Iskola után a Barátok terére mentünk és leültünk az egyik padra.
-Mi történt velünk? -kérdeztem halkan és Nickre néztem.
-Fogalmam sincs. Olyan valóságosnak tűnt az egész. Azt hittem, hogy komolyan megtörténnek velem ezek a dolgok -sóhajtott fel a hajába túrva.
-Velem is, azt hittem, hogy valóság. Meg se fordult a fejembe, hogy esteleg csak álmodok -sütöttem le a szemem. -Hogy kerülsz ide? -néztem rá.
-El kellett adnunk a New Yorki lakásunkat és ide költöztünk a nagyihoz -dőlt hátra a padon.
-Hogyhogy a kilencedikesekehez jöttél? -érdeklődtem.
-New Yorkba teljesen máshogy tanultunk mint itt -vonta meg a vállát.
-Nick...te tényleg valóságos vagy? Nem akarom, hogy elmenj. Azt hittem meghaltál aztán amikor felkeltem a szobámba, teljesen megijedtem. Nem tudtam elhinni, hogy csak álom volt. Hogy egy álomképbe lettem szerelmes -fakadtam ki és elsírtam magam.
-Nyugodj meg, most már itt vagyok -karolta át a vállam és magához ölelt. Hálásan bújtam közelebb hozzá és szorosan lehunytam a szemem.
-Jace és Clary? Ők a szüleid? -érdeklődtem lehunyt szemmel.
-Nem anyukámat Lindanak hívják, apát pedig Robertnek -suttogta miközbe a hajammal játszadozott.
-Na és Jonathan? -néztem fel rá reménykedve.
-Csak Robert -nézett vissza rám.
-Ohh -sütöttem le a szemem szomorúan.
-Mi az én már elég se vagyok? -húzta fel az orrát sértődötten.
-Dehogynem -pillantottam rá ijedten. -Csak Jonathan nekem olyan volt mint a bátyám -magyaráztam az arcát figyelve.
-Apropó bátty. Ugye nem...-kezdte mire a szemem könnybe lábadt és gyorsan félre néztem. -Mondd, hogy nem igaz. Mondd, hogy nem az a Roland a báttyád -morogta és a keze ökölbe szorult.
-De igen ő -motyogtam.
-Evi -fordította maga felé az arcom. -Bántott téged? -nézett mélyen a szemembe.
-Azt hittem megerősödtem. Azt hittem, hogy képes vagyok legyőzni, de nem tudtam. Nem tudtam megvédeni magam -hajtottam le a fejem és összébb húztam magam.
-Mit tett veled? -kérdezte élesen. Lehajtottam a fejem és nem válaszoltam. -Evi ha nem mondod el nem tudok segíteni -simította a kezét az arcomra. -Bennem megbízhatsz nagyon jól tudod -nézett mélyen a szemembe.
-Meg...megerő....megerőszakolt -nyögtem ki nagy nehezen mire az arca eltorzult.
-Megölöm esküszöm, hogy megölöm -csattant fel mire összrezzentem.
-Nick kérlek vigyél magaddal. Kérlek nem akarok oda visszamenni. Ha kell elmegyek dolgozni vagy bármi csak vigyél magaddal -néztem rá a könnyeimen keresztül.
-Persze, hogy magammal viszlek -húzott magához és szorosan átölelt. -Soha nem hagylak magadra -mormolta a nyakamba fúrva a fejét.

Nick BMW-je vagy 120-al szelte át a várost. Láttam rajta, hogy milyen ideges, az erek kidagadtak a nyakán és a száját összepréselte.
-Nick lassíts -szóltam rá, mire rámpillantott majd fokozatosan visszavett a tempóból.
-Ne haragudj -kérte. -Csak...nem tudom elhinni, hogy ezt tette veled az az állat. Semmit se ártottál neki, mégis olyan csúnyán bánt veled -suttogta a fejét rázva.
-Állj félre -suttogtam mire rámnézett aztán engedelmeskedett. -Gyere -húztam közelebb magamhoz mire átölelt és a nyakamba fúrta a fejét. -Tudom mit forgatsz a fejedbe. Tudom, hogy péppé akarod verni Rolit, de nem hagyom. Nem ő miatta hanem te miattad. Nem akarom, hogy börtönbe kerülj -mormoltam.
-Te ezt nem érted. Ott kellett volna lennem, hogy megvédjelek -motyogta és a hangja elcsuklott.
-De nem is ismertél -emlékeztettem finoman.
-Mindenkinél jobban ismerlek. Tudom, hogy szereted a meséket, tudom, hogy bot hangod van, tudom, hogy tudsz zongorázni és tudom, hogy mindig elönt a borzongás akárhányszor megcsókollak itt -suttogta és egy könnyed csókot lehelt a fülem mögötti érzékeny pontra. Kellemes borzongás áradt szét bennem és halkan felsóhajtottam. -Én... lehet, hogy most egy önző perverz disznónak fogsz tartani, de örültem volna ha velem vagy először életedbe -suttogta mire ránéztem.
-Hiszen veled leszek. Mert veled én akarok lenni és..és -kezdtem, de nem tudtam befejezni.
-Menjünk haza -nézett a szemembe.
-Menjünk, sokat kell holnapra tanulni, főleg neked -mosolyodtam el halványan.
-Biztos, hogy nem fogok tanulni. Tudod mit fogok tenni? Bevágódok veled a szobámba és mesét nézünk -jelentette ki és beindította a kocsit.
-Mesét? -nevettem el magam önkétlenül.
-Nanáhogy -vigyorgott rám és kacsintott egyet.

A házuk előtt Nick leállította a kocsit majd mindketten kiszálltunk.
-Várj -rántottam vissza a kezénél fogva mire kérdőn rámnézett. -Mit fogsz nekik mondani? Hogy hahó haza hoztam egy lányt akivel álmodtam? -érdeklődtem.
-Nem az igazat mondom el. Apa ügyvéd, anya pedig orvos tudni fogják mit tegyenek -nézett a szemembe.
-Ohh..értem -bólintottam.
-Na gyere menjünk be -mosolygott rám és megszorította a kezem.
-Menjünk -bólintottam aztán követtem őt be a házba, az új otthonomba.