Német óra után átvonultunk a föci terembe, ahol a fiúk éppen a falat festették. Odaszaladtam Willhez, aki festett egy fehér csíkot az orrára, majd orrát az orromhoz nyomta, ami eredményeként az én orrom is olyan lett. A fiúkból kitört a röhögés, és mindenki festett valamit magára. Tessa kis késéssel ért be a terembe, így nem értett semmit az egészből.

-Amm helló fiúk. Ti mégis miért festitek a falat?-kérdezte megrökönyödve.

-Hát ami azt illeti, Én meg Henry, meg Martin dobálóztunk a múlt heti órán, és nekidobtuk véletlenül a falnak...- magyarázkodott Will.

-Aha... és elárulnád, hogy mivel dobálóztatok?-érdeklődött gyanakodva Tess.

-Egy rohadt almával!-vágta rá rögtön Martin.

-Hát, nem vagyok meglepve.- forgatta szemeit Tess, mire mindenki el kezdett nevetni.

-Egoista...- mondta Mark, aki éppen a körmeit festette a fehér festékkel. 

-Nem, dehogy is. Csak elvan.- nevetett Brandon. 

-Gyerekek jön a tanár! Ordított be  a terembe az ajtóban álló Annie, aki azt figyelte, mikor érkezik meg Mateo tanár úr. Ő olaszból jött. Szinte egyik tanárunk sem angol származású volt...

Órák után Haza mentünk Tess-el, elhoztuk Stelllát, és elmentünk vele sétálni, és a könyvtárba. Elmentünk a parkba, a hol jól lefárasztottuk Stellat. Több járókelő is gyanakodva nézte a labda után rohanó farkast. Sokan elrángatták onnan a gyereküket, nehogy bántsa őt a kutya. Miután lefárasztottuk, Tess leült egy padra, ölébe pedig bekucorodott Stella, és azonnal elnyomta őt az álom. Így egyedül mentem be a könyvtárba. Rögtön a mítoszokhoz, térképekhez mentem. az idős boltvezető odajött, és így szólt:

-Kisasszony, segíthetek valamiben?

-Jaj nagyon kedves, de nem köszönöm. Vagy tudja mit? Nincs esetleg valami a holdfarkasokról?

Az idős úr elmosolyodott, és egy, a többi látogatótól elzárt részleghez vezetett. Minden tele volt pókhálókkal és porral. Majd a kezembe nyomott egy bőrszíjat, és egy kulcsot.

-Vigyázz rá, Kiválasztott Fantom, egyszer még jól jöhet.

-De... de... maga meg... honnan... mikor... és mégis...

-Csitt! Majd rá fogsz jönni. De nem ma. Ebben a parkban van egy kulcslyuk. Találd meg, és ott minden kérdésedre választ kapsz. De jól vigyázz, senki sem tudhatja ezt meg. Vigyázz rá, ne veszítsd el. 

mondta az öreg, és lehet, hogy csak a szemem csalt, de porrá változott. Becsuktam szemeimet, majd mikor újra kinyitottam, már a könyvtár egyik asztalánál találtam magam, ahol egy halom könyv feküdt előttem. De a kulcsot és a szíjat még mindig ott szorongattam a kezemben. Felfűztem a szíjra a kulcsot, és a nyakamba akasztottam úgy, hogy a pulóverem eltakarja azt. 

Gyorsan kirohantam, ahol Stella, mikor meglátott, mint egy versenyautó, kikapta magát Tess kezeiből, s mintha tudta volna, hogy valami fontos van a nyakamban, rögtön szaglászni kezdett. Én pedig kikötöttem a pórázát a padhoz, hogy ne nekünk kelljen fognunk.

-Sajnálom, de annyira erős volt, hogy nem tudtam féken tartani. Mikor bementél, és felébredt, észre vette, hogy nem vagy itt, és elkezdett nyüszíteni. Többen is ide jöttek, hogy megsimogassák, de én visszautasítottam őket. Jól cselekedtem?-

kérdezte ijedten a barátnőm, mikor oda értem hozzá, akin látszott, hogy sokkot kapott ettől a versenyautó gyorsaságú állattól. De én csak rámosolyogtam, és bólintottam egyet. 

-Mindent pontosan úgy csináltál, ahogy kértem. Ügyes vagy.

biztattam Tesst, nehogy pánikrohamot kapjon itt nekem.

-Viszont most segítened kell. Meg kell találnunk egy kulcslyukat, itt a parkban. Ha megvan, azonnal nekem szólj. Bárhol lehet. A szökőkútban, a falban. De erről neked sem kellene tudnod. Nemhogy másnak! Szóval ezt is titokban tudnád tartani? Hálás lennék érte.

-Hát persze. Bennem megbízhatsz.-

mondta, és rám kacsintott. 

-Most viszont tényleg meg kell akkor keresnünk azt a kulcslyukat, különben sosem... erről jut eszembe! Minek is keressük? Mi olyan "hű de titkos" egy kulcslyukon, amit alapjáraton egy ilyen nagy méretben mindenki láthat?-

értetlenkedett Tess. Én pedig odahajoltam a füléhez, és elmondtam neki szóról szóra, mi történt bent a könyvtárban. Erre neki leesett az álla. Pedig nem erre a reakcióra számítottam. Azt hittem, ezt sem fogja elhinni, mint azt a Holdfarkasosdit. De mióta beismerte előttem, hogy léteznek, azóta nem leszólta, hanem inkább egyre segítőkészebb lett. Példának okáért beszerezte neki a kaját, új ágyacskát vett neki, és annyira jó fej volt, mindig, amikor mondjuk volt edzésem, eljött elém, és természetesen lecsempészte magával Stellat is, aki egyre jobban kezdte megkedvelni őt. Ám ha úgy volt Tessnél, hogy például látta, ahogy otthagyom őket, rögvest szaladt hozzám, nem volt hajlandó nélkülem elmenni, sem ott maradni. Ugyan ez volt akkor is, amikor ott voltam mellette, de elaludt Tess ölében, elmentem, felébredt, és látta, hogy nem vagyok a látóhatárán belül. Nyüszített, mancsaival pedig eltakarta égszínkék szemeit. 

-Aha... már értem. És ezt Stella nem tudja megkeresni a szaglásával?

-Hát lehet. Egy próbát megér, de nem hiszem, hogy különösebben érdekelni fogja. Hiszen most lát először ilyet. De, mint mondtam, egy próbát megér.-

vontam meg vállam Tessnek. Majd odamentem a padnak kötözött Stellahoz, odanyújtottam neki, és suttogva így szóltam:

-Drága, okos, kis farkasom. Most mutatok neked valamit, aminek meg kell keresnek a szagát.-

suttogtam neki, mélyen gyönyörű szemeibe fúrva tekintetemet. Majd odanyújtottam neki a kulcsot, melyet nedves orrával megszagolt, fejét magasra emelve, ezzel keresve a szag folytatását. Egyszer csak füleit és szemeit forgatva elkezdett vadul ugatni és vonítani. Pórázát megfeszítve próbálta követni. Én pedig eloldoztam a padtól, amit láthatóan megérzett, és egy hatalmas rántással kikapta a pórázt a kezemből, és rohant. Mi meg mint az őrültek, felpattantunk a padról, és rohantunk utána. Olyan három perc futkorászás után Stella megállt a park széli fal mellett, ahol kisebb-nagyobb kövek voltak elhelyezve. Ott kettő között megállt, s mint aki karót nyelt, mereven nézte a kettő közti rést. Erre én körbe néztem, és megbizonyosodtam róla, hogy senki sem figyel, előkaptam a kulcsot, ám észre vettem, hogy nincs a nyakamban. Ekkor vettem észre, hogy Tess sincs mellettem. Rögtön elfogott a pánik. Ám mikor már álltam volna fel, egy kezet éreztem a vállamon. Tess keze volt az. Nagy lihegve felém fordult:

-Na kislány megmondtam neked. Mi lenne veled nélkülem!-

lihegte. Én meg csak ránevettem, és kikaptam a kezéből a kulcsot. 

-Hát nem tudom, de köszi-

válaszoltam, és rákacsintottam.

Majd hosszú perceken keresztül kutattam, vajon hova szegezhette Stella a tekintetét. Sokat kutakodtam a két kő között, hátha érzet egy kis repedést, ám mind hiába. Stella szerintem nem bírta tovább  a szerencsétlenkedésemet,ezért kikapta a kezemből a kulcsot, és egy hirtelen mozdulattal bedugta egy résbe, amely egy kattanó hangot hallatott.A két kő el távolodott egymástól. A megüresedett helyen pedig egy arany pergamen tároló volt. Gyorsan kikaptam a kisebb gödörből, és besüllyesztettem a táskámba. Felálltam, mire a két kő két kő közti rés kilökte magából a kulcsot. Újra nyakamba akasztottam azt, elrejtve a világ elől. Elköszöntünk egymástól Tessel, és hazanyargaltunk Stellaval. 

Ott egyből felrohantam a szobámba, és megpróbáltam kinyitni a tokot. Ám az nem engedett. Csak egy kis nagyító nyílt ki, amely ezek után nem is tűnt el.  Próbáltam mindennel kinyitni. Kalapáccsal, gyufával (hátha segít valamit), és még svájci bicskával is, de semmit nem hatott. 23:45- ig próbálkoztam, de utána inkább hagytam a francba, és elmentem aludni. Kinyitottam az ablakomat, és hallgattam, ahogy a falevelek simogatják a ház oldalát. Stella is feljött az ágyamra (pedig az tiltott hely volt neki) megfogta az ágyam hátuljára rúgott takarót, és rám húzta. Én pedig szorosan magamhoz öleltem őt. Végül kissé elengedtem a szorításából, és a már alvó farkas füleit cirógattam. Így nyomott el engem is az álom.

Sziasztok! Nagyon nagyon sajnálom, hogy nem volt rész az elmúlt héten, sajnos még nem állt be ennek az egésznek a rendszere. Remélem azért tetszik az új rész, kicsit fel tudtam dobni a napotokat. (Remélem) nemsokára érkezik a következő rész, addig is (főleg most) vigyázzatok magatokra!

~💙💙💙💜💜💜~