A Névtelennel való találkozás óta már négy hét telt el. Az első hétben Annabeth és én nem sok mindent csináltunk, csak az emlékekre akartunk koncentrálni. És közben egy két edzést tartottunk kint a Roxfort udvarán. Nos, ebben az egy hétben az emlék része nem jött be, ugyanis nekem csak egy új emlékem lett: a régi barátaim. A kecskefiút Grovernek hívták, aztán emlékeztem egy rövid fekete hajú lányra, akinek a neve Thália volt. Meg volt egy féltestvérem is, aki egy küklopsz volt. Őt Tysonnak hívták. Rájuk emlékeztem, de több emlékem még nem tört fel. Aztán a második héten McGalagony megkeresett minket:
- Jackson, Chase! - jött egyszer oda hozzánk edzés közben. Ekkor Annabeth éppen a válla fölött hajított át.

Felálltam, leporoltam magam, s a professzorasszony tovább mondta:
- Hogy ne unatkozzanak annyira, nem akarnak megtanulni kviddicsezni? - kérdezte. - És egy-két órát meg is nézhetnének, ha már úgysincs más dolguk.
- Ez nem is rossz ötlet! - mondta Annabeth.
- Mi az a kviddics? - kérdeztem értetlenül.
- A varázslók sportja - válaszolta McGalagony. - Jöjjenek, megmutatom!

McGalagony egy stadion szerűségbe vezetett minket, ahol egy páran - egész pontosan heten - repkedtek. Seprűkön.
- Öhm... - kezdtem. - Professzorasszony, mi nem vagyunk varázslók.
- Tudom, Jackson, de attól még tudnak kviddicsezni - válaszolta.
- De mi nem tudunk seprűkkel repkedni - tette hozzá Annabeth.
- Ó, dehogynem! - nevetett McGalagony. - Nem kell ahhoz varázserő, hogy a seprűkkel repkedjenek, habár egy átlagos mugli nem lenne vele képes repülni.
- Mi az a mugli? - kérdeztem.
- Varázstalan ember - válaszolta a professzorasszony. - De mint ezt már tapasztaltuk, maguk nem átlagos muglik, hanem félistenek. És szerintem félisteneknek is működnek a varázs... dolgok. Sőt, lehet, hogy pálcával tudnának is varázsolni!
- Szóval, akkor tudunk repülni, vagy nem? - kérdeztem, mert már rég elvesztettem a fonalat.
- Igen, tudunk, Hínáragyú! - öklözte meg a vállamat Annabeth. Hínáragyú... Így becézett mindig. Én pedig Észlánynak őt.
- Ha befejezték a fecsegést, akkor talán hozzá is láthatnánk - ajánlotta fel McGalagony, majd felkiáltott a játékosokhoz: - Potter!

Az egyik vörös-sárga mezes srác lerepült a földre, és megláttam Harryt. Amikor McGalagony szólt a srácnak, azt hittem, hogy Harrynek van egy testvére, ugyanis nem néztem volna ki belőle, hogy sportol.
- Igen, professzor? - kérdezte Harry, s közben lepacsiztam vele.
- Ők is ki szeretnék próbálni a kviddicset - mondta a professzorasszony.
- De, tanárnő, akármit is csináltak, ők muglik, és nem hiszem...
- Pff! Te meg halandó vagy, mégis láttad azt az empuszát! - csattant fel Annabeth.
- Nyugodjanak le mindannyian! - parancsolta ellenvetést nem tűrő hangon McGalagony, majd Harryre nézett: - Szerintem tudnak seprűvel repülni.
- Ez azt jelenti, hogy álljanak be? - kérdezte meglepve Harry.
- Pontosan! Keressen nekik egy-egy seprűt, Potter, és álljanak be játszani! Hadd próbálják ki a kviddicset! Ha pedig újra előjön Jacksonnál egy olyan roham, ami egy hete történt az igazgatóiban, akkor csak próbálják nem az ő irányába repíteni a gurkót!
- Meg lesz, tanárnő! - mondta Harry, s McGalagony elment. Harry egy szertárba vezetett minket, és felvetett velünk egy-egy vörös-sárga ruhát. Ami szerintem rettentően szoros volt. Aztán Harry a kezünkbe nyomott egy-egy seprűt, és elmagyarázta, hogy hogy kell repülni vele: - Ha kanyarodni akartok, akkor dőljetek vagy balra, vagy jobbra! Ha pedig gyorsítani vagy lassítani, akkor pedig csak előre és hátra kell dőlnötök!
- És az emelkedés-süllyedés? - kérdezte Annabeth.
- Akkor csak felfele kell húznotok a seprűt, vagy épp lefele tolnotok.
- Ez nem is annyira nehéz! - mondtam.
- Ja, csak éppen két őrült labda fog megpróbálni leszedni titeket, amiket a terelők irányítják.
- Az nem valami jó... - motyogtam. - De azt elmondanád, hogy milyen posztok vannak?
- Van egy őrző, ő a gyűrűket védik, hogy ne menjen be a labda. Ha bemegy akkor az 10 pontot ér - magyarázta Harry. - Aztán van két terelőnk.
- Ők ütögetik ezeket az őrült labdákat?
- Jaja. A labdákat gurkónak hívják. Aztán van három csatárunk, ők próbálják az ellenfél gyűrűi közül az egyikbe bedobni a labdát.
- És még van egy - számolta ki Annabeth.
- Igen. Az én vagyok, pontosabban a seeker - mondta nagy büszkén a fiú. - Az én dolgom elkapni az arany cikeszt. Ha azt elkapom, akkor vége a játéknak, és 150 pontot szerzek a csapatnak.
- És mennyi idő egy játék? - kérdeztem.
- Nem időhöz van kötve, hanem ameddig az egyik seeker el nem kapja a cikeszt.
- Zsír... De mehetnénk ki? Már kíváncsi vagyok erre a sportra - mondtam, majd Harry vezetésével kimentünk az öltözőből.