A homokos tenger parton sétáltam. A lábaimat kellemesen nyaldosta a víz. Boldognak éreztem magam és gondtalannak. Ahogy sétálgattam a tájban gyönyörködve valakinek neki mentem.
-Jajj...ne haragudjon -léptem egyet hátra.
-Semmi gond. Az én hibám -válaszolta a hang mire felkaptam a fejem. Nick nézett vissza rám. A haja megnőtt és a szemébe hullott és sokkal izmosabb lett meg mintha idősebb is.
-Nick -suttogtam és a szívembe belemart a fájdalom.
-Ss...semmi baj -suttogta és végighúzta az ajkát az arcomon. Megremegtem és közelebb bújtam hozzá.
-Miért tetted? Miért felejtettél el? -kérdeztem remegő hangon. Nick nem válaszolt csak még közelebb vont magához mígnem teljesen össze nem simultunk. Aztán a nyakamba fúrta a fejét és egy tőrt döfött a hátamba aminek a hegye elől bukkant elő. Hitetlenkedve lenézetem a mellkasomra és a tulajdon véremre majd a tekintetem Nick arcára vándorolt. De már nem Nick tartott a karjaiba hanem Roli.
-Látod hugocskám ez van ha megbízol az emberekben. Mindd ilyenek -suttogta közelebb lépve hozzám. -A kis árnyvadászod is elhagyott, nem vagy neki elég fontos. Szegénykém és te még azt hitted, hogy talán szerelmes beléd -röhögött fel kárörvendően. A düh könnyeket csalt a szemembe. Tettem egy lépést előre, de megbotlottam egy előttem lévő testben. Elestem és az ujjaim a homokba markoltak ami véres volt. Hátranéztem, hogy kibe estem fel és eltorzult arcal láttam meg Hanna élettelen testét. Aztán körbenéztem. A parton mindenfelé holttestek, a víz vörössé változott és holttestek úszkáltak rajta. Aztán a víz a partra sodorta Nick élettelen testét. A tekintete üveges volt és egy hatalmas vágás szelte át a mellkasát. Sikítás tört fel a torkomból ami mellé zokogás társult.

Sikítozva forgolódtam egy ágyba és egy párnát markolásztam. A villany felkapcsolódott majd egy kéz fogta le a karom.
-Evi ébredj fel -parancsolt rám szelíd hangon Nick. Zihálva levegőt kapkodva nyitottam ki a szemem. Amikor a pillantásom összeakadt Nick tekintetével elárasztott a megkönnyebbülés.
-Hát élsz -vetettem magam a nyakába, szinte megfojtottam.
-Nyugi csak rosszat álmodtál -suttogta a hajamat simogatva.
-Mi történt? -rontott be Jace és Clary egy egy szeráfpengével a kezükben.
-Semmi csak rosszat álmodott -válaszolta Nick miközbe megnyugtatóan simogatta a hátam.
-Te lány nem csípem ha felvernek az éjszaka közepén -szólt rám Jace morcosan.
-Bocsánat -motyogtam.
-Nem tehet róla. Már egy ideje nem volt rossz álma -védett meg Nick.
-Nagyon jól tudod, hogy miért nem -toltam el magamtól majd a tekintetem megakadt a küszöbön ácsorgó Dianan. A tekintetéből semmit se tudtam kiolvasni, talán egy kis nehesztelést. Ki tudja mit szakítottam félbe a sikítozásommal -gondoltam magamba keserűen. Nick az arcomat fürkészte majd halkan felsóhajtott.
-Akkor más volt -mondta vonakodva mire lehunytam a szemem és összerándultam. -Ne haragudj -állt fel az ágyról majd odament Dianahoz. -Jó éjszakát -intézte a szavait mindenkihez aztán Dianat maga után húzva leléptek. A térdemre hajtottam a fejem és elsírtam magam. Előre hátra ringattam magam, de nem tudtam megnyugodni.
-Te menj csak aludni én itt maradok vele -hallottam Clary hangját.
-Nem kéne szólni Magnusnak vagy a Néma testvéreknek? -túrt bele a hajába Jace.
-Szerinted tudnának rajta segíteni? Magnus megmondta csak Nick az aki segíthet neki -ült le mellém Clary.
-Sajnálom, csak a gond van velem. Ti biztos egy harcos lányt vártatok, de én nem vagyok az. Soha nem is voltam az -szipogtam elrejtve a fejem a kezem mögé. Jacék hallgattak majd Jace felsóhajtott, becsukta az ajtót aztán leült Clary mellé.
-Hidd el mindenre felkészültünk -mosolygott rám halványan.
-Miért csinálta ezt velem? Miért csókolt meg ha közbe barátnője van? -fakadtam ki aztán a szám elé kaptam a kezem. Döbbent csend telepedett a szobára.
-Hogy mit csinált? -találta meg a hangját Jace.
-Semmit -ráztam meg a fejem szaporán.
-Evelin -emelte meg a hangját.
-Nem akarok róla beszélni -sírtam el magam.
-Jace hagyd majd reggel -szólalt meg Clary megnyugtató hangon.
-Na, de akkor is. Nem ismerek a fiamra -ingatta a fejét döbbenten.
-Azt mondta gyakorlásnak ő tökéletes. Megeskettem, hogy semmi se fog köztünk változni egy ártatlan csók után és...és nem is változott. Csak amikor bejöttünk ide -vallottam be szipogva. Nem tudom mi vett rá, hogy bevalljam nekik. Hiszen Nickenek a szülei, de valahogy úgy éreztem, hogy ők az egyetlenek akik úgy ahogy kedvelnek.
-Jelentett neked valamit? -törte meg a csendet Clary.
-Nem. Nem tudom. Hiszen nem tudok mihez viszonyítani. Soha se voltam szerelmes -néztem rájuk aztán egy pillanatra lehunytam a szemem.
-Én ebbe már belezavarodtam -morogta Jace.
-Na látod van ami rajtad is kifog -bökte oldalba Clary.
-Miért azt ne mondd, hogy te érted -horkantott fel Jace.
-Nem igazán értem. Főleg azt nem, hogy miért van ilyen állapotba -sóhajtott fel.
-Mert....mert fáj. Fáj, hogy otthagyott. Fáj, hogy már nincs semmi úgy mint Pesten. Ő volt nekem a mentőöv, aki megmentett. Olyan mintha a szívemet tépték volna ki. Mintha nélkül teljesen elvesznék -öleltem át magam. -Utoljára anya halálakor éreztem ilyet, de ez sokkal erősebb -suttogtam miközbe egész testemben remegtem. Clary meg Jace összenéztek. Ők teljesen megvoltak győződve arról, hogy szerelmes vagyok Nickbe. Szerintem valahol mélyen én is tudtam, de nem akartam magamnak bevallani....

Vakító fény ébresztett fel. Hunyorogva ültem fel az ágyba. Alig aludtam valamit, csak forgolódtam egész éjjel. Megdörzsöltem az arcom majd szemügyre vettem a szobát. A falak halvány lilák voltak, ahogy a bútorok is. A szobából két ajtó nyílt az egyik a fürdőbe a másik pedig a gardrób szobába. Vissza csuktam az ajtót aztán az ablakhoz léptem és kinyitottam. Magamba szívtam a friss levegőt miközbe a forgalom zaját hallgattam. Az ablakom egy belső udvarra nyílt ami tele volt virágokkal. A cica épp azzal volt elfoglalva, hogy méhecskékre vadászott a virágok között. Halkan felsóhajtottam majd a földre leülve kinyitottam a bőröndöm. Találomra kivettem pár ruhát aztán bevonultam a fürdőbe és lezuhanyoztam. Amikor a karomat mostam meg észrevettem egy új rúnát magamon ami eddig nem volt rajtam. Próbáltam felidézni, hogy vajon mit jelenthet, de nem jöttem rá. Viszont elkezdtem gyanakodni, hogy talán ennek van köze ahoz, hogy nyugodtnak érzem magam. Elzártam a vizet aztán magam köré tekertem egy törölközőt aztán felöltöztem. Magamra rángattam a fekete tapadós cicanacit és egy fekete hosszított póllót majd kiléptem a fürdőből. A kanapéra terítve megtaláltam a dzsekimet, a zsebébe pedig az irónomat. Vagyis az irónt amit Nicktől kaptam. Zsebre vágtam aztán kiléptem a szobából. Az ajtó előtt a cica várt rám.
-Szia -hajoltam le és megsimogattam. Ő nyávogott egyet majd megindult. Néztem utána aztán a nyomába szegődtem. Levezetett a lépcsőn majd megállt egy ajtó előtt ahonnan hangok szűrődtek ki. Köztük felismertem Nick hangját is. A kilincsre tettem a kezem, de haboztam. Nem akartam bemenni és szembe nézni velük. Tipródva álltam a küszöbön.
-Jó reggelt -köszönt mögöttem egy hang mire ugrottam egyet ijedtemben.
-Jó reggelt -motyogtam Alecre nézve.
-Nem akarsz bemenni? -érdeklődött.
-Nem -ráztam meg a fejem és elhátráltam az ajtótól.
-Nem szökhetsz meg -szólt utánam mire megtorpantam.
-Ki mondta, hogy meg akarok szökni? -fordultam felé.
-Az érzéseid elől. Nem szökhetsz meg egyszer úgyis felszínre törnek -nézett a szemembe. Némán hallgattam. -Na jösz? -intett az ajtó felé. Lehajtott fejjel mentem be utána majd a sarokba húzódtam. Nem néztem rá senkire csak bámultam magam elé.
-Jobban vagy? -kérdezte Clary.
-Nem önszántamból -válaszoltam mire Jace elvigyorodott.
-Ezek szerint hatott -mondta elégedetten
-Nem teljesen -vontam meg a vállam. -Mit rajzoltatok rám? -kérdeztem megdörzsölve a karom.
-Egy kis lélekerősítő -mosolyodott el Clary aztán intett, hogy üljek le. Feszengve telepedtem le tőlük távol, de nem nyúltam semmihez.
-Evi -szólított meg Nick.
-Hm? -kérdeztem az asztalt bámulva.
-Egyél -szólt rám.
-Nem vagyok éhes -suttogtam.
-Ne kezd megint -mordult fel. -Ezt a meccset egyszer már lejátszottuk -tette hozzá.
-Majd eszek ha éhes leszek -kaptam fel a fejem és dühösen ránéztem. Egy ideig farkas szemet néztünk majd ő a fejét rázva félrenézett.
-Nem lehetne, hogy csendben megreggelizzünk? -érdeklődött Jace. -Vagy túl nagy kérés ez? -nézett hol rám hol pedig Nickre. Nick tekintete felém rebbent majd maga elé nézett.
-Ne haragudj -morogta maga elé.
Mikor befejeztük a reggelit mindenki szétszéledt. Én Nick után siettem.
-Nick várj -szóltam utána mire megpördült és reménykedve a szemembe nézett.
-Evi -sietett vissza hozzám és megállt előttem. -Annyira sajnálom -fogta meg a kezem. Kihúztam a kezem a kezéből majd a zsebembe nyúltam és elővettem az irónt.
-Tessék -nyomtam a kezébe. Nick a irónt bámulta eltorzult arcal majd rámnézett.
-De ezt neked adtam -suttogta.
-Nekem nincs szükségem rá. Ez a tied és nem az enyém -hátráltam el tőle.
-Miért? Miért utáltál meg ennyire? -szólt utánam.
-Nagyon jól tudod te azt -néztem rá. -Visszalöktél ugyanabba a gödörbe ahonnan te húztál ki. Egyedül hagytál pedig kint megigérted, hogy velem maradsz. Mit vártál? Hogy mosolyogva fogadom, hogy egyszerűen ott hagytál? -töröltem meg a szemem. Nick lehajtotta a fejét és a cipőjét bámulta.
-Meg kell értened. Majdnem egy hónapig nem láttam Dianat. Hiányzott és boldog voltam, hogy viszont láthatom -nézett rám. A szavai tövisként szúródtak a szívembe.
-Igen ezt megértem, legalábbis próbálom. De akkor miért? Miért aludtál velem egy ágyba? Miért tettél kétértelmű megjegyzéseket? Miért csókoltál meg? -tártam szét a kezem szomorúan.
-Erre volt szükséged, mármint nem úgy értem, hogy kiterveltem meg, hogy kihasználtalak. De jobban lettél, megerősödtél -nézett a szemembe.
-Most őszintén. Mit értél el vele? Ugyanott vagyok, sőt még lejebb -szipogtam.
-Sajnálom el kellett volna mondanom -sütötte le a szemét.
-Már túl késő -fordultam el tőle aztán futásnak eredtem.
-Nem kezdhetnénk előről? -szólt utánam, de én nem fordultam meg. Csak futottam és futottam.