Ám ahogy a szekrények élőt álltam felső nélkül nem vettem észre, hogy lett társaságom...

- Lydia?
- Szia.. Na hogy van a sebed te harcos?
- Hát még élek. - vettem fel a felsőmet
- Te nem vagy semmi. - mosolygott Lydia, miközben ledőlt az ágyamra. Kicsit dumálgattunk, aztán lesiettünk.

Lent Satomi épp egy könnycseppet eresztett ki szemeiből, és közölte, hogy csak mi segíthetünk.
- Össze kell fognunk. Mindenkire szülség lesz! - mondta a nő. Ezután elköszöntek, és elmentek.

- Mihez kezdünk Scott? A fajtánkat vadásszák. - kérdezte ingerülten Malia.
- Tárgyalunk. - válaszolta Lydia és Scott kórusban.
- Biztos vagy ebben, hogy több olyan fegyverrel rendelkező ember elé állsz, amely képes kinyirni még az öngyógyuló mivoltatokat is? - kérdezte Allison.
- Egy próbát megér...- mondta elhalkulva a fiú.
- Bárhogy is döntesz, és veled tartok. - mondtam neki egy bíztató vállveregetéssel kísérve. Ezek után a szavak után a  falka hazament. Scott és én még sokáig beszélgettünk a dolgokról, aztán elaludtunk.

Másnap reggel amikor felkeltem Scott alvó mivoltával találtam szembe magam az ágyamon. Olyan sokáig beszélgettünk, hogy elaludtunk a szobámban. Miután kikecmeregtem az ágyból anya egy a telefonját mutogatva támadott le, amin egy képet láttam Scottról és magamról 2 évesen és a lapozás után egy tegnap esti képet ahogy elaludtunk. A mai nap nyugalmasan telt, de az este húzós lesz. Este a csatornarendszer egyik ágában találkozunk Gerarddal és a kis csicskáival. Scott Derek, Liam, Malia, Chris, Brett és az én kíséretemben megy. A többiek kint lesznek, ha kelleni fog az erősítés.
- Szerintetek dűlőre juthatunk? - kérdzete Liam.
- Nem. - mondta hideg vérrel Chris és utána Derek is.
- Akkor mit keresünk itt ilyen kevesen? - kérdezte ingerülten Malia.
- Hurrá, itt az összes alfa. - szólalt meg Monroe azzal az irritálóan nyivákoló hangjával. Inkább letépném a füleimet, mint hogy őt hallgassam.
- Hol van Gerard? - kérdezte Scott.
- Itt. - sétált mögénk a férfi gúnyos mosollyal.
- Tárgyalni jöttünk. - mondta Scott.
- Ugyan miről? - flegmázott Monroe.
- Hogy hagyjátok békén a természetfeletti lényeket. - mondta Derek.
- Csakhogy mi nem fogjuk. Mivel ti miattatok nem lehet hétköznapi az életünk. - mondta Monroe fegyvert fogva ránk.
- Ájj meg. - mondta Chris.
- És ha nem. - ezzel fogta magát és Scottra lőtt.
- Nee... - ugrottam a testvéremhez, és próbáltam elállítani a vérzést.
- Vidd el Scottot. - mondta Derek.
- Nem mész innen sehová. - lépett közelebb hozzám Monroe rám fogva a fegyvert.
- És ha igen mi lesz? - vicsorogtam rá.
- Lelőlek. - vigyorgott rám. Ekkor én felálltam. Felvillentottam szemeimet.
- Lőjj csak. Húzd meg a ravaszt. - léptem elé.
- Viki nee... - mondta Brett.
- Állj meg vagy... - mondta Monroe.
- Húzzam meg én azt a ravaszt? - léptem megint közelebb. Ezzel a falka meg hátrébb. Gerard elölre sétált a kis Monroejához és suttogta neki.
- Húzd meg a ravaszt. Ő egy alfa. Igaz Beacon Hills leggyengébbje, de alfa. Amíg a kis "tanoncka" biztatást kapott Liam kivitte Scottot.
- Menjünk Viki. - fogta meg Derek a kezemet. Elindultunk, de én figyeltem a vadászokat. Monroe ekkor elsütötte a fegyvert Derek irányába.
- Neee! - kiáltottam és félrelöktem a fiút. Szerencsére csak a felkaromat kapta el a golyó, így kirhantunk gyorsan a csatornarendszerből.
- Hol van Scott? - kérdeztem.
- Elvitte Kira és Liam Dr. Deatonhöz. - mondta Lydia. Gyorsan a rendelőhöz siettünk.

- Jó napod Dr. Deaton. Hogy van Scott?
- Ami azt illeti nem túl jól. A töltény sárga sisakvirágba volt mártva. Próbáltam kitisztítani a sebet, de a gyógyulása nem indult be. - én odalétem mellé, és megfogtam a kezét. Ekkor kiszúrta Derek a kezemen lévő patakokban vérzik sebet.
- Az mi? - mutatott a kezemre.
- Eltalát a lövedék, amit Monroe neked szánt... De ez csak egy... - nem tudtam befejezni a mondatot.
- Sárga sisakvirágba mártott golyó, ami képes az alfákkal is végezni. - én fogtam magam bevonultam a sarokba és kiszedtem a töltényt a kezemből.
- Várj. - szólalt meg Derek. Elvett valami égő cuccot a doki asztaláról és kiégette Scottból a sisakvirágot. Utána az én kezemből is.
- Viki hol van? - kérdezte Scott.
- Itt vagyok.
- Más is megsérült rajtam kívül? - kédezte miközben feltápászkodott, és megölelte Kirat.
- Nem. - mosolyogtam, de Derek kijavított.
- De. Vikit is meglőtte Monroe, csak ő nem mellkasba kapta... - mondta.
- De szerencsére mind jól vagyunk. - bújtam oda Derekhez.
A történtek után mindenki hazament.

Derek ma nálunk aludt.
- Viki annyira féltettelek ma... - ölelt magához szorosan.
- Ugyan Derek. - fúrtam bele arcomat a mellkasába. Ő elkezdte cirógatni a hátamat én meg elvesztem a karjaiba, és elaludtam.

Egy hatalmas terembe vagyok, ahol minden fehér. Az emberek is, meg a környezet is. Egyszercsak szembe jön velem egy vörös szemű lény. Amikor teljesen közel érek hozzá, akkor döbbenem rá, hogy az én vagyok. Az arcom és a kezeim merő vörösek.

- Vikii... Vikii ébredj. - rázogatott meg Derek. Zokogva tértem magamhoz
- Nem akarooommm!
- Ssss... - csitított Derek, és húzott ölelésbe. - Semmi baj. Itt vagyok. - csókolt meg.
- Rosszat álmodtam....
- Bújj ide. - ekkor magához szorított, és újból visszaaludtunk.

Hajnalban felkeltem, és csak a rémálmomon agyaltam... Minta arra figyelmeztetne, hogy elvesztem az önkontrolt... Vagy nem tudom.... Mi van, ha olyan valakit fogok bántani akit szeretek. Kiszálltam az ágyból, és az ablakhoz mentem. Megláttam a holdat, és ekkor valaki hirtelen elkapta a csuklómat....

Sziasztok! Ismételten nagyon nagyon sajnálom, hogy ilyen sokára hoztam a részt.
Remélem azért el fogja nyerni a tetszéseteket! Ha igen kérlek ne sajnáljátok a ⭐-okat és a kommenteket!❤

Még egy infó. Elkezdtem írni egy Teen Wolf Preferences-t. Ha  érdekel a falamon megleled!❤❤
Puszy nektek!😘