Victor, ébredj!

Kezdett végre tisztulni a fejem, újra tudatomhoz kerültem. Próbáltam kinyitni a szemem, de pilláim folyamatosan visszacsukódtak, mintha hatalmas súly nehezedett volna rájuk. És nem csak a szemem: az egész testem sajgott, minden porcikám, fejem búbjától a lábujjkörmömig. Olyan érzés volt, mintha az előbb nekidobtak volna... egy falnak.

De várjunk csak... hisz pontosan ez történt! A kalapácsba vezettem az energiát és... BUMM! Újfent próbálgattam nyitni a szememet, majd sajgó kezeimet felemelve megdörzsöltem. Ezután végre sikerült nyitva is tartanom, ekkor vettem észre, hogy egy szobában vagyok. Egy meglehetősen ismerős szobában.

Szemben velem egy ormótlan nagy plazmatévé lógott a falon. Lentebb nézve egy üvegasztalt vettem észre, rajta továbbra is ott pihent egy Johnnie Walker Blue Label kiadása. A földön apró foltok, mellettük üvegszilánkok, az egyiken még jól kivehető a Spitz logója. A lábaimnál pedig felfedeztem egy ismerős, narancssárga kanapét, ami echte olyan volt, mint amire a Jóbarátok szereplői ültek a Central Perkben. Ezért is vette meg egy kis boltban emlékeim szerint Sinthe...

Tudtam hol vagyok: újfent a lakásomban, a nappalinkban, a kanapén, ahol azután kelltem fel, hogy fejbelődtem magam. Picit pánikolni kezdtem, stresszelt, hogy mi van, ha ezt az egészet csak a fejlövés után képzeltem és most kelltem csak fel igazából... ~Nyugodj meg, ennyire még a mi írónk se geci.~

Fhu, hála az égnek! - gondoltam, majd kezemmel letöröltem az izzadságcseppeket a homlolomról.

- Na, csakhogy végre felébredt! - hallottam meg ekkor egy hangot magam mellől. Meglepődve fordítottam arra a fejem, és ekkor egy ismerős alakot láttam meg, szintén a kanapén feküdve. Egy fekete hajú férfi, kinek fejének egy részét jókora kötés fedte. Olcsó öltöny volt a szerelése, mely nem kicsit volt szétszakadva, cipője pedig csak nyomokban emlékeztett egy márkás lábbelire, annyira szét volt menve.

- Marshall ügynök? - kérdeztem meglepve, mire a férfi nehézkesen bólintott. Ránézésre a sikertelen mentőakció után alaposan megdolgozta őt a HYDRA. Jobb kezével a karfához nyúlt, amin egy doboz Marbolo volt. A kézfején szintén nem egy sebesülés volt, a középső ujjáról ráadásul a köröm is hiányzott, a színe pedig lilább volt, mint Thanos sejhaja.

Kivett egy szálat a dobozról, majd elővett egy öngyújtót. Mielőtt viszont meggyújtotta volna, felém fordult és megkérdezte:

- Szabad?

- Nos, nem ez a valódi házam, szóval csak nyugodttan. Az se zavar, ha felgyújtja. ~Azért előbb evickéljünk ki valahogy a házból, mielőtt megcsinálná.~ Mondjuk a dohányzásért sose voltam oda, de ahogy elnézem, magán az már sokat nem ronthat.

Marhall szája félmosolyra húzódott a megjegyzésemre, majd meggyújtotta a cigarettát és a szájába tette azt. Jókorát szívott belőle, majd erőteljesen kifújta, mintha azt remélné, hogy ezzel a fájdalmai is egyszersmind elszállnának.

- Hát, volt már dolgom a HYDRA-val... de ennyire minden erejüket bedobni még nem nagyon láttam őket. Hihetetlenül fontos lehetett nekik az a kalapács, ha ilyen komoly erőfeszítéssel csinálták végig ezt a projektet - mondta Marshall, aki először nem értettem, hogy honnan tudhat a kalapácsról, amire én se emlékeztem évekig. Aztán eszembe jutott, hogy azóta valszeg gyorstalpalót kapott az egészből. Arcára viszont ekkor döbbenet ült, mintha hirtelen eszébe jutott volna valami fontos dolog. - Basszus! Van itt egy besúgónk, aki értesített minket telefonon a hollétéről. Megígértem, hogy épségben kijuttatjuk innen, muszáj... ~Baszki, nem felejtette el az esetet, amikor sikerült riasztanom őket? Egyre jobban bírom ezt a csávót! De... melyikünk mondja el neki, hogy a "besúgó" épp mellette ül?~

-Nyugodjon meg. Biztonságban van a segítője higgye el - fogtam vissza Marshallt, aki megpróbált felkellni a kanapéról, de visszalöktem. ~A biztonságban van szerintem pötit túlzás. Legalábbis én csak akkor fogom biztonságban érezni magam, mikor a tényleges saját lakásunkban szürcsöljük a kávét.~ Erre picit értetlenül nézett, nem tudta, mire is gondolok. Megpróbáltam nem túl belemagyarázósan elmondani: - Az a segítő én voltam. A manipulálásom alatt sikerül valahogy tudatalatt üzennem maguknak.

- Ohh... - mondta meglepődötten Marshall, majd szépen kényelmesen visszadőlt a kanapéra. Újabb slukkot szívott a cigiből, majd így szólt: - Maga tényleg olyan tehetséges, mint mondták!

- És akkor nem látta, mikor kiskanállal vert le egy kree sereget. Igaz, hogy mágiát bocsátottak a tárgyra, meg előtte mérges gázt engedtünk be rájuk a szellőzőn át, de így is szép teljesítmény! - Pontosan ezt az esetet akartam felhozni... de valaki beelőzött vele. Valaki, akinek nagyon is ismerős volt a hangja...

Ekkor éreztem, hogy valami hirtelen a bal vállamra telepedett. Egy kéz volt ott, melynek puha érintése inkább egy mancs érzését kelltette és kellemes emlékeket ébresztett fel bennem. Balra fordítottam a fejem és a vállam fölött, a kanapé mögött megpillantottam őt. Tényleg Liho volt az, S.W.O.R.D.-os taktikai egyenruhában, épp a másik kezében lévő termoszból kortyolta a kávét - meg mernék arra is esküdni, hogy espresso volt benne. ~...és miért is? Baristasulit végeztél amikor aludtam?~

- Egy hétre mentem csak el ügyet intézni, hogy sikerült ekkora szarba rántanod magad ennyi idő alatt? - kérdezte mosolyogva, tekintetéből áradt a gondoskodás és a szeretet. Én csak bámultam őt egy darabig, az agyam félt, hogy ezt most tényleg átélem, vagy csak halucinálok?

Megfordultam a kanapén, kezeimmel a háttámlába kapaszkodva, így már teljesen farkasszemet ~vagy inkább macskaszemet~ néztem Lihoval. Ezután minden erőmet összeszedve felemelkedtem, előre hajoltam, majd kezeimet kinyujtva belékapaszkodtam és átöltem őt. A folyamat közben majdnem sikeresen feldöntöttem a kanapét, de Liho időben elkapott és ő is átkarolt engem.

- Hát... létezel... - nyögtem ki, miközben még szorosabban átkaroltam. Ő viszonozta ezt, miközben azt éreztem, hogy könnyek kezdenek gyülni a szememből. Az elmúlt hét eseményei, a hamis identitás, az egész manipuláció... ez elég volt ahhoz, hogy egy eleve nem túl komplett embert is kikészítsen. Nem is emlékszem, mikor könnyeztem az életemben ennyire utoljára. ~Segítek: Endgame.~

- Te is hiányoztál nekem, Victor - válaszolta Liho, majd fejét hátrább húzta és megcsókolt. Picit fura volt, lehet csak most gondoltam bele abba, hogy egy macskaszerű mutánssal csinálom. ~Bestiának is voltak kapcsolatai, Cheetahval meg Batman is kikezdett, szóval annyira mégse teljesen fura.~ De inkább amiatt éreztem másnak, mert az agyam automatikusan összehasonlította azokkal a csókokkal, amiket a manipulációm alatt Sinthea adott. És nem mondom, hogy azok szarok voltak ~De ha kérdezik, inkabb mondd azt.~, de sterilnek érződtek, míg Lihoén tényleg érződött az, hogy szenvedélyből adja.

Aztán picit kezdtem erősebbnek érezni a szorítását, ami nem esett annyira jól a még mindig sajgó hátamnak.

- Csak kerüljön az a vörhenyes kurva a kezeim közé, olyat kap, hogy azt is megbánja hogy megszületett! - morogta Liho, miközben az ölelése egyre intenzívebbé vállt.

- Szívem, én is a ördög segglukába kívánom most Sintheát, és majd együtt elpicsázhtajuk... de légyszi ne rajtam add ki a dühödet - nyöszörőgtem ki, mire Liho is ráébredt, hogy mit csinál most. Bocsánatot kért, majd elengedett, én pedig visszaereszkedtem a kanapéra.

- Szerencsés egy fickó maga, Victor - vetette oda Marshall, miközben cigijét befejezte és a kanapé karfáján nyomta el. ~Azért mondjuk azt vihettük volna magunkkal, egy Jóbarátok-rajongót tuti lehúzhattunk volna vele, főleg hogy most lesz a harmincadik évforduló.~ Közben Liho mellém telepedett, hogy érezzem is a szerencsémet. - A barátnője már egy nappal azután riasztott minket, hogy maga eltűnt.

- Látod, mondtam hogy megérte beültetni azt a chipet, ami jelez ha csökken az agyi aktivitásod! - reagálta le Liho, miközben jobb kezével a bal vállamba boxolt - de most szerencsére óvatosan. Amúgy tényleg, meg is feledkeztem a chipről, annyi szarság volt már a szervezetünkben. Liho erőltette belém, mert tartott tőle, hogy a HYDRA-s munkáim közül valamelyik nem sül el jól, és így meg tudna találni. Elismerem, jó ötlet volt. ~Várjál már, ez nem az a chip volt, amivel az eredeti regényünk harmadik fejezetében fenyegetted meg Sintheát, hogy ha kipurcansz az nyílvánosságra hozza a HYDRA összes aktáját?~ Szerintem ne emlegesd fel inkább az eredeti regényeink korai fejezeteit...

- Ráadásul a chip nem szimplán jelzett - folytatta Liho. - Konkrétan eltűnt a térképről! Mintha valami zavarta volna a jelét. Visszakövettem hát az utolsó pontig, ahonnan utoljóra küldött értesítést... és az állam másik végét, Plattsburgh környékét adta ki.

- Szóval még arra se volt képes ez a vörös dög, hogy az igazi New Jersey-be csinálja meg ezt a szart! - vetettem oda, még ha ez is volt az egész helyzetben a legkisebb probléma. Szerencsére Liho figyelmen kívül hagyta ~az évek alatt megszokta~, és folytatta:

- Miután ezt megtudtam, a S.H.I.E.L.D.-hez fordultam segítségért, de egyből a S.W.O.R.D. fogadott.

- Igen, ugyanis már egy ideje nyomoztunk a HYDRA egyik projektje után - vette át a szót Marshall. - Több belsős forrásunk is beszámolt ugyanis egy Hüpnosz-projektnek nevezett tervről, amivel bizonyos emberek agyát próbálnák manipulálni. Viszont senki se tudta, hogy pontosan hol végzik ezt el, csupán annyi információt kaptunk, hogy nagyon mozgósították a csapatokat az államban. Egy hónapig nyomoztunk, sikertelenül és ahol csak tudtuk, figyeltük a hívásokat, hátha valami nyomra vezet. És végül igazunk is lett, mert jött is egy hívás - akkor mint kiderült, magától.

- Miután lenyomoztuk a hívást, azonnal siettünk is a helyszínre - folytatta Liho. - El is jutottunk egy régi gyárterülethez, amely a tulajdonlapok szerint egykor az AccuTech telepe volt, de a cég átcsoportosításai miatt elköltöztek onnan és üresen hagyták. Aztán tavaly egy titokzatos cég kezére került, aminek a neve HYperdem Dinamics and Research Association...

- Megpróbáltunk átmászni a kerítésen, hogy picit felderítsük a helyet, de félúton egyszerűen... puff - Marshall összecsapta a tenyereit, ezzel hangeffekttel kísérve jelezte, hogy lezuhantak mászás közben. - Később megvizsgáltattuk, és egy elekteomágneses védőtérrel vették körbe a helyet, amin csak egy helyen lehet keresztül jutni: egy a főépület bejáratánál lévő portán, ami minden létező érzékelővel fel volt vértezve. Másnapra egyből elkezdtünk felkészíteni egy ügynököt, hogy beépüljön és kiderítse, hogy mi a helyzet.

- Én addig Johnt próbáltam elérni, hátha ő tudja, hogy nem hagytál-e esetleg nála valamilyen üzenetet, ami segíthet - vette át megint Liho. - Betelefonáltam hát a céghez, de azt mondták, majd egy hónapja neki is nyoma veszett! Az utolsó információjuk, hogy egy rejtélyes ügyfélhez ment tárgyalni...

-...a Lombardi'sba. Ahova most tettem be utoljára a lábam. Nem elég, hogy a HYDRA nyugtatót kevert az italomba és elraboltatott, de még a pizzatésztát is odaégették! - Panaszos hang hangzott föl a konyha bejárata felöl. John maga toppant be, tudatával immár szabadon, de ruhája még a szimuláció alatt használt volt. Homlokához egy jégkockákkal teli zsacskót tartott, vélhetően még mindig érezte Wade ütésének a helyét.

Drága, sziszegő pénzügyi tanácsadóm szintén a kanapéhoz battyogott, remélve hogy neki is jut még ott hely. ~Kezdem úgy érezni magam, mintha Oprahnál lennénk.~ De mielőtt letelepedhetett volna, gyorsan feltápászkodtam és őt is átöleltem.

- Jesszus... Nem örültél nekem ennyire azóta, hogy eloroztam egy befektetőt a Baxter Foundationtől! - lepődött meg John, aki a hirtelen ölelés hatására kiejtette a kezéből a jeges zacskót is. Nem igazán tudta, hogy mit tegyen, nem volt ehhez tőlem hozzászokva ~legalábbis tudatos állapotban~, de aztán jobb kezével óvatosan megveregette a hátamat. Amire azért így is felszisszentem picit.

- Várjunk, ha te itt vagy... akkor Wade is? - kérdeztem, miközben lassan abbahagytam az ölelést és realizáltam, hogy a vörös barom is a lakásnál maradt. ~Ennyit arról, hogy megmentette a seggünket?~ Mármint megmentette Johntól, aki félig már a tudatánál volt, így már nem volt annyira ártalmas ránk. ~Igen, FÉLIG, előtte meg a torkunkál fogva nyomott az ajtóhoz. Meg Wadetől kaptuk vissza a pisztolyt is, amivel szétlőttük a Doom-szökevény (mármint nem mi, hanem a játék) kalapácsörzőt is.~ Ó, hogy a faszért emlékszel te mindenre jobban mint én...

- Wade? Az a rohadt szemétláda vágott fejbe?! - jelezte John csatlakozási szándékát a "Wade Wilson utálok klubbjához". De sajnos erről hamar letett, miután gyorsan visszagondolt arra, hogy nem volt teljesen szabad a manipuláció rabsága alól. - De nem, amikor magamhoz tértem tök egyedül voltam már a lakásban. Ha tényleg ő volt itt és ütött le, akkor lehet megunta és hazament.

- Ez mondjuk nem lenne meglepő tőle. Visszatérve... - vette át ismét Liho, majd arrébb szuszakodva helyet csinált Johnnak, és folytatta a sztorit. - John szintén eltünt, amit nem éreztem véletlennek, ezért az étteremhez telefonáltam, hogy megtudjam kivel ebédelt. Ott csak egy nevet tudtak megadni:...

-...Victoria Perkinsét - dobta be John a nevet, ami hallatán minden izmom automatikusan görcsbe rándult.~És szerintem egy ideig velünk is marad az idegesítő természetének emléke.~ Szóval jó volt a megérzésem a barlangban, az az idióta picsa tényleg nem a S.W.O.R.D.-nek dolgozott. - Korábban már megkörnyékezte párszor a céget, hihetetlen benyalós módon, az egekig magasztalva azt. Gyanítottam, hogy ennyire hülye ember a világon nincs, úgyhogy elkezdtem utánanézni... és semmi nem volt róla! Egy csöppnyi info se, zéro, keine, sie hat nicht existiert... A semmiből került elő, mint a német nyelvtudásom. ~Jó neki, az író meg lassan két éve nyúzza a Duolingót, de még csak most jutott el egy ötéves szintjére.~

Gyanum beigazolódása után azt tettem, mint azokkal akik GameStop részvényeket akartak rámsózni: ghostingoltam. Egy idő után nem is keresett többé, el is felejtettem, amíg nem találkoztam vele újra az étteremben. Sajnos mire eszembe jutott, hogy ki is ő már észrevett és hozzám rohant, majd magával rángatott az asztalához. Ellenkezni akartam, de úgy éreztem, nem vagyok rá képes, mintha valamivel manipulált volna, pedig még csak nem is az esetem. Lehet a szemüvegében volt valami, amivel ezt csinálta... ~Varjál, volt rajta szemüveg?! *gyorsan visszalapozza a korábbi fejezeteket* Hát, ez valahogy kimaradt, miért is lep ez meg... De nem baj, drága írónk azt se írta, hogy nem volt rajta, úgyhogy gyorsan retconoljuk, és mindig is okulárés bige volt.~

Odaérve aztán leültetett, már előre megrendelte a kaját és az tálalva is volt. Én meg úgy voltam vele, hogy jól van, ingyenkajáért cserébe meghallgatom, milyen ördögi terve van. És a nő nem is kertelt tovább, rögtön a lényegre tért: egy misztikus kalapácsot keresnek, aminek a holléte a te agyadban van, és segítenem kéne neki hogy kiszedjük belőled.

Én éppen befejeztem az első szelet pizzát mire a végére ért, de majdnem kiköptem azt meglepődésemben. Tudtam, hogy rejtélyes agyad van, amit nehezebb feltérképezni, mint egy IKEA-t az Amazonasban, de hogy egy mítikus tárgy helye rejlene benne... az még nekem is nevetséges volt. ~Akkor úgy fest, hogy nem meséltük neki amikor Karácsonykor megkűzdöttünk a Darth Vader-Mickey egér kombinált ruhát viselő Donald kacsával a Lego Star Wars Holiday Special miatt. Annál ez nem nevetségesebb.~

Elfolytottam a feltörni vágyó nevetésemet és udvariasan elutasítottam. Erre a nő csak mosolyogva annyit felelt: "Nincs szükségünk a beleegyezésére", én pedig ekkor kezdtem el hirtelen szédülni. És mikor az asztalra támaszkodva fel akartam állni, addigra minden elsötétült. A következő emlékem pedig akkor volt, amikor sikerült magadhoz téritened.

- Igen! Úgy tudtam hogy az az irritáló picsa hazudott és nem S.W.O.R.D. ügynök! - törtem meg a szokottnál hosszabb ideig tartó csöndemet ~Pedig pont meg akartalak dicsérni.~, hogy kiadjam az iránti örömömet, hogy tényleg jók voltak a barlangban a megérzéseim.

- Biztosíthatom, hogy ilyen nevü személy valóban nincs nálunk - szólalt fel ismét Marshall, aki valamikor John beszéde közben ismét rágyújthatott, az éppen szívott szála már a vége fele közeledett. - Átnéztük az adatbázist, de senkit nem találtunk ezen a néven - de a Hüpnosz-projektről megszerzett információk közt szerepelt egy V.P., egy O.S. és egy D.C. rövidítés. A D.C.-t viszont sikerült beazonosítani ~Gondolom nem Detective Comics, bár az író Kérdés-regényének elkészült prológusának minősége után nem lepne meg, ha a kiadó rajtunk akarna bosszút állni.~: Dr. David Caverly, a Stanford Egyetem Idegtudományi Szakának elismert professzora két hónappal ezelőtt beteget jelentett, de amikor jobbulást kívántak a családnak, azok ledöbbentek a hír hallattán, mert a doktor nekik azt hazudta, hogy az egyetem küldi el egy egyedi páciens kivizsgálására. ~Jajj tényleg, az a faszkalap, aki folyton Mr. Doomnak nevezett minket.~

A rendőrség már volt kint, nem találtak semmi nyomot, a beazonosítás után azonban mi is kiérkeztünk, alaposan átvizsgálva a házat. Találtunk is a prof irodájában, az íróasztal díszes keretébe beleolvadva egy gombot, ami egy titkos rekeszt tárt fel, benne egy csomó papírral és egy gyűrűvel - rajta HYDRA logójával.

A papírt egyből UV lámpával vizsgáltuk át, és elő is bukkant a várt titkos írás, amin a professzor a Hüpnosz-projektet részletezte. Itt tudtuk meg, hogy a manipulációval egy városszimulációt akarnak létrehozni, hogy megszerezzék egy asgardi mágiával átitatott kalapács rejtekhelyét egy ember tudatából: Mr. Victor Werner von Dooméból.

- We...Werne... Werner?! - kérdezte John, majd hasfalsszaggató röhögésben tört ki. Igen, a Werner a második nevem, nem nagyon szoktam hangoztatni - gondolom sejtitek, hogy mi miatt. ~Ó, hát vannak tippjeim... WeRnErKe.~ Csitt, ne kelljen pofán vágnom magam! ~Az neked jobban fájna. Mint ahogy az is, ha most Johnt vágnád pofon.~ Igen, pont ezért nem is terveztem. Meg azért se, mert van ami jobban fáj neki...

- Te csak maradj csönben, Jonathan... Randolph... Zackhary... Bouncy...

- Jó, jó, bocsánat! - csitított el gyorsan John, pedig még nem is kezdtem el mondani az igazán kínos keresztneveit.

- Az iratok elolvasása után aztán támadt egy ötletem - folytatta ismét Marshall. - Ha elektromos impulzussal kiütnénk az agyát, akkor ki tudna kerülni a manipulált tudatállapotból és magához tudnánk téríteni. De mivel a komplexum bejáratánál teljes átvizsgálás volt, így lehetetlen volt bármit is becsempészni, belül kellett valahogy összerakni az eszközt. És mivel tudtam, hogy maga tudós volt, így arra gondoltam, hogy a szimuláción belül talán el lehetne érni, hogy maga rakjon össze egy ilyenre képes eszközt - például egy neuroimplantátumot. És hogy ne kocskáztassam az embereimet, így magam vállaltam, hogy ezt a feladatot elvégzem. ~Ha ezt a csávót valaha kirúgják a S.W.O.R.D.-tól, akkor azonnal állást kell ajánlanunk neki! Ezt ha kell vésővel vágom bele az agyunkba, mert ilyen fasza ügynökkel még nem találkoztunk... legalábbis az eddig megírt sztorikban.~

- Én viszont nem akartam, hogy egyedül menjen, mindenképp szerettem volna hogy legyen mellette valaki, aki kisegíti és aki ismerősnek hat ha tudatodhoz kerülsz - vette át ismét Liho, aki az utolsó kortyokat nyelte ki a termoszával, majd letette azt a kanapé mellé.~Kellett is neki a kávé, mert jó hosszan fogja most mondani.~ - Úgyhogy felhívtam Flo-t, aki kis vonakodás után vállalta, hogy segít neki. Rövid idő elteltével mindkettőjüket beküldték álcázva, a szimulációban pedig egy pszihiátriai társaság tagjainak szerepét kapták.

Figyelemmel kísérem az előrehaladásukat, ahogy megbíztak a dologgal, ahogy tervezték az utolsó napot, és ahogy Flo szabotálta a tesztalanyokat, hogy végül mindenképp rajtad kelljen végrehajtani a nagy kísérletet. De a teszt napján Flo jele hirtelen megszakadt, eltűnt, úgyhogy figyelmeztetni akartam Marshallt, de nem értem el. Aztán elkezdődött a teszt, majd mikor beindították a gépet, Marshall jele is megszakadt.

Én egyből be akartam rohanni a telepre, de az ügynökök lenyugtattak, hogy várjuk ki mi fog történni. Én pedig vártam, és vártam, egy örökkévalóságnak tűnt mire szóltak, hogy fejlemény történt. Marshall jele nem került elő, de Floé igen: és azt láttuk, hogy immár ő is teljesen manipulálva van, te pedig még mindig a szimuláció része vagy.

A Marshall után rangidős ügynök felhívta a S.W.O.R.D. vezetőjét, Henry Gyrich igazgatót, aki azt ígérte, nemsokára a helyszínre megy, addig mindenki maradjon készenlétben. Én viszont nem akartam várni arra, míg az a felsőbbvezető pojáca ideereszkedik, így a saját kezembe vettem az irányítást: felkaptam pár szükséges felszerelést és a szervezet egyik terepjárójával beleszáguldottam az épület bejáratába. ~Jesszus, mikor jöttünk mi össze Sarah Connorral?~

Aki csak a recepción volt kilőttem, majd az egyik ottani ügynök zsebéből kiszedtem a komplexum térképét, amivel bejuthatok a szimuláció alatt lévő városba. Követni kezdtem az utat, ám az egyik ajtó ablakára pillantva megláttam Marshall arcát. Megálltam benézni: egy asztalra volt kikötözve félmesztelenül, a testén vágások és ütések sorozata, felette pedig egy köpenyes, kopasz és szemüveges alak állt, kezében egy sebészkéssel. Villámgyorsan berobbantam az ajtón, a meglepdéstől sokkolódott fickót lendületből a közeli falhoz vágtam, majd mire észbe kaphatott volna ráugrottam, kezemet az arcára raktam és belé mélyesztettem a karmaimat. ~Jesszus... Nagyon remélem, hogy soha nem fogod Lihot felcseszni a hátralévő időben, mert abból nem biztos hogy regenerálódnánk.~

Kiszedtem belőle, hogy hogyan lehet kikapcsolni a szimulációt: a biztonság kedvéért nem csinált belé "kikapcsológombot", hanem az volt a terv, hogy a kalapács megtalálása után a főnöke felemeli azt, majd azzal kreál egy elektromágneses vihart, ami semlegesíti az egészet. Belegondoltam, hogy vajon ha te vezetnéd rá valamira az elektromos erődet, az kiváltana-e valami hasonlót...

Kiengedtem a karmaimat a férfi arcából, majd a szoba közepén lévő megfigyelőegységre tekintettem, ami téged követett nyomon. Megláttam, hogy a házban fekszel a kanapén, gyorsan rákerestem a gépben az oda vezető útra, majd lefotóztam. Ezután leszedtem Marshallt az asztalról, majd nagy nehezen felráztam. Először rémülten hátrarántotta magát, gondolom azt hitte, megint kínozni jött őt valaki, de aztán mire felismert szép lassan lenyugodott. Segítettem neki felállni, majd megkerestem a szobában a ruhája... maradványait, utána pedig a vállamba kapaszkodott és úgy mentünk el a város bejarátához. Ott lenyúltunk egy kocsit - nem hiszem el, hogy a HYDRA-nál még mindig a szemellenzőben tartják a slusszkulcsot -, és elindultunk a ház felé.

Eltelt egy kis időbe, mire a közelébe értünk, de addigra te már nem a házban voltál: a szomszéd épület kertjéből, egy félig kész faviskó felöl rohantál az utcán álló kocsihoz, és olyan gyorsan eltepertél, mintha az életed múlt volna rajta. ~Ja igen, akkor volt a "megvilágosodásod", ami után kiszabadultunk a drága Perkins néni "bűbája" alól. Attól a nőtöl az elkerülés tényleg olyan volt, mintha az életünket kaptuk volna vissza.~ Én gyorsan rongyoltam utánad, de nem volt egyszerű, egy ponton az erdő felé kanyarodtál és átvágtál a fák közt. ~Látjátok, ezért nem szabad vezetés közben a fejetekben lévő hanggal beszélgetnetek. Meg ha nem ilyen kattantok vagytok, mint mi, akkor semmikor se.~

Egy barlang bejáratánál álltál meg, és mire én biztonságosan félreálltam a kocsival, te már be is rongyoltál. Otthagytam egy pisztolyt Marshallnak a biztonság kedvéért, majd kimásztam és egy nálam lévő zseblámpát elővéve utánad kezdtem teperni. Szerencsére elég sokat botladoztál, így annak hangja után menve biztosan tudtalak követni, míg végül egy szörnyű morgást hallottam. Rohanni kezdtem, majd ekkor értem az üreg bejáratához, aminek közepén ott volt a kalapács és az az... izé amivel harcoltál. A jobb kezem már a pisztolyom felé nyúlt, hogy rátámadjak a lényre, de addigra te már lelőtted. ~Hát, Liho korábban leírt cselekedetei után lehet jobb, hogy ez így ért végett, nagyon sokat szenvedett volna el a lény - és ezt úgy mondom, hogy mi meg tökön lőttük.~

Ekkor került elő az a vörös kurva Floval az oldalán, meg az a másik nő, aki Johnt rabolta el, te pedig a kalapácshoz szorultál. Nekem pedig ekkor jutott eszembe, amit a prof beszélt a szimuláció leállításáról: ha levezeted az erőd a kalapácsba, az okozhat egy akkora elektromágneses robbanást, ami semlegesítheti azt. Odakiálltottam hát neked, hogy "Használd az erődet", és szerencsémre eszednél voltál és pontosan ezt tetted.

Eztánn BUMM, megtörtént a robbanás, ami engem is a földre terített és kellett egy rövid idő, mire összeszedtem magam és feltápászkodtam. És mire fellkelltem már csak téged láttalak, a barlangban: egyik lány se volt ott, és a kalapács se.

- El... eltűnt a kalapács? - vágtam félbe Liho hosszú meséjét ~Ami több szóból állt, mint amit az író szerintem ebben az évben összesen írt eddig.~. Meglepődöttségemben rögtön fel is pattantam, Liho és John mellettem követték a példámat attól félve, hogy még kótyagos állapotomban véletlenül előre zuhanok, egyenesen a törött rumosüvegbe. - Szóval... lehet hogy megszerezték?

- Nem tudom - vallotta be Liho. - Van rá esély, de amekkora robbanást csináltál akár arra is, hogy elporlasztottad azt. Nem értek az asgardi mágiához annyira, hogy tudjam ez lehetséges-e.

- Viszont az már a mi gondunk lesz - vágott közbe Marshall, aki szintúgy felállni próbált a karfába támaszkodva, de aztán inkább visszarogyott belé. - Az erőtér megszűnése után egyből hívtak a S.W.O.R.D.-os kommunikátoromon, miszerint érzékelték azt és a kerítéseket áttörve megkezdték a komplexumba hatolást és annak elfoglalását. Ha a kalapács eközben előtűnik, azt észlelni fogjuk és van elég más hős, akiket segítségül tudunk hívni. Maga szívott elegett, ideje most pihennie.

- Ellenkeznék most ezzel... de a híg fos most hozzám képes tömör acél, úgyhogy nem teszem azt - értettem egyett a javaslattal, majd az ajtó felé kacsintgattam, amikor is eszembe ötlött valami. - Várjunk... szóval Sinthea Johnt használta az apjának, az egyik ügynökét meg Victoriának... de akkor kik voltak a közös gyermekeink?

- Oh, basszus, tényleg, őket se kéne itthagyni! - csapott a fejéhez John, majd a konyha felé igyekezett. Én picit még Lihoba kapaszkodva, de már valamelyes a saját erőmből is sétálni készen követtem őt. - Mint kiderült, mind a kettővel dolgoztunk már korábban. Az egyik srác egy kisnövésű férfi volt, Jonathan Parks, ő volt az az űrkutató, aki azután hagyott ott minket, hogy feltaláltattad vele a seggrakétát. A másik pedig...

- HOWARD?! - kiáltottam fel döbbenten, amikor megláttam a konyhában fekvő két, eszméletlen testet, akik a szimulációbeli fiaim ruhájában voltak - és akik közül az egyik az a Howard kacsa volt, akiről több kellemetlenebb, mint kellemes emlékem volt. - Szóval az egyik gyerek akit végig gondoztam, neveltem és szerettem egy hónapon át... ez a szárnyas szarházi volt?! ~De most komolyan: nem talált Sintha több törpenövésűt, akit be tudott volna állítani a szerepbe? Amennyi pénze van a HYDRA-nak, annyiból még Peter Dinklage-et is szerződtetni tudták volna!~

- Ezen majd otthon is ki tudod panaszkodni magad - próbálta lenyugtatni a kedélyeim Liho, ami azért valamennyire sikerült - de az biztos, hogy ezt a kacsalábonforgó köcsögöt nem visszük most magunkkal! Ezt magamban eldöntve elengedtem Liho vállát, majd saját erőből elkezdtem az ajtó felé evickélni azzal a tervvel, hogy estére végre a tényleges saját ágyamban hajtsam le a fejem.

~...Ennyi? Ilyen könnyen lezárja az író? Semmi végső harc, semmi nagy konklúzió, szépen nyugodtan elindulunk ha...~

~Ó, hogy az a...! Végre megjön az ihlete, erre annyira elnyújtja ezt az aprónak szánt rész, hogy megint vághatjuk félbe?! Na, akkor még találkozunk az utolsó részben - most már remélhetőleg tényleg.~