Öt nap telt el, mióta a Főnixek Erdelyében voltunk. A jól ismert, kék tűz lombú fák, a zöld fű, az illatok, a Másodhold... az otthonommá vált a hely. A Főnixek Erdelye mélyén állt egy hatalmas fa, ahol a főnixek éltek a királynővel, Garandírral.  Oda építették a fészkeiket. Tőle párszáz méterre faházak álltak, ahol a Fantomok és a holdfarkasok laktak. Mára igen sok lakatlanná vált. Alig maradtak párszázan.

-Mostmár teljesen felépültetek-mondta mosolyogva a piros ruhát viselő Carmen, az öreg Fantom. Haja ezüstös volt, de még látszott pár szál a vörös hajából.  Levette a kötést a kezemről, majd Stella oldaláról, aki a kötéssel úgy nézett ki mint egy taco. 

-Köszönjük Carmen. 

-Stella, Amy, Tessa, Dolly. Garandír királynő hívat titeket-nyitott be az ajtón a farmerdzsekit, szürke pólót és kék farmert viselő Selly, oldalán Perchy-vel, az egykor még Labradornak  kinéző holdfarkassal. Az ő homlokán is kék minta izzott.

-Kösz Selly, mindjárt megyünk- biccentett Tess. 

Miután Tessről és Dollyról is lekerültek a kötések, elindultunk a fa felé, aminek a törzsébe bele volt vájva egy széles út, amin fel tudtunk menni a fa tetején lévő hatalmas odúba.  Az volt a királynő csarnoka. Mikor felértünk, mélyen meghajoltunk, majd köszöntöttük Xan-t, aki a királynő mellett unottan ücsörgött. 

-Lányok! Örülök, hogy látlak titeket. És még jobban örülök, hogy felépültetek. Amint megbeszéltük, ideje elmennetek a Képzelet Portáljához, és be kell mennetek az Árnyékhoz. Tudom, veszélyesen hangzik. De minden védelmet megkaptok tőlünk. Holnap indultok-jelentette ki komolyan. 

-De királynő! A Lélekfalók ellopták a kulcsot, amivel ki tudnám nyitni a portált-emlékeztettem. 

-Ne aggódj Amy, idő közben erre volt gondom. Visszaszerezték a kulcsot- mondta ünnepélyesen a királynő, majd egy főnix odahozta a csőrében és ráakasztotta a nyakamra. 

-Köszönöm felség. Most azonban megyünk, felkészülünk a holnapi napra-mondta Tess, meghajoltunk, majd visszamentünk a faházunkba. 

Másnap korán keltünk. Feltöltöttem a nyíl-készletem, bepakoltam mindent a feneketlenátokkal megszórt övtáskámba, majd Stellával kimentem az erdő szélére. Ott Tessék, Xan, a királynő és a kísérete várt minket. 

-Készen álltok? 

-Igen-válaszoltuk egyszerre határozottan. 

-Xan elkísér titeket a portálig, és ott fog rátok várni. Ne feledjétek. Nem láthatnak meg titeket. Maradjatok láthatatlanok-mondta aggódva a királynő- Most mennyetek!

Mi pedig elindultuk. Minél távolabb mentünk a Főnixek Erdelyétől, annál nagyobb lett a félelem bennünk. Fél napnyi gyaloglás után megérkeztünk a Vörösfenyőhöz, és a portálhoz. 

-Vigyázzatok magatokra-mondta Xan, majd az ajtóra pillantott.

-Vajon mit találunk majd odabenn?-kérdezte Tess. 

-Halvány gőzöm sincs...-suttogtam- figyelj Xan. Ha esetleg nem jönnék ki onnan... Mondd meg Willnek, hogy szeretem. 

-És Billnek is -tette hozzá Tess.

-Ne mondjatok ilyeneket. Ki jöttök onnan. Élve - mosolygott a főnix. Visszamosolyogtam rá, majd az ajtóhoz léptem. A lyukba helyeztem a kulcsot, majd elforgattam. Egy halk kattanás jelezte, hogy a zár kipattant. Résnyire kinyitottam az ajtót, ahonnan egy erőtlen szélfuvallat érkezett. Remegő kézzel kinyitottam az ajtót, majd beléptem. Stella szorosan mellettem sétált, mögöttem pedig Tess és Dolly jött. 

-Sok szerencsét lányok-mondta Xan.

-Na, arra pont nincs szükségünk-mondta idegesen Tess. 

Majd becsukódott az ajtó, és a szemünk elé tárult az Árnyék birodalma. A levegő fojtogató és hideg volt, a szürke felhők pedig ellepték az eget. Vörös villámok csapkodtak az égben, a földön megalvadt vér látszott.  Mintha a Shelby Sivatagban lettünk volna. A homok szürkés szívű volt, csak egy- két kiszáradt bokor, esetleg kidöntött fa volt, a kopár, elhomokosodott talaj azonban semmilyen életnek nem hagyott helyet. A távolban egy hatalmas kastély állt. Hegyes csúcsai a felhőkig értek, ablakaiból vörös fény áradt. Majd megláttunk egy hatalmas szurdokot. Odasiettünk és benéztünk. A szurdok oldalát kövekkel támasztották ki, így az nem omlott be. De amit láttunk, sokkoló volt. Egy hatalmas vasöntöde, páncélokkal, kardokkal és tőrökkel. Az alján pedig kígyók, kígyóból visszaváltozott, pikkellyel borított nyakú emberek és... hollók... a Hollók Tanácsa ezek szerint az Árnyék oldalán állt. Hirtelen egy nagy madár szállt el felettünk. Tess és én magunkra húztuk a köpenyünket, ezzel azt a látszatot keltve, hogy csak sziklák vannak itt. Szerencsére a holló elszállt, így mi tovább tudtunk kémkedni. Hirtelen egy kígyó és egy holló állt meg a szurdok másik oldalán. Magunkra húztuk a köpenyünket és úgy hallgatóztunk. Aztán egy váratlan dolog történt. A holló és a kígyó átváltozott. Immáron Siruon tanácsossal nem más állt szemben... mint Joseph McBright... Will apja.

-Siruon tanácsos-biccentett Joseph. 

-Joseph. Hogy alakulnak a flották? 

-Remekül. A hollók mindegyike be lett osztva, ahogy a kígyók is. Mindenkinek megvan a helye. 

-Helyes. Most mennyen. A fia már várja az emberek világában. 

-Őt is alkalmazhatnánk a flottánkba. 

-Ha emlékszik, már próbáltuk rábeszélni, de ő nemet mondott. 

-Igen de... 

-Nincs de. A fia nemet mondott. Nincs második esély. 

-Értem uram. Viszlát-mondta, és mindketten visszaváltoztak, majd elmentek a két ellentétes irányba. Miután megbizonyosodtunk róla, hogy nem lát minket senki, felpattantunk, utána elrohantunk a portálhoz. Konkrétan kitörtük az ajtót, majd becsaptuk magunk mögött.

-Lányok! Mi a baj? Most mentetek be!- mondta Xan meglepetten. 

-De hát legalább három órája bent voltunk!- fortyant fel Dolly.

-Azt nem hiszem-jelentette ki Xan.

-Biztos időeltolódás volt - vetettem fel az ésszerű magyarázatot. 

-Valószínűleg. Viszont azonnal el kell mennünk a királynőhöz! Eszméletlen dolgokat láttunk!- tért rögtön a lényegre Tess.

-Indulás-jelentette ki Stella. 

Rohamtempóban mentünk a királynőhöz, aki meglepetten nézett minket. Gyorsan meghajoltunk, majd egymás szavába vágva elmeséltük, hogy mit láttunk. 

-Lányok jól értem? A Hollók Tanácsa az Árnyék szövetségese, az Árnyék pedig nem más, mint Amy jövendőbelijének az apja, azaz a kígyók? És ezek ketten háborúra készülnek? - egyszerűsítette le Garandír. 

-Igen - vágtuk rá egyszerre. 

-Hát ez meghökkentő. Azonban felettébb logikus. Őrök! -kiáltotta - Azonnal hozzák ide a Lélekfalók vezérét! És értesítsék a Tű Hegység-beli Hófutókat, a Szeder Völgyi Aranyszarvúakat és a Sziréneket. És persze -itt sóhajtott egy nagyot - Brimhildát... 

-Felség ez biztos jó ötlet?-kérdezte megrökönyödve az őr. 

-Igen. Szükségünk lesz az erejére. Akkor is, hogyha veszélyes... 

-Hát jó-mondta az őr, majd öt másik főnixszel kirepült. 

-Ki az a Brimhilda? 

-A Cápa Fokon élő Minotaurus. 

-Egy MICSODA?!- kérdezte megrökönyödve Tess.

-Egy Minotaurus. Ijesztően hangzik, de Brimhilda úgy szereti még a napbogarakat is, mintha a saját gyermekei lennének. Így csak rá kell uszítani az ellenségre, mondván: Ezek pókust esznek vacsorára, és letarolja őket. 

-Mi az a pókus?-kérdeztem (szokás szerint) megragadva a lényeget. 

-Egy nyolc lábú, nyolc szemű szőrmók. Nagyon aranyosak.

-Kiráz tőlük a hideg...- borzongott meg Dolly. 

-Lányok. Pihenjetek le. Holnapra itt lesznek a szövetségeseink, akikkel majd beszélnetek kell. Készüljetek fel, a Hófutók elég gorombák, az Aranyszarvúak pedig... kissé oda vannak magukért- mondta, és kipillantott az ablakon, ahol már láthatóan besötétedett.  

-Igenis királynő. Jó éjt- mondtuk, majd visszamentünk a faházakba. 

-Tess... tudod ki tartozik még a Hollók Tanácsához...?-kérdeztem félve.

-Nem

-Cody bácsi...

-Basszus...

-Azt hiszem, ez nem olyan háború lesz, amit még anno Mrs. Yda tanított a töri könyvekből...-mondtam szomorúan.

-Nem. Biztos hogy nem...

Naaa itt a kövi rész, remélem tetszett. Ha igen, lécci nyomd meg a csillagot, ebből tudom, hogy érdemes folytatni a storyt. Ha nem tetszik, az sem baj, hogy pontosan mi benne a baj, a komment szekcióban meg tudod írni nekem, így tudok válaszolgatni is. Köszönöm, hogy végig olvastad ezt, a következő résszel is igyekszem. Addig is sziasztok, vigyázzatok magatokra! 

~💜💜💜💙💙💙~