-Mit beszéltetek a rendőrrel?-kérdezte Will és Tess, mikor behuppantam az anyósülésre. Hátul Anya Will És Tess között ült, majdnem ájultan.

-Csak a kutyákról beszéltem neki, ő meg tájékoztatott a kihallgatásról. Most viszont irány a kórház, Anyának kell valami szíverősítő.

-Már megint?! Épp hogy kiszabadultunk onnan, mehetünk is vissza. Szuper...-panaszkodott Tess.

-Ha nem tetszik, akár le is tehetünk itt az út szélén!-jelentette ki Will.

-Támogatom!-kiáltott fel Bill is.

Felhajtottunk az autópályára, és elmentünk ismét ahhoz a kórházhoz, ahol engem is ápoltak. Ott megvizsgálták Anyát, és konstatálták, hogy semmi baja egy két lila folton kívül, de azért bent tartják még őt 24 óráig.

-Szia Anya, vigyázz magadra, és ne felejtsd, semmi csokipuding!-mondtam kissé komolyan, mégis szórakozottan. Nevettünk.

-Oké Szívem. Köszönöm, hogy megmentettetek. És Bill, sajnálom, hogy letört a visszapillantód. Szívesen kifizetjük MI a kárt.- mondta Anya, megnyomva a "mi" szót.

-Ugyan már Mary. Hagyd csak. Majd Apa megjavítja.-mosolygott Bill, és ellentmondást nem tűrően kirángatott minket. Elköszöntünk, és hazamentünk.

-Tök király, hogy Mary megengedte, hogy itt aludjak ma nálatok!-mondta Bill, mikor már otthon voltunk.

-Ömm nem emlékszem, hogy Anya bármikor is mondott volna ilyet...-kételkedtem.

-Az lehet. Viszont amiről nem tud, az nem fáj neki.-mondta ördögi vigyorral az arcán. Tess erre csak szokásához híven a szemeit forgatta, amin Will csak nevetett.

-Azért erről megkérdezem Anyut jó?- kértem "engedélyt".

-Oké na. Csak vicceltem.- válaszolta Bill egyhangúan. Én ezzel mit sem törődve pedig inkább felhívtam anyumat.

-Szia Anya!

-Szia kincsem!

-Minden oké?

-Igen köszi. Mondjad, kit szeretnél át hívni?

-Ö hát... izé... ne... vagyis...-dadogtam meglepetésemben, de Bill kisegített.

-Billt, hogy Will ne legyen egyedül.

-Oké, átmehet- válaszolt anyum, valószínűleg nem ismerte fel Bill hangját.

-Kösziii!!!- nyújtottam el a szót.

-Szívesen. Mond meg a fiúknak, hogy 10 után csak az engedélyemmel lehetnek a szobátokban. Értve vagyok?-mondta komolyan Anyu.

-Oké megmondom nekik.-válaszoltam lazán, ő pedig letette a telefont.

-Hallottátok fiúk?-kérdezte Tess a szabályra utalva.

-Aha. De ne félj, távol tartalak magamtól.- mondta Bill egy kacsintás kísértében.

-Helyes!- egyeztek meg Tessel.

-Befejezzük a horrorfilmet, amit elkezdtünk?- kérdezte vidáman Will.

-Jó ötlet! Csak Tessa ne ugorjon a nyakamba. Okés cica?- kérdezte Bill, arcán Cheshire macskát meghazudtoló hatalmas vigyorral, amivel Tessnél betelt a pohár.

-Ide figyelj te utolsó kis mókuskeréken szaladgáló szalma képű, öntelt majom! Ha még egyszer cicának nevezel, olyan pofont lekeverek neked, hogy még Floridában is hallani fogják az üvöltésedet! Megértetted?!- fenyegette Tessa.

-Jól van nyugi! Nem vagyok öntelt! Úgy látszik, veled már poénkodni se lehet!- mondta unott fejjel Bill.

-Ezt nem mondtam!- háborodott fel Tess.

-Nem? Úgy látszik, megtaláltam Miss Tökély gyenge pontját!

-Egy. nem vagyok Miss Tökély. Kettő. Nincs gyenge pontom.

-Ó! Nekem nincs is helyem ilyen tökéletlenül tökéletes társaságban! Hát akkor elmegyek.- válaszolta sértődötten Bill. Már éppen fogta volna a táskáját, mikor azonban egy elég meghökkentő válasszal találtuk magunkat szembe Willel. Mi, akik csak hallgattuk és néztéük az eseményeket, igazán meglepődtünk.

-NE!!!- szaladt ki Tess száján a válasz. Mire észbe kapott, hogy mi hagyta el hangszálait, már egy sültrákot meghazudtolóan vörös fejjel álldogált. Kezét szája elé kapta, és próbálta leplezni érzéseit. Bill, mintha pont ezt a választ akarta volna hallani, ledobta magát a kanapéra, bekapcsolta a TV-t, és tovább nézte a horrort.

-Na jó, ez a nap egyre furább, és furább...-súgtam oda Willnek.

-Egyet értek...- mondta meghökkenten.

-Holnap muszáj lesz elmondanom Anyának Stellat. Nem tarthat örökké ez a titkolózás...

-Nem bizony. Majd segítek.-mondta Will, és megsimogatta a fejemet.

Másnap Anya haza jött, ám amint belépett, érdekes látvány fogatta. Mindenhol tisztaság volt, a padló csillogott, a konyhát és a szobát pedig ínycsiklandó illatok töltötték.

-Szia Mary!- mondta vidáman Will.- Készítettünk neked reggelit!

-Nagyon aranyosak vagytok! Köszönöm!- mondta meghatottan Anya.

-A kedvencedet csináltam!- léptem ki a konyhából.

-Én pedig megterítettem, mint abban az olasz hotelben, ahova mindig is vágytál!- jelentette ki Bill is.

-Én meg kitakarítottam a szobádat. A többit közösen csináltuk.- mondta Tess.

-Gyerekek igazán nem kellett volna! De köszönöm!- mondta kissé elpirulva Anyu.

-Na de együnk!- mondta hasát simogatva Bill.

-Szerintem is!- értett egyet Anya.

Leültünk a csodás reggelinkhez,és némán elkezdtünk enni. Az étel nagy része már eltűnt a tányérról, mikor Will jelzett nekem, hogy itt az idő. Vettem egy nagy levegőt, és így szóltam:

-Anya, tartozom neked egy vallomással...- minden szem rám szegeződött, minden villa és kés a tányér mellett hevert.

-Hallgatom- válaszolt nagy érdeklődéssel Anya.

-Szóval...- kimentem a szobából, fel az emeleten, fölvettem Stellat a karjaimba, lementem vele, vettem egy mély lélegzetet, és beléptem a szobába, ahol egy igen érdekes reakció fogadott...

-Szia Stella drágám! Na gyere ide te kis rosszcsont!- nyújtotta ki kezét, hogy átvegye tőlem. Stella pedig örömmel ugrott karjaiba.

Anya... te...mikor és... honnan...- dadogtam meglepetésemben.

-Ó kicsim, ugye nem hitted, hogy egy ekkora dolgot el tudsz rejteni előlem?- kérdezte Anya, tekintetét még mindig Stella szemeibe fúrva.

-Hát... ami azt illeti...- kezdtem kissé "feléledni" a sokkból.

-Megtarthatjuk, mert nekem is eléggé a szívemhez nőtt. De haragszom rád, amiért nem mondtad el.- jelentette ki komolyan. Bűnbánóan lehajtottam a fejem.

-Szuper! Sok boldogságot! De ha nem bánjátok, én fojtatnám az evést!- mondta Bill szórakozottan.

-Csak nyugodtan!- válaszolt Anya.

-A kihallgatásról tudsz?- kérdeztem meg Anyát.

-Igen, a kórházban értesítettek.

-Szuper, akkor gondolom nem kell elmagyaráznom.

-Nem, de nagyon aranyos vagy.- mondta mosolyogva. Kinéztem az ablakon, és gyönyörű látvány fogadott. Nagy pelyhekben hullott a hó.

-Srácok! Esik a hó!- kiáltottam fel.

-Miiiii?- kérdezte meghökkenve Tess. Nem is vártam tőle más reakciót. Londonban nem mindennapi a hóesés. Nagyon ritka, a legutóbbi kilenc éve történt, de nem maradt meg, csak pár miliméter.

-Akkor nyomás ki!- kiáltott fel Bill, és felkapta Tesst úgy, mint amikor Will vitt be engem a kórházba. Ezt Tess egy ideig tűrte, de mikor kiléptek a teraszra, ahol már állt a hó, megcsapta a veszett hideg levegő, és kifordult Bill karjaiból. Egyenesen a hóba.

-Cica minden oké?- kérdezte Bill.

-Persze. Csak most estem bele a -10 fokos hóba egy szál pizsiben!- válaszolt feldúltan.

-Gyertek be! Majd reggeli után kimentek. És holnap gimi, úgyhogy fiúk illetve Tessa, el kell mennetek a cuccaitokért. Bill, el tudod vinni őket?- kérdezte Anya.

-Hát persze!

És itt vagyok egy újabb unalmas résszel. Nagyon nagyon nagy kihagyással. Annyira sajnálom, de egyszerűen nincs ötletem. Maga a story megvan, de az, hogy hogy jutunk el odáig, hosszú, és kínkeserves. Remélem ettől függetlenül élveztétek ezt a részt. Remélem jól telik a nyaratok. Vigyázzatok magatokra (és ne égjetek le :) )!
~💙💙💙💜💜💜~