Kinyitottad a szemeid, de fogalmad sem volt, ha reggel van. A kinti gyér fény megvilágította a levélsátor erezeteit. Egy burokban érezted magad, biztonságban. Felültél a földön, elgondolkodva bámultál magad elé pár percig. A tegnap eseményei még élénken éltek benned. Örültél, hogy nem tört rád senki, amíg aludtál. Úgy tűnik mégsem olyan rossz ahová hozott Neteyam.

Kiléptél a sátorból, azt hitted senkit sem találsz majd, de meglepetten láttad a félhomályba burkolózott Jake-et. A férfi pillantása végigmért, még láttad a maradéknyi gyanakvást a szemében. Idegennek tartott, de nem ítélted el miatta.

- Jó reggelt...?

- Jó reggelt - válaszolt udvariasan, majd egy halvány félmosolyt küldött - Pandórán lassabban telik az idő földi szemmel. Még van egy kis idő pirkadatig.

Bólintottál. Vonakodva leültél mellé, a szemeddel kértél engedélyt. Tétova léptekkel közelítetted meg, tudva, hogy Neteyam nincs most melletted. Védtelennek érezted magad, hiányoltad, valaki a pártodat fogja. Tisztes távolságban lecsüccsentél. Jake az eget nézte, kelet felé világosodni kezdett az égbolt. Megdörzsölted a szemeid, nem pihented ki még teljesen magad.

- Nehéz az időátállás - folytatta megenyhült hangon.

A megértő hangneme szöget ütött benned.

- Ön is... megkapta?

Jake bólintott, te pedig elcsodálkoztál. A nyelved hegyén volt  a következő kérdés, de inkább vártál. Felnéztél az égre, lenyűgözött a sok csillag, amik teleszórják a sötétséget. Édesanyádra gondoltál, arra, hogy ő nem láthatja veled együtt ezt a lenyűgöző látványt. A gondolat elszomorított.

A Na'vi nehezére esett elhinni, hogy ez a lány nincs beavatva Quaritch minden gonosz tervébe, de úgy döntött visszafojtja az előítéletét. Nehezére esett elhinni, hogy Neteyam saját életét kockára tette, hogy egy idegent megmentsen. Neteyam jó fiú, mindig hallgat a szavára. Egészen mostanáig ebben rendületlenül hitt.

- Honnan van ez a test?

- Nem tudom mennyi ideje, csupán két hete lehetek ébren. Quaritch azt mondta a fedélzeten derült ki, hogy rákos vagyok és édesanyám könyörgött, hogy próbáljanak megmenteni így. Tegnap leszöktem a bázisról, már nem bírtam ott maradni.

Jake komolyan hallgatta minden szavadat, figyelve az elejtett részletekre. Le sem tudta tagadni mennyire benne élt még a gyanakvás. Igyekezett nem kihallgatást csinálni a beszélgetésből. 

- Hogy hívták édesanyádat?

- Annalise Jones. 

Ismerős volt a név. Valósnak tűnt amit mondasz, noha inkább könnyebbnek találta volna az ested, ha ez mind Quaritch gondosan megalkotott hazugsága volt. Az édesanyád, Annalise Jones egy munkatársa volt, aki mindenki számára feláldozható és elhanyagolható volt. A gyermekét pedig kísérleti állatnak használták, nem számolva azzal, hogy mi lesz vele ezután.

A szemeid sarkát szúrták a könnyek, próbáltad visszafojtani. Nem akartál gyengének és szánalmasnak tűnni idegenek előtt. Eddig kedvesek voltak, ennek ellenére féltél, hogy ez akármelyik pillanatban megfordulhat.

- Könyörgöm hadd maradhassak itt. Nincs hová mennem. Megtanulok mindent, amit kérnek. Még fára mászni is. Csak kérem..

Jake nagy szemeket meresztett, amikor azt látta térdre ereszkedsz és lehorgasztott fejjel kérleled. Megalázkodtál előtte, sosem gondolta volna. Neteyam szavai jutottak az eszébe, amikor azt mondta azt látta te is elveszett voltál.

- Maradhatsz - bólintott, egy halvány mosolyt küldött  - Ma bemutatlak a törzsnek, Neytiri előkészít majd.

- Köszönöm - örvendeztél, szinte elsírtad magad.

 A Na'vi elgondolkodva nézett, remélte, hogy nem döntött rosszul azzal, hogy a megérzéseire hallgat. Bizalmat szavazott neked azzal, hogy megengedte a gyermekei mellett légy. Felpillantott és meglátta, hogy az egyik sátorból a fia támolyog ki. Álmosan megdörzsölte a szemeit, majd meglepetten méri be a társaságot. Csak remélte, hogy minden rendben van. Még nem szokta meg a gondolatot, hogy a tegnap először látott különös lány itt van. Még egyáltalán nem illeszkedtél bele a környezetedbe. A Na'vi ruhák hiába próbáltak eggyé tenni, rajtad mégis kitűntek. Neteyam zavarba jött, amikor eszébe jutott a ruhás kalamajka. Nem értette hogyan vagy képes ennyire hatni rá. 

Jake felállt és Neteyam hátát megveregette.

- A te felelősséged - suttogta, rád célozva.

Egy céltudatos katona gyakorlatával bólintott. Elvégre, ez is egy parancs volt, csak egy kellemesebb. Neteyam már akkor tudta, hogy egy érdekes felelősség leszel.Egész nap figyelt, ahogyan egy érdeklődő és kíváncsi gyermekhez hasonlóan belevetetted magad az ismeretlenbe és nem félsz kérdezni. Volt valami tiszta, gyermeki abban, ahogyan minden apróságra elcsodálkozol és boldogan felcsillan a szemed. 

Neteyam azon kapta magát, hogy elmosolyodva néz távolról, ahogyan Kirii a szokásaikról mesél. Jake okosabbnak látta, hogy minél hamarabb be légy avatva a törzsbe. Neytiri festéket kent az arcodra, ezek voltak a szertartás festései. A bemutatási szertartás az élet fájánál történt, ahol minden Na'vi összegyűlt.

Amikor mindenki megfogta egymás vállát benned is megfogalmazódott egy különös érzés. Végre tartozol valahova. Vegyes érzések töltöttek el. Tartozni valahova akármennyire is szép volt, egyben nagyon idegen is. Egy tudós gyermekének nem adatik meg a gyönyörű család. Apád még kisebb korodban elhagyott titeket, azóta nem is láttad. Anya... pedig a munkába temetkezett. 

Később délután Kirii a sátrak előtt tanítani kezdett az őshonos gyümölcsök felismerésére. Létszükséglet, próbáltál nagyon odafigyelni a magyarázatára, de az egész egy nagy összevisszaságnak tűnt. Hiányzott belőle a rendszer. Tipikus emberi hozzáállás. Ha káosz van rend kell, ha rend van akkor káosz. 

Egy halom gyümölcs hevert előtted. Egyik nagy, másik kicsike, tarka, csíkos, sima, rücskös. Egyiknek a magja mérgező, másiknak meg ehető. Kirii viszont hajthatatlanul és lelkesen játszotta a tanár szerepét. Szemernyit hasonlítottak a Földön található gyümölcsökre, de a színük semmiképppen sem passzolt.

- Ez az éjgyökér, ennek csak a magjait szabad megenni, ez a tűzláb ennek nem szabad megenni a magjait...

- Várj csak Kiiri, ezt képtelenség megjegyezni így.

Láttad, hogy Neteyam az egyik sarokban foglal helyet. Magadon érezted a tekintetét, megszeppentél. Egyszer csak a kisebbik fiú kötekedően ült le mellétek és felemelt egyet a gyümölcsök közül. Tűzláb volt. Félbe volt vágva, megmutatva az árulkodó tűzpiros húsát. Ott voltak a magok, amiket meggyőződésed, hogy nem szabad megenni. Előre nyúltál és megpróbáltad átrendezni a gyümölcsöket kategória szerint, hogy jobban tudd memorizálni. Lo'ak az egyik után kapott.

- Hé, (Név), ugye meg szabad enni ennek magjait? - kérdezte, majd egy marékkal a szájába vett.

- Lo'ak! Megőrültél? - szólt rá erősen Kiiri, mire a fiú kiköpte a magot a tenyerébe és nevetve elfutott.

Neteyam elmosolyodott a sarokban a jelenetet látva. Kiiri elkapta a tekinteted, ahogyan a másikat nézted. Hirtelen lesütötted a tekinteted és úgy érezted kell magyarázkodj miért bámultad a bátyját.

- Nem szólt hozzám tegnap óta.

Kiiri felvonta a szemöldökét, az ajkain egy halvány mosoly ült.

- Hé Neteyam! - fordult a fiú felé - Mi végeztünk. Nem visszük el mászni? Úgy hallottam nagyon szeret mászni.

Neteyam meglepetten nézett rá. Zavarban voltál, nem gondoltad így magatokra hívja a figyelmet. Elkerekedett szemekkel néztél Kiirire, nem értetted miért gondolta azt, hogy segítség lenne, ha a távolságtartó (és haragtartó) bátyjával szervez programot. Neteyam bólintott, az arcáról nem tűnt le, hogy ellenére lenne a dolog. Feltápászkodtál, gyanakvó pillantást vetettél rá. Örültél legalább Kiiri veletek lesz. Már letértetek a falu nyomairól, amikor Kiiri megtorpant és a fejéhez kapott.

- Most jutott eszembe, hogy valamit nem mondtam meg anyának, mennem kell - kacagott és már sarkon is fordult - De majd beérlek titeket.

Kiiri egy tapasztalt kerítő könnyedségével hagyott magadra. Mélyen beszívtad a levegőt, keresztbe fontad a karod. A hangulat nagyon feszült, kellemetlenül érezted magad, akárhányszor a tegnapi összetűzésre gondoltál. Neteyam kerülte a tekinteted, a távolba nézett, az arca érzéstelen volt.

- Visszafordulhatunk, ha szeretnéd - szólalt meg Neteyam.

- Neteyam... - kezdtél bele.

A Na'vi megpördült a helyén és hirtelen feléd fordult.

-Nem akarlak megrémíteni, ahogy a tegnap.

Nagy szemeket meresztettél, aztán eszedbe jutott, amikor találkoztatok mennyire rettegtél tőle. Nem gondoltad volna, hogy ennyire mély benyomást tett bennne a jelenet. Olyan bűntudatosnak tűnt, megsajnáltad. Azóta már éppen ellenkezőleg gondolod.

- Az elején mindenkitől féltem - mosolyodtál el, láttad az arca megremeg - De most már nem. Elvégre, nem lennék most itt veled, ha félnék. 

Neteyam borostyánsárga szemei megtalálták a tied. Összeszorult a szíved, ha arra gondoltál szenved miattad. Nem gondoltad szörnyetegnek, ugyan. Csak még magad is szokod a saját tested és ezt a létet. Minden idegen volt, azt hitted tegnap ártó szándékkal jött utánad.

Közelebb léptél hozzá és az ujjad hegyével megbökdösted a jobb karját. Neteyam összevonta a szemöldökét és kérdéssel a szemével nézett rád. Az ajkadon egy kedves mosoly ült, a karja után megbökdösted a mellkasát is, még hangot is adtál a bökdöséshez: bup-bup.

- Nem félek, nézd - mondtad játékosan - Bup- bup.

- Mit csinálsz?

- Így csinálnak a félelmet nem ismerő emberek azokkal a fenevadakkal, akiket nem szabad piszkálni - magyaráztad.

Megbökdösted az oroszlánt. Milliónyi videó van az interneten ahol olyan állatokat piszkál egy -egy meggondolatlan ember, akiket nem kellene zavarni. Tudtad jól, hogy Neteyamnak fogalma sincs mi az internet, de legjobb tudásod szerint magyaráztad el.  Stratégiát váltottál és most már el kezdeted az arcát is bökdösni, hogy megmutasd az emberek egyre csak idegesítőbben szoktak próbálkozni.

- És aztán mi lesz velük? - kérdezte kíváncsian Neteyam. 

Most rajta volt a sor, hogy gyermeki érdeklődéssel forduljon hozzád. Habár az apja emberként élt élete nagy részében, nagyon keveset tudott arról, mit is jelent embernek lenni. Nem mesélt róla. Tiltásból vagy szégyenből, azt nem tudta.

- Megharapják őket - vágtad rá, aztán megfagytál. 

Az ujjad az ajkára esett. Megálltál, ő is megfeszült, érezted a testében. Csend lett, csak a természet hangjai tartottak társaságot. Amit mondtál újabb konnotációt kapott az érintésednek köszönhetően. Nehezen nyeltél, azon gondolkodtál, hogy vajon melyik lenne feltűnő, ha most azonnal hirtelen lekapnád az ujjad vagy csak elviccelnéd? Neteyam szemei megkeresték a tiedet, kirázott a hideg. Most ő kellene harapjon? Neteyam előre döntötte a fejét, úgy érezte ezt akarja tenni. 

- Szóval milyen famászásról is van szó?..- szólalt meg egy hang a hátad mögött.

Megpördültél, és a hang irányába fordultál. Neteyam öccse volt ott, és nevetett, amikor rátok nézett. Elszégyellted magad és gondolataid, amik a megjelenése előtt a fejedben jártak. Habár fülig vörösödtél, lazának akartál tűnni.

- Gyere csatlakozz - nevetted el magad - Bemutatom a famászó tudásom!

Lo'ak közelebb lépett és egy furcsa pillantást váltott a testvérével.

- Neteyam nagy a nyomás - folytatta Lo'ak - Vajon jó tanár vagy?

x

Lo'ak integetett neked, amikor Kiiri lelkesen felkarolt és elvezetett. A fiatalabb Na'vi a bátyja felé fordult és csintalan csillogás jelent meg a szemeiben.

- Mi volt ez az egész? - kérdezte izgatottan, majd mikor Neteyam kérdős pillantást vetett rá hozzátette - Az idegen lánnyal. Ha tudtam volna, hogy csak kettesben vagytok nem megyek utánatok.

Lo'ak puszilózás hangokat adott ki a szájával, Neteyam pedig gyorsan behúzta a sátorba, nehogy magukra hívja fel a figyelmet. A legeslegutólsó dolog volt, amire vágyott, hogy az apja azt meghallja. Lo'ak nem hagyta abba a csipkelődést. Amíg hármasban voltak, az öccse továbbra is próbálta piszkálni és arra utalni, hogy imponál neki az idegen lány.

- Nem igaz!

- Ha nem jelenek meg...

- Beszélgettünk - vágta rá Neteyam, a pillantása kerülte a másikét - Csak szerettem volna jobban megismerni. 

A másik Na'vi szeme egyből felcsillant:

- Heh, közelebbről. 

Neteyam egy taslit adott a másik Na'vi tarkójára. Lo'ak a következőt már kivédte és futásnak eredt ki a sátorból. Eleget bosszantotta ma a testvérét, ideje volt visszavonulót fújni.

- Most már értem miért mondasz mindig igazat apának. Pocsék hazudozó vagy, tesókám.

Lo'ak kiment a sátorból, Neteyam pedig dühösen leült a földre. Amikor ma elvállalta az apja előtt, hogy felelősséget vállal irántad még fogalma sem volt arról, hogy ennyire nehéz lesz kordában tartani az érzéseit. Amikor játszottál vele, az emberekről mesélte olyan közel érzett magához, nem is értette miért. Alig ismer, mégis azt érzi, hogy egy része hozzád kötődött.

x

A friss fonatok a vállaidra hullottak. A sötét fonatok virágokkal, színes bőrrel volt díszítve, mint Kiiri érdeme. Vacsora után felajánlotta, hogy megszépít. Nagyon kedves gesztusnak tartottad, igazi barátnődnek érezted Kiirit. Talán Neteyam után vele érezted legbelsőségesebb kapcsolatot. Beszélgettetek, a Na'vi mesélt az ember barátjáról Gekkóról.

Elköszöntél Kiiritől, meghálálva a munkáját. Jócskán már esteledett, a sátrak között bolyongtál. Sajnos beigazolódott a legnagyobb félelmed és fogalmad sem volt melyik a tied. Egy ideig toporogtál egy sátor előtt, amely megszólalásig hasonlított arra, amiben tegnap este aludtál. Senkit sem láttál a közelben, aki segítségedre lenne, ezért úgy döntöttél szerencsét próbálsz.

Ám a sátorban már volt lakó. Egy megilletődött arcú Neteyammal találtad szembe magad, aki a földön ült. Egy pillanatig csak meredten néztél rá, szólni sem mertél. A feszültség ott volt a levegőben, mindketten vártátok a másik tegye az első lépést. A fiú szemei szinte világítottak a félhomályban, az intenzív figyelme feléd irányult. Az arcod elöntötte a vörösség, a bosszantó melegség érzés töltött el. 

- Bocsánat - sütötted le a tekinteted - Azt hittem ez az én sátram.

Nem akartál a magánszférájába betörni. Elszégyellted magad az ügyetlenséged miatt, de legalább a fiú nem tűnt mérgesnek. Sokkal inkább érdeklődve nézett feléd, a szemei beitták az alakod. Már meg is akartál rohanni a sátorból, amikor a fiú megszólalt.

- Szép fonatok - dícsért meg Neteyam.

Megtorpantál, lassan felé fordultál. Először kaptál ehhez hasonló bókot tőle, zavarba hozott. Nem értetted mi van ebben a Na'viban, ami ennyire felkavar. Mindig érzések törnek rád, akárhányszor a közelében vagy. Idegességedben az előre hulló fonataiddal játszottál. A gondolat, hogy szépnek találna pillangókat teremtett a hasadba.

- Köszönöm - mosolyodtál el - Kiiri érdeme.

Neteyam felállt és megközelített. Óvatosan kinyújtotta a kezeit és saját kezébe vette a rakoncátlan fonatokat. A szemedbe nézett, mintha csak engedélyt kérne ahhoz, hogy hozzájuk érne. Elvetted a kezed és hagytad, hogy maga érezze a hajtincseket. Egy hajszálnyire volt attól, hogy megérintse  a kezed. Borsózott a hátad, amikor még közelebb hajolt, hogy szemügyre vegye. Virágok, tollak díszítették a fonatokat. Neteyam lassan végighúzta az ujjait, csodálva azt, hogy mennyire illik ez a lét hozzád. A mozdulat olyan gyengéd volt, olyan intim.

- Édesanyámra emlékeztetett - folytattad, elszomorodva - Mindig ő fonta be a hajamat.

Habár még nem érezted magadnak ezt a testet, kezded felfedezni azt, hogy van benne szép is. Például ezek a fonatok, amik valami újnak a szimbóluma. Úgy tűnik be akarnak fogadni, olyan nehéz volt elhinni, hogy nem vagy már hontalan. Végbeláthatatlannak tűntek azok a hetek, amikor Quaritch bázisán éltél.

Neteyam elgondolkodva nézett rád, amikor édesanyádat említetted, majd a tekintete a fonatokra esett. Az ő népénél is az édesanyák szokták befonni a gyermekeik haját. Kiiri kedvességből segítette neked, hogy jobban otthon érezd magad. Tudta, hogy az édesanyja, Neytiri még nem méltatott volna arra, hogy megtiszteljen erre. A szüleinél mindig mindent ki kellett érdemelni. Az ujjai a fonattal játszottak, te pedig nem tudtad nem észrevenni, mennyire közel kerültetek az imént egymáshoz. Csupán egy lépésnyi hely tart vissza attól, hogy test a test mellett legyen. Talán Neteyam észre sem vette, de a tested reagálni kezdett a közelségére. A gyomrodban fickándozó pillangók nem hagyták magukat. Libabőrös lettél, amikor újra felvette a szemkontaktust.

- Az emberanyák tesznek ilyet? - kérdezte hitetlenül Neteyam.

Először szembesültél azzal, mit is gondolhat a régi énedről. Az emberekről. Fájdalmas keserűséget láttál. Nem ítélted el ezért, elvégre az emberek egyebet sem hoztak rájuk, mint halált és pusztítást. Minden joga megvolt arra, hogy azt higgye egytől egyig gonoszak és velejéig romlottak.

- Az emberek nem csak pusztításra képesek, Neteyam - mondtad csendesen.

A fiú sóhajtott, az ajkain volt a válasz, ám megtorpant. A sátor előtt elhaladó alakok hangja megzavarta. Jake és Neytiri voltak. Neteyam szemei elkerekedtek, szó nélkül cselekedett. Elengedte a fonataid, a következő amit éreztél, hogy ugyanazzal a lendülettel eltakarja a szád és a sátor széle felé terel. Értetlenül pillantottál rá, a kezeid az övére helyezted, de nem rángattad le. Neteyam lazított a szorításon, a másik kezével az ajkaira mutatott. Némán néztél rá, úgy döntöttél megnyugszol és nem ellenkezel. Valami nagy baj lehet, ha meg sem mer szólalni. Feszülten nézett rád, mire te is idegesen vártad a mi következik.

A sátor szélén még sötétebb volt, mint a közepén, ám így is kivetted mennyire meghazudtolhatatlanul közel húzott magához. A pillanat annyira feszültséggel teli volt, és... izgalmas. Fogalmad sem volt mi történik, mégsem féltél attól, hogy bántódásod esik. A szituáció mindenféle érzelmet felkavart benned, igazán rámutatva a tényre, hogy egy fiatal férfi áll előtted, egy meglehetősen intim helyzetben és igen erősen rád törted bizonyos érzések. A mellkasa bőrét érezted a vállaidon, a melege megérintett.

A szemeivel próbált veled kommunikálni, sajnálatot suttogott hangtalanul az ajka. Egek, itt vesztetted el az irányítást a pillangók fölött. Nem, egyetlen szituációban sem kellett volna Neteyam ajkait nézned. De a szituáció megkövetelte, próbáltad magad mentegetni. Késő, a gondolat csírája már elhintve. Nem tehettél mást, mint feltenni magadnak a kérdést vajon az ajkainak is hasonló puhasága van? 

Egy kezet láttál meglibbenteni a sátor szélén. Visszatartottad a lélegzeted. Érezted, hogy a másik Na'vi is megfeszül. 

- Jó éjt Neteyam - szólt be Jake a félig nyitott levélajtón.

- Jó éjt - válaszolt szinte azonnal a Na'vi. 

Nem érkezett rá válasz, a másik ezek szerint továbbállt. Neteyam mélyen kifújta a levegőt, de a kezét még nem mozdította meg. A lebukás veszélye adrenalinnal pumpálta tele minden porcikája érezte a jelenléted. Becsukta a szemét egy pillanatra, az ajkaid érezte a tenyere bőrén. Lassan elengedett, óvatosan. Minden súrlódás a bőrén újabb ingerület volt, egy újabb szikra a tűzre. Maga sem tudta mit érez. Úgy dobogott a szíve, mintha csatában lenne, a bennsőjében mégis egy bizsergető melegség terül szét.

- Jobb lenne még várni, míg tiszta a terep - suttogta Neteyam - Nem volt szándékomban ...

Sejtetted, hogy azért akart bocsánatot kérni, mert megijesztett, így felemelted a kezed és játékosan megbökted a homlokát. Rámosolyogtál, dacosan.

- Bup. 

Neteyam elmosolyodott. A furcsa, ám számára kedves gesztus arra emlékeztette, hogy nem árt neked. Most sem volt szándékában, éppen ellenkezőleg. Meg akart menteni a helyzettől, a feltételezésektől és a megszégyenítéstől. Tudva, hogy a szülei még nem nyitottak teljesen feléd.

- Bajban lettünk volna, ha meglátnak? 

A tudatlan ártatlanság, amivel kérdezted szinte szavak nélkül hagyta. Habár úgy nézel ki, mintha egy lennél a korabeli Na'vi között, fogalmad sem volt a szokásokról. Mindketten abban a korban voltatok, amikor nem ritka a párválasztás és az udvarlás. Éppen ezért, ebben a korban már tilos bármiféle dolog, amíg a Na'vi nem választ örök párt. Noha személy szerint még nem talált senki olyat akivel összekötné az életét, biztosra vette a szülei nem támogatnák azt, hogy sokáig magára maradjon veled. Vagy bárkivel. A büntetés nem maradna el, ha a dolgok komolyra fordulnának és lebuknak. Neteyam zavarba jött a feltételéztől is, hogy veled... tenne dolgokat. Ez az erkölcsének olyan része, amit szeretne tisztán tartani. Elvégre, esze ágában sem lenne kihasználni a naivitásod így.

- El sem hiszed. 

Te csak ledöbbenten néztél rá, Neteyam ellépett tőled. Kérdéseid voltak, de a Na'vi furcsa viselkedése miatt megtartottad magadnak. Neteyam tett néhány ideges kört a sátrában, próbálta kipucolni a fejéből mindazokat a gondolatokat, amik szinte elöntötték az imént. Nem értette, hogyan tudod kiváltani ezeket az érzéseket belőle, szinte kiugrott a szíve a helyéről, amikor magához húzott. Sosem akart így gondolni valakire, akit még csak nem is ismer. De amikor az édesanyádról beszéltél, annyira közelinek érzett. Úgy érezte lát téged. Elhatározta féken kell tartania ezeket az érzéseket, mert veszélyes lenne, ha átvennék az irányítást a teste fölött.Azok az érzések azt diktálnák, hogy magához húzzon. Az ösztöneire játszottak. Nem hagyhatta.

Feléd fordult, bűntudatos volt azokért a dolgokért is, amiket csak egy része szeretett volna.

- Azt hiszem, hogy biztonságos már - szólalt meg kisvártatva - Most elkísérlek én a sátradig.

Elpirultál, hálásan megköszönted.