/Eloise szemszöge/

Péntek van. Mint mindig a mai is a zászló zsákmányolás napja.

Mindenki izgatottan várja a hétnek ennek a szakát mert ez egy nagyon izgalmas, összetett játék.

Reggel korán keltem és edzettem egy kicsit az erdőben mielőtt elkezdődik a játék.

Lezuhanyoztam és vissza mentem a bungalómhoz.

-Jó reggelt mindenkinek! Szép tiszta pénteki napunk van és mindenki tudja, hogy mit jelent ez. Szóval pattanjatok készülődni mert ezt a játékot mi nyerjük majd-kiáltottam egy levegővel de olyan hangosan, hogy az új fiú leesett az ágyról.

-Mi a fasz?-kérdezte kócosan

-Zászló zsákmányolás fürtöske-világosítottam fel-Öltözz,kaja aztán játék.

Tapsoltam kettőt mire mindenki elkezdett kikászálódni az ágyból.

Kimentem és megkerestem a legjobb barátnőm.

-Silena,ugye ma is együtt?-kérdeztem

-Persze,kevés olyan alkalom van amikor nem a Hermészesekkel vagyunk-kacsintott-és,mi újság Luke-kal?

-Aaahh,semmi. Annyira idegesít. Mondjuk engem mi nem-vontam meg a vállam

-Szerinted elismernek ma?-fordult felém

-Majdnem minden nap megkérdezed. És a válaszom mindig nem. Sajnos.

-Gyere, menjünk enni.-fogta meg a kezem és kezdett húzni maga után

Az étkező pavilonba érve már mindenki a helyén ült és javában falatozott.

Leültem a tizenegyes asztalához de nem voltam éhes. Akármilyen finom is volt minden hozzá se nyúltam.

-Minden oké?-kérdezte Anna

-Aha, persze. Csak olyan fura érzésem van. Mármint furán érzem magam.-igyekeztem megmagyarázni mi a bajom.

-Lehet, hogy csak izgulsz mert ma lesz Luke első játéka.

-Igen, biztos. Azért izgulok nehogy elrontsa-forgattam meg a szemem

Körbe néztem a pavilonban és Annabeth-t kerestem a szememmel.

Megláttam ahogy boldogan cseveg és nevetgél az Athénésekkel és ettől én is jobban éreztem magam.

Egy darabig még ettünk aztán megszólalt a kürt és Keirón lépkedett be az étkezdébe.

-Félistenek! Hamarosan kezdődik a játék. Mindenki készüljön fel és válasszátok ki a csapatokat. Ma az Árész bungaló lesz az Afrodité ellen. Fél óra és kezdünk.-vázolfa fel a mai napi tervet majd elügetett.

Mindenki egy emberként ujjongott és pattant fel, hogy elővegyék kardjaikat és páncéljaikat.

Én is elindultam de alig hagytam el a pavilont máris a leg nemkívánatosabb személyt találtam magam mellett.

-Igen?-sóhajtottam és felé fordultam

-Még mindig nem mondta el senki, hogy mi is ez a játék -felelte Luke

-Rossz lehet neked-biggyesztettem le az ajkam

-Szóval elmondanád?-türelmetlenkedett

-Persze, minden vágyam. Na jó. Van két csapat, egy piros meg egy kék. Mindig kiválasztanak két bungalót, azok lesznek a csapatvezetők akik további kabinokat toboroznak maguk mellé. Minden csapatnak van egy zászlója és el kell lopni majd átvinni a folyón. Az nyer akinek hamarabb sikerül átvinnie az ellenfél zászlóját a folyó túloldalára.
Nem esnek ki emberek, nem ölhetsz és nem csonkíthatsz. Minden megvan? Szuper.-mondtam végig majd egy nagy levegőt vettem.

Gyorsítottam a tempón és bementem a kabinunkba.

Előszedtem az egyik kedvenc baseball sapkám, amit pár napja kaptam Annabeth-től aki kettőt kapott az anyjától, Athénétől.

Valamilyen elképzelhetetlen módon láthatatlanná tesz ha felveszed.

Felcsatoltam a nadrágomra a tőröm mellé aztán futottam is a fegyvertárba a kardomért és a páncélomért.

Sisakot nem szoktam használni, ami veszélyes de én nem szeretem.

Megkerestem Silena-t és elmondta, hogy kik lesznek még velünk.

A csapatok:

Kékek:

-Afrodité.
-Héphaisztosz
-Hermész
-Athéné

Pirosak:

-Árész
-Démétér
-Apollón
-Dionüszosz

Megláttam Annabeth-t és oda mentem hozzá, mert láttam, hogy kicsit nehezen megy neki ez a páncélosdi.

-Biztos, hogy akarsz játszani? Nem vagy ehhez kicsi?-kérdeztem miközben megigazítottam a sisakját.

-Nem -felelte határozottan-Luke azt mondta, hogy nagyon jól harcolok. Tőle kaptam ezt a tőrt is.

Majd kivett a tokjából egy nagyon szép bronz tőrt és megforgatta.

-Hát valljuk be, elég ügyes vagy-nevettem-csak mindig maradj az egyik nagyobb testvéreddel.

-Rendben. Egy kicsit izgulok. Remélem nyerünk.

-Én is-mosolyogtam-én is.

-Eloise-szólított meg az egyik Afrodités, Mia.

-Szia,mit szeretnél? Már kezdünk is?

-N-nem, hanem Silena és a többiek azt szeretnék, hogy...-kezdte idegesen a lány mire összehúztam a szemöldököm.

-Szóval, mit szeretnének?

-Azt, hogy Luke veled legyen. Hogy ne sérüljön meg.-nyögte ki végül a lány.

Lefagytam. Nem. Biztos, hogy nem!

-Tessék?!-csattantam fel-Biztos, hogy nem! Hol van Silena?

Mia teljesen megrémült és az egyik pad felé mutatott ahol Silena ült a testvéreivel.

Oda siettem a barátnőmhöz és elég mérgesen nézhettem rá mert a többiek ijedt arccal felálltak és lassan elsomfordáltak.

-Igen?-nézett rám.

Silena-t már nem tudom megijeszteni.
2 év alatt megtanulta kezelni a dühkitöréseimet.

-Komolyan Luke-kal?-néztem rá inkább fájdalmasan mint csúnyán-De nem akarom. Annyira idegesít.

-Nem baj, meg kell szoknod, hogy itt van. És mindenki már beosztotta magát valakivel.-állt fel velem szembe és megsimította a karom.

-Jól van-adtam be a derekam-hol van az a semmire nem jó?

De ahogy ezt kimondtam meg is láttam nem is olyan messze tőlünk.

Még egy nyomorult pillantást vetettem Silena-ra aztán elindultam a fiú felé.

-Luke-sóhajtottam-gyere, te velem leszel.

-Hú de szuper-mondta gúnyosan

-Én is annyira örülök neki mint te hidd el-morogtam

Hallatszódott a kürt szóval felsorakoztunk a folyó két oldalán.

-Félistenek, kezdetét veszi a zászló zsákmányolás!-kiáltotta Keirón és elmondta a szabályokat.

Újra megfujták a kürtöt.

20 perc és kezdődik a játék. Addig mindenkinek el kell foglalnia a helyét.

Én és Luke felderítők vagyunk.
Keressük az ellenség zászlaját és közben kiiktatjuk akik szembe jönnek velünk(persze csak biztonságos módon).

Mindenki szétszéledt és elindult elfoglalni a helyét.

A mi zászlónk egy sziklán volt, kicsit beljebb, hogy lentről ne lehessen föl látni de fordítva pedig tökéletes rálátást nyújtott majdnem az egész erdőre.

Elindultunk találomra valamerre.

Egy ideig csöndben voltunk de aztán bánatomra Luke megszólalt.

-Mióta vagy itt?-kérdezte amolyan beszélgetés kezdeményezésként

-Már két éve.

-És hogyan jutottál ide?-folytatta

-Amikor tizenkettő voltam anya és a testvérei be avattak abba, hogy mi is vagyok aztán egy fúria megtámadott és megértettem, hogy tényleg nagy veszélyben vagyok. Szóval az utána lévő napon elindultam New Orleans-ből és 5 nap alatt itt is voltam.-meséltem

-Tizenkét évesen? Tök egyedül?-nézett rám megilletődve mire bólintottam.-De
New Orleans nagyon messze van.

-Nem csak gyalog jöttem. Voltam buszon, vonaton és taxiban is,szóval így jóval gyorsabb.-magyaráztam

Ekkor megláttunk három Apollónost.

-Az első játékod és az első 20 percben máris összeakadunk valakivel. Mehet?-kérdeztem vigyorogva.

Ő támadott a fiúra én pedig két lányra.

Megforgattam a kardom és neki indultam.

Először Sam-re vetettem magam mert tapasztalatból tudom, hogy ő a gyengébb.

Pár kard csapás után még is adta magát én pedig egy diadalmas mosollyal a másik lánynal, Lora-nak indultam neki.

Ő idősebb és több ideje volt itt mint én de nem ijedtem meg.

Először ő támadott de én kivédtem és ellöktem mire a földre került.

De ez sem állította meg mert kúszva, guggolva minden hogy folytatta a harcot.

Egy pillanatra félrenéztem, hogy megnézzem Luke egyben van-e még és pont akkor győzte le a fiút, akinek igazából nem is tudom a nevét.

Ezt nem kellett volna.

Lora egy tized másodperc alatt felállt a földről, meg lendítette a kardját és a karomba hasított, mire felkiáltottam

Néztem ahogy bugyog ki a vér az alkaromból.

Egy kicsit lefagytam és csak arra eszméltem fel, hogy Luke kicsavarja a lány kezéből a fegyvert.

-Megadjuk magunkat-mondta idegesen majd felszedte a kardját és elindultak befelé az erdőbe.

-Minden oké? Nagyon csúnyá az a seb. Menjünk vissza, hogy elláthassuk.-aggodalmaskodott

-Ugyan már, jól vagyok-legyintettem és letéptem egy darabot a pólómból amivel bekötöttem.-Mehetünk.

Néha egy kicsit megrándult az arcom a olyan pózban tartottam a kezem de ehhez képest jól voltam.

A vámpíroknak van egy ilyen képességük, hogy 400 méteres körzetben meghallják a hangokat.

Én is hallottam Chris-t és Silena-t beszélgetni.

-Vissza kell hívnunk Luke-ot-kezdte a lány

-Ő legyen a figyelem elterelő? 4 napja jött!-csattant Chris hangja

-Muszáj, és egyébként is, teljesen jól harcol. Meg tudná védeni magát.-érvelt Silena

-Jó, szólj Eloisnak.-adta be a derekát a Hermész fiú mire a barátnőm elkiáltotta a nevem.

-Luke-frodultam a fiúhoz -kell a segítséged a zászlónál. Oda kell menned. Tudod, hol találod?

-Mi honnan tudod?-kérdezte összezavarodva

-Mindegy, később elmondom. Csak menj!

-Nem hagylak egyedül. Megsérültél.-erősködött

-Nyugi, 2 éve vagyok itt. Mindenkinek ismerem a gyenge pontjait. Megoldom.

Egy pillanatig hezitált majd sarkon fordult és elfutott.

Tovább mentem, a zászlót keresve és meg is pillantottak a fák között.

5 Áresz gyerek állt körülötte és nem úgy tűntek mintha nagyon el akarnának mozdulni.

Óvatosan közelebb mentem de balszerencsémre ráléptem egy faágra ami hangod reccsenéssel tört ketté alattam.

-Hát ez szuper-morogtam mikor az ellenséges csapat tagjai felém fordultak.

-Helo- léptem ki a bokorból mire felemelték a fegyvereiket.

-Ha a zászlóért jöttél nem kapod meg-vicsorogta Mike, a legidősebb.

-Szerinted meg de.-probaltam egyszerre kitalálni, hogy hogy szerezzem meg a zászlót és menekülési útvonalat is tervezni arra az esetre ha sikerülne  ellopni.

4-en rontottak rám de ügyesen kicseleztem mindegyiket és vagy a földre löktem vagy pedig jó messzire elhajitottam a fegyverét.

A mi zászlónk sziklája nem messze volt tőlünk szóval aki lenézett pont láthatta, hogy mi folyik idelent.

Gyorsan összeszedtem magam és nekimentem az utolsó talpon maradt ellenségnek is.

Őt könnyebb volt legyőzni mert látta, hogy hogyan bántam a többiekkel.

Láttam, hogy az első négy kezd feltápászkodni szóval gyorsan megragadtam a zászlót, begyűrem a zsebembe és rohantam, ahogy csak tudtam.

Ahogy kiértem az erdősebb részből megláttam a csapatom a sziklán ahogy kiabálnak nekem.

Hátra pillantottam és láttam, hogy kábé nyolcan jönnek utánam.

Gyorsabbra vettem a tempót miközben a többiek szófoszlányait hallgattam .

-Fuss!

-Gyorsabban!

-Mindjárt utolérnek!

-Hajrá!

És hasonlók között futottam át a folyó túlpartjára ahol már a csapatom egy része várt.

Mindenki lesereglett a szikláról és lélegze tvisszafolytva várták a következő eseményeket.

A térdemen támaszkodva próbáltam nem olyan gyorsan venni a levegőt mint egy szélturbina majd belenyúltam a zsebembe és felmutattam a vörös zászlót.

Mindenki ujjongott aztán a vállukra vettek és úgy hordoztak vissza a táborig.

Amikor vissza értünk leugrottam és Silena-hoz siettem.

-Na milyen voltam?-kérdeztem vigyorogva

-Eszméletlen! Először azt hittem, hogy csak azért futsz mert simán üldöznek de aztán ahogy felemelted a zászlót. Woah.

Még egy kicsit beszélgettem a barátnőmmel aztán már vacsora idő volt.

Csak a szokásos.

Mindenki kiválasztja mit akar enni aztán egy részét bele kell dobnia a tüzbe.

Aztán ahogy fordultam vissza az asztalomhoz a zsibongó tömeg elhalkult és csak néztek rám.

-Mi az? Most mi van?-ráncoltam a szemöldököm értetlenül.

Erre mindenki felállt az asztaltól, féltérdre ereszkedett és fejet hajtott.

Felnéztem és láttam egy halványuló fekete jelképet.

-Eloise Mikaelson-kezdte Keirón -Az alvilág és a halottak urának, Hádésznak lánya.

Senki nem mert felemelkedni vagy bármit csinálni amíg meg nem szólaltam, hogy; oké elég lesz.

Az este hátralévő részében nem beszélgettek velem olyan sokat, nem akartak szórakozni.

Amit meg is értek hiszen nemrég ismert el Hádész, a valószínűleg legutáltabb isten.

-Eliana, kérlek gyere ide-monda Mr. D amikor a Hermészes kisgyerekekkel játszottam.

-Nem ez a ne..-akartam szólni de Keirón közbevágott

-Mivel Hádésznak nincs saját bungalója ezért szeretnénk ha választanál. Vagy továbbra is a Hermész kabinban maradsz vagy eljöhetsz lakni a Nagy Házba. Mit választasz?-kérdezte kedvesen

Hátra néztem a kicsikre akik hatalmas szemekkel néztek rám és remélték, hogy velük maradok.

-Nekem tökéletes ahol eddig voltam-feleltem végül majd miután megbeszéltünk mindent elmentem.

Nem voltam fáradt szóval kiültem a szokásos helyemre a tóhoz.

Mindig ide szoktam jönni ha szomorú vagyok, vagy csak nem tudok aludni.

Igaz, hogy nem Poszeidón az apám de elkezdtem beszélni, hátha Hádész meghallja.

-Szia apa-kezdtem halkan-milyem fura ezt kimondani. Apa. A legtöbben az olyan embert hívják apának akik törődnek a gyerekükkel. De te nem csináltál semmit. Két évig kellett várnom arra, hogy elismerj. Végignéztem ahogy azok a félistenek akik épp hogy csak megérkeznek el lesznek ismerve. Azt gondoltam legalább valami kedves, szerethető isten gyermeke vagyok. De hát nagyot kellett tévednem.

Ekkor meghallottam valami motoszkálást mögöttem mire megfordultam.

-Hahj, Luke. Mit keresel itt?-kérdeztem

-Ez egy szabad tábor hercegnő. Arra megyek amerre akarok-mondta majd lehuppant mellém.-Mit mondtál apádnak?

-Szerinted elmondom?

-Tök mindegy, úgy is hallottam az egészet -mosolyodott el.

Normál esetben felkaptam volna a vizet de most ehhez se volt kedvem.

-Azt gondoltam hogy idegesítő lesz veled játszani, de aztán láttam hogy milyen ügyesen harcolsz. És egy elég nagy szó tőlem -mondtam mosolyogva felé fordulva.

-Kösz, azt hiszem -nevetett ő is.

Ránéztem a karomra és végig simítottam a kötésen amit nemrég raktak rá.

-Nagyon sokáig azt gondoltam, hogy nem akar engem. Hogy csak egy hiba vagyok. Mármint az apámnak.-kezdtem-De most, mégis annyira vágyom az elismerésére. Arra, hogy szeressen.

-Pedig nem érdemel meg egy ilyen tehetséges és gyönyörű gyermeket-suttogta maga elé a fiú.

-Tessék?-kérdeztem vissza mert nem hallottam rendesen amit mondott.

-Mindegy. Fáradt vagyok. Jó éjt hercegnő.-mondta majd felállt és elsétált.

Egy kicsit még maradtam a tóparton és csak néztem a csillagos eget aztán én is elindultam aludni.

/Luke szemszöge/

-Nem hiszem el -gondoltam miközben visszafelé sétáltam.

A tábor egyik legelviselhetetlenebb lánya, aki nem mellesleg utál. Vagy legalábbis nem kedvel.

De én szerelmes vagyok belé.

Sziasztok babszok!
Végre megszültem az új fejezetet, remélem tetszik majd.
Elég büszke vagyok rá mert azért nem semmi hogy milyen hosszú.

Szép hetet drágák💋

(Mellesleg 2124 szó)