-Tisztelt Utasaink! Kérjük kapcsolják be a biztonsági öveiket, egy percen belül megkezdjük a leszállást! Köszönjük, hogy az Emirates Businesst választották. Kellemes időtöltést kívánunk!- szólalt meg a hangszóró angolul 12 óra repülés után. Utána megszólalt arabul. Aztán németül. és még hat másik nyelven.

-Tessa! Cody bácsi! Megérkeztünk!- suttogtam izgatottam a mellettem ülőknek, akik felkapták a fejünket.

-Ezaz...- mondta félálomban Tess.

-Végre! Stella és Dolly biztos ki akarnak már jönni!- elmélkedett Cody bácsi. Igen, merthogy Dolly és Stella is jött velünk a csomagtér fűtött részében. Nekik Cody bácsi külön részt rendelt elő.

Mi után leszállt a gépünk, lementünk a gép első szintjére, onnan pedig életünkben először ráléptünk a gyönyörű Florida talajára. Körülbelül reggel 11 óra lehetett az időeltolódás miatt. Borzalmasan fáradtak voltunk, így inkább kicsekkoltunk, elmentünk a csomagokért. Mikor vettem volna le a bőröndömet, egyszer csak egy stewardess lépett mellém, és két nagy dobozszerűséget húzott maga mögött egy kerekeken guruló csomagszállítón. Elkezdett nekem valamit beszélni talán portugálul, de egy szót sem értettem belőle. Mikor látta, hogy feleslegesek a próbálkozásai, inkább rámutatott a két dobozra, majd rám. Leguggoltam, hogy megnézzem, hogy mi van a műanyag rácsok mögött, és megláttam Dollyt és Stellát.

-Tessa! Itt vannak Dollyék!-kiabáltam hátra boldogan magam mögé Tessnek, aki a csomagjaimmal szórakozott. Hirtelen félbehagyta a pakolást, és odarohant a kutyahordozókhoz és feltépte a bal oldalon lévő ajtaját. A stewardess meghökkenve nézte a jelenetet, utána megkérte Tess-t spanyolul, hogy zárja be Dollyt, aki majdnem kiugrott a helyéről. Stella ajtaját már ki sem mertem nyitni, mert elkezdett volna megrohamozni mindenkit.

-Na jó lányok, mennyünk. Később örüljetek a kutyáknak.-mondta mosolyogva Cody bácsi. Kimentünk a reptérről és életünkben először megpillantottuk Florida utcáit. Az emberek angolul, portugálul és talán spanyolul ordítoztak egymásnak, megpróbálva túlharsogni a város nyüzsgését, több kevesebb sikerrel. Az árusok nagy, feltűnő mozdulatokkal próbálták közelebb csalogatni a kis diszkontjaikhoz a járó- kelőket, akik vagy megelégelték a sok erőszakos reklámarcot és arrébb sétáltak, vagy érdeklődve betértek a kis boltocskákba. Levakarhatatlan vigyorral az arcunkon húztuk magunk után a több kilós bőröndjeinket végig a repülőtér kis térkövezett előterén, leintettünk egy taxit, bepakoltuk a csomagjainkat, végül mi is beszálltunk a járműbe. Cody bácsi váltott pár szót a sofőrrel (vélhetőleg spanyolul), mi pedig csodálattal bámészkodtunk a hatalmas felhőkarcolók, hotelek és tévé tornyok között. Amikor azonban a magas épületeket felváltották a karcsú pálmafák és a strandolók, végleg elállt a lélegzetünk. Megpillantottuk Florida legszebb partszakaszát, a Daytona Beach-t, ezzel együtt pedig az Atlanti-óceán gyönyörű, kristálytiszta kék vizét. Izgatottan néztük, ahogy a strandolók napágyaikon fekve élvezték a meleg napsütést, és ahogy a gyerekek egy nagy, szürreálisan nagy labdával játszanak. Egy óra kocsikázás után megálltunk egy magas hotel előtt, ahogy egy stewardess várta az érkezőket. Köztünk minket is. Kiszálltunk az autóból, magunkkal hozva Dollyt és Stellat, akik izgatottan szaglászták az elénk leterített vörös szőnyeget. Bementünk az épületbe, ahol rögtön egy ősz, szintén vörös kosztümöt viselő steward fogadott: 

-Üdvözlöm, Mr. Goldsteen, hölgyeim.-biccentett- Remélem jól utaztak. A szokásos szoba, mint mindig. 238-as lakosztály, 43. emelet. A csomagjaikat rögtön felszállítjuk. Jó pihenést kívánunk!-mondta, azzal elment. 

Tessaval elképedve néztünk felváltva egymásra, majd Cody bácsira, aki jóformán ügyet sem vetett ránk. Inkább beszálltunk a liftbe, majd felmentünk a legfelső emeletre. A kilátás pazar volt, a lakosztály pedig gyönyörű. Mi Tessel visongva berohantunk a nekünk fenntartott szobába és rögtön körbe néztünk. Miután megjöttek a csomagjaink, mindent kipakoltunk és elhelyeztük Stella és Dolly ágyait. Miután mindent megnéztünk, rögtön felhívtuk a fiúkat. Még csak pár perce beszéltünk, amikor a hirtelen felszabaduló energiánk elfogyott és minden végtagunkat mázsásan nehéznek éreztük. Elköszöntünk a fiúktól, utána pedig lefeküdtünk, és rögtön elnyomott minket az álom. 

délután 3 körül Cody bácsi ébresztett minket. 

-Lányok, nem bírnak magukkal a kutyák. Le kell őket vinni- mondta, miközben kétségbeesetten próbálta levakarni magáról a két kutyát, akik le akarták nyalni a szája szélén maradt mustárt. Cody bácsi megadóan leguggolt, amikor hirtelen mind a ketten ráugrottak, ezzel szétszedve a tökéletesre belőtt frizuráját. Felháborodva menekült be a fürdőszobánkba (???), mire a két "vadállat" minket célzott meg. 

-DOLLY!!!- sikította Tess, mire a kutya leállt, és megpróbálta türtőztetni magát. Stella hasonlóképpen tett. Mikor végre sikerült kirángatni a fürdőszobából Cody bácsit, rákapcsoltuk a pórázokat a kutyákra és lementünk. Az idő kellemesen meleg volt, egy felhő sem volt az égen. Elmentünk egy parkba, majd pedig egy kutya strandra, ahol elengedtük őket, majd visszamentünk a szállásra. 

Tess azonnal elfoglalta a fürdőkádat, ahova be is ült egy vanília illatú fürdőbombás habfürdőbe. Az ég már sötét volt, a lámpákat felkapcsolták az utcákon, az autók fényszórója kivilágította a nagy főutat, az emberek igyekeztek taxit fogni, a pálmafák pedig sötét árnyékot vetettek a tengerpart homokjára. Ám az élet itt este sem csitult, dudák halk hangja zavarta meg az esti csendet, ám amilyen magasságban mi voltunk, ez szinte egy egér cincogásaként volt hallható. A csillagok már harsányan ragyogtak, a hold fénye pedig beterítette a szobát. A fehér fényről rögtön eszembe jutott a kórházban töltött éjjel, amikor először láttam meg a térképet a holdon keresztül. Onnan pedig a gondolataim az álmom felé keveredtek. Eszembe jutottak Xan szavai. A térkép, és a Hollók Tanácsa. Előkaptam a pergamentokot, amiben a pergamen volt, és az üveghez nyomtam. De nem történt semmi. Így kénytelen voltam elővenni a telefonomat, amivel lefotóztam, ám a képen csak egy üres, kissé elsárgult lap volt a falhoz nyomva. Csalódottan töröltem ki a fotót, majd bekopogtam a már órák óta csak ázó Tesshez. 

-Jól van kishableány, húzás ki a fürdőből!-kiáltottam be. 

-Nyugi van jó? Még vissza kell változnom!- ment bele a játékba. Pár perccel később már ki is lépett a fürdőszobából. Haja begöndörödött a párától, pólója majdnem a combja közepéig ért, mérete pedig arról árulkodott, hogy a ruhadarab Bill-é (volt). 

-Egy szót se- mondta az arcomra kiült vigyor láttán. 

-Nyugi, én is Willét hoztam-kacsintottam rá, majd vihogva bementem a fürdőbe és gyorsan lezuhanyoztam. Na jó, nem vagyok egy pazarló típus, de több, mint negyed órát álltam a forró zuhany alatt. Mikor végeztem, 11 óra körül lehetett. Hulla fáradtan befeküdtem az ágyba, majd dobtam egy SMS-t Willnek, aki rövidesen felhívott. Beszéltünk vagy másfél órát, mire Tess rám szólt, hogy mennyünk aludni. Egyet értettem, így gyorsan elköszöntem Willtől és hagytam, hogy elnyomjon az álom. 

Hááát gyerekek eljött a 13. rész. Nagyon nagyon nagy kihagyás után mindenkinek, akik elolvasták a sztorit, köszönöm, hogy velem tartottatok. A jövőben belátástalan időben, de érkezni fog az új rész, remélem tetszett nektek. A kövi részt már nagyban írom, de addig is vigyázzatok magatokra! 

~💜💜💜💙💙💙~