A Sátánapokalipszis Közepén
originalvoice, EsztiStar, jazminfeka, dorka255, PhoenixFireStorms, és Oly456 szereplésével és közreműködésével készült. Kérlek ne vegyétek komolyan. Az egész egy egy év alatt írt hülyeség. A borítót köszönöm lauralorka17 - nek 💚.
Éppen sétálgattunk a suliudvaron Esztivel,Hannaval, Jasminenel és Dorkával , Amikor hirtelen egy fényes Tűzgolyó robbant bele Dorka mellkasába És Dorka eltűnt. Mi úgy megijedtünk, hogy befutottunk a matek terembe . az ember ilyet csak akkor csinál, ha az élete forog kockán. Körbenéztünk, de senkit sem találtunk ott. Óvatosan kinéztünk az ablakon, De nem láttunk ijesztő dolgokat, így nyugodt szívvel visszamentünk az udvarra.
Sétálgattunk, sétálgattunk, egy kis dombra lecsücsültünk, És mikor ott meg pihentünk hirtelen észrevettük Dorkát közeledni. Nagyon megörültünk neki, úgyhogy felpattantunk a dombról, és oda futottunk hozzá. Ám Dorkának a szemei Vörösen Izzadtak és tudtuk, hogy megszállta a Sátán. Dorka hirtelen beledugta a kezét Hanna melkasába és Hanna eltűnt, úgy ahogy legutóbb Dorka. Mi többiek el kezdtünk szét meg össze meg vissza futni. Szerencsére Dorka nekiment egy fának és elaludt, miközben ketchup folyt a fejéről. Aztán megjelent Hanna. Ő is meg lett szállva, tehát vörösen izzadt a szeme. Dorka felpattant a földről és odapattogott Hanna mellé. Olyan volt mint egy labda. Így már ketten voltak ellenünk. Kifutottunk a suliból, miközben az utcán egyre több vörösen izzadó szemű ember járkált és mind pattogott utánunk. Mi beugrottunk az iskola mellett húzódó tengerbe és beúsztunk egy szigetre. Ott eltörtünk egy hajót, így hajótöröttekké váltunk. Vártuk, hogy valaki megmentsen, de mivel sok idő volt, addig meg kellett ennünk a homokot, mert a halat nem szerettük és ez tűnt a legjobb megoldásnak. El kezdtük szúrni a vizet, hátha sósból édessé válik. Kitaláltuk, hogy démont űzünk a világból. De nem tudtuk, hogyan menjünk el a pattogó, vörösen izzadó szemű Sátán által megszállt emberek mellett. De jött a segítség, Tabletta személyében. Aki egy személy. Tehát nem csak egy drog. Jött egy helikopterrel a szigetre, amit ellopott. Úgy tudta ellopni, hogy sokat sakkozik és ettől izmos lett a keze és így könnyedén ki tudta ütni a Sátán által megszállt embereket akik az útját állták. Helikopter vezető tanfolyamra járt eddig, így tudta irányítani. Felvett minket a helikocsira és felrepült velünk. Ott kitaláltuk, hogy elmegyünk a világ közepére és ott Sátánűzést végzünk. Nehéz volt repülni, mert egy csomó vadászrepülő célba vett, hiszen mi voltunk az egyedüli Sátántalan emberek a földön. Láttuk, hogy így esélytelen a menekülés, ezért gyorsan építettünk 4 jatpack-et és azzal mentünk tovább. Sajnos le kellett szállnunk, mert benzin kellett. Nem környezetbarátul építettük. Leszálltunk a benzinkútra. Tabletta elment benzint szerezni, mi Jasminenel és Esztivel pedig fogtunk egy betondarabot és hozzábasztuk a benzinkút boltjának ajtajához. Sikerült berörnünk az ajtót, úgyhogy óvatosan betrappoltunk, nehogy megvágjon minket az üveg. Én elmentem kajáért, Eszti fegyverért, Jasmine pedig megnézte az újságban, hogy kell Sátánt űzni. Mikor mindannyian begyűjtöttük a szükséges dolgokat, kimentünk Tabihoz. Sajnos nem volt jó minőségű benzin, így úgy döntöttünk, hogy gyalog folytatjuk az utunkat. Megnéztük, hogy ki mit hozott. Nálam 4 csomag csipsz volt és egy karton kóla. Eszti hozott magának meg nekem egy - egy márkás cipőt, mert az remek fegyver. Sajna a többiek méretében nem volt. Az enyém egy vörös Converse volt, az övé pedig egy fehér Adidas. Felvettük őket, közben Jasmine elmondta, hogyan kell Sátánt űzni. Körbe kell ülni a föld közepén, átkarolni egymást és ezt az imát mormolni: Xantus spirite allume monume, Sátán húzz a francba! Aztán le kell magunkat önteni egy vödör szentelt vízzel és már kész is vagyunk. Szerencsére szentelt vizünk az volt, mert Esztinél mindig van egy óriási kannában, hisz bármikor kellhet. Mikor ezeket megbeszéltük, elindultunk a föld közepére. Út közben azonban egy szörnyű dolog történt!!!!4! Két oldalról is Sátán által megszállt emberhordák vettek körül. El kezdtek közeledni felénk, mi pedig ijedten néztünk vörösen izzadó szemükbe. Egymáshoz bújtunk, lehúnytuk a szemeinket és már vártuk a véget, de megjött a felmentő sereg két osztálytársunk, Oli és Dani személyében. Fejbe csapták a megszállottakat egy-egy vascsővel amit az erdőben találtak, így mindegyik Sátán által megszállt a földön feküdt és ketchup csöpögött a fejükből. Pacsiztunk a fiúkkal, elmondtuk nekik a tervünket, ők csatlakoztak és így már hatan folytattuk utunkat, hogy Óz odaadja nekünk amire legjobban vágyunk. Ja, várjunk, az más... Szóval hogy legyőzzük a Sátánt. Pár hét alatt oda is értünk a világ közepére. Bementünk a világ közepébe és boldogan leültünk, hogy már pedig most véget vetünk a megszállásnak. Ám megjelent Dorka és Hanna. Mérgesek voltak. Meg akartak minket szállatni a Sátánnal és már nyúltak is felénk, de mi Esztivel gyorsan fejbe rúgtuk őket a márkás cipőnkkel, így a fejük lerepült. Most, hogy ez megvolt, vidáman alkottuk meg a kört és hajtottuk végre a szertartást. Ezután felmentünk és körbenéztünk a világon. Felborult kocsik és lángokban álló házak voltak lépten-nyomon. Az emberek értetlenül nézelődtek. Mi összepacsiztunk, hisz végrehajtottuk a Szent küldetést.
Ez volt a története annak, hogyan mentettük meg a világot.
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro