– Hű, de jólesik! – Szonja beleszürcsölt a kávéjába, majd tekintetét Hannára szegezte. – Ne hari amúgy, hogy csak most értem rá. Csak ez az idióta Marci megállás nélkül csapta nekem a szelet, Levit meg le kellett rázzam, mert megint jónak látott volna egy éjszakára – panaszkodott nyűgös hangon, amit a barátnője csak egykedvűen hallgatott. – Na, de végre már, csajos napunk is van! Mesélj, mi történt, hogy összetörték a szívedet?

Hanna csak valamivel megkésve válaszolt, ahogy összeszedte a gondolatait, miközben belenyalt tejszínhabos italába.

– Hol is kezdjem... Éjszaka felriadtam, aztán már majdnem visszaaludtam, amikor észrevettem, hogy villog a telefonja. Nem bírtam ellenállni a kísértésnek, és belenéztem... – A lány hangja elcsuklott egy pillanatig. – Valami Melinda írogatott neki, hogy beindította, meg szíveket is küldözgetett neki. Aztán elvesztettem a fejemet, felébresztettem Gábort, és rögvest ki is dobtam. Azt hittem, meghalok a fájdalomtól azon a hajnalon... – Hanna továbbra sem tudta túltenni magát a történteken.

– Ó, Hannuci, hát ez szomorú! Őszintén, nem néztem volna ki belőle én sem. Gyere, adj egy ölelést! – vigasztalta Szonja a maga alatt lévő lányt, majd olyan lendülettel tárta szét a karját, hogy a kávéját majdnem ráborította a kissé srégen mellette ülő barátnőjére.

Hanna elfogadta a pátyolgatást, miközben valamennyire megkönnyebbült. Lehet, előítéletes voltam, csak mert nem találkozott rögtön velem. Elvégre neki is megvannak a gondjai a pasikkal, még ha ő lazábban is kezeli a kapcsolatait... – A lány mereven nézte Szonja válla felett a plázában tébláboló embereket, akik ide-oda lófráltak a különböző ruhaboltok előtt. De a lelkem mélyén tudom, hogy számíthatok rá. Olyan buta voltam azon a napon...

– Na, jobb már egy kicsit, Hannuci? – hajolt vissza Szonja, miközben biztatólag mosolygott tovább.

– Azt hiszem, igen – sóhajtott a lány. – Bár egy kicsit izgatja a fantáziámat, hogy ki lehet ez a Melinda, és egyáltalán mikor gabalyodhattak össze, még ha a jelenre ennek már semmilyen ráhatása nincsen...

– Jó kérdés. Én sokakat ismerek itt az egyetemről, de nem rémlik nekem egyetlen Melinda sem – kavargatta a kávéját Szonja, miközben elgondolkozott, hogy találkozhatott-e már az illetővel. – Szerintem külsős lehet, vagy tuti nem hozzánk jár a gazdaságira, különben már előbb is fel kellett volna tűnnie a dolognak – ráncolta össze szemöldökét.

– Mondjuk igaz, csak feltűnt volna, ha itt csapta volna neki a szelet. Főleg, hogy amelyik előadáson csak lehetett, ott is mindig együtt voltunk Gáborral – próbált logikus következtetésekre jutni Hanna, miközben elővette telefonját, hátha talál valami gyanús nyomot a fiú közösségi oldalain. Már nyitotta is volna meg az egyik alkalmazást, ujja azonban félrecsúszott a galériára, és megakadt a tekintete azon a szelfin, melyet Márk készített fent a kilátóban.

– Mi az, mit nézel? – kíváncsiskodott Szonja.

Hanna már lépett volna ki a képtárból, azonban elkésett: Szonja kiszúrta a fotót, amit a lány inkább eltitkolt volna.

– Az a srác meg kicsoda? – kérdezte rögtön, miközben izgatottan babrálni kezdte göndör barna haját.

– Izé, hát, na... Tegnapelőtt felgyalogoltam a közeli kilátóhoz, hogy kiengedjem egy kicsit a gőzt. Aztán pont ő is arra kirándult, és megmutatott egy csomó mindent, mit merre látni, meg lőttünk egy képet – hablatyolt Hanna kapkodó beszéddel. Meg mellesleg ő mentett meg az öngyilkosságtól, de ezt már tényleg nem kell Szonjának tudnia – vörösödött el szégyenében.

– Muti, nagyítsd ki! – Szonját nem lehetett egykönnyen lerázni, így a barátnője beadta a derekát, és megmutatta neki a képet teljes méretben is. A csintalan lány egy ideig mustrálta a fényképet, majd értékelésbe kezdett. – Hát, nem egy nagy szám az a pasi, azt kell, hogy mondjam. Gondolom, leráztad aztán, nem? – érdeklődött tovább.

– Ja, hát aztán mindenki ment hazafelé a maga útján, nem volt nagy kunszt – törölte meg verejtékező homlokát Hanna zavarodottan, ám abban a pillanatban eszébe jutott az a momentum, amikor Márk visszaadta neki a mobilt, benne a telefonszámával.

– Egyébként, nem gondolkoztál azon, hogy újrakezdenéd Gáborral? – szegezte neki a kérdést váratlanul a göndör hajú lány.

– Hát őszintén, de, agyaltam már én is ezen... – Hanna arcára ismét csüggedtség ült ki. – Meg most lett volna május végén a második évfordulónk, ha nem mentünk volna szét. Bevallom, kimondhatatlanul hiányzik most is, csak fáj nagyon, ami történt – temette kobakját a tenyerébe.

– Mennyire biztos amúgy egyáltalán, hogy megcsalt? Attól még, hogy ez a Melinda olyanokat írt neki, nem biztos, hogy Gábor is partner volt a dolgokhoz – elmélkedett Szonja.

– Több mint valószínű, mert nem magyarázkodott túl sokat, amikor kiraktam a szűrét. – A lelke mélyén Hanna azért próbált hinni benne, hogy mégsem történt semmi olyan kettejük között.

– Figyu, beszéljek vele? Hátha megtudok valamit – ajánlotta fel segítségét a lány csillogó barna szemekkel.

– Ha gondolod. Talán tényleg csak egy félreértés az egész, és akkor tiszta lappal kezdhetnénk újra a kapcsolatunkat – reménykedett Hanna.

– Számíthatsz rám! – Szonja már éppen ismét átkarolta volna a szőke lányt, ekkor azonban hirtelen megcsörrent a telefonja. – Jaj, Marci keres már megint, neki is megígértem, hogy ma találkozom vele! – nyafogott. – Ne hari, de mennem kell, majd beszélünk, Hannuci, pusszantás! – Mire Hanna feleszmélt, addigra a barátnője már messze csatangolt a folyosón, maga mögött hagyva az üres csészéjét a kávézó asztalán.

Az egyedül maradt lány is megitta az utolsó kortyot, azonban továbbra is csak egy helyben ült mozdulatlanul. Megnyitotta telefonján a névjegyzéket, majd megkereste a számot, amit Márk írt be a készülékbe. Vajon felhívjam? Lehet, csak zavarnám, különben is, azt mondta, csak akkor keressem, ha valami baj lenne – gyötrődött magában. Bár nem is értem magamat sem. Miért gondolok én erre? Most vagyok túl egy friss szakításon, és összetört a szívem. De az is lehet, hogy aztán Gáborral visszatér minden a normális kerékvágásba, ha Szonja által kiderülne, hogy csak én láttam többet ebbe a dologba, és indokolatlanul kaptam fel a vizet. Fene tudja, mi lenne most helyes, de nem vagyok normális, az is biztos... – Hanna egy gyors mozdulattal lezárta hüvelykujjával a telefonját, és már csúsztatta is volna vissza a zsebébe, azonban az eszköz kiesett a kezéből, és képernyővel lefelé koppant egy nagyot a padlón.

– Baszd meg! – A lány gyorsan szája elé kapta a kezét, amint reflexből káromkodott, de szerencséjére senki sem foglalkozott vele a környező asztaloknál kávézgató emberek közül. Ne már, ezt nem hiszem el! – emelte fel csalódottan mobilját, majd hosszú másodpercekig csak némán bámulta a pókhálósra tört kijelzőt.

♠ ♥ ♠

A dívány megvetve, energiaitalok előhűtve, fasza minden! – Márk még egyszer körbenézett a rendbe rakott lakásán, majd nyugtázta, hogy megfelelő körülmények között tudja fogadni Laurát. Még ha nála mindig rumli is van, attól én még nem akarok olyan lenni, mint ő... – Egy pillanattal sem kellett tovább várnia: a csengő megszólalt, a srác pedig kinyitotta a bejárati ajtót, hogy fogadja a lányt.

– Megérkeztem! – fújtatott Laura, mivel a nagy melegben megizzadt, valamint az utóbbi időben általa elfogyasztott nagy mennyiségű chips és cukros ital sem javított a kondícióján.

– Gyere be, itt egész jó hűvös van a házban – invitálta be Márk a lányt, miután két puszival köszöntötte. – Van hideg innivaló a hűtőben, pattints fel egyet magadnak nyugodtan!

– Cuksi vagy, hogy készültél! – mosolyodott el Laura. Nem kellett őt a fiúnak noszogatnia: hamarosan már szisszent is az alumíniumdoboz, és a lány mohón meghúzta a hűsítő italt, miközben helyet foglalt a kanapén.

– Aztán mesélj, mi a helyzet? – A srác is lehuppant az ülőalkalmatosságra Laura mellé, ám ő úgy döntött, inkább marad az ásványvíznél, hogy jobban oltsa a szomját. – Azóta volt valami fejlemény Bencével? – érdeklődött.

– Ja, hát a félresikerült buli óta semmi. Kerül nagy ívben, nekem meg nincs kedvem neki tovább puncsolni – érkezett a lány egykedvű válasza. – Igazából kezdem már belátni, hogy ideje feladjam vele ezt a dolgot – nevette el magát keserűen, majd Márk szemébe nézett, mintha csak ő került volna ezután a célkeresztjébe.

– Látom, tanulsz! – vigyorodott el a fiú, és viszonozta a szemkontaktust egy pillanatig.

– Na, és feléd mi újság? Zsófival azóta nem futottál össze? – kíváncsiskodott Laura, miközben szinte olyan izgatott ábrázat ült ki az arcára, mint valami tinilánynak.

– Nem, hála istennek! Illetve fel akart ugrani hozzám pár napja, de nekem semmi kedvem nem volt már vele találkozni, így aztán bezártam az ajtót, és kimentem bringázni egyet a környékre. – A srác elégedetten dörzsölte össze a tenyerét. – Aztán még felhívott, de megmondtam neki, hogy ne is keressen többé. Azt hiszem, végre elmondhatom már magamról, hogy sikerült túltennem magam rajta!

– Akkor szabad vagy, mint a madár! Most már teljes értékű szingli lettél, készen arra, hogy újra megnyíljál! – Laura félreérthetetlenül próbált utalgatni Márknak, hogy hamarosan ismét kezdetét veheti kettejük között a szokásos románc, a fiú azonban csak meredten ült tovább, miközben elmélázott. Elmondjam neki Hannát meg a kilátós jelentet? – igazgatta kócos barna haját zavartan. Inkább nem mondom. Csak féltékeny lenne úgyis, még ha valószínűleg Hanna soha az életben nem is fog keresni. Tuti azt hinné, hogy vele ellenben nekem sikerélményem van, és megint hallgathatnám a kiborulását. Pedig valójában ez vészhelyzet volt, és csoda, hogy Hannának nem történt baja...

– Nagyon el vagy gondolkozva! – bazsalygott a lány, majd mire a srác feleszmélt volna, addigra már szájon csókolta őt.

Márk nem ellenkezett: hagyta, hogy ismét útjára induljanak az események, ahogyan az korábban már jó párszor megtörtént. Nyelvével elkapta Laura csókjainak ritmusát, majd simogatni kezdte a lány testét, hogy lépésről lépésre fokozza fel az izgalmat kettejük között...

Már mindketten félig meztelenek voltak, amikor váratlanul megcsörrent a fiú mobilja. A srác reflexből odapillantott, majd konstatálta, hogy ismeretlen számról keresik.

– Csessze meg, az új kollégám lesz az. Most van először egyedül délután a részlegünkön. Biztos elakadt valamiben, azért hív – magyarázott ingerülten a srác, ahogy kizökkent az eseményekből. – Muszáj felvegyem! – Márk már nyomta is volna meg a zöld kagylót, de aztán gondolt egyet, és inkább visszavette magára a pólóját, majd sebes léptekkel megindult kifelé a kertbe, hogy ott fogadja a hívást. – Mindjárt jövök! – csapta be maga mögött az ajtót, faképnél hagyva Laurát.

A fiú még fújt egyet, majd felvette a telefont, azonban köszönni sem maradt ideje, ahogy rögtön megszólalt egy női hang a vonal túlsó feléről:

– Na, csak hogy felvetted, Szonja, már halálra izgultam magamat, hogy mit sikerült beszélned Gáborral...

– Izé – köszörülte meg a torkát Márk. – Nem Szonja vagyok, szerintem téves hívás lesz ez...

– Jaj, elnézést akkor... De várjál, olyan ismerős a hangod! – hallatszódott a válasz meglepetten.

– Amúgy a tiéd is... – A srác majdnem kiejtette kezéből mobilját, amint ráeszmélt, kivel is beszél valójában. – Hanna?

– Úristen! – Egy pillanatnyi szünet következett, de aztán érkezett a folytatás. – Márk? Jaj, ne haragudj, valószínűleg félrenyomtam valamit. Sajnos összetörtem a telefonomat, és izé, azóta összevissza érzékel mindent – hadarta el a lány kapkodva a helyzetet.

– Semmi gond... Előfordul az ilyen – válaszolt a fiú rögtönözve. – Egyébként, minden rendben azóta, hogy összetalálkoztunk? – érdeklődött aztán Hanna hogyléte felől.

– Ja persze, minden a legnagyobb rendben, ezt az egyet leszámítva, hogy taccsra ment a mobilom – nevette el magát a lány. – Majd veszek úgyis másikat, ezt már négy éve nyúzom, és amúgy is kezdett már belassulni.

– Ha veszel újat, akkor tegyél rá üvegfóliát is! Az enyémnek a kijelzőjét kétszer is megmentette! – mosolyodott el Márk, miközben valamennyire már feloldódott. – Gondolkoztál amúgy azon, hogy milyen telefont vegyél?

– Nem igazán. Meg bevallom, nem értek a számítástechnikához semennyire sem – hallatszódott Hanna szégyenlős hangja. – Valami normálisabbat akarok, persze megfizethető áron belül. A mostani telómmal nem voltam nagyon megelégedve, állandóan törölnöm kellett a tárhelyből...

– Majd nézek neked valamit, ha gondolod. Vagy mit szólnál hozzá, ha péntek délután elmennénk, és segítenék neked telefont választani? – A fiú magán is meglepődött, hogy ezt ilyen közvetlenül ki merte mondani: egy pillanattal később arca vörös is lett, mint a cékla.

– A péntek tuti nem jó nekem... – Néma csönd lett egy kis ideig a vonal mindkét oldalán, de aztán Hanna folytatta kissé döcögősebben a beszélgetést. – Izé... A szombat nem lenne jó?

– De, az is jó nekem, ha neked az lenne jobb! – Márk szíve hevesen vert, de aztán valami más is beugrott neki. Várjunk csak, szombat délután négytől zivatarok fognak érkezni, ráadásul komolyabb felhőszakadással is. Basszus! Bár ha előtte találkoznánk, hogy még időben hazaérjek utána...

– Akkor szerintem maradjunk a szombatnál. Délután négyhez mit szólnál, a Kálmánon, az óránál? – ajánlotta fel a lány a lehető legrosszabb időpontot.

– Hát... Nem lenne jobb korábban, mondjuk dél körül? Estére már esőt mondanak a meteorológusok... – A fiú próbálta megfelelő irányba terelni a dolgokat anélkül, hogy felfedte volna a képességét.

– Ja, hát azok általában összevissza beszélnek mindent, múltkorra is rossz időt jósoltak, aztán hét ágra sütött a nap – flegmázott Hanna pimaszul. – De nekem jó a dél is, akkor megbeszéltük!

– Szuper, akkor szombaton délben tali az óránál. Viszont megyek már, mert várnak. Szép napot, Hanna, szia! – köszönt el a fiú, miközben madarat lehetett volna vele fogatni.

A lány is elköszönt, azonban a piros kagylót végül Márknak kellett megnyomnia pár pillanattal később.

Hát ez nem semmi volt! – fújta ki magát a fiú, mivel még továbbra is izgatottság járta át a testét, de hamar vissza lett zökkentve a valóságba:

– Hanna? Be... becsajoztál? – Laura állt a sráccal szemben, miközben már visszaöltözve támaszkodott a nyitott ajtónak: Márk a lelkesedésében észre sem vette, hogy a lány már egy jó ideje ott ácsingózott.

– Ja, dehogyis, csak... – A srácnak elakadt a szava annak ellenére, hogy valójában még semmi sem történt Hanna és ő közte, a kilátós incidenst leszámítva.

– Látom rajtad! Oda vagy érte teljesen! Le sem tudod tagadni... – Laura arcán legördültek az első könnycseppek.

– Most mi ütött beléd? Különben is, nem arról szólt a megegyezésünk, hogy csak vigasztalódunk együtt? – Márk értetlenül bámult a lányra, mivel azt gondolta, hogy Zsófival való szakítása után Laura is nyugodt szívvel ment bele a játékba.

– De, persze, hogy arról szólt, mi másról szólt volna! – válaszolt a lány felpaprikázva, majd vállára dobta retiküljét, és határozott léptekkel megindult az utca irányába. – Nincs az a férfi a földön, aki egy ilyen rusnya nőt szeretni tudna, mint amilyen én vagyok! – fakadt ki, miközben könnyeit törölgette az arcáról.

– Várj, na! Laura! Ne menj el! – A srác azonban hiába kiáltott utána, a lány nem fordult vissza, hanem csak egyre gyorsabb léptekkel távolodott tőle.

♠ ♥ ♠

A májusi fülledt, párás időből semmit sem lehetett érezni a neonfényes, klímás plázában. Szombatnak megfelelően viszonylag sok vásárló járkált fel-alá a számítástechnikai üzletben, de csak néhány ember mozgott céltudatosan, mindenki más kényelmes tempóban nézelődött.

– Ez a teló egész jól néz ki! Tetszik, hogy piros a hátulja! – nézegette az egyik készüléket Hanna, miközben fél szemmel Márkra pillantott, hogy kikérje a fiú véleményét.

– Csajos darab, az biztos! – mosolyodott el a srác, de aztán hamarjában lehűtötte a lányt. – Ennyiért viszont szerintem nem éri meg, elég gagyi processzor van benne. Mit szólnál inkább ehhez? – emelt meg egy másik kihelyezett telefont Márk, hogy megmutassa azt Hannának. – Egész jónak tűnik, majdnem három gigahertzes órajelű proci, nyolc giga memória, kettőötvenhat giga tárhely, és arányaiban egész jó árban is van...

– Olyat nem tudsz mondani, amit esetleg én is értek? – kacagott fel a lány zavarában, miközben igazgatni kezdte a haját. – Ne várd el, hogy ezt egy szőke nő megértse! – viháncolt tovább, és a fiú tekintetét kereste.

– Hát na! – vigyorgott vissza a srác Hannára, de aztán közérthetőbb hangnemben folytatta a magyarázást, miközben elbűvölték őt a lány kék szemei. – A lényeg, hogy ezzel majd nem kell aggódnod a tárhely miatt, dugig tudod rakni fotókkal, meg miegymással. És gyors is, hosszabb idő után sem fog akadozni. Amik a mostanidon vannak cuccok, azokat is át tudod majd helyezni, az is rá fog férni kényelmesen.

– Na látod, tudsz te magyarul is beszélni! – cukkolta tovább Hanna a fiút, de aztán váratlanul kissé lebiggyedt az ajka. – Mondjuk, nem hinném, hogy bármit is át fogok rakni a régi telefonomról.

– Hogyhogy? – vágott meglepett arcot Márk.

– Nem akarok visszagondolni az exemre, meg a szakításomra. Lehet, jobb is ez így, hogy új mobilom lesz. Valószínűleg ez egy jelzés arra, hogy ideje magam mögött hagynom a múltamat. – A lány mereven tekintett egy kissé felfelé, de aztán visszatért a jelenbe. – De mindegy is, ezt most félre is teszem, nem azért jöttem, hogy siránkozzak itt neked – nézett ismét a fiúra egy szégyenlős mosoly kíséretében.

– Nekem elmondhatod, ha bármi is nyomja a szívedet. Nem a levegőbe beszéltem, amikor felajánlottam a segítségemet a kilátónál. – Márk arcára komolyság ült ki, és bár kíváncsi lett volna a lány korábbi történéseire, de úgy ítélte meg, hogy mégsem lenne illendő faggatóznia.

– Tudom, persze, de most már azt hiszem, minden rendben, és túljutottam a holtponton! – könnyebbült meg Hanna. – Na, de ha szerinted ennél nincsen jobb választás, akkor mehetünk is a pénztárhoz! – Ismét vidám hangulat lett úrrá, miközben az egyik dobozért nyúlt.

– Most ez a legjobb vétel! – bólogatott a fiú egyetértően. – Csak nézzünk hozzá valami tokot is, meg üvegfóliát is, ahogy beszéltük!

– Ja persze, nem lenne szerencsés, ha egy rossz mozdulat miatt ripityára törném az új telómat is! Elég lesz most ezt is kifizetnem – vett egy mély levegőt Hanna. – Pedig laptopot is kellene lassan vegyek az egyetem miatt, mert a mostanim már döglődik...

– Tényleg, hova jársz suliba? – A srác érdeklődő tekintetét a lányra szegezte.

– BGE-s vagyok, itt van nem messze a Nyugatinál!

– Az a gazdasági egyetem, ugye? – kérdezett rá Márk biztos, ami biztos alapon, ahogyan ő már több mint három éve, hogy egy sikertelen műszakis félév után maga mögött hagyta tanulmányait, és inkább belépett a munkaerőpiacra.

– Igen, eltaláltad! – A lány is érdeklődött volna a fiú foglalkozása iránt, azonban nem hagyták szóhoz jutni:

– Oda jár az egyik volt osztálytársam is, akivel máig egész jó barátok vagyunk, bár ő veled ellenben elég kelekótya szokott lenni! Laurának hívják, lehet, hogy találkoztál már vele! – ismertette a helyzetet a srác, miközben eltöprengett. Hát ja, az nem kifejezés, hogy kelekótya. Három napja is hogy elszaladt féltékenységében, pedig lefektettük a szabályokat, hogy csak barátság extrákkal lehet közöttünk – igazgatta meg rendezetlenül álló haját.

– Nem hinném, így hirtelen most egy Laura sem rémlik nekem – szólalt meg Hanna rövid töprengés után, miközben kiválasztotta magának a kellékeket az új mobiltelefonjához. – Azt hiszem, megvagyunk! – nézett elégedetten Márkra.

A kassza felé vették az irányt, és már majdnem oda is értek a polcok sokasága között, amikor a fiú egy ismerős alakot pillantott meg.

– Hát te meg? Ádám! Hogyhogy erre? – köszöntötte a srác a barátját.

– Szevasz, főnök! Ezt akár én is kérdezhetném! – nézett Ádám vidáman Márkra és a mellette álló lányra. – Amúgy fülest jöttem venni, mert a másiknak megtört a kábele, és a bal oldalon nem szól. Szart nem érnek amúgy ezek a vackok! – váltott a hangszíne morcosabbra, de aztán elszégyellte magát, hogy nem kellő udvariassággal beszélt egy ismeretlen személy előtt.

– Én meg jöttem, hogy segítsek telefont választani. Ő itt Hanna, nemrég ismerkedtünk össze! – mutatta be Márk a kissé megszeppent lányt a haverjának.

– Örvendek, Ádám vagyok. Márkkal már gimi óta spanok vagyunk! – köszönt Hannának lazán a magas srác, mire a lány is nyitott felé csendesebb hangon. – Na, de nem is zavarlak titeket, meg amúgy is ezer dolgom van még. Érezzétek jól magatokat, aztán majd beszélünk úgyis! – Ádám nyomott egy pacsit a barátja tenyerébe, de aztán sebesen elviharzott az elektronikai eszközök sűrűjében.

– Jó fejnek tűnik! – Hanna szélesen elmosolyodott.

– Jó arc nagyon, már hosszú ideje ismerjük egymást! – vigyorodott el a fiú is, legbelül azonban féltékenységet is érzett, mivel úgy vélte felfedezni, hogy a lány, még ha csak egy röpke pillanatra is, de megnézte magának Ádámot.

A pénztárnál hamarosan sorra is kerültek: Hanna fizetett, majd miután elpakolt, megindultak, hogy maguk mögött hagyják a plázát. Kiléptek a szabadba, ahol a betondzsungel fullasztó levegője arcon csapta őket.

Céltalanul gyalogoltak tovább egymás mellett, miközben kezdtek kifogyni a témákból. Már a tér emelkedős részén található megállókhoz értek, amikor a lány megtörte a kis ideje fennálló csendet:

– Te voltál már a Normafán? – biccentett fejével az egyik busz felé, melynek pontmátrixos kijelzőjén az említett helység neve világított. – Képzeld, én még nem, pedig már terveztem, hogy egyszer elmegyek oda! Csak aztán végül mégsem jártam arra sosem – nevetett.

– Én voltam már, még valamikor régebben. – Márk fejében hirtelen kigyulladt egy villanykörte. – Akár felmehetnénk most is, mit szólnál hozzá?

– Végül is... Benne vagyok! – Hanna somolyogva a fiú felé fordult, miközben talán most nézett a legkihívóbban annak szemébe azóta, hogy megismerték egymást. A srácnak nem sokon múlt, hogy félrekapja a tekintetét, de aztán férfi tudott maradni, és tovább szemezett a lánnyal egészen addig, amíg meg nem indultak lassú léptekkel a várakozó jármű felé.

Egy perc múlva már mindketten a buszon ültek egymás mellett, hogy célba vegyék a kanyargós utakon a Széchenyi-hegyet és annak környékét.

♠ ♥ ♠

A fák gallyai időnként megrezdültek, ahogy egy-egy hűsítő fuvallat keverte át a friss erdei levegőt. A belvárossal ellentétben itt már nyoma sem volt a zsúfoltságnak: csak néhány kiránduló járta az erdei utakat, hogy kikapcsolódjanak a fárasztó hétköznapok után.

– Mennyivel nyugisabb itt minden! Örülök, hogy feljöttünk ide, már kezdtem rosszul érezni magamat a tömegben. – Hanna megigazította szőke haját, mivel a szellő egy kissé összekócolta azt.

– Akkor nem bántad meg, hogy felinvitáltalak ide! – Márk megeresztett a lány felé egy halovány mosolyt, miközben maga is úgy érezte, felszabadultabban tud társalogni azóta, hogy leszálltak a buszról.

Egymás mellett gyalogoltak tovább az ösvényen, amikor egyszer csak kerregésre lettek figyelmesek mögülük.

– Vigyázz! Bringások! – A fiú reflexből, egy gyors mozdulattal félrerántotta Hannát a karjánál fogva, ahogy a kerékpárosok viszonylag lendületes tempóval közeledtek feléjük.

– Jaj! – A lány belekapaszkodott a fiúba, miközben majdnem megbotlott az egyik kavicsban, majd fél szemmel a mellettük elhaladó biciklisek felé nézett.

– Úgy mennek ezek, mint az állatok! – elégedetlenkedett a srác fennhangon. – Én is szeretem nyomni neki, amikor cangázok, de azért ilyenkor a féket is illene használni! – Márk hamarosan lecsillapodott, amint elkapta Hanna pillantását.

– Sokat szoktál biciklizni? – kérdezte témába vágóan a lány.

– Viszonylag sokat egyébként – érkezett a magabiztos válasz. – És te?

– Hát izé... Én sajnos nem tudok biciklizni... – Hanna szégyenlősen lesütötte a szemét.

– Ez aranyos! – nevette el magát a fiú kedélyesen. – Majd megtanítalak akkor egyszer!

– Na, ne nevess ki! – A lány is kuncogni kezdett zavarában, miközben lopva a srácra pillantott.

– Csak azon szoktak nevetni, akit szeretnek! – bókolt Márk Hannának, ahogy egyre inkább ellazult mellette. A lány válaszadás nélkül, bazsalyogva babrálta a haját, a fiú azonban észrevett benne valamit:

– Állj meg! Ne mozdulj!

– Mi az? – Hanna meglepett arcot vágott.

A srác finoman megérintette a lány nyaka tájékán a szőke hajszálakat, majd két ujjával óvatosan leszedett egy aprócska hernyót:

– Nézd, mit fogtam! – mutatta meg a tettest Hannának, aki erre elsikoltotta magát.

– Jézusom, a frászt hozod rám! Úristen! – kapkodta a levegőt a lány.

– Nyugi, ez csak egy ártalmatlan lepkehernyó. Ő jobban fél szerintem tőled, mint te tőle! – derült egy jót Márk, miközben lerakta a potyautast a fűbe.

– Hát, én nem vagyok ebben olyan biztos... – Hanna nem tudta eldönteni, hogy az ijedtség, vagy a fiú érintése volt nagyobb hatással rá.

Vidám hangulatban sétáltak tovább, egészen addig, amíg a ritkuló fák mellett egy lapos és sokablakú épülethez nem értek.

– Nem is tudtam, hogy innen megy a libegő! – kiáltott fel a lány meglepődöttségében. – Juj, menjünk libegőzni! – noszogatta Márkot olyan hangszínen, mintha tíz évet repült volna vissza az időben.

– Nem véletlenül mondtam, hogy errefelé kiránduljunk! – kacsintott egyet a srác, miközben elégedettség töltötte el, hogy láthatólag sikerült a meglepetése. – Nekem is a terveim között volt, ha már feljöttünk a hegyre!

Rövidesen már mindketten bent is voltak: Márk Hanna részét is kifizette, majd amilyen hamar csak lehetett, helyet foglaltak egymás mellett az egyik lassan mozgó padon, magukra húzva a kapaszkodó korlátot is utána.

– De gyönyörű! – A lánynak tátva maradt a szája a látványtól, amint két oldalt a zöldellő fák között elterült vele szemben fél Budapest, annak kisebb-nagyobb épületeivel egyetemben.

A fiú csak biccentett egyet a fejével, azonban neki valami máson is megakadt a szeme, ahogy magasabbra is nézett. Basszuskulcs, mennyi az idő? Az időjárás! Teljesen ki is ment a fejemből... – Az égbolton hatalmas felhőtömeg terült el előttük: tetején még vakító fehéren világítottak a gomolyok, alacsonyabb szinten viszont már baljósan szürke homályba veszett a horizont. Már negyed óra sincsen négyig – nézett rá a telefonjára. Szarrá fogunk ázni odalent...

– Minden okés? – pillantott Hanna Márkra, amint észrevette, hogy a srác elmerült a gondolataiban.

– Persze! Csak szerintem meg fogunk ázni, nem is kicsit – mutatott a fiú a kavargó felhőzet felé.

– Na és, nem vagyunk cukorból! – kacagta el magát a lány, majd váratlanul hozzábújt a sráchoz, miközben lefelé tekintett a több méterrel alattuk suhanó aljnövényzetre. – Viszont... Kicsit tériszonyos vagyok. Főleg azóta, hogy megmentettél...

A srác nem válaszolt, hanem csak átkarolta Hannát, majd egészen szorosan magához húzta, hogy a lány biztonságban érezhesse magát.

Mozdulatlanul ültek így tovább. Szemükkel a messzeségbe pásztáztak, miközben testüket izgatottság járta át, és a szívük is egyre hevesebben vert.

– Bárcsak örökké tartana ez a pillanat! – érzékenyült el a lány teljesen, amikor már a hegy aljához közeledtek.

Márk ezt a mondatot hallván nem is tétovázott: szabad kezével előhúzta zsebéből a telefonját, majd az eszközt maguk elé tartva lőtt is egy gyors szelfit:

– Majd átküldöm az új telódra, ha már be lesz üzemelve! Még ha lassan le is érkezünk, de a képen és az emlékeinkben szerintem örökké meg fog maradni nekünk ez az élmény!

– Igen... – Hanna ennél többet nem tudott mondani, ahogyan úrrá lett rajta a vágyakozás, miközben tovább lebegtek a magasban.

Amint néhány perc múlva kiszálltak a libegőből, és elhagyták az alsó épületet, hirtelen egy hatalmas mennydörgés kíséretében nagy cseppekben rákezdett a záporeső, pontban négy órakor, ahogyan azt Márk korábban megjósolta.

– A francba! Több mint tíz perc múlva jön csak a következő busz, és még esőbeálló sincs itt! – mérgelődött a fiú a megállóban, miközben magához húzta a lányt, hogy esernyő híján legalább levetett pulóverével fedje valamennyire Hanna kobakját.

– Semmi gond nincsen... Csak nézz ide rám... – A lány már hosszú ideje nem vette le a szemét a fiúról.

Pillantásuk összetalálkozott, amint Márk elkapta a tekintetével Hanna kék szemeit. Egy kis ideig még így nézték egymást, de aztán lehunyták a pillájukat, és megcsókolták egymást. Hosszan nyújtották a finom nyelvjátékot, egyre inkább felfokozva a szenvedélyt kettejük között, és ajkaik már csak akkor távolodtak el egymástól, amikor a semmiből egyszer csak megszűnt a csapadékhullás. A nap cirógató sugarai előbukkantak a felszakadozó felhőzet mögül, egy-egy váratlan széllökés kíséretében.

– El is állt az eső, már az ég kékje is látszik! – nézett fel a magasba a lány elégedetten.

– Tényleg! Hát ez meg... Hogy lehet? – Márk is felpillantott, azonban lába a földbe gyökerezett, miközben úgy érezte, menten összeesik és elájul.

––––––––––

Eddig tartott a harmadik fejezet. Ha tetszett, amit olvastál, nyomj egy csillagot, ha pedig bármilyen észrevételed van, írd meg bátran kommentben! :)