugrott a bárszékről, és két kezével megálljt mutatott partnerének, aki azonban csak peckesen közeledett hozzá. Hanna bár semmit sem hallott a hangzavarban, de egyértelműen leolvasta a mimikájukról, hogy kiabálni kezdtek egymással.

– Azt figyeld! – szúrta ki Szonja is a közjátékot, miközben kezét a szája elé helyezte meglepődöttségében. – Bukj le, erre jönnek! – egy gyors mozdulattal lerántotta Hannát az egyik asztal takarásába úgy, hogy az majdnem meg is botlott.

– Mi a fasz... – A kék szemű lány továbbra sem vette le pillantását Gáborról, aki már határozottabban megiramodott, miközben az őt üldöző vörös hajú csajjal civakodott heves kézmozdulatokkal. A srác két méterre sem haladt el az asztal mellett, de kapkodásában nem vette észre se Hannát, se Szonját.

Gáborék még egy ideig veszekedtek a bejárat előtt, ami valamennyire már hallatszódott is, de aztán a fiú úgy döntött, maga mögött hagyja a diszkót Melinda nélkül, aki már nem követte őt tovább.

– Szépen lerázta! – hüledezett Szonja. – Mondtam én, hogy vaj van a füle mögött!

– Lehet... – Hanna tett néhány lépést, hogy a kijárat felé kukkantson. Pont sikerült elcsípnie azt a pillanatot, amint Gábor bepattant az ott várakozó taxiba, még azelőtt, hogy az autó nekilódult volna. A lány körbeforgatta a fejét, hogy riválisa helyzetét is felkutassa, de Melindának addigra már hűlt helyét találta.

– Na, erre igyunk egyet! – kacagta el magát Szonja, miközben vállon veregette Hannát. – Most én fizetem a koktélokat! – indult meg sebtében a pult felé.

Hanna követte a barátnőjét, azonban legbelül csak abban a pillanatban zaklatta fel magát igazán. Mit tegyek? Van még értelme Gáborral egyáltalán bármit is kezdenem? Persze, hogy nincsen, hiszen ott van nekem Márk. Csak mégis... – A lány, miután kezébe vette újabb adag italát, nagyot szürcsölt belőle, miközben érezte, ahogy testét kezdi átjárni a spiritusz. Mindegy, lesz, ami lesz... – Hanna visszatért a tánctérre Szonjával egyetemben, hogy megpróbálja magát elengedni az éjszaka hátralevő részére.

––––––––––

Eddig tartott az ötödik fejezet. Ha tetszett, amit olvastál, nyomj egy csillagot, ha pedig bármilyen észrevételed van, írd meg bátran kommentben! :)