- Nem félsz tőlem? - kérdezte a Névtelen.
- Kéne? - kérdeztem vissza, s mind a két kezemmel megfogtam az Árapályt. A Névtelen csak mosolygott. - Miért kell magának a kardom?
- Mert kell - mondta. - Ehhez semmi közöd sincs.
- És miért állt össze azzal az empuszával?
- Csak revansot akart, amiért egyszer elpusztítottátok - vonta meg a vállát az álarcos. - De én a helyedben nem húznám az időt. Add ide a kardot, és már itt sem vagyunk.
- Csakhogy maga nincs a helyemben - válaszoltam.
- Nem tudod, kivel állsz szemben, fiú. Ne rontsd a helyzeted! Utoljára kérlek, add ide a kardot!
- Azt várhatja! - makacskodtam, erre a Névtelen felemelte a pálcáját, hogy megátkozzon, de Dumbledore gyorsabb volt, s eltaszította tőlem a pasast.
- Stupor! - kiáltották a tanárok és a diákok is, s vörös golyó röppent ki eg, csomó pálcából, amit az arctalanok könnyedén hárítottak.
- Incancerandus! - harsogta Harry mögülem, s egy kötél száguldott el mellettem, ami elkapta az egyik arctalant, és amaz elborult, s a kötélből próbált kiszabadulni.
- Globus Igneo! - kiáltotta a Névtelen Harryék felé, ahonnan pedig harminc Protego hallatszott. A pajzsbűbáj nem védte ki a tűzgolyót, s mindannyian felborultak.
- Petrificus Totalus! - mondta Dumbledore, ismét a Névtelenre célozva, de az ezt is kivédte ugyan, de éppenhogy.
- Avada Kedavra! - kiáltotta az egyik arctalan felém célozva, s egy zöld villám cikázott felém. Ekkor ösztönösen előre léptem, s a kardommal hárítottam a villámot, ami a földbe csapódott. Ettől a mutatványtól mindenki leállt a varázslással, s én úgy éreztem, hogy olyat tettem, mint még eddig senki. De nem annyira foglalkoztam vele, mert a Névtelen felé vettem az irányt, hogy akkor gyorsan rendezzük le ezt az ügyet. Ekkor a Névtelen elém szegezte a pálcáját a földre, s egy fehér golyót lőtt ki. De én nem hátráltam meg, hanem még mindig előre mentem.
Érzem benned a vizet - visszhangzott a fejemben a Teszlek Süveg hangja.
A víz benned van - hangzott el egy másik hang. Ez már egy nő hangja volt. És ettől - lehet, hogy őrültség - én csak még tovább mentem.

Mikor a fehér golyó a földhöz ért, akkor egy hatalmas robbanás keletkezett. Ekkor felemeltem a kezem, és a vízre gondoltam. És ez által a földből és a fákból is egy csomó víz tört fel a földből, és védelmezőleg körbevettek. Ekkor meghallottam a sikításokat, amik mögülem jöttek, és a Névtelen nevetését, illetve azt, hogy ezt mondja:
- Bolond kölyök. Remélem a kard az nem olvadt el...

Elég meleg volt ebben a robbanásban lenni, de a körülöttem levő víztől nem haltam meg.

Mikor kisétátam a robbanásból, megláttam a Névtelent és a többi arctalant.
- Hogy... hogy élte ezt túl? - hallottam, amint mögöttem hülledeznek.

Nem vártam tovább, most én támadtam. Méghozzá vízzel. Üres kezemet meglendítettem a pasas felé, és a körülöttem levő víz mind a Névtelen és az arctalanok felé zúdult, akik ettől elborultak. És a Névtelenről is leesett a maszkja.

A Névtelen maszkja egy szőke hajú, talán húsz éves srác arcát rejtette, akinek a szája mellett van egy sebhely. Ismerősnek találtam a srácot, majd beugrott: ő volt az a srác, akinek arany színű volt a szeme az egyik emlékemben. Viszont most nem arany volt. De azt tudom, hogy harcoltunk. És én győztem. Vagy mégsem? Arra is emlékszem, hogy a sráccal kezdetben barátok voltunk, aztán elárult. És ekkor beugrott a neve is:
- Luke... Luke Castellan - mondtam ki, amitől a Névtelen elmosolyodott.
- Neked halottnak kéne lenned! - kiáltott rá Annabeth. Mikor hátranéztem, láttam, hogy a lány a könnyeivel küzködött.
- Szóval térnek vissza az emlékeitek - mondta a Névtelen nagy gonoszan, majd rám nézett. - Nem most van az a nap, amikor elveszíted a kardodat, Percy. És nem is én fogom elvenni, hanem valaki más. Te magad.

A Névtelen felállt, s ezt követték az arctalanok is.
- És Luke-kal még dolgod lesz - mondta, majd az összes arctalannal egy hangos pukkanás után eltűnt.
- Ez mi volt?! - kérdezte Harry.
- Ez az egyik régi... ellenségem volt - mondtam, majd Dumbledore tette hozzá:
- Nem, nem ő volt - mondta. - Csak egy varázsital miatt néz így ki.
- De mit akart a kardommal? - kérdeztem.
- Fogalmam sincs, Percy.
- Jackson! - jött oda hozzánk egy fekete, kócos hajú pasas, akinek az arca elég szigorúnak tetszett.
- Ő Piton professzor - súgta Ron.
- Lenyűgöző volt az előbbi mutatványa, azonban magára és a társaira nézve is elég veszélyes - mondta nagy komoran, majd kinyújtotta a jobb kezét. - Megvizsgálnám azt a kardot, Mr. Jackson, hogy milyen mágia van rajta, hogy egy halálos átkot ilyen könnyen hárít.

Nem tetszett az ötlet, de belementem. Valahogy éreztem, hogy a kard egyszer majd toll formájában visszatér a zsebembe.
- Most menjenek vissza a hálókörletükben mindannyian, mielőtt mindannyiuknak büntető munkát adok!