-Amy! Kelj már fel! Indulnod kell! El fogsz késni, és Tamara tanárnő megint  le fog szidni!- keltett anyu. És igaza volt. A buszt rég lekéstem, a bringámnak kilyukadt a kereke, anyu pedig annyit dolgozott, hogy nem volt ideje elvinni. Így hát magamnak kellett megoldanom. Fogtam magam, felöltöztem, behajigáltam mindent a táskámba, megreggeliztem  és már indultam is. Elköszöntem anyumtól, és az első utam rögtön a garázsba vezetett. Elő bányásztam a gördeszkámat (ami amúgy így néz ki:) és elindultam.

Megkapaszkodtam egy kocsi hátsó felében, és hagytam hogy húzzon. Meg sem erőltettem magamat. Amikor pedig nem arra ment amerre nekem kellett volna, szimplán elengedtem, és hagytam, hogy másik kocsi húzzon a suli után. Végül (három autó után) nem volt más választásom, bele kellett kapaszkodnom egy sötétkék Ford-ba, ami elhúzott a suliig. Fél úton viszont nem tudom, hogy megláttak- e, vagy csak nekik is tetszik ez a szám, beindították a kedvenc dalomat. Odáig fajultak a dolgok, hogy a végén már üvöltött a zene is, meg én is. De sajnos végül megérkeztünk a suliba.

Égetett a kíváncsiság, vajon ki lehet ez. Így hát elbújtam egy bokor mögé, és onnan lestem ki száll ki a kocsiból. És amikor kiszállt a kocsiból ő, leesett az állam. Nem más szállt ki a kocsiból, mint William. Az egész osztály leghelyesebb fiúja. Sosem tudtam közel kerülni hozzá, ám a múltkori tesi órán engem választott először a röpi csapatába, és természetesen meg is nyertük a meccset. Azután együtt puskáztunk töri órán. És mostanában elég sokat szoktunk dumálni. Na mindegy. Utána nyomott egy puszit apukája arcára, az pedig nagy sietve elment. William még egy ideig nézte, ahogy a kocsi húzza maga után a porfelhőket, majd megfordult, pont azzal a bokorral szemben, amiben én lapítottam. Kacéran rám mosolygott, odalépett a bokorhoz, és így szólt:
-Nem tudtam, hogy Gördeszkázó Fantom is szereti a "Blood // Water" nevű számot!- majd nyújtotta a kezét, hogy kisegítsen.
- Őőő izé köszi és bocsi és...- de nem fejezhettem be, mert Williamből kitört a röhögés. Én is elkezdtem röhögni, ám mikor meghallottuk a jelzőcsengőt, legnagyobb meglepetésemre Will átkarolta a vállamat, és így mentünk be a gimibe. Itt levette vállamról a karját, és olyan közel simult hozzám, hogy össze ért a vállunk. Végül rájöttünk, hogy tesink lesz, és rossz felé megyünk. Ő ment a fiú, én pedig a lány öltözőbe. Amit beléptem az öltözőbe, Tessa ugrott a nyakamba(aki mellesleg a legjobb barátnőm).
- Fogadjunk, hogy Amy már megint kocsival és gördeszkával jött!- ordította ki vélekedését Tessa, amire minden lány harsány röhögésbe kezdett.
- Nem! Dehogy is!- mondtam mosolyogva.
- Akkor miért késtél, miért van nálad gördeszka? Na mond már el, kinek a kocsiával jöttél?- erőlködött Tessa.
- Oké oké nyertetek.- adtam meg magam.- Egy sötétkék ford- dal jöttem. Ami nem másé, mint Williamé.- mondtam vigyorogva. A többi lány sikoltozni kezdett Will neve hallatán. Kivéve Tessa. Ő örök singlenek állította be magát. 

"Nem is vagyok meglepve, nem lehet olyan könnyen rávenni őt dolgokra. Kissé makacs, dehát ilyennek született. Akkor is a legjobb barátnőm, el kell fogadnom."

 mondtam magamban.
- Oké lányok, sorakozó!- ordított be Lana, aki az ajtó előtt állt, és nézte, mikor int a tanár, hogy lehet menni tesire.

Tesi után szaladtunk irodalom órára(amit Levente bá tartott), ahol kiderült, hogy ültetés lesz. Mindenki felírta a helyét egy lapra, bedobtuk egy baseball sapkába, és húztunk. Én a leghátsó sor bal padjába ültem. Imádkoztam, hogy jó ember mellé kerüljek. És akkor ő húzott. William. Megnézte hova ül, rám mosolygott, és elindult felém. Ledobta a táskáját, és adott egy cetlit, amire ez volt írva:

"Tudtam, hogy melléd fogok kerülni, Amy. Nehogy azt hidd, hogy ezt most írtam, ma reggel írtam a tollammal. Ez a szerencse tollam. De tudod mit? Neked adom. Remélem még egyszer hasznodra lesz. :) "
És ezt a tollat mellékelte hozzá:

"Köszi. De ezt miért kaptam?"
Írtam a lap hátuljára. Ám kérdésemre nem jött válasz, mert Levente bá észrevett minket, és így szólt:

- William! Kivel leveleztek? Én is megnézhetem?

- Ne! Kérem tanár úr! Ez csak....... ő......- de nem tudta befejezni, mert már mindössze három lépés volt közte és a tanár között, így hát nem volt más választása, fogta magát, össze gyűrte a papírt, bekapta a szájába, és lenyelte. Az osztály harsány nevetésben tört ki, Levente bá pedig egy hatalmas ordítással lecsendesítette az osztályt. Majd ezt mondta:

-William McBriant mars az igazgatóhoz!- én alig bírtam visszatartani a röhögésemet, de egy Levente bá féle szúrós pillantás után sikerült türtőztetnem magam.

-De hogyha Goldsteen kisasszony is szertne csalakozni hozzá, csak nyugodtan, én támogatom az ötletet!-  mondta Levente bá. De szerencsére kicsöngettek, így arra hivatkozva, hogy elkések fizikáról, kirohantam a teremből. Nemsokára Will is feltűnt. Nem volt se szomorú, se mérges, sőt kifejezetten jó kedvű volt. Odafutottam hozzá.

- Istenem Will annyira sajnálom! Kérlek bocsáss meg nekem! Hogyan tudnálak kiengesztelni?- kérdeztem, és hirtelen valami nagyon érdekeset találtam a cipőm orrán.

- Nem nem, ne kérj bocsánatot Amy! Kifejezetten jól éreztem magam! Beléptem az igazgatóiba, és az volt az első, hogy megkérdezték, hogy mi a nevem, miért jöttem. Én elmeséltem a story- t, és kiderült, hogy az ürge is bele volt zúgva a padtársába, és ő is megette a levelét, hogy ne lássa meg a tanár.- itt kihagyott egy ütemet a szívem. "Szóval. Az osztály leghelyesebb fiúja BELÉM VAN ZÚGVA?!" Nem. Biztos nem. Ennek nagyon kicsi az esélye, konkrétan nulla.

- Bocsi Will mit mondtál? Mintha azt értettem volna, hogy a padtársadba vagy zúgva, aki pedig......én vagyok- mondtam kissé tétovázva.

- Basszus!!! Igen igaz, így van! William McBright hogy tudtad elkotyogni ezt is! Amy emiatt ne utálj meg kér.......- ám nem tudta befejezni, mert hirtelen, az eszem fölött a testem átvette az uralmat, és megöleltem. Szerencsére Will viszonozta az ölelést.

" Szóval. Az egész osztály leghelyesebb fiújával jöttem össze az egész osztályom előtt."

 Egy pillanatra befogta mindenki, majd hatalmas ujjongás és "jaj de szerencsés vagy" jaj de cukik" áradata lepett el minket. Végül Tessa került sorra. Szúrós pillantást próbált vetni rám, de alig bírta visszatartani nevetését. Utána egymásnak borulva röhögtünk. Nem tudtuk, hogy min, de röhögtünk.

Órák után haza sétáltam Tessaval, mert átjött hozzánk tanulni. Mikor már majdnem otthon voltunk, megláttam egy kartondobozt, amiből elég ijesztő hangok hallatszódtak.

- Tessa nézd!- a kartondobozra mutattam.- Te is hallod?

- Igen. Mennyünk, nézzük meg!- mondta, és már futott is. Ám megragadtam a pulcsija kapucniját, és visszarántottam.

-Tessa! Ha állat, akkor elszalad, vagy megtámad, hogyha rohansz felé. Én megyek oda előbb oké? Szólok ha jöhetsz.-Közelebb mentem, és egy takaróba csavart kutyát láttam. Vagyis inkább egy... farkast....

-Tessa! Gyere ide! Ez nem egy farkaskölyök?

-Amy ne hülyéskedj, ez csak egy szimpla husky.

-Oké oké. Nekem akkor is farkas marad. Ugye Stella?

- Mi?! Már becézgeted is? Haza akarod vinni. Ugye? Nagyon jól tudod, hogy anyád megöl!

- Igen, nekem haza KELL vinnem őt. Érzem. 

-Nagyon szuper ez a lelkizős duma, de hova fogod rejteni?

-Hát...... mondjuk az emeletre! Ott anya sosincs! Mindig én takarítok, az az én magánszvérám.- mondtam Tessanak.- Ő lesz az én házi farkasom. De kérlek ne mond el senkinek.

Sziasztok! Kr_Pan vagyok, új a Wattpaden. Ha érdekel a story, minden héten legalább kettő rész kint lesz.Kérlek ne ítélj a rész alapján, ez az első storym. Lesz jobb rész, ezt garantálom, remélem tetszeni fog! Addig is vigyázzatok magatokra!
~💙💙💙💜💜💜~