*Lucifer*

Belépve a bunkerbe az első dolog amit észreveszek a karácsonyi dekorációk, majd a görnyedve röhögő Gabriel-re villannak a szemeim.
- Nem röhög!
- Hogy a jó életbe nézel te ki?
- Mikulás ruha. Mi bajod vele? Hiszen Karácsony van.
- Karácsony és Lucifer... hát ez kész... - törülgette a szemeit.
- Szerintem igazán aranyos. - jelent meg a kórházban már látott nő, az angyal mellett. - Melody vagyok.
- Luc. - mutatkoztam be.
- Aki a télapó. - nevetett fel újra az angyal.
- Huu... Mondtam Dean, hogy sok lesz forralt bor. - lépet Castiel a konyhába aki furcsálva nézett rám, majd inkább vissza ment.
- Ha lesz majd gyereked vagy bármilyen olyan rokonod, akit te nevelsz, és éppen ír egy rohat levelet a Mikulásnak, melyben csak az anyukáját, és az apukáját szeretné látni, akkor te is átértékeled, hogy milyen ünnepeket tartasz meg. És mivel nem tudtam a kívánságát teljesíteni, így minden évben meglátogattam, mint a Mikulás, amíg kinem nőtt abból a korból. Így jobban tennéd, ha befognád. - elégeltem meg Gabriel viselkedését.
- Ez kedves gesztus. - hallottam a hátam mögött egy női hangot. - Samantha Hell vagyok. - nyújtotta a kezét.
- Lucifer. - fogadtam el a kézfogást.
- Akkor nem csak az én nevemmel szúrtak ki az ősök. - mosolygott.
- Nem. - engedtem meg én is egy mosolyt.
A lány vissza lépett a fiatalabb Winchesterhez, majd megfogta a kezét.
- Ja igen. Sammy, mindenki. Mindenki, Sammy! - mosolygott le a vadász a lányra.
- Sam már sokat mesélt rólatok. - lépett közelebb. - Miben segíthetek? - intézte szavait Melody-hoz.
- Nem kell semmiben. Ülj csak le, ismerkedj.
- Mi volt ez? - hallottam Dean hangját.
- Csak nem? - reagált Castiel is.
- De Cas. Ez a Télapó, aki ajándékokat hozz, a jó gyerekeknek.
Ez volt a végszavam. Így megigazitottam a műszakált, majd vártam, hogy az ikrek a két férfi társaságában felbukkanjanak.
Dean a nyakába ültette Hayle-t, míg Castiel csak a kezeiben hozta Tomas-t.
Ahogy Ők is a konyhába léptek, végig néztem a társaságon. Mindenki itt volt csak Balthazar nem. Pedig neki kellene itt lennie a legjobban, a gyerekek mellett. És pontosan tudom, hogy nem az tartja távol a helytől és az ikrektől, hogy Tinára emlékeztetik, hisz amikor még csak terhes volt az unokahúgom, akkor se kereste őt. Inkább a nem törödőmsége állnak a dolgok hátterében.
Dean elém érve várta a reakciómat.
- Ho hoo.. ho. - kezdtem a szövegbe.
A két gyerek érdeklődve bámult, majd amikor az ajándékokat kapták nagy csodálkozást látom rajuk. Amin csak mosolyogni tudtam.
- Valami random faszi, csak úgy ajándékot add. - kommentálta Dean elváltosztatott hangon.
Aztán miközben még a játékokat, és az apró gyerek ruhákat pakoltam, beállított Balthazar valami ismeretlen nővel.
Akit úgy mutatott be mint az "új anyuka"
- Most miért sír? - forgatta a fejét az angyal.
- Mert nem ismer fel. Alig látnak. - szúrta közbe Sam.
Az események felgyorsultak körülöttem, pillanatok alatt veszett össze a vadász és az angyal, amibe Samantha is belekeveredett. A veszekedésnek a lány apró sikolya vetett végett.
Jobb karja furcsán lógott, miközben a balal a vérző orrát fogta.
- Balthazar! - mennydörögte Sam, és rontott volna neki az angyalnak, de Samantha visszahúzta és hozzá bújt, majd lehunyta a szemeit és csak ölelte a férfit.
- Nesze neked karácsony. - morogta Gabriel, majd ment segíteni Sam-nek a lány vállát vissza ugrasztani.
- Gyere Sammy, tegyük el a ruhákat és a játékokat. - törte meg a fagyos hangulatot Melody, és lépett közelebb az előbb megsérült lányhoz.
- Rendben. - távolodott el Sam-től, és jobban az ikrekre fordította a figyelmét akitet egy eddig nem ismert mosollyal nézzte, majd rám mosolygott. Nekem meg egy pillanatra megállt a lélegzetem is. A mosolya egy másik még évekkel ezelőtt kapott mosolyra emlékeztetett.
Felúcsdva, már a lányok sem voltak a konyhába, én meg inkább vissza tereltem a figyelmet az ajándékokra.
- Castiel. - nyújtottam felé a nyakkendő és nyakkendőtűs csomagot.
- Köszi.
- Gabriel. - dobtam felé a piros-fehér cukokra rúd csomagot.
- Köszönöm Télapó. - vigyorgott.
- Dean. - vettem elő a fényképezőgépet.
- Ohh de zsír. Kösz. - terült szét egy vigyor az arcán.
- Sam. - dobtam neki egy kis selyem dobozt, majd biccentettem.
- Köszönöm. - biccentett felém.
- Hisz neked jár...
- Nem, ez Neki jár. - vágott a szavamba. - De köszönöm Lu... Mikulás. - korrigálta magát, majd a zsebébe tette a dobozt.
- Mond, hogy Karácsony! - kattintotta el az idősebb vadász a fényképezőgépet.
- Khm... Nekem ideje mennem, mert még sok gyereket kell meglátogatnom. - adtam a Mikulás szerepet, majd elköszönve sétáltam ki a bunkerból.
Kilépve azonnal a mára kijelölt szobába jelentem meg.
- Lucifer!
- Hali tesó. Hol voltál eddig?
- Itt. - tárta szét karjait Tina szobájában. - Cuki ruci. - veregette meg a vállam.
- Ez a tiéd. - vettem ki a piros kabátzsebből egy gyerek rajzot. Tina csinálta még amikor 6 éves volt.
- Köszönöm szépen.
- Az ott te vagy. - mutattam a kép aljára. -Ahogyan keresed az anyját. Mi ketten meg itt vagyunk. - bögtem a középen elhelyezkedő két alakra, ami Tinát és engem ábrázolt. Ott volt még a lány neve és, hogy mikor készült a rajz.
- Köszönöm Lucifer! Mindent köszönök. - ölelt meg egy pillanatra. - Megyek elhelyezem egy biztonságos helyre, aztán jövők vissza. Te addig rend szedbe magad.
- Itt vannak a cuccaim. - vettem le a kabátot, majd nyúltam a szekrénybe a felakasztott ingemért és farmerért.
Átöltözve, lefelé menet Melody-ba és Samantha-ba botlom, majd velük beszélve tartok a konyha felé.
- Balthazar lelépett?
- Elküldtem. - válaszolta Sam.
- Ohh ne. - kaptam látványosan a szívemhez, majd egy gonosz vigyor jelent meg az arcomon. - Szörnyű. Biztos megsértődött szegényke.

A karácsonyi kaja egész finom.
Leves, aztán gesztenyés töltött pulyka, krumplival, meg salátával, végül a desszertek: kuglóf, gyümölcskenyér, meg valami krémes-likörős szelet.
Nem volt rossz, de mégse az amit megszoktam. Tina hiánya kicsit rányomta a bélyegét a hangulatra.
- Jé havazik. -  Samantha mint egy kislány rohant az ablakhoz, miútán már bőven befejeztük a vacsorát. - Olyan szép.
- Az. - lépett oda Sam is mellé, de a szemét nem vette volna le a lányról.
- Tényleg az. - gyültünk mindannyian az ablakhoz.
Leghátul áldogálva egy a falra vetülő árnyék kötötte le a figyelmemet. Szárnyak voltak. De se Castiel és se Gabriel nem állt úgy, hogy látni lehessen a szárnyaikat. Sőt még a sajátom se lehetett.
Így csak az a gondolat volt bennem, hogy Tina köztünk van.
- Miért? - morogtam halkan, de Samantha mégis meghallotta és biztatóan rám mosolygott. Mintha tudná, hogy mire mondtam ezt.
- Akkor ezért nem találtalak sehol se. - a lány válasza csak egy bolintás volt, de a szemei úgyan úgy elködősültek, mint amikor a veszekedés után Sam-hez bújt.