A gondolataimba merülve zenét hallgatva sétáltam a folyosón. Ádámék ebéd után elmentek valahova, Mia aludt, Nick pedig eltűnt így egyedül sétálgattam. A fülembe épp Ádám egyik dala szólt az Őérte. Szerettem ezt a számot már régen is. Konkrétan beleszerettem ebbe a dalba, na meg Ádám hangjába. Egy időbe Ádám is tetszett, de csak olyan "plátóian". Befordultam a folyosón majd felmentem a keskeny lépcsőn. Eddig erre még nem jártam, de úgy gondoltam, hogy szét nézek. Most minek unatkozzak a szobámba? Legalább felderítem a terepet vagy megkeresem a könyvtárat. Kinyitottam az egyik közelemben lévő ajtót és beléptem rajta. A szoba tele volt fegyverekkel, temérdek mennyiségű fegyverrel. Egymás mellett sorakoztak a szeráfpengék, mellettük a falra akasztva különböző méretű tőrök, lándzsák, kardok, íjak. A gerendákra kötelek voltak felfüggesztve és a földön matracok sorakoztak. Odaléptem az egyik kardhoz és a kezembe vettem. A kard súlya rögtön lehúzta a kezem. Hiába erőlködtem alig tudtam megemelni.
-Gyerünk már -sziszegtem idegesen. -A francba is, te kard nagyon rosszba leszünk -toporzékoltam mire valaki a hátam mögött felnevetett. Nick -gondoltam miközbe féloldalasan megfordultam.
-Talán valami könnyebbel kellett volna kezdened -lépett oda hozzám majd elvette a kardot és vissza tette a helyére.
-Könnyűnek tűnt -túrtam bele a hajamba.
-Minden könnyűnek tűnik -nézett rám. -Szerintem kezd a kötél mászással, gyakorolnod kell az ugrásokat -intett a kötelek felé.
-Soha sem tudtam kötelet mászni -vallottam be elpirulva.
-Hát most megtanulsz -kacsintott rám majd megfogta a kezem és maga után húzott. -Na nem nehéz ez. Csak felkapaszkodsz és már mászol is -kapta el az egyik kötelet és könnyedén elkezdett felmászni.
-Mondd te mindenben ilyen jó vagy? -hajtottam hátra a fejem és úgy néztem fel rá.
-Naná, apámtól örököltem -vágta rá miközbe már a kötél tetején volt. Nekem ez biztos nem fog menni -gondoltam. Max félig, na jó inkább negyedig. Nick elkezdett vissza lefelé jönni majd a felénél elengedte és két lábra érkezett meg mellém. -Ezt ne csináld utánam -vigyorodott el.
-Direkt fényezed magad? -pislogtam rá.
-Halvány lila fogalmam sincs arról, hogy miről beszélsz -mosolygott rám cukin mire a szívem hatalmasat dobbant. Napokig el tudnám nézni ezt a mosolyt.
-Nagyon jól tudod te azt -forgattam meg a szemem aztán bizalmatlanul elkezdtem méregetni a kötelet. -Figy muszály ezt megtanulnom? Nem ugrálhatok inkább a zsámolyról? -túrtam bele a hajamba.
-Egy árnyvadász nem futamodik meg -jelentette ki.
-Héé ez nem fer. Csak kezdő vagyok -ellenkeztem.
-Egyszer mindannyian kezdők voltunk -dőlt neki a falnak. Fintorogva ráöltöttem a nyelvem aztán elkaptam az egyik kötelet és felhúztam magam. Kb 2 centire. -Szánalmas -jegyezte meg Nick mire csúnyán ránéztem, ő pedig köhintett egyet. -Folytasd csak -intett én pedig újra megpróbáltam. Aztán újra, megint újra, aztán megint.
-Feladom nekem ez nem megy -csattantam fel fél óra múlva dühösen.
-Legalább a feléig juss el -tanácsolta tanító hangon.
-Könnyű azt mondani -fújtattam. -Lehúz a súly -morgolódtam a combomat meg a vádlimat méregetve.
-Mit lehúz a súly? Nincs is rajtad mit fogni. Ne rinyálj, irány a kötél -szólt rám.
-Mondták már neked, hogy néha igazán idegesítő vagy? -érdeklődtem durcásan miközbe újra elkezdtem, vagyis próbáltam felmászni a kötélen.
-Tudod azon gondolkodom, hogy lehet fel kéne gyújtani a kötelet akkor aztán sprintelnél felfelé -szólalt meg elgondolkodva.
-Nicholas Herondale ne merészeld megtenni -néztem le rá gyilkos szemekkel.
-Csak egy ötlet volt -védekezett. -Ha felmész a feléig kapsz fagyit -ajánlotta vigyorogva.
-Nem tudom feltűnt-e, de én nem Mia vagyok. 15 éves vagyok, engem nem tudsz megvesztegetni, úgy mint a gyerekeket -röhögtem el magam aminek következtébe a kezem megcsúszott és hátra estem. Totálisan bepánikoltam, ide oda kapálóztam mígnem a testem nekiütközött Nick testének és mindketten a földön kötöttünk ki. Ő alattam én pedig rajta. -Élsz még? -törtem meg a csendet és legördültem róla. Nick szeme csukva volt mire elöntött a pánik. -Nick -ráztam meg erősen, de nem mozdult. -Nick az Isten szerelmére -néztem le rá hisztérikusan. -Térj már magadhoz -emeltem fel a kezem, hogy egy kicsit megpofozzam, de ekkor villám sebesen elkapta a csuklóm, lerántott magára aztán átfordult és a földhöz szegezett.
-Megijedtél? -kuncogott a szemembe nézve. Hápogva néztem fel rá. A haja a szemébe hullott a tekintete vidáman csillogott miközbe az a mosoly virított az ajkán. Az a mosoly mint a festményen Willnek.
-Te szemét -háborodtam fel és erősen a vállára csaptam. -Azt hittem, hogy bajod esett, hogy megöltelek -püföltem a hátát két kézzel, de ő csak nevetett. -Ne nevess már -szóltam rá, de az én ajkam is mosolyra húzódott.
-Mit meg nem adtam volna, ha láthattam volna az arcod -jegyezte meg legördülve mellém, belőlem pedig kirobbant a nevetés. Percekig nem csináltunk mást csak nevettünk. Én már a hasamat fogtam és a könnyem is kicsordult.
-Jajj Istenem -törölgedtem a szemem kuncogva és Nickre néztem. -Ez most jól esett -sóhajtottam fel.
-Nem csak neked. Jajj Evi mióta ismerlek, teljesen más az életem -kulcsolta össze a kezét a feje alatt.
-Nekem mondod? -szaladt fel a szemöldököm.
-Jó a te eseted más. Te neked ez új nekem viszont nem -vonta meg a vállát.
-Cseréljünk helyet. Én leszek árnyvadász te pedig ember -ajánlottam fel vigyorogva.
-Nincs az az Isten -horkantott fel mire elnevettem magam. -Akarsz még gyakorolni? -intett a kötelek felé.
-Kihagyom -húztam el a szám. -Nem mellesleg köszi, hogy megmentettél. Ismét -néztem rá elpirulva.
-Nincs mit -vigyorodott el majd könnyedén talpra állt aztán előttem megállva felém nyújtotta a kezét. Elfogadtam és hagytam, hogy felhúzzon.

-Na ne less már -takarta el a kezével a szemem miközbe előre felé vezetett.
-Nick hova a francba viszel? -türelmetlenkedtem.
-Vigyázz lépcső -szólt rám mire megemeltem a lábam és felsétáltam a lépcsőn. -Oké most már nézhetsz -vette el a kezét a szemem elől. Lélegzet elállító látvány tárult a szemem elé. Egy óriási terembe voltam ahol padlótól, plafonig voltak a könyvekkel teli polcok. Temérdek mennyiségű könyv, sokkal több mint a könyvtárba. A terem közepén egy angyal volt látható egyik kezébe egy kardal, a másikba pedig egy kehelyel. A meleget a hatalmas kandalló szolgáltatta ami előtt kényelmes bőr fotelek és kanapék sorakoztak. Valamint volt bent egy nagy plazma Tv.
-Csodálatos -suttogtam ámulattal a hangomban és beljebb sétáltam. A festmények itt se maradtak el. Mind egy egy embert ábrázolt. Gondolom ők voltak az Intézet korábbi vezetői. -Ez mind árnyvadászos könyv? -néztem Nickre kíváncsian.
-Aha -bólintott. -Na jó köztük van még Cassandra Clare könyvei -tette hozzá.
-Fogadok ő is árnyvadász -vontam fel a szemöldököm.
-Igen ő is az. Engedélyt kapott a Klávétól, hogy megírja a könyveket -vonta meg a vállát.
-De akkor így felfedte a kiléteteket nem? -érdeklődtem.
-Nem igazán. Ő csak egy író akinek élénk a fantáziája legalábbis a mondik szemébe -válaszolta miközbe leült az egyik fotelbe.
-Értem -bólintottam miközbe odaléptem az egyik könyves polchoz és elolvastam a gerincüket.
-Ha rám hallgatsz ezzel kezded -emelte le nekem Nick az Árnyvadászok ismertetőjét majd lefújta róla a port.
-Rendben -vettem át tőle aztán letelepedtem az asztalhoz és felnyitottam a könyvet.

Első árnyvadászok

Körülbelül ezer évvel ezelőtt démonok szállták meg a világot, mivel a mondénok nem tudtak ellenük védekezni, Jonathan Shadowhunteregy boszorkánymester segítségével megidézte Raziel angyalt és arra kérte, hogy adjon az embereknek a véréből és ruházza fel őket olyan hatalommal, amelynek segítségével visszaverhetik a démonok támadását. Raziel engedett a kérésnek, a vérét egy kehelybe fogta fel, a Végzet kelyhébe és Jonathan Shadowhunter-nek adta, aki társaival együtt megitta, így megszülettek az első árnyvadászok, azóta is generációkon át az ő utódaik harcolnak a démonok ellen.

Az Egyezmény

Az árnyvadászok a kezdetek óta lenézték az alvilágiakat és nem igazán vegyültek velük, mivel ők részben emberek, ugyanakkor démoniak is. Azonban többek között Ralf Scott kezdeményezésére 1872-ben megállapodás született közöttük és aláírtak egy egyezményt, ami biztosította, hogy az alvilágiak és az árnyvadászok békében éljenek egymással.

A Felkelés

A Valentine Morgenstern alapította Kör, 1991-ben megpróbálta megakadályozni az Egyezmény megújítását, így kitört a felkelés. Amely többek között Jocelyn Fairchild-nak és Lucian Graymark-nak köszönhetően végül nem járt sikerrel, így kilencedik alkalommal is megújították az Egyezményt.

A Végzet Háborúja

2007-ben azután, hogy Valentine visszatért, újból megpróbálta átvenni a Klávé felett a hatalmat és a győzelem érdekében démonokat is megidézett. Kirobbant a háború, amely sok áldozatot követelt.

Csak úgy faltam a sorokat miközbe Nick bekapcsolta a Tv-t és valami foci műsort nézett rajta. Az asztalra könyököltem és le sem vettem a tekintetem a könyvről. Mindent leírtak amiket az árnyvadászokról tudni kell.

Kik lehetnek parabataik? Mi is ez?

 Az egymáshoz nagyon közel álló Árnyvadászok parabataikká válhatnak. A parabatai egy kifejezés két Árnyvadászra, akik közelebb állnak egymáshoz, mint a testvérek. Testvérek is lehetnek parabataik. Unokatestvérek. Fiúk. Lányok. Bárkik, akik közel állnak egymáshoz korban, hiszen mindkettejüknek 18 év alattinak kell lenniük, amikor döntenek. 

Kivételesen közel állnak egymáshoz, és meghalnának a másikért. Azok a rúnák, amelyeket valaki parabatai társa fest rá, erősebbek, mint bárki máséi. Ezenkívül van néhány rúna, amelyet csak parabataik használhatnak.

Törvénytelen, hogy két parabatai beleszeressen egymásba. Ha ez megtörténik, szétválasztják őket. A legtöbb Árnyvadásznak nincs parabatai párja, szóval ez nem túl elterjedt dolog.

Eredet

 
A parabatai kifejezés az ógörögből jön: heniochoi kai parabatai. Ami annyit tesz:charioteers and side-men. Kocsihajtó és kísérője. A kísérő soha nem hagyhatta el a kocsihajtót. Egyikük hajtott, a másik pedig a kocsiról harcolt. Egyik nélkül haszontalan a másik is.

A rituálé

 Először is meg kell kérdezned a másikat, hogy lenne-e a parabatai párod.

Ha ez megtörtént, és beleegyezett a kiválasztott, a következőket kell teljesíteni:

Hat hónapig együtt kell edzeni. Ezután több hivatalnok is eljön, és megkérdezi mindkét felet, hogy biztosak-e benne, hogy tudják, mekkora felelősség az, amit vállalni készülnek. Ezután következik maga a szertartás. A ceremónián két tűzkör van a padlón, az egyik parabatai jelölt átlép a másik körébe, így egy kör marad csak. Ezután ki kell mondani az eskü szavait (ez alatt), és az irónokkal rá kell rajzolni egymásra a parabatai rúnát. Később, még mielőtt mindkét tag betölti a 18. évét, még egy tesztnek kell alávetniük magukat, de ezzel kész is.

-Neked van parabataid? -intéztem a kérdésem Nickhez.
-Nincs -rázta meg a fejét.
 -Ömm...itt azt írják, hogy akik egymásba szeretnek azokat szétválasztják. Nem lehet, hogy Emma attól félt, hogy ez bekövetkezik? És inkább a halált választotta minthogy elválasszák Juliantől? -néztem rá kérdőn.
-Nem tudom. Ezért tetted? -nézett mélyen a szemembe.
-Nem emlékszek -suttogtam. -De ha az ő helyébe lennék és érezném azt amit ő érzett Julian iránt akkor én is a halált választanám. De ha valami más oka volt akkor nem értek egyet vele. Ez az élet sokkal rosszabb -motyogtam és vissza néztem a könyvre. Hogy kissé eltereljem a gondolataimat a színek szerepéhez lapoztam.

Fekete a vadászathoz sötét éjen át,
Fehér a szín, ha halál, gyász vagy bánat rág.
Menyasszonynak ruhájára arany fodor s topán,
A vörösnek meg bűbáj jár léptei nyomán.
Fehér selyem, mikor a testünk ég,
Kék lobogó, mikor az eltűnt visszatér,
Láng, ha Nephilim születik,
És hogy elmossa bűneink.
Szürke a tudásért, mit jobb lenne nem ismerni,
Csont azokért, akik már nem fognak megöregedni.
Sáfrány fények a győzelmi menethez,
A zöld összetört szíveket gyógyít meg.
Ezüst a démontornyoknak,
a bronz meg sötét erőket mozgat. 
 

-A fehér a gyász színe? -pillantottam fel meglepetten.
-Aha -bólintott. -Miért? -állt fel és leült mellém.
-Hát mert nekünk a feket a gyász színe. A fehér pedig esküvőkor van a mennyasszonyon -vontam meg a vállam zavartan.
-Más hagyományok -csukta be a könyvet majd vissza tette a helyére. -Kíváncsi vagy a rúnákra? -pillantott hátra rám.
-Aha -bólintottam mire leemelt egy vastag könyvet aztán leült mellém.
-Ez a Szürke könyvek egyik példánya -nyitotta ki. Megérintettem a lapot, nagyon vékony volt, szinte hártya szerű. Nickel egymáshoz közel hajolva néztük a könyvet, miközbe Nick halkan elmondta a rúnák neveit és, hogy mire jók.
-Hát itt vagytok -nyitott be 1 óra múlva Karolin. -Gyertek vacsorázni aztán filmezünk egyet -intett majd ahogy jött el is tűnt.
-Menjünk -állt fel Nick majd vissza tette a helyére a könyvet. -Kifárasztott ez az egy óra -ásított hangosan.
-Nem csak téged. Tele van a fejem rúnákkal -álltam fel és a kezemet magasba emelve nyújtózkodtam. Nick a tekintetével követte a mozdulatot majd a szemembe nézett.
-Mehetünk? -kérdezte végül mire bólintottam.